Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-06-15 / 6. szám
VOLUME VII. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1950 JUNIUS VOL. 6. SZÁM. Pontosan két esztendeje annak, amikor egy sötét éjféli órán, valahol a határon megcsókoltam az édes magyar földet. Szememből a könny kicsordult, -amikor elzavartak arról a földről, mely nekem Szent Föld volt s az ma is, amikor elindultam a háborgó Európán át, hogy egy elveszett haza képével szivemben s a magyar föld édes izével a számban, megkeressem azt a földet, ahol otthont, hazát és szabadságot találhatok. Két éve éppen, hogy a rádión át, Becsben hallgattam rendőrségi körözésemet, Salzburgban pedig hosszú évekre szóló elitéltetésemet, értékeim, jobban mondva emlékeim elkobzását s a politikai jógáim megvonását. Mindezektől megfoszthattak azok, akik csupán ajkukon hordozzák a demokráciát, a szabadságot, az elnyomott rétegek boldogulását, a valóságban azonban diktatúrát teremtettek, mely semmiben sem külömbözik Hitler kényuralmától. Azt elérhették, hogy földönfutó legyek. Homlokomra süthették, hogy a nyugatiak kémje vagyok. Hogy elárultam a saját hazámat. Hogy mást sem tettem, minthogy a magyar nép élete és javai ellen acsarkodtam. Vannak javak, miket gonosz kezek elragadhattak tőlem. De vannak javak, miket maga a Teremtő Isten ojtott belém s pedig oly mélyre, hogy alvilági kezek hozzájuk nem férhetnek. Ezek pedig: halálos szerelmem a magyar néphez és édes anyanyelvéhez. Szálak és emlékek, mik egy emberéleten át keletkeztek bennem, az emberekért s a nemzetért történő, önfeláldozó és szakadatlan cselekedetekből. Nem vehették el tőlem emlékét annak a külvárosi plébániának, mit vidám ifjúságomban én alapíthattam. Magam előtt látom annak a templomnak egetverő tornyát, amit én építhettem Isten dicsőségére, emberek javára. Látom most is magam körül zsibongani az ifjúságot, nemcsak egyesületi helyiségben, zöld mezőkön, sporttelepeken, hanem a templomok áhitatos mélyében is. Elveheti e valaki tőlem azt az elhanyagolt városrészt, aminek én vezethettem el a vizét s részére villanyt, csatornát, utakat építhettem, gyermekeinek pedig iskolát. Kitilthattak-e abból a fővárosból, melynek hosszú éveken át atyja voltam s közreműködhettem abban, hogy a népjóléti alkotásoknak egész sorát hozza létre? Elvehették-e tőlem azt az országot, melyben mint a Karitász vezetője megteremthettem az intézményes szegénygondozás hálózatát s ahol, mint az Actio Catholica központi igazgatója, úgy járhattamkelhettem, mint aki mindenhol otthon van s akinek mindenki a testvére? Kiradirozhatják-e belőlem a gyönyörű lelki megújulásnak, nagy gyűléseknek, zarándoklatoknak, főképen pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak az emlékét, aminek központi vezetője lehettem? Akkor az egész ország egyetlen templom volt, Budapest pedig a szentélye. Aki pedig benne a szent áldozatot bemutatta, az éppen most uralkodó Szentséges Atyánk volt. Elfelejthetem-e valaha, hogy XII. Pius terdre hullva imádkozott a Szent Korona előtt s az- épen maradt Szent Jobb nyomában haladt? Elvehetik-e tőlem a sirt a Kerepesi-temetőben, mely édesanyám hamvai fölé domborul? Megfoszthatnak-e valaha is a kapcsolatoktól, miket megteremtett köztem és a szenvedő magyar nép között a bombázások, a menekülesek, majd a főváros ostromának rémsége? Eltéphetetlen szálak fűződtek közöttem s a nép között, amikor a barbár megszállók fosztogatták lakásaikat s becstelenitették asszonyaikat s a gyermekeknek nem volt mit enniök. Tizenkét óriási raktárunk volt akkor és 200 szeretet-konyhánk, mert Mindszenti bíboros S. Q. S. - kiáltására a világ minden tájékáról és főleg az Egyesült Államokból a vonatok százai indultak Magyarország felé, élelmet, ruhát.és gyógyszert hozva az Ínségeseknek? Elveheti-e valaha is tőlem valaki azoknak a hősi cselekedeteknek emlékét, amikor az embertelen gyűlölet óráján a krematóriumok felé hurcolt zsidó nép oltalmára siethettünk és hirdettük emberi jogaikat? Megfoszthat-e valaki Mindszenti bíboros emlékétől, kit úgy ismertem meg, mint köztünk járó szentet, mint az imádság és emberszeretet hősét s mint az egyetlen magyar embert, akinek volt bátorsága, hogy napvilágra hozza a magyar nép igazi érzelmeit és gondolatait s aki úgy kapcsolta egybe az egész nemzetet, mint még senki a történelem folyamán? Elvehetik-e tőlem azoknak az autóutaknak az emlékét, végig az egész országon, amikor oldalán ülve közelről láthattam szive fájdalmát hazájáért s lelke lángolásait népe boldogulásáért? Ezek az én kincseim és vagyonom! — Ki foszthat meg tőlük? Sem bilincs, sem számkivetés, sem távolság, sem a moszkvai satrapák diktatúrája meg nem foszthat engem Mindszenti bíboros szeretetétől, kiről pedig azt sem tudom, él-e, hal-e s ha él, hol tartják bilincsekben? Ki szakaszthat el engem munkatársaim, paptársaim szeretetétől, kik börtönökben ülnek, csak azért, mert velem együtt dolgoztak Istenért, nemzetért? Kirekeszthet-e valaki a magyar népből, a szürke mártírok e nagy seregéből, akiknek már csak egy nagy erősségük maradt, az, amit az Istenhez való ragaszkodás nyújt nekik? Eltünhetnek-e valaha az igazi örömök és nagy bánatok emlékei, mik összefűznek bennünket egymással? Azokkal, akik most otthon sínylődnek s azokkal, akiket a vÜág térségein, mint falevelet hord a szél? Ki ragadhatja el tőlünk a drága hazát, a Szent Koronát, édes magyar nyelvünket? Mindnyájan egyek vagyunk ebben, akár katolikusok legyünk, akár protestánsok, akár zsidók! Ifjúságom, meglett férfikorom lépteit látom a távoli hazában, akárhogy is dúl ott ma a fergeteg. Piros csizmám nyomát, zöld erdők harmatát, hóval lepi be a tél, hóval lepi be a tél. . . MÉGIS LATOM! Mindezt szabadon mondhatom el Nektek, mert a viharos tengeren át olyan kikötőbe érkeztem, honnét a Szabadság szobrá néz reám. Az igazi Szabadság földjén az Egyesült Államokban, hazára, otthonra és szabadságra találtam. Fogadott hazám megnyitotta előttem az éter hullámait, hogy azokoi hazaszállhassak Hozzátok. Hisz a népek békéjében, mert hisz az emberi szabadságban. Fiatalos életkedv járja át tagjait s egészséges tettvágyában a felhőkön túlra emeli épületeit s teremt olyan civilizációt, amelyről a vasfüggöny mögötti népek nem is álmodnak. Az alkotások lenyügözőek, a keretek gigantikusak. S mindezeket emberfeletti dinamika járja át. Nem a kényszer-sztachanovista versenyek lelketlensége, hanem a mindent elsöprő hit az ember jogaiban és szabadságában. A jövő itt készül, a világ sorsa ide fűződik. Európát Rómából hagytam magam mögé. Sokszor állottam a Szent Kapu küszöbén, honnét elámulva szemléltem, hogy a világ e legszebb terét, a San Pietrot, miként öntik el a föld minden sarkából és nemzetéből érkezett zarándokok. Lelkem mélyéig megrendülve néztem, amint imádkozva és énekelve átlépik a Szent Kapu küszöbét, hogy Szent Péter sírjához vonuljanak. A hatalmas iveket egyszerre töltötte be a legkülömbözőbb nyelveken hangzó imádság. Soha életemben feledni nem tudom az imádságnak hevét és szakadatlan áradását Szent Péter kupolája alatt. Úgy éreztem, hogy ez az Egyház lélekzése. Ez a megrendítő imádság a békéért, mit a világ nem adhat, csak Krisztus, rkihez való teljes fordulás esztendeje beköszöntött. Ennek a forró és egyetemes imádságnak az emlékét őrzöm lelkemben, itt a Szabadság földjén, a (Szabadság szobra mellett is. Itt f zólok Hozzátok, akik nem mehettek el a Szent Kapuhoz, csak a sóhajaitokat küldhetitek. Tudjátok meg, hogy a hamis elvek mindig megbuktak. A tirannusok trónja még mindig megdőlt. Isten előtt semmi sem felesleges, — sem az otthon lévők szürke mártiromsága, sem a bujdosók szenvedése. Nem felesleges Mindszenti bíboros bilincse vagy a papok fogsága, sem egy egész nemzet egyetemes szenvedése. Isten malmai őrölnek. Nem háborúra izgatlak Titeket, sem valami esztelen ellentállási cselekedetekre. FORDULJATOK BEFELÉ és teremjétek a beslő megigazulás gyümölcseit, amíg el nem jő a szabadulás. Mert biztosan eljő! SZÓZAT A SZENVEDŐ MAGYAR NÉPHEZ .4 Voice of America Magyarországra szóló rádió-leadásában elmondotta Msgx. MIHALOVICS ZSIGMOND púmé melátns, a magyarországi Actio Catholica menekült központi igazgatója
