Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-09-15 / 9. szám
8-IK OLDAL •KRÓNIK A” 1951 szeptember arányszáma csúnyán fog kiütni a négyszáz év alattiakkal való összehasonlításban. Nem is beszélve az egész keresztény világ csodálatát kivívott Mindszenti hercegprimásunkról, akit ők is bebörtönöztek. Én szeretettel tettem meg személyesen az ajánlatot éppen a cikkíró urnák fél esztendővel ezelőtt, hogy foglalkozzanak ők csak a hungarizmussal, a legitimizmussal való foglalkozást pedig hagyják meg nekünk. Annál is inkább, mert ők semmi újat nem tudnának sem a Habsburgok, sem a királyhü magyarság fejére olvasni, mi azonban még igen sokat hordozunk tarsolyunkban ama hat hónapok történelméből, sőt még azt el sem kezdtük. Haladjunk tovább. Következik a “volna” bekezdés. Ebben azt fejtegeti, hogy mi történt volna, ha nem úgy történt volna, ahogy történt. Ő pl. tudja, hogy mi történt “volna” ha Mária Terézia megnyerte “volna” a háborút és nem Nagy Frigyes. Tudja, mi történt “volna” ha Kőniggratz és Solferino be nem következett “volna.” Szerinte “Mária Terézia anyacsászárnő és magyar királynő magával vitt volna bennünket a Német-Római Birodalomba a történelmünk teljes felszívódásunk mellett egy kedves epizód-emlékkel nemcsak szegényebb lett volna, hanem egyenesen a feledés homályába merült volna.” Nem sorolhatom fel a temérdek történelmi jóslatot a még hiányzó volnákkal, a németségbe való felszívódásunkkal, stb., mert nem akarom az olvasó türelmét kipróbálni. ' Ellenben “volna” nélkül történelmi tény, hogy a magyarság nem oldódott fel a germán tengerben. Ellenben népszaporulata a kétszerese volt az angolokénak, amelyet már statisztikával bebizonyítottam egy korábbi cikkemben. Fajbiológusaink és nyelvtudósaink viszont azt állapították meg egyöntetűen, hogy a magyarság NEM KÉPES BEOLVADNI A NÉMETSÉGBE. Ezt igazolja egy, a két háború között kiadott statisztika, mely szerint egy millió nyolcszázezer német nevű magyar élt, akiket a magyarság asszimilált az “elnémetesitő” századokban, viszont a magyarságból ennek a számnak ezredrésze sem oldódott fel a németségbe. Katonáink hiába szolgáltak három éven át nem magyar területeken a monarchikus időkben, a legszükségesebb vezényszavaknál még egy szóval se tanultak meg többet. A fent közölt számadatban nincsen benne német nemzetiségünk. Azt is megállapították tudósaink, hogy a magyarság viszont hajlamos a szlávságba és a románságba való felszívódásra. Könnyen és gyorsan tanulja meg nyelvüket, éppen ezért A SZLÁVSÁG ÉS A ROMÁNSÁG BIOLÓGIAI VESZÉLY A MAGYARSÁG SZÁMÁRA, mig az osztrákság minden tekintetben támogató és segítőtárs! Ugyancsak az “átkos” Habsburgi “elmagyartalanitás” idején ment végbe a nyelvújítás hatalmas munkája, élt a magyar remek Írók, költők és zeneköltők legszebb galériája, ezekben a “magyarfaló” időkben törölték el a latin hivatalos nyelvet és helyette a magyar nyelvet vezették be, a múlt század végén egy fejlődő, virágzó, boldog és az Ezeréves Magyarország ünnepelte öreg Uralkodóját. Az Isten által adott emberi természet az, hogy felejtsük azt, ami rossz volt, felejtsük egymás hibáit és maradjon meg csak a szép és csak arra építsünk. Hiba nélkül nem volt a nyilas uralom sem; mi már rég elfeledtük volna, ha ők a hajánál fogva nem ráncigálnának elő minduntalan akkor történt eseményeket, amikor még az ükapjuk dédapja sem született meg. Még jó, hogy a törököknek nem rohannak neki bosszút lihegve, akik valóban kiirtották a magyarság hetvenöt százalékát. Viszont a Habsburg Háznak tartozunk köszönettel, hogy több százados politikájuk következtében egymillió nyolcszázezer derék magyarral vagyunk többen és éppen ez a szám az, amely javunkra billenti a mérleget a leendő Duna-Konföderációban. Ugye, Főispán Uram, hogy ezeket az eseményeket meg lehet irni “volna” nélkül is? * * * No de most következik az, amiért ez a cikk megfogant. A következő bekezdésben igy folytatja: “Nos a szörnyű bolsevista nyomástól eltekintve, most ilyen veszély nem fenyeget ugyan, de azért mégis gondolkodóba kell esnünk, hogy magunk közé fogadjuk-e Ottó Habsburg főherceget, mint magyar D. P.-t”. A Mindenható türelme végtelen, az bizonyos! Úgy látszik, a cikkíró ur nincs tisztában a D. P. értelmével. A ma élő egész világ a tanú rá, hogy TRÓNÖRÖKÖSÜNK VOLT A LEGRÉGEBBEN ELHURCOLT SZEMÉLY, éppen harminc esztendeje. Még hogy ő, illetve ők befogadják-e, akiket a kutya sem hurcolt el, hanem szedték a lábukat nyugat felé elhurcolás nélkül, ahogy bírták. A nem D. P.-k befogadják-e a valóságos D. P.-t maguk közé? Nem hiszem, hogy Trónörökösünk kérvényt nyújtott volna be a főispán úrhoz a mozgalmukba való befogadást illetőleg, igy aligha lesz módjukban dönteni afelől, hogy befogadják-e, vagy sem. A Szent Korona Országainak és Népeinek reménysége és jobb jövőjének záloga éppen abban rejlik, hogy nyilasok és kommunisták versenyezve üldözik Öt, a végső katasztrófa pedig az volna, ha e két szélsőséges csoport írna Róla rajongással. Majd irányzatának megfelelő arroganciával megkérdezi Trónörökösünktől, hogy “lerázta-e már idegen kísérőit”, “ miért nem száll le alacsonyabb, hozzánk közelebb álló régiókba,” “mit tart tarsolyában a Kárpát-Duna medence többi népességei dolgában,” “beszélt-e már velük is,” “kell-e nekik az újdonsült D. P.?” Meg vagyok arról győződve, hogy ezek után a minden jóizlést megbotránkoztató illetlenkedése után nem vár választ Trónörökösünktől bármilyen D. P. legyen is, éppen Ön, aki sem régen nem sült, sem újonnan nem sült D. P. Ha azonban Ön már túlhaladta volna a mai időket, emlékeztetem arra, hogy ma még úgy van az egész világon, sőt még a Szovjetunióban is, hogy nyugodtan vallhatja magát bárki kirgisnek, vagy üzbégnek, azért még ott sem jön a G P U.; ám a kis indiszkréció az ön részéről bepillantást enged, a nyilas alkotmány boszorkánykonyhájába s úgy látszik, hogy a nemzetiség szabadon való választásába is “erős kéz”-zel akarnak belenyúlni. Látja, a jelenlévő osztrákok, horvátok, stb. egyáltalában nem vették rossz néven, hogy Trónörökösünk magyarnak tartja magát. Itt a nagy külömbség az ön irányzata és a Szent Korona Népeinek az ősi Alkotmányon nyugvó irányzata között. A türelmetlenség és erőszakosság szemben a megbékélt hűséggel, a forrongó lelkűiét a megtért és meghiggadt józansággal, amely sok szenvedéssel telve a hosszú és kanyargós ut után visszatért ahhoz a Házhoz, amelynek nyugalmát megunta harminc évvel ezelőtt és a kalandokra indult. MA OTT ÁLLUNK MEGINT MINDNYÁJAN AZ ÓHAZÁNAK A KÜSZÖBE ELŐTT, MAGYAROK, OSZTRÁKOK, SZLOVÁKOK, HORVÁTOK, SŐT CSEHEK IS, MERT ENNEK Á HÁZNAK A FEDELE SOK VIHART KIÁLLOTT ÉS SOK VIHARTÓL VÉDETT MEG MINDNYÁJUNKAT. Ő már régen leereszkedett az alacsony magyar, osztrák, szlovák és horvát régiókba is, akiket a szélsőségek vad és zavaros örvénye el nem ragadott menthetetlenül. Leszállt jóval mélyebbre a főispáni régiók alá, mert az olyan magas, hogy ott megállnia nem lehetett, legfeljebb rövid időre. Sőt azt is tudja, hogy van Erdély is, amelyről éppen a múlt évben jelentette ki Californiában, hogy “Erdélyt nem hagyjuk,” sőt már fél évvel ezelőtt kiadta programmpontjait is és ha ön nem csak a szélsőséges nyomdatermékeket kisérné figyelemmel strucc módjára, akkor most nem kellene ilyen kérdéseket feltennie és ILYEN HANGNEMBEN ANNAK, AKIT AZ EGÉSZ KERESZTÉNY MŰVELT VILÁG NAGYRA BECSÜL ÉS AKI IGAZSÁGUNKÉRT ÉS A MAGYARSÁGGAL SZEMBEN ELKÖVETETT HÁLÁTLANSÁGOK JÓVÁTÉTELÉÉRT, ÖT VILÁGNYELVEN TART FÁRADHATATLANUL EGYETEMI NÍVÓJÚ ELŐADÁSOKAT. Csak köszönettel tartozik Neki minden magyar, még ha nyilas is. Programmpontjaiból csak egyet idézek: “Vasárnaponként ünneplőbe öltözött, magyarok fognak menni az Isten házába.” Ő ezzel az egyetlen pontjával többet mondott mint Önnek az “erős kéz,” “nemzetkapitalizmus,” “termelékenység,” “irányított gazdálkodás” és még csak az Isten tudja milyen és hány pontjukba tartalékolt csodaszereikkel. Igen, Ő leereszkedett a legalacsonyabb régiókba, ha nem is éppen oda, ahol “Feszítsd meg”-et kiáltoznak feléje a Frangepán-féle összesküvés s a Kossuth előre nem látó politikája következtében tragikusan végződött szabadságharc miatt, DE ODA, AHOL AZ ŐSI MAGYAR LÉLEK SZEPLŐTELENÜL MENTETTE ÁT MAGÁT AZ UTOLSÓ HÁROM ÉVTIZED FERTŐJÉNEK VESZEDELMES ZÁTONYAIN ÉS NEM AKADT FENN A SZÉLSŐSÉGES, VADIDEGEN ESZMEÁRAMLATOK HÍNÁRJAIN. Igen, leülünk Ottó Trónörökös védnöksége alatt egy asztalhoz jó magyarok, jó horvátok, jó szlovákok és jó osztrákok, azonban a tárgyalási alap csak csak egy lehet: Vissza az évszázadok tanításaihoz és tapasztalataihoz és kidobni minden olyant az alapkőből, amely nem magyar, horvát, szlovák és osztrák föld szüleménye, de legfőképpen kidobni a ROSENBERGI BOLONDGOMBÁKAT. Természetesen majd a felépítményben helyet kapnak az idegenben szerzett jó tapasztalatok is, az alap azonban csak az Ősi, a Tiszta lehet: A SZENT KORONA, A SZENT KORONA TANA ÉS AZ ŐSI ALKOTMÁNY. * * * -Végezetül bocsánatot kérünk mi, alacsony régiókban lévő kis magyarok Trónörökösünktől a Magyarok Útjában megjelent súlyosan sértő kifejezésekért, amely csak eltévelyedés eredménye. A Magyarok Útja szerkesztője pedig fogadja őszinte csodálkozásunk kifejezését afölött, hogy lapjában ilyen illetlen sértéseket leközölt. De azért nem volt teljesen haszontalan számunkra az a cikk, mert ellenére annak, hogy a Magyarok Útja “semmilyen irányzat” MELLETT nem foglal állást, csak ELLEN, ez nekünk teljesen elegendő ahhoz, hogy az ügyes semlegesség színlelése mögött valójában milyen csoportok szolgálatában áll ez a valóban jobbsorsra érdemes lap. Igaz, hogy a következő számban egy kis pilátusi kézmosással helyet ad egy huszadrésznyi ellenvéleménynek is, mondván, hogy ezzel le is zárja a vitát. De már magából a terjedelemből észrevehető, hogy melyik cikk feküdt jobban a Magyarok Utjának. Még hozzá őszintén beismeri, hogy e leközölt ellenvélemény; csak idézet egy cikkből, sőt azt is, hogy TÖBB ELLENVÉLEMÉNY is érkezett és valószínűleg ki lehetett volna tölteni egy oldalt éppen úgy, mint ahogy nem sajnált Trónörökösünk sértegetésére szentelni egy egész oldalt. Argentina, 1951 szeptember. SZENTGYÖRGYI FERENC.
