Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-10-15 / 10. szám

8-IK OLDAL

“KRÓNIK A”

a maga uralkodói koncepcióját hajthatatlanul keresztülvivő, patriarchális erkölcsű és patriarchalis hajlandóságú királyság kora lejárt és a modern demokrata értelemben vett királyságban az uralkodó személye a népszuverenitás legmagasabb — azt is mondhatnám: legmagasztosabb kifejezése, symboluma,

A modern demokrácia királya absolut gondossággal és éberséggel figyeli az alkotmányoskormány cselekedeteit, de magas méltósága igazán krízisek alkalmával nyilatkozik meg, amikor uralkodói tekintélye az alkotmány adta keretek között és feltételek mellett átsegíti a nemzetet a válságon. Hogy ezt a hivatását az alkotmány milyen feltételekhez, modalitásokhoz kösse, erről korai még beszélni. Itt valóban arra kell gondolnunk, hogy az aktuális uralkodó személye teljes garancia arra, hogy ez a kérdés a modern demokrácia szellemében fog elrendeződni, aminél az uralkodónak minden hatalomvágytól mentes, modern szellemű megértésére kell gondolnunk annál is inkább, mert a magyarságban azonnal meglesz a hajlandóság, hogy a visszatérő királynak a ferencjózsefi felségjogokat, esetleg még ennél is többet biztosítsa, úgyhogy az a különös helyzet fog adódni, hogy magának az uralkodónak kell majd küzdenie e bizantinus szellemű hódolat ellen. De hát bár már itt tartanánk!

Páris, 1950 pünkösd ünnepén.

KÉNYSZERKULTURA

A moszkovita Révai József, akit a proletáruralom vörös tógája nem akadályoz meg abban, hogy fölvett főnemesi névvel tetszelgően álcázza a saját családi nevét, igen tanulságos vallomást tett a magyarországi szovjetkultura és a tömegek közt tátongó árokról. A “Müveit Nép” cimen kiadott folyóirat első számának vezetőhelyén beismeri, hogy a “kibontakozó kulturforradalom” csak mennyiségi eredményeket termelt, de minőségit nem . így kiált fel:

“A kiadott könyvek mennyisége, a nyomtatott példányok száma, az elhasznált papír mennyisége hatalmasan nő. . . De vájjon biztos-e hogy a könyvet vásárlók és a könyvet olvasók száma egyforma-e és az olvasók számának növekedése arányos-e az elhasznált papír növekedésével? .... Mekkora része van ebben bizonyos közületi szubvenciónak, felsőbbségi parancsra történő vásárlásoknak? ... A munkásdiákok száma megnövekedett, de tanulnak-e valóban és jól tanulnak-e a diákok? . . . Kellemetlen kérdések” — sóhajtja végül csalódottan.

íme az öt esztendős kulturforradalom mérlege, amit a magyarországi rémuralom főideologusa készített el. “A fő veszély — panaszolja tovább — kulturális területen ma és még sokáig: az arisz tokratizmus,, a népnek való hátatforditás, a kulturális beltenyészet veszélye. A kultúráért jelentkező, művelődni akaró néptömegek, uj társadalmi kultúrát akarnak (?), amely fegyver a kezükben a szocializmus építésénél. A népi kórusok, táncegyüttesek, zenekarok, kulturotthonok, könyvtárak, üzemi klubok, rajztanfolyamok várják a karmestereket, írókat, festőket, hogy tanítsák a kultúrára a szomjas népet. . .”

Hogyan, hát ezek az írók, művészek, nem rohamozzák a Révai ur által feltárt lehetőségeket., nem ihleti őket lázas alkotásokra, természetesen a “kulturális beltenyészet” ellen, hogy a szocialista kultúra “pártos kultúra, nemzetközi kultúra”, sőt “lépcsőfok kultúra”? Még a kecsegtető “ lépcső, fok kultúra” sem? Hát ki irta azt a rengeteg könyvet, melyet kormányzati ellenőrzés és irányítás

•

mellett bocsátottak ki az államosított vállalatok, az elmúlt öt év alatt? Hát nem irók és költők volták a valóban őrületesen nagy mennyiségi termelés szerzői?

Avagy talán nem is a rendszerhez oly hü, szolgaian engedelmes Írókban, hanem magában a népben a hiba? Talán bizony nem tetszik neki az öntudatát fejleszteni akaró “szellemi fegyver”? Lehetséges, hogy amikor otthonuk csendjében egy könyvbe temetkeznek. Jókai vagy Mikszáth szellemi' arisztokrata munkáiban nagyobb gyönyörűségüket lelik, mint Lenin és Sztálin izgalmasan érdekes müve, iben? Avagy megtörténhet még az is, hogy a kisdiák, a mai iskola neveltje, megtagadva szépérzékét, szívesebben szavalja Petőfitől az “Anyám tyúkját”, mint Révai “költészetének” azzal a magasztos kijelentéssel kezdődő, klasszikus versét, hogy “Dögölj meg apám, dögölj anyám, dögölj meg, első tanítóm!”?

Úgy látszik, valóban nagy árok tátong a vörös kultúra és tömegei között. De az is lehet, hogy a baj oka nem a “kulturális beltenyészet “arisztokratizmusának” homályos értelmű bűntettével gyanúsított írókban és nem is a népben van. A magyarországi kulturdeszpota nem tanulta meg a történelemből, hogy a Pegazuson parancsuralmi vezényszóra nyargaló irók soha el nem érkeztek a tömeg lélekig és még kevésbbé a jövő nemzedékekig. írói alkotás, öröktől fogva és egyedül, abból a szuverén és titokzatos lelki erjedésből keletkezhet csak, amelynek folyamatát a szabadon működő egyéni érzelem serkenti fel és amely az egyéni látás meg véleménynyilvánítás gyönyörű műveletével válik remekművé.

A bérmunkára szerződtetett szellemi lovasok hiába hajszolják a türelmes Pegazust. Az elszenvedi sarkantyúikat, de nem száll velük az Olimpusra. Érzi ezt a tömegember is, aki az ásitást fakasztó unalom dühével lapoz a reáparancsolt vaskos kötetekben, mintha telefonkönyvet kellene olvasnia, de Ka szabadon választhat, sietve félreteszi Illés Béla "remekműveit” és személyesen beéri a polgári Mikszáthtal, Krudyval, meg Jókaivan, pedig azoknak még sejtelmük sem volt a "lépcsőfok kultúráról” és a sztálini “lángelme” mindenhatóságáról.

Révai látja a “kultúrájukban” tátongó árkot, de nem tudja szegény, fűiként kell ezt az árkot betemetni. Pedig csak azt kellene megengedniök, hogy szabadon írhassanak az irók és rettegés nélkül választhassák meg olvasmányaikat az olvasók. Akkor egymásra

1950 október.-------------------------------------------találna nemzet meg kultúra és nem lenne szükség felbérelt íróra meg államilag támogatott könyvkiadásra.

Csak ennyiből, a gondolatszabadság elleni jogainak az elismeréséből állana az egész. Ez egyszer be is fog következni, de Révainak akkor már a legkisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy mit olvasson a müveit nép.

LIBERTINUS.

AZ ELJÖVENDŐ MAGYAR KIRÁLYSÁG

AZ EURÓPAI POLITIKÁÉ AN

Sokunk fogja a fejét csóválni, ha ilyet olvas. Lesz-e még egy eljövendő Magyarország? Ilyen test véremnek csak azt ajánlom, hogy vegye elő otthon az angol-magyar szótárat, meg egy vastag kékceruzát és keresse fel a könyvecskében azt a sokszor használt kifejezést, hogy lehetetlen.

Törüjje ki ezt a “lehetetlent,” de űzze is ki gondolataiból. Ne úgy, hog^ csak elfelejtse, hanem úgy, hogy helyébe valami életrevalót iktasson. Van ilyen? Van. Ez a “lehetséges.”

Magyarország rendjének helyreállítása nem kizárólagosan magyar ügy. Eggyénőtt Európa rend jének újraépítésével, ez a folyamat érik és sokkal közelebb áll a megvalósításhoz, mint ahogyan azt általában hinni mernénk.

A testi nyomorúság, éhség, fagy, félő bizonytalanság nem ártott nekünk. Kiálltuk. Tartásunk megmaradt, tekintetünk nem lett gyá. va pislogás, szavunk nem kéregető siralom. Ami sokunknak mégis árt, az a lelki elszegényedés. Nem merünk hinni,, pedig az élet ezer bizonyítéka szól amellett, hogy hitünknek reális alapja van, de aminek viszont nincs joga remélni, az a hitetlenség. Nincs olyan nagy tett, amely nem a hivéssel kezdődnék, de olyan kicsi se, amelynek ereje és sikere ne a hitben gyökerezne. Ettől az egytől -függ az egyes ember tette, tudása, jelene és jövője.

Tekintsünk magunkra, nagy har cainkra a létért, küzdelmeinkre a gonosszal és meglátjuk az igazságot. Csak az sikerülhet, amiben hiszünk. Ez áll az egyesre, tehát áll a közösségre, a nemzetre, az országra éppen úgy. Tedd el most már a szótárat magyarom, félre a ceruzával, mert talán már mégis az én emberem lettél. Talán, hiszel, legalább a hitben.

Egy másik kis tréfát szeretnék most rekommendálni. Nem sok fáradságba kerül. Menj be egy könyvtárba és lapozgass pár száz újságon keresztül, úgy kb. 1940 óta. Elég ha a kiáltó cikkfejeket olvasod, meg a vastagon nyomtatott részeket. Egyedül leszel és mégis társasjátékot űzöl. Egy egész sor lehetetlen jelenik meg előtted, olyan lehetetlen, amely az isteni észszerüség törvényei alapján mindegyszálig lehetséges lett. Isteni észszerüség nem természetfeletti erő, meg van benned és mindannyiunkban is. Ereznünk kell, meg kell vele barátkoznunk és gondold meg: ennek az isteni

erőnek egyetlen forrása a hit. Higyj eljövendő hazádban, mert anélkül nem lesz hazád. Ne irtózz gyengeségedtől, mert ha hiszel erős leszel. Erős voltál, amikor leráztad magadról a félést, amikor átvágtál a borzalmakon, amikor nagyot léptél az ismeretlen ország felé — és győztél. A gyáva nem győzhet, mert nincs hite; csak vágyakozása van.

Reád bízom testvérem, hogy ezen a pár okoskodó mondáson gondolkozzál, mert most már mégis arról szeretnék beszélni, hogy lesz-e és miért lesz az az uj királyi Magyarország. Ezen, képzelem, sokan törjük a fejünket.

Az lesz tehát amit akarunk. Minden existenciáknak ez az egyszerű alapvető törvénye. A vörös sivárság rettenetes lovasai csak ügygyel-bajjal képesek megkapaszkodni a nyeregben. Ők a tett emberei. Nem hisznek. Ez Európa s ez a magyarság nagy sztrategiai előnye. Féleurópa az övék. Lengyelek, magyarok, csehek, tótok, románok és bolgárok. Minden az övék. A föld, az ut, a gép, a termés, a pénz — csak egy hiányzik. A HATALOM. Nevetsz most magyarom? Mire nem vetemedik az ilyen tintacsepegtető salabakter. A bolsevikieknek ne volna hatalmuk? Így van. A hatalom állandóan működő áram, mint a meleg, a gőz és a villamosság. Az amit a sivárok hatalomnak tartanak, az csak erőszak. A hatalom úgy hasonlít az erőszakhoz, mint az eszme a rögeszméhez. Jó néhány év előtt történt, hogy Középafrika egy országában benszülött erdeimunkások egy parcella irtásával foglalkoztak az ősvadonban. Talán éppen egy misszió állomás oktatása folytán. A négermunkások ügyesen alkalmazkodtak a viszonyokhoz, jó munkát végeztek és megszokták, hogy a sötétség beállta előtt kunyhóikba húzódjanak. Az egyik hajnalon felriadtak, mert kint tisztán és érthetően, fej. szecsapásokat hallottak, noha valamennyiük a kunyhóban tartózkodott. Mi történt? Talán valamilyen ellenséges törzs kémlelte ki tartózkodásukat és birtokába vette az irtást és a fejszéket. A félelemtől majdnem megbénultak, de két erős, fiatal néger mégis megemberelte magát és kirohant a hang irányába. Kezükben égő fáklya volt, de amit kinnt láttak, attól megborzongtak. Két embernél is magasabb gorilla csapkodta a fejszékkel a fatörzseket. Nem lehet másként,, minthogy a tanulékony álla-