Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-04-15 / 4. szám
6-IK OLDAL "KRÓNIK A” 1952 április. és elvégre Angliának, Franciaországnak és az II. S. A.-nak is van valami köze ahhoz, hogy helytelen, vagy helyes elrendezés következményeképpen húsz éven belül belekeveredik-e ismét egy háborúba, vagy csak száz év múlva. KALIFORNIAI MESSZELÁTÚ Irta: Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Megállapíthatjuk tehát, hogy nemzetközi szempontból Közép- és Délkeleteurópa elrendezésének terve a federációs gondolat jegyében zajlik, még pedig nagy általánosságban a federativ Monarchia újbóli restaurálásával. Az uralkodóház restaurálása az egyetlen elképzelhető megoldás, amelyre a volt Monarchia népeinek mindegyike úgy tekinthet, mint saját történelmi dinasztiájára és csak ezzel az egyetlen megoldással lesz lehetséges esetleges féltékenykedéseket, irigységeket, külön érdekek előtérbe kerülését megelőzni. Kétségtelen, hogy egy felszabadító háború anyagi terhét és erkölcsi felelősségét túlnyomó részben az Egyesült Államok fogják viselni. Éppen azért már most fontos utalni arra a közelmúlt tapasztalatai alapján, hogy egy háború megnyerésével még a célt teljesen nem értük el. Ha az USA készséggel hozzájárul, sőt támogatja Közép- és Délkeleteurópa ujjárendezését történelmi és hagyományi alapon, az ősi európai lelkiségnek megfelelő életforma kialakítását, akkor biztos lehet abban, hogy nem hiába pazarolta fiai vérét és dollármilliárdjait, Európa népei pedig nemcsak felszabadulnak, hanem meg is szabadulnak századunk és a világtörténelem legnagyobb barbarizmusától, ez esetben nemcsak a háborút, hanem a békét is meg fogja nyerni, egy federativ Monarchia pedig záloga lesz nemcsak Európa konszolidált szellemi és gazdasági újjáéledésének, hanem az emberiség által annyira hőn óhajtott hosszú békekorszaknak is. * * * Lássuk már most kizárólagosan magyar szemszögből a Közép- és Délkeleteurópai federációs tervet, mint érdekeltek. Ilyen esetben számoljunk ridegen a jelen helyzetünkkel, erőnkkel és kilátásainkkal. 1686-ban külső erők szabadítottak fel bennünket és menekültünk meg az elpusztulástól. Ma ugyanaz a helyzetünk. Saját erőnkből nem tudnánk felszabadítani és megmenteni népeinket. Újból a világ népeinek áldozatára vagyunk utalva. Ilyenkor nem kergethetünk délibábokat, Nem jelenthetünk be külön igényeket, hanem szolidárisán haladnunk kell azokkal az áramlatokkal, amelyekkel azok is haladnak, akiktől hazánk és népeink megmentését várjuk. Vagyis, olyan szélnek feszítsük ki vitorlánkat, amely éppen fuj, mert azzal még eljuthatunk vala- Tiova, de ha folyton a széllel szembe akarunk haladni, akkor a legjobb esetben is helyben maradunk, de az is lehet, hogy még hátrább jutunk. Valóban helytálló az a felismerés világszerte, hogy a sok apró államocska expanziós törekvéseknek ellen nem állhat. Ezzel nekünk is feladatott a probléma, amely tekintetben helyesen döntenünk kell: Federativ Monarchiában vagy federativ republikában akarunk-e elhelyezkedni, melyikben látjuk Közép- és Délkeleteurópa népei közt legtöbbet szenvedett népünk újbóli felemelkedését, végül pedig egy hosszú békekorszak eljövetelét. Talán nem is kell mindezekre választ adnom, hiszen minden gondolkozó magyar előtt, akinek szemét nem hályogositotta el a két háború közti célzatos “függetlenségi” propaganda, a válasz világos: A magyarság békés fejlődését, virulását csak a federativ Monarchiával szerezhetjük ismét vissza és mivel ma világszerte éppen ezek a szelek fudogálnak, ezeknek feszítsük ki vitorlánkat. Évek óta halljuk a Monarchia visszaállításának szükségességét olyan államférfiaktól, akik majd ott fognak ülni a zöld asztalnál, ahol népeink és hazánk sorsát talán hosszú századokra meghatározzák. De nem hallunk sehonnan sem hangokat egy “független” Magyarország létrehozásáról, amelynek nagyléte csakugyan sírba tétetett 426 évvel ezelőtt. Egy 12-13 milliós magyarságban kisem lát garanciát arra nézve, hogy nyolcvan - száznyolcvanmilliós nagyhatalmak hóditó törekvéseinek ellen tudna állani. Nemcsak világpolitikusok nem hiszik, de egyetlen józanul gondolkodó magyar sem. Ne kergessünk tovább délibábokat, vessük el az örök ellenkezés szellemét, a századok óta tartó “csak azért is” gondolkodásunkat legalább az ár szélén, a szembefordulást minden áramlattal, különösen most, amikor biztonságunk, népünk megmentése és egy jobb jövő felé hajtják vitorlánkat a nemzetközi szelek. Egy “független” Magyarország visszaállítása eredményezné egy “független” kis Ausztriát is, amely hamarosan valahová való csatlakozásra kényszerülne, valószinüleg Németországhoz, egy “független” kis Cseh-Morvaörszágot Németország által körülölelve, stb. stb., vagyis éppen odajutnánk, ahová az első világháború után jutottunk. Egy szétdarabolt Közép- és Keleteurópához, amelynek “független” kicsi államocskái húsz éven belül puskalövés nélkül esnének áldozatul akár egy nyugati, akár egy keleti expanziónak. — A csehek kiváló történelem-politikusa, Palaczky már a múlt században felállította a tételt, amelyet az első világháború befejezése óta nem egy francia és angol államférfiu idézett: “Ha a Monarchia nem lett volna, fel kellett volna találni.” A Dunavölgye népeit csak ebben az egyetlen esetben látjuk ismét együtt, hogy végre ismét biztonságban, jólétben és hosszú áldásos békében élhessenek. Argentina, 1952. SZENTGYÖRGYI FERENC. Az idei tavaszra, a legmegbiztatóbb értesülések szerint, elkészült a Sztálin vonal: a muszka katonai vezérkar legbüszkébb alkotása. Sokan megpróbálnak könnyen elmenni eme tény mellett, hivatkozva arra, hogy ennek az uj, óriási gonddal és költséggel megépített hadi vonalnak éppen úgy nincsen nagyobb jelentősége, mint a francia Maginot, vagy a német Sigfried vonalnak. Mi magyarok azonban nem mehetünk el fölényeskedve e mellett a Sztálin vonal mellett, mert minden szempontból, óriási jelentősége van. Szinte elégtétellel állapítjuk meg a Sztálin vonalból is, hogy Kárpát-övezte a Duna-Tisza-táj olyan nagyszerű, Isten által megteremtett földrajzi, gazdasági, kulturális és lelki egység, amelyet a teljes pusztulás bekövefkezte nélkül szétszaggatni nem lehet. A muszka stratégákat igazán nem lehet magyar-szeretettel meggyanúsítani, mert hiszen a dunavölgyi magyarság a testvérnépeivel a pánszláv birodalomnak legnagyobb akadálya. Nemcsak a muszka fanatikus pánszláv gondolkozók és irók, hanem a muszka pánszláv törekvéseknek legfanatikusabb kiszolgálói: a csehek is, Palackytól Benesig mindég azt hír dették, hogy a nagyszláv álmoknak legnagyobb akadálya a dunavölgyi magyarság. Nos?! És most mi történt? A muszka stratégák úgy építették ki a világhíres Sztálin vonalat, hogy Orsovától kezdve a régi Magyarországot övező Kárpátvonalat erősítették meg, beleértve az Észak-Kárpátokat is. A KÁRPÁTVONAL. A történelem lapjai arról beszélnek, hogy a nagy nyugateurópai gondolatok és eszmék határvonala egy évezrede már a Kárpátvonaí volt. Hiszen nemcsak a nyugati kereszténység, hanem a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodottság kora, sőt a mai hatalmas fölfedezések és kutatások is, megakadtak a Kárpátvonalnál. Az erdélyi és felvidéki gótikus és román stilusu magyar templomok és kastélyok évezredes bizonyságai a magyarság nyugati kultúrájának és kapcsolatának. . . A Kárpátokon túl kezdődik az orthodox egyház és vele együtt a pravoszláv törekvések ereje, A régi Románia is teljességgel beleesik ebbe a muszka világba, mert a Sztálin vonal alsó határa az Alduna a Kárpátvonalig. A muszka stratégák bizony maguknak kaparintották meg a gazdag olajmezőket és a Duna torkolatát, a középeurópai hajózás keleti kulcsát. CSONKA CÍMER. Fájó szívvel kell sokszor megfigyelnünk, hogy magyar ünnepélyeken rövidlátó, a magyarországi köztársaság régmegbukott gondolatával hivalkodó egyének Magyarország cimerét megcsonkítják. Lecsapják a szentistváni koronát a címerről és a csonka címer előtt szavalják el ünnepi mondokájukat. Az idei márciusi ünnepélyek után éppen azért külön meg kell dicsérni azokat a magyarokat, akik a detroiti highschoolban és a clevelandi Szent János Hallban jöttek össze ünnepelni. Ott lobogott a címeres háromszinü lobogó az ünneplő magyarok meghatott serege előtt, hirdetve a szabad, öntudatos magyar nemzet örök gondolatát! Amikor hálás szívvel említjük meg a detroiti és a clevelandi ünneplő magyarokat, annál jobban fáj azoknak a hivalkodása, akik nagy magyar ünnepeken is csonka címer mellett szavalgatják köztársasági mondokájukat. MIKOR SZABADUL A MUSZKA CSAPDÁBÓL A SZEGÉNY MAGYARORSZÁG? A nagy amerikai napilapok, csaknem kivétel nélkül, foglalkoztak a magyarországi muszka vörös helytartónak: Rákosi Mátyásnak nyilatkozatával, amelyben elmondta, hogy miképpen játszották át a szegény csonka országot, bolseviki kisebbséggel, a muszka igába. Egyet azonban elhallgatott. Elhallgatta azt, hogy ez az átjátszás azért volt sikeres, mert a muszka hódítók szuronyának hegyén történt. Törvényes utón soha nem ülhettek volna a vörösök a jobb sorsra érdemes magyar nép nyakára. Tehát ravaszsággal, főképpen azonban a muszka hadsereg terrorjának mutogatásával játszót ták ki a törvényesen megválasztott képviselőket és politikusokat. “MINTHA SORAIVAL ORVOSSÁGOT KÜLDENE...” Magyarország felszabadulása gondolatának hirdetése az igaz magyar lelkek számára az egyetlen erő és vigasztalás a mai nehéz időkben. . Messze New Zealandból írja Dömös Imre, hogy a Messzelátó “sorai olyanok, mintha soraival orvosságot küldene a beteg lelkeknek, hogy bírják ki azt az időt, amit szétszórtan kell leélni.” Erdélyi magyarok, akik legjobban tudják, hogy mit jelent a Kárpátvonal, lelkűk mélyéig megrendülve élik át most a dunavölgyi nagy közösség gondolatát. Talán ők és akik a végeken éltek és béreztek évszázadok óta, tudják legjobban, hogy mit jelentett az. Azért epekednek talán legjobban ők Ottó Őfelsége megkoronáztatásának dicső napja után. A HORVÁT KISGAZDÁK SZABADSÁGHARCA. Első, vagy Szent László óta a horvát testvérnép jóban-rosszban együtt örült és szenvedett a magyarsággal. Micsoda szörnyű tragédiája a sorsnak, hogy a nagyszerb hóditó politikusok bebeszélték azt a hazugságot az első világháború után a békeparancsok fabrikálóinak, hogy a horvát nem-
