Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-04-15 / 4. szám
1951 április. “KRÓNIK A” 9-IK OLDAL VITA-FOMJM A LEGITIMIZMUS ÉS A MAGYAR SORSKÉRDÉS. Irta: VÁRHELYI ISTVÁN (Argentina) II. Ha Nyugat katonai győzelme nyomán népünk visszanyeri a szabad önrendelkezés jogát, az előreláthatólag, akkor és úgy történik meg, hogy az ország újjáépítésére “vállalkozó” generációnak, minden külföldi jó és rossz példától függetlenül, azonnal nagy áldozatot kell “vállalnia”, nehogy tűzfészekké váljék az ország. Szilárd világnézeti és alkotmányos alapon nyugvó, tervszerű, megalkuvást nem ismerő, eleven tempójú szociális reformmal minden fenyegető válságot felére csökkenthetünk. Ennek az elvnek igazsága világ-viszonylatban is érvényes. A “müveit és békeszerető” népek legalább a második világháború után megindíthattak volna ily reformfolyamatot ama dolgozó tömegek számára, akiket nem zár el sem félelem, sem gyűlölet a modern népek életközösségétől. Ez esetben ma nem kellene tartani az “ötödik ha'doszlop” meglepetéseitől s nem lenne sem német, sem japán sem, más hasonló probléma. A különböző országok küzdő kisembereinek többségét csak egy érdekli: legyen értelme és gyümölcse veritékes munkájának; amely klikk, kaszt, párt, nemzet viszont mások verítéke árán akar kényei, mesen élni, azt szorítsák munkára és pedig minél előbb. Ez a százmilliós tömegek elfojtott hitvallása. * * * Pártokon felül álló tekintély az államfő első kiválósága s amely országban ez nem úgy van, ott az államfő a miniszterelnök szerepét veszi át. Célszerü-e ez? Kényes lenne most erre őszinte választ adni; hiszen lépten-nyomon a csöndes diktatúrába ütközünk. Ily megvilágításban igen könnyen beláthatjuk, hogy az örökletes királyság 'híveinek táborát nem lenne célszerű pártkeretbe szorítani. A Legitimista Mozgalom és a Szentkorona Szövetség akkor áll elhivatottságának teljes mágasla. tán, ha a Magyar Nemzeti Egység Tömbkeretén belül, de a benne helyet találó pártokon, irányzatokon, szervezeteken fölül-állva, mindenkinek megadja a módot, hogy hozzá csatlakozzék, anélkül, hogy sajátmaga, mint erkölcsi testület, pártpolitikai kérdések be bonyolódnék. A magyar Szentkorona és a Trón jogos Várományosának felelősségteljes szerepe és történelmi alapon nyugvó méltósága megkívánja, hogy a Legitimista Mozgalom és a Szentkorona Szövetség oly tényezővé izmosodjék emigrációnk még hátra-lévő idejében, hogy ha üt a cselekvés órája, ez a szervezet egymagában elég erős legyen szellemileg, erkölcsileg és anyagilag mindannak lefolytatására, ami nemzetünk érdekében és a jognak megfelelően előkészíti a felszabaduló magyarságot. Minden diktatúra megalázó! Legbiztosabb ellenszere számunkra az örökletes és alkotmányos királyság! * * * Queen. . . Mikor a vérbeli angol nemzeti büszkeségének csúcspontján kiejti ezt a szót, akkor tu_ lajdonképen Victoria királynő uralkodására gondol; arra a korszakra, mely a tizenkilencedik és huszadik század találkozásánál Angliát — rövid időre ugyan, — de a föld leghatalmasabb fényezőjévé emelte. Megjegyzem, hogy nem szenvedek anglomániában, bár nem is gyűlölöm az angolokat. Victoria királynő uralma óta sokminden megváltozott, de a modernségében is patinás királyság példáját mégiscsak Anglia mutatja ma is a világnak. Angliában, az összes hagyományos külsőségeknek szigorú betartásával, a király és családja jelenti a történelmi folytonosságot. A király az alkotmány őre s egyszersmind az állami élet egyen súlyának biztosítója. Nehéz és válságos esetekben alapos tanácskozások után a koronás főé a döntő szó. . . Hontalanságunkban volt és van alkalmunk “élvezni” különböző nemzetek “vendéglátását”, de akár a hadifogságra, akár egyéb találkozásra gondolunk, az angolok egyben elviszik a pálmát minden más nép elől: Ott mindenki mindenért felelős! Angliában s az angolok körében is fordulnak, fordulhatnak elő hibák, — de ha sérelem érte emberi jogodat és tudod, hol és hogyan kérj orvoslást, akkor biztosan megkapod, mert az angol korona presztízse nem tűr basáskodást és nem ismer tréfát. . . Igaz, hogy a közérdekért való áldozathozatalt az idegentől is elvárják, mert ha köztük vagy, magukénak számítanak. Jelen helyzetünkben más nációkról nem szólhatok. Mindeneset, re elgondolkodhatunk rajta, hogy mennyire “modern” a királynélküli állam-rendszer s viszont, mit jelent egy oly államfő, aki a legfőbb jog és nemzeti becsület képviseletében nem függ, a “néphangulat” kegyétől! * * * A királyság mint államrendszer magával hozza az előkelő és történelmi múlttal rendelkező társadalmi osztályok érvényesülését, tovább fejlődését? Hercegek, grófok, bárók, nagy. ságos és tekintetes uraságok sorozata nélkül a királyi trón magasságát el sem tudjuk képzelni? Már pedig a “ma" sokat szenvedett, sok mindenből kiábrándult kisember semmitől sem irtózik jobban, mint a kaszt-rendszer újjászületésétől. . . Ép ésszel nem beszélhetünk a közpkori királyság restau. rálásáról. A magyar Szentkorona és a trón jelenlegi várományosa tetőtől-talpig, izig-vérig modern Ur! “Qualis rex, talis grex”: “Amilyen a király olyan a népe”, tartja a közmondás. Egy újjászülető A SZENT KORONA Ottó trónörökösnek esküvője alkalmából mély hódolattal ajánlja a szerző. Rég múlt századok elvesző ködében, Annyi kaland és testvér harc után ... , llgy állott a nemzet, véres köntösében, Mint egykor Jézus, a Kálvárián. Ezer sebből vérző, csapzott homlokával Nézett az első ezredév felé . . . Bensejében ádáz önönmardosással Pogány hite emlékit kergeté. A hősi múlt után, a töprengő jelenben, Vájjon mit hozhat a kétlő jövő? Ilyen gondolattal küldé követségbe Főembereit, István, a Dicső. És Róma szólott bölcsen, mint megannyiszor: “Koronát Néki, adandók mi vagyunk. Ö többet tett, mint mások évszázadokon Keresztül; Ő, a mi apostolunk!” így kapta meg István Szent Első Királyunk, Apostoli névvel a Szent Koronát. Ennek köszönhetjük, hogy még most is vagyunk. Bízva Istenben, szeretve hazát. Mennyi dicső, nagynak hordta azóta Századokon keresztül homloka! Adván erős hitet, ha jött Muhi puszta, Mohácsi vész, vagy Buda ostroma. Oh! több “Ő” nékünk, mint nemzeti ereklye, Élő valóság, létünk sarkköve, Mit féltő gonddal, tisztelve, becsülve Őriz mindörökre, Szent István nemzete. Benne, általa kapott vezért a nemzet. Mindenki más csak bitorló vala. Zsarnok, diktátor, kit ránk hozott a végzet, És sorsunk most azért oly mostoha. ■ “Azért váltunk rabbá, ősapáink földjén”, Mert nincs vezérünk! Koronás király! Aki féltő gonddal őrködne nemzetén, S ha kell, úgy érte mindenkor kiáll! Szent Korona! Szabadság Szent Symboluma! Szüntesd meg már a Nagy Kálváriát! Add, hogy szakadjon meg a zsarnok uralma! Hozzd el Nékünk: a törvényes Királyt! Yonkers, 1951 április 2. SUMLIK ISTVÁN. Magyarország keretében a rangoknak nem sok szerepe lesz. Az alapvető jólétet biztosítani kell minden becsületes ember számára, ha nem akarjuk tűzfészekké tenni az országot. Ez pedig nem megy ingyen! Ott bizony majd “mindenkinek” dolgoznia kell. A gróf vagy herceg a saját posztján ép úgy dolgozni fog. mint a munkás saját munkakörében. A nagyúri anya épenugy saját maga gondozza majd gyermekét, mint a parasztasszony, akit az Ég csemetével ajándékozott meg. Groteszk dolog lenne az öröklött vagy szerzett rangoknak kifelé való fitogtatása akkor, midőn az “Uram, Asszonyom, Hölgyem. Hugóm”, stb. egyszerű címzéseken és megszólításokon kívül minden parádét elsöpört az idő szele. A rang nem lesz más, mint annak jelzése, hogy aki viseli, odaadóbb szolgálattal tartozik a nem zeti lét szimbólumának: a Szentkoronának és viselőjének: az Apostoli Királynak. Sablonosán, futószalagon készülnek tömegcikkek. Bizonyos kiforrott formára s megkötöttségre az egyéni és közösségi életben is szükség van. Egy ponton nem szabad sablonosnak lennünk: az élet súlyos kérdéseinek elbírálásánál és megoldásában. Pedig hát a sablont itf sürgették és sürgetik legerélyesebben. A hatalmon-lévő tényezők — tisztelet a csekély ki_ vételnek, — csak akkor kérik ki a nép véleményét, ha a nép rovására áldozatos lépés elé sodródtak. Nem a tiszta és világos érvek súlya dönt, hanem kinek mennyi hatalom és pénz adatott a sors jóvoltából, avagy élelmességének "jutalmául”. Ha nem működik a sablon szépszeré^el, akkor jön az erőszak, inquisitio, gályarabság, akasztófa, kancsuka, géppisztoly és egyéb “pajzánságok”; de az állami “hurkatöltőnek”, az emberi “húsdarálónak” az adóprésnek, stb. feltétlenül működnie kell. Az uj Magyarország oly kis pont lesz a világ népeinek sorában, hogy csak “kivételes korrekt ségre” építhetjük fel nemzeti éle-
