Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-03-15 / 3. szám

JS.

“K R Ó N IK A"

7-1K OLDAL

hanem főleg a kommunista Aytonos nyug- Ha ezt nem írnod il a lt túrna . minzethözi .^.^.naiott volna ki, hogy elöbb-utóbb az egész jutsz mát megnyerhette volna.

Egyéni temperamentuma, ázsiai alattomossága, egész múltja arra predesztinálhatta

volna Sztálint, hogy szemben nyájas legyen és az ellenfelet észrevétlenál a k n á z z a alá. Vagyis, hogy a játszmát kerülő utóit s ne nyílt támadással akarja megnyerni. S hogy nem igy viselkedett, abban ismét a Gond viselés rendelését kelt látni.

Aminthogy a koreai kalandban is az a törvényszerűség nyilvánul meg, hogy akit az Isten el akar vészéjteni, annak elveszi az eszét.

A FEDERÁCIÓ ELŐISKOLÁJA

A második világháború barnában, az utána következő évek pedig vörösben mutatták meg, hogy korunkban a kisállamok függetlensége csupán szép illúzió. A lakosság számában kicsiny és katonailag jelentéktelen Magyarország és a többi dunai országok előbb a germán faji felsőbbrendüségi, majd a szláv osztályuralmi imperializmusnak lettek könnyű zsákmányává, martalékává. Ha egyszer megváltozik a világ, a kisnépeknek olyan arányú, szerves összefogására van szükség, hogy együtt diplomáciaiig s még inkább katonailag számottevő, hatalmi tényezővé váljanak a világpolitikai erők játékában.

Minden federációs terv, sajnos, fájdalmasan korai. Mindenekelőtt élénk mered a nagy kérdés, sikerül-e a Szovjetet Európából való kivonulásra és az európai politikától való teljes visszavonulásra bírni. A most elökészités alatt álló négyhatalmi konferenciában a Nyugat igazi célja csak ez lehet; minden egyéb nem megoldás. Nem hiszünk abban, hogy a konferencia ezt az eredményt meghozná. A Szovjet nem akar viszszaadni semmit, hanem kapni, továbbterjeszkedni akar. A nemzetközi kommunista világforradalmi front hadállásait Európa szivéig sikerült előre tolnia. E hadállások sohasem voltak ennyire kedvezőek a végcéljai szempontjából. Mondhatni tehát, semmi kilátás sincs, hogy önként visszavonná e hadállásokat, visszamenne saját területeire. Sőt arra sincs kilátás, hogy a rabországok feláldozásával, — amire Amerika külömben sem hajlandó, — "stabilizálódjék” a jelenlegi helyzet. Már közhely, hogy minden totalitarizmus, akár hitleri, akár sztálini, állandó tárna dasban van, folyton hatalmának kiterjesztésére törekszik. Békés utón a Szabadság Békéjét aligha lehet elérni.

Ha^ viszont háborúra, a világtörténelem kétségtelenül legnagyobb és legnehezebb küzdelmére kerül a sor és sikerül megdönteni a Szovjet-blokk hatalmát, annyira uj helyzet elé kerülünk, hogy már ma arról beszélni, részletekbe menni, milyen legyen Európa uj elrendezése, valóban néni időszerű. Ki tudja, milyen erők kerülnek akkor a Szovjet helyére Oroszországban? Milyen lesz Anglia, Franciaország, Németország, Len gyelország helyzete, jelentősége a háború elmúltával?

Biztos csak annvi. hnnv Amerika nem kíván majd felerőszakolni semmiféle oyan európai nemzetközi rendet, amely nem egyezne az egyes népek szabad akaratnyilvánításával, amiként a belpolitikát illetően is respektálni fogja a népek szabad akaratát. Ma a Titóval való szövetséget sem veti meg a Szovjet ellen, mert a kom«munizmus visszaszorítását s ha kell letörését, tartja mindenekfölötti céljának, de ha arra kerül a sor, nem fog ragasz, kodni személyekhez, legkevésbbé pedig azokhoz, akiktől nehezen várható a demokrácia megszilárdulása. Nem fogja utánozni a német és orosz Quisling-rendszerek nemtelen példáját, hanem teljesen tisztelni fogja a nép kívánságát, megcsinálja az igazi Yaltát, miként ígérte és akarta. Aki hisz Amerika demokratikus becsületében, efölött pillanatig sem kételkedhet.

A szabad világ magyarságának is a demokrácia és kommunizmus világnézeti élet-halál küzdelme, a győzelem kell legyen az első aktuális gondja. Aki fegyverforgatásra képes, katonailag, mások a hinterland feladataiban való buzgó részvétellel, a fizikai vagy szellemi munka terén vegyék ki'részüket Európa szabad fele megmentésének és rab fele felszabadításának mind inkább kialakuló feladataiból, az elkövetkező erőfeszítésekből. A federáció módjáról, .kiterjedéséről, szerkezetéről ráérünk tárgyalni, tanácskozni, ha majd már. Istennek hála, ott tartunk. Előbb a kommunizmus véres, nagy kásahegyén kell átrágnunk magunkat s ez egyelőre elég nagy vállalkozás lesz ahhoz, hogy minden szellemi és fizikai erőt er. re központosítsunk, A nácizmus után a kommunizmustól is meg kell tisztítani a világot és csak azután lehet hozzá fogni az ujjárendezéshez, az európai nemzetek egymásközti demokráciája megteremtéséhez. hogy az Elzászok, területi kérdések miatt állandóan ismétlődő vérontásoknak, háborús mészárlásoknak mindörökre végét vessék.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a dunavölgyi népeknek a világ szabad részében élő fiai ne jeleskedjenek már most is oly erényekben, melyek áldásos gyümölcsöket hozhatnak, ha majd tényleg aktuálissá válik a federálás gondolata. Már ma keresnünk kell a baráti hangnemet azon népekkel, akik egy nagy általános európai federáció vagy annak ker c>f f>V> nr->-- 1- •

SZENT FERENC £S LENIN

A Római Katolikus Anyaszentegyház e nagy szentjét egy lelekzettel emlegetni Leninnel, Szovjet Oroszország első diktátorával, az első pillanatra, enyhén szólva megbotránkoztató. Sohasem jutott volna az eszünkbe, ha nem olvastunk volna róluk egy kis cikkben amelynek szerzője az amerikai irodalmi élet egyik kiválósága, Monsignore James Keller a “You Can Change the World cimü nagysikerű könyv szerzője.

Monsignore Keller olvasta Lenin emlékiratait és többek között ezeket halászta ki Lenin önéletrajzából (a vörös diktátor utolsó betegsége alatt irta ezeket a sorokat, amiket azóta Sralinék kihagytak az újabb kiadásokból):

“Nagy hibákat követtem el. Az volt a főcélunk, hogy az elnyomott népek nagy sokaságának szabadságot adjunk. De cselekvő sünk módszere nagyobb gonoszságokat és borzalmasabb mészáríá sokat teremtett. Tudjátok, hogy halálos lidércnyomásként érzem azí hogy elvesztem a vértengerben, amely számtalan áldozat testéből fakad. Most már tulkéső visszafordulni, de hogy még megmenthessük hazánkat, Oroszországot, tiz oly férfiúra van szükségünk, mixer assziszi Szent Ferenc volt. Tiz ilyen emberrel megmenthettük volna Oroszországot."

Jól tudjuk mindannyian, hogy a cári Oroszország ez elnyomatás, a rabszolgaság, a pogrom hazája volt. Amerika zsidóságánál több mint fele Oroszországból vándorolt Amerikába a 90-es évei ben és a 20-ik század elején. Magyarország, Ausztria és az Oroszországot környező államok szívesen, vagy kényszeredetten, de be fogadták ezeket a menekült orosz zsidókat. Egy-két nemzedéken át a kaftános, pajeszos menekült zsidók leszármazottai derék polgáré* lettek az őket befogadó országoknak. Ott nem kellett féiníök a pogromoktól. Oroszország azonban a kommunizmus diadala után újból és még jóbban az elnyomatás országa lett annyira, hogy a szó szoros értelmében egész nagy területe egy óriási ghettó lett, ahonnan se ki, se bemenni idegennek vagy orosznak nem lehetett.

Mire a kommunizmus belsőleg megerősödött, emberek miliő: r mészárolták le. Amikor pedig a kommunizmus szalonképes lett, egy nyertes háború révén az orosz ghettó kiterjedt a müveit Nyugat kapujáig. Nem csoda, hogy Lenin halálos betegsége napjaiban rádöbbent arra a mérhetetlen szenvedésre, amely az orosz nép számára nem felszabadulást, hanem súlyosabb rabszolgaságot hozott.

Assziszi Szent Ferenc a világi kincsekről való lemondást, a;, Istenben való hitet, az emberek közötti szeretetet hirdette. Lenin és társai ezeknek éppen az ellenkezőjét.

TARCZ SÁNDOR

federálódás esetén, partnereinkként számba jönnek.

Hinni kell abban, hogy a közös súlyos tapasztalatok, keserves ta. nulságok egy csónakba hoztak bennünket és hogy mindannyiunkat jobbá, a közös boldogulás lehetőségéhez alkalmazkodni hajlandóbbá, kevésbbé önzővé tettek. Nem mindig az a legbölcsebb hazafi, aki legharsányabb a más népek elleni gyűlölet hangoztatásában, a még oly súlyos igazságtalanságok szakadatlan kiélezésében. . . Ha federációt akarunk, federációs szellemet kell mutatnunk szavainkban, mint cselekedeteinkben. ,

Vannak, akik azt mondják,-hogy a második világháború és a békekonferenciák tragikus tanulságai szerint a régi nagy Magyarország elszakított részei újabb együvékerülését aligha remélhetjük a vi_ lághatalmak belátásától. Úgy vélik, hogy azok csak federativ utón kerülhetnek ismét együvé és bizakodnak, hogy az igazi federációs szellem mellett a határok hovatovább nemcsak gazdasági és közigazgatási, de lelki jelentőségüket is elveszítenék . . . Azt javasolják tehát, hogy igyekezzünk kiküszöbölni a régi szenvedelmes hangot, kerüljük el az oly kérdéseket, melyek kihegyezése újból csak elmélyítené a Dunavc*lgy népeinek megoszlottságát, ellenséges szembenállását. Ne támasszunk önmagunk gátakat, akadályokat az

szerintük a federálódás első lépese, annak az alapnak a lefektetése volna, amelyre aztán uj jövendő épülhet . . .

Ez álláspont képviselői azt hangoztatják, hogy szó sincs appeasementröl, csupán jószándéku ön., megtartóztatásról, önuralomról: a keresztéuyi önmérséklet hangjáról Olyan magatartást tanácsolnak., amely tiszta keresztényi szellemével eloszlatja, vagy legalább is lecsökkenti a múltból fennmaradt elfogult indulatokat, bizalmatlanságot s arra készteti a többieket, hogy elszontyolodva revidiálják beállítottságukat, feladják egyoldalúságát, túlzásait . . .

Regisztráljuk ezt a felfogást mert realitásra- és józanságra vall. Europa és benne a Dunavölgy csak a valódi keresztényi szellemiség gyakorlati követésével mentheti meg nyugati kultúráját életrendjét, szabad szociális fejlődését. A keresztényi szellemiségnek egyik legfenségesebb elve az univerzalitás, az emberek, népei családi testvérisége, amelyről korunkban a legtöbb oldalon annyira megfeledkeznek. . . Közös emberi sors az életútja mindnyájunk, nak, mint Isten múlandó teremtményeinek. . . Egy Atyának gyermekei vagyunk, mind a dunai népek. . . Mindnyájuknak közre kell működni egy uj összhang megteremtésében, a népek testvérisége keresztényi életrendjéhez való al-