Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-11-15 / 11. szám

MK OLDAL “K R Ó NIK A” 1951 november dénkor igaz meggyőződésünk volt, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani és merénylet volna a jövő Európa békés fejlődése el­len az., ha bármiféle elavult esz­mében látnánk a tradiciók ér­tekét és nem abban, hogy azok csak alapok, amelyekre egy a mo­dern kor igényeinek megfelelő épületet tartósabban lehet felépí­teni mint a változó koreszmék és jelszavak futóhomokjára. A múlt század nacionalista jel­szavai hitlerizmussá torzultak a történelmi multat felrúgni akaró, a forradalommal kacsintó demok­rácia pedig a most “népi demok­ráciának csúfolt diktatúra me­legágya lett. Tehát minden nemes eszmearam lat, ha annak magja nem a történelmi gondolat tele­­veny földjén csírázik ki, elkorcso­­sul es vadhajtásokat termel ki. amelyek az egészséges fa növését megakadályozzák. Tehát m. nem kerülünk önmagunkkal, semmikép sem ellentmondásba, ha igyek­szünk a múlt, jelen és jövő közt egy egészséges szintézist, össze­tételt kiépíteni, mert csakis a kü­lönböző hatóerők összefogása és nem azok szembeállítása biztosít­hatja az egészséges fejlődést. Ha ma csak a szabad világ leg­nagyobb hatalmának, az Észak­­amerikai Egyesült Államok szel­lemi fejlődésének irányát figyel­jük, úgy meggyőződhetünk arról hogy ez a fiatal és látszólag tra­­dicionelküli nemzet mily lázasan kutatja, keresi önmagában a tör- - tenelmi erőket és igyekszik azok­ra felépíteni az uj világhatalmi nivatasa magaslatán álló Ameri­kát. Azt amit e bölcs nép a maga ifjúságának ösztönével kezd meg­érezni, nekünk a mtilt tapaszta­lataival biró nemzeteknek tudato­san ke;] továbbfejlesztenünk és groteszk szinben tűnnénk fel ak­kor, ha mi, akiket történelmi múl­túnk és tradíciónk miatt a Tenge­rentúlon is tisztelni kezdenek, ak­ként akarjuk bizonyítani valódi demokratikus érzületeinket, hogy magunk rugunk bele saját törté­nelmi értékeinkbe. •■t * Ü: Mások viszont azt hányják sze­münkre. hogy megalkuvást hirde­tünk. fel akarjuk adni a magyar nemzet ezeréves jogait azáltal, hogy egv oly dunavölgyi elgon­dolásnak vagyunk hirdetői, amely a népek egyenlőségén és nem va­lamelyik népfaj domináló szere­pén alapszik. Ellenünk szegzik Ottó trónörökös idegen szárma­zását". mert másként nem tudnák elképzelni az uj dunavölgyi állam felépítését mint úgy. hogy abban a parancsuralomnak valamilyen rejtett rormája érvényesüljön. Pe­dig éppen a túlfűtött nacionalizmus rejt magában veszélyes csirá­kat. mely vagy történelmi jo­gok hangoztatásával vagy faji eszmék hirdetésével akar más népe* felett uralmat gyakorol- Akciója ugyanis a többi nép részéről reakciót szül és ekként, akik egy nagy földrajzi egység újraéledéséről álmodoznak, valójában mindent elkövetnek, hogy ez ne tudjon megvalósulni. Hogy mi legyen a józan közép­vonalon álló magyarnak állásfog­lalása, azt többi közt egyik kiváló emigráns közírónk. Radvánszky Antal igy fejezte ki egy 1948-ban irt értékes cikkében: ‘Külpolitikai vademecumként ma minden magyar csak a duna­völgyi szabad népek társulásának elvét fogadhatja el, mert csakis er­re az elvre építhető fel a szabad Amerika és a szabad Nyugateuró­­pa, de egyszersmind az egyetemes magyarság érdekeinek megfelelő olyan politika, mely esetleg meg­valósítja az Európai Egyesült Ál­lamokat és békét hoz e sokat szen­vedett világrésznek. A helyes el­vet azonban a gyakorlatba át kell ültetnünk, ha azt akarjuk, hogy valamit érjen, valamennyire has­son. Milyen legyen tehát gyakor­lati külpolitikai magatartásunk? Elsősorban is óvakodjunk a nagy­hangú szólamoktól, próbáljuk ér­telmesen kifejezni véleményünket, akár egyszerű honfinak, akár u. n. közírónak tartjuk magunkat! Má­sodsorban tudatosítsuk és hang­súlyozzuk mindenki előtt, hogy a szabad társulás szabad együttmű­ködést jelent, tehát a Dunavölgyé­­ben elvetünk mindenféle birodal­mi gondolatot, melyet csak egy nép képviselhet. Tehát a románok ne beszéljenek Nagyromániáról, a magyarok Szent István-i biroda­lomról, melyet lehetőleg három tenger habja mos, a szlovákok ne ábrándozzanak Szvatopluk biro­dalmáról, a bolgárok Nagy Sime­on hatalmáról és folytathatnám to- J vább. — ha a jelen vagy a jövő politikai problémáiról van szó. Mert szabad népek szabad társu­lását kell előkészítenünk s ezek a népek nem készülhetnek fel az együttműködésre a közelmúlt vagy régmúlt gyakran fájdalmas ellentéteinek folytonos felhánytor­­gatásával, mégha azok tetszetős szentimentális burokban jelentkez­nek is! E szerény és fegyelmezett magatartásból azonban nem kö­vetkezik, hogy mindegyik nép ne becsülje a saját történelmi múltját és nemes hőseinek példaadásából ne merítsen erőt a jövő munkálá­­sához.” Sokszor azonban a túlzó nacio­nalizmus álláspontja az osztály­ellentétek kielézésén alapuló u. n. demokratikus felfogással is páro­sul. Erre a cseh propaganda a leg­kirívóbb példa, mely fennen han­goztatja, hogy országuk volt az európai demokráciának egyetlen igazi fellegvára, de ugyankkor el­hallgatja a való tényt, hogy ott politikailag csak az az egyén tu­dott érvényesülni, aki legalább is tudomásul vette a cseh népfaj­­uralkodó szerepét a többi nép fö­lött. Ha mi magyarok ennek az elgondolásnak útjára lépünk ment­hetetlenül az u. n. Kismagyaror­­szág zsákutcájába jutunk, míg ha mi a józan megértés és a mai kor adottságainak figyelembevételé­vel nyúlunk hozzá a Dunavölgy kérdéséhez, úgy ennek gazdasági kulturális és legfelsőbb politikai vezetés alatt álló egyesülését el tudjuk érni. A világpolitika mai gyorsiramu alakulásának időpontjában, ami­kor minden lépés a legsúlyosabb következményekkel jár és amikor minden hibás mozdulat esetleg helyrehozhatatlan, nekünk ma­gyaroknak itt kint, távol hazánk­tól, éreznünk kell, hogy súlyos fe­lelősség terhel bennünket. A ma­gyarság otthon szenvedő milliói­nak nevében kell majdan cseleked nünk és minden szavunk, minden Írásunk a történelem mérlegén fog elbíráltatni. De bízzunk a jövőben, bizzunk abban, hogy a tévedések a helyzet nem ismeréseknek kora kezd leáldozni és ma, amikor új­ból Winston Churchill az. aki az európai politika kialakítását fogja kezében tartani, meg van a re­mény arra, hogy a sokat szenve­dett Dunavölgye végre meg fogja találni Isten segítségével jövő bol­dogulását. CZIKANN ZICHY MÓRIC. A DUNAVÖLGYI BALKANIZÁLTSÁG MEGSZÜNTETÉSE Az emigrációs viták szele aszta­lunkra fújta a Párisban megjelenő La Nation Roumaine” cimü la­pot, amely francia nyelven pro­pagálja a román királyság helyre­állítását. Fején a román címer a koronával s alatta a felírás: “A román politikai pártok tanácsá­nak lapja, Parasztpárt, Nemzeti Liberális Párt, Független Szociál­demokrata Párt.” E pártok nyíl­tan és egyértelműen állnak ki a királyság hagyományé és a res­tauráció mellett, mint mindegyik cikkük mutatja. Az első oldal ve­zetőcikke. az ifjú Mihály királyt ünnepli, az 1944 augusztus 23-iki átállásért, amelylyel megelőzte Magyarországot és ezzel biztosí­totta Románia jobb esélyeit Er­délyre. A lap hosszú cikket közöl ‘‘A Habsburgok és Keleteurópa” cím­mel, szerzője I. Ratziu, akit nem ismerünk, nem tudjuk erdélyi ma­gyar volt-e valamikor, de látjuk a cikkéből, hogy most nagy ro­mán. Szinte tüntet a Mihály király iránti hűséggel és lelkesedéssel s feltéve, hogy nem renegát, alap­jában nem is neheztelhetnénk a száműzött királya iránti lojalitásá­ért s hogy inkább Mihályt kíván­ja Erdély uralkodójául, mint II. Ottót. Olyan erény ez a hazafias dinasztia-hűség, amely ráférne egynémely rövidlátó, tétova ma­gyarokra is. . . . Természetes, hogy Ratziu min­dent a maga egyoldalú hazafias­sága és a lojalitása elfogultságá­nak a szemüvegén át néz s igy nem sok értelme van perbeszállni érveivel. Azt állitja, hogy az Osztrák Magyar Monarchia nem volt egyéb, mint az osztrákok és magyarok szövetkezése a Monar­chia többi népeinek elnyomására. Részletezzük-e a köztudomású tényt, hogy a Monarchia fontos katonai, hivatali, egyházi, stb. állásait nagyrészt a külömbözö “többi népekből“ származó férfi­ak töltötték be. mégpedig^'hiva­­tottságuk, tehetségük, képességeik alapján? Ebben származásuk nem volt akadály, aminthogy a Mo­narchia külömbözö részeiben a földbirtok és gazdasági élet szá­mos pozíciója is jórészt az ő ke­zükben volt. Nem voltak másod­rendű állampolgárok. De hanyad­­rendüek voltak Bukarest uralmá­nak közhivatali magyar numerus nullusa alatt az erdélyi maqya­­rok?! A dinasztiának az volt az érde­ke, hogy nemcsak az osztrák és a magyar, de minden népe meg le­gyen elégedve és szeresse. Jogot és jólétet kívánt adni mindegyi­küknek egyformán. Ha nem min­denben sikerült, nem rajta múlt... De ez a programja a jövőre is, ha magasabb oka nem volna rá, már azért is, mert ez az érdeke. % % # Azt halljuk, hogy Ratziu ur tag­ja volt Maniu Gyula parasztpárt­jának: Maniu a Habsburgok alatti magyar parlamentben képviselő volt hosszú időn át és vele együtt az erdélyi románok sok más ve­zetője és joguk volt ott saját anyanyelvükön beszélniök. kifej­teni kívánságaikat, hozzászólni az ország ügyeihez. . . Az erdélyi ro­mánság teljes szabadságot élve­zett az ország gazdasági életében és kultúrájukat, nemzeti sajátos­ságaikat zavartalanul fenntarthat­ták a századok során át. Sőt pél­dául dr. Meszlénvi Antal, az er­délyi kérdés szakértője, azt írja az egykori “Magyar Kultúra" egyik 1940-es számában, hogy “a liberá­lis korszakban államkormányza­tunk mitsem törődött erdélyi vére­inkkel, a szegény székely néppel s engedte őket a nyomorba lesü­­lyedni és utána kivándorolni, mig ugyanakkor a román bankok összevásárolták a gazdátlanná 1 vált kis és nagybirtokokat: s amily arányban leszegényedett és megritkult a magyarság sora, azon képen erősödött meg a románsá­gé” . . . Sok más bizonyitékot is felhoz­hatnánk, hogy valótlan az elnyo­más vádja, hiszen a románokkal szembeni liberalizmus nem akkor, hanem sok évszázaddal előbb kezdődött és folytatódott az em­beröltők során át, amikor semmi­féle gátja nem volt a romániai ha­táron való beszivárgásnak, szaba­don jöhettek be Erdélybe és bizo­nyára nem jöttek volna, ha tud­ják, hogy ott rossz sors, üldözés és nyomor vár reájuk. . . Lehet, hogy az erdélyi románok közül nem mindenki kapta meg azt az állást, amelyet magának szere­tett volna. — de ez minden re­zsimben előfordul és ez elemekből alakul ki, aztán az aknamukások. változást kívánók csoportja. így volt ez Erdélyben a románság kö­zött is. Maniu tisztában volt azzal, hogy mint egy nem egészen ötszá­zalékos nemzetiség képviselője so­hasem lehet Magyarország minisz terelnöke, de tudta azt is, hogy tarsolyában Erdélylyel és a köve­telésekhez hozzácsempészett nagy alföldi peremmegyékkel, mint ho­zománynyal, még lehet Romá­nia miniszterelnöke. . . S az 1918 novemberi aradi tárgyalásokon, amelyek az októbrista kormány minisztere és Maniu és társai kö­zött folytak, főérvük az volt, ‘hogy ők győztek , — Románia “győ­zött”! Ezen az alapon követelték

Next

/
Thumbnails
Contents