Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-09-15 / 9. szám
1949 szeptember “KRÓNIKA” 7-IK OLDAL Egy református lelkész vallomása Az alább következő pár sor célja vallomást tenni arról, hogy; a magyar nemzeti szerencsétlenségek tragikus, gyászos sorozata után az intézményes Magyar Királyság kellő értékelése körül sokféle örvendetes megmozdulás következett be. Az 1918 év októberében elkövetett és szélesen elterjesztett politikai forradalmi megfertőzöttségből, a sorozatos forradalmakból észrevehetően és nagyobb mértékben elkezdődött a kigyógyulás é$ bekövetkezett a politikai kijózanodás és kiegyensúlyozottság. A “Krónika” vezérei és ihletett cikkirói felé tudomásra hozzuk, hogy az a tábor, amellyel az ország és nezetmentésre megindultak, hatalmasra megnövekedett és növekvőben van azokkal AKIK a félrevezetettek közül becsapottságuk állapotára rá ébredtek, MEGÉRTEK és azokkal, akik a hamis ígéretektől annak idején elbódultak, de az események helyes elbírálására már azután és most tisztánlátáshoz jutottak. Azt a tapsot, amellyel a fiatal, református debreceni egyetemi diák az 1918-as őszirózsás forradalmat a propaganda eltévesztő hatására egy diákgyülésen a debreceni Kollégium termében megtapsolta, a komoly korba került tapasztalt református férfiember elsietettnek ítéli és visszavonja. Azzal ellentétben, amit a félrevezetettség állapotában a fiatal diák akkor 1918 év októberében a fiatalok társaságában elkövetett, — most újabb informáltsága következtében és komoly korában a Krónika irói és olvasói társaságában ezennel helyrehozza és a Krónika programjának megvalósulására, Magyarország megmentésére egy uj tapsot indítványoz. EGY AMERIKAI MAGYAR REFORMATUS LELKÉSZ, (New York State) venezer embert a Világ Ifjúsági Találkozóra. Csak a rendőrség tudna számot adni arról, hogy milyen eszközöket kellett felhasználni, hogy legalább annyi embert fölhajtsanak erre az erőltetett összecsődülésre. Az óhazai szovjetlapok persze erőltetett lelkesedéssel írnak a felvonuló nemzeti csoportokról. Állítólag igen sok ország volt képviselve a világ minden részéből. Az éles megfigyelők azonban azt állítják, hogy csak egy része volt ezeknek a felvonulóknak igazi kiküldött, — a többi azonban talmi, tehát beöltöztetett szegény flótás volt! * * * És ezzel az erőltetett Világ Ifjúsági Találkozóval szemben, ame lyet István király napja helyére terveztek a vörös rablótartók, csak magában a budapesti felvonulásokban, amikor még lehetséges volt, félmillió ember vett részt a nagy király emléknapján. Micsoda szegénységi bizonyítvány egy ilyen erőltetett Világ Ifjúsági Találkozó számára az a tény, hogy még csak tizedrészét is alig tudták — mindenféle huncutsággal — összeszedni azoknak a magyaroknak, akik önként, történelmi öntudattal vonultak fel egyegy ilyen nagy napon. Az igazi magyarság azonban most is ünnepelt. Csendben, meghatva, templomok áhítatában. A new yorki Szent Patrik katedrálisban több ezer magyar ünnepelt felekezeti külömbség nélkül. Református templomok puritán egyszerűségében viszont ünnepi ima szállt az ég felé a nagy király emléknapján, az ezeréves Nagymagyarországért és szenvedő népéért. Micsoda lelki gazdaságról beszél egy ilyen ünnep, amikor a szolgaságban és a bujdosásban éppen úgy, mint szabad földön milliók és milliók ünnepelnek, a hit erejével és boldog bizonyosságával. . . . Nem veszett el az a nép, amelynek ilyen hatalmas lelki erőforrásai vannak! A KITELEPÍTETTELEK JOBB SORSUK VAN, MINT A MAGYAR GAZDÁKNAK. Amikor a német anyanyelvű falvak egy részét kiűzték az óhazai vörös kényurak, ki gondolta volna, hogy ugyanez a sors, sőt még rosszabb sors vár a tősgyökeres magyar gazdákra? Amit senki se mert hinni, az ime most bekövetkezett. Száz és száz magyar faluból és városból kitelepítik a legjobb magyar gazdákat, akiket kulákoknak neveztek el. Elég egy névtelen följelentés és már jön is, rendszerint éjszaka a vörös rendőrség és viszi a szerencsétlen magyar gazdát, sokszor családjával együtt, — hogy soha ne halljanak felőlük. Biztos értesülésünk van arról, hogy alig ezer lakosú magyar falvakból már negyven-ötven gazdacsalád jutott erre a sorsra. A kitelepitettek, különösen, hogyha az amerikai zónába jutottak, lassan-lassan talpraállnak és a szabad világ valamelyik országába kivándorolnak. . . De a szerencsétlen elhurcolt magyar gazdáknak iszonyatos a sorsa. Valami muszka rabszolga munkatábor, esetleg Szibéria, de biztos pusztulás! Követik tehát a gazdák is a teljes pusztulás utján a magyar értelmiséget, a kereskedő és iparos társadalmat. MEDDIG TARTHAT EZ A SZÖRNYŰSÉG? Mrs. Kasenkina szerint legfeljebb Sztálin haláláig. Mindannyian emlékezünk arra a fájdalmas eseményre, amikor Kosenkina asszony, a new yorki szovjet iskola egykori tanítónője, kiugrott a szovjet követség ablakából, hogy megmeneküljön a szovjet paradicsomba való hazakényszeritéstől. Könyvet is irt erről, ami nemsokára megjelenik ezzel a címmel: “Leap to Freedom.” Sérüléseiből felgyógyult már Kosenkina asszony és a new yorki Szent György ukrán görög katolikus templomban adott hálát Istennek a csudálatos szabadulásért. Ö mondotta, hogy a muszka szovjetnek meg kell buknia, legkésőbb Stalin halála után. “Hiszen — mondotta — Oroszország népe nemcsak Istenben veszítette el hitét, hanem magában az emberi természetben is. Iszonyatos gyanakodással viseltetnek egymással szemben, hiszen barát kémkedik barátjával szemben, sőt apa fiával és férj feleségével szemben, — mert mindannyian halálos félelemben élnek az iszonyatos zsarnokság miatt.” Pedig Sztálin atyó már második gyermekkorát éri. Tehát nem tarthat soká a nagy felszabadulás. Reméljük, hogy beteljesedik Kosenkina asszony jóslása. DE JÖJJÖN IS EZ A SZABADITÁS, MERT SZÁZMILLIÓK VÁRJÁK! Vezető szerepet vivő katonák közül talán senki nem adott olyan megrendítő beszámolót, mint a len gyelek uj szabadsághőse: Anders generális. Ő vezette ki a muszka fogolytáborokból a lengyel katonák és azok családjainak egy részét, elsősorban is amerikai és angol segítséggel, Perzsián keresztül az olaszországi harctérre. A németek elleni harcban, olasz földön is megmutatta, hogy élnek még a lengyel katonai erények................. Beszámolója ezzel a címmel jelent meg: “An Army in Exile. The Story of the Second Polish Corps”, a new yorki Macmillan Co. kiadásában. Hogy micsoda sors várja a szerencsétlen, Oroszországba elhurcolt magyar gazdákat, arra nézve fogalmat adhat az a néhány sor, amit itt idézünk Anders generális könyvéből: “* * * No. 16020 jelentést ad azokról a szerencsétlenekről, akik elveszítették egészségüket a muszka fogságban és rokkantak lettek: “Én Magadanban láttam egy ilyen tábort. Kizárólagosan olyan nyomorékokat láttam ott, akiknek nem volt keze, vagy lába. Mindannyian a bányákban elszenvedett fagyásnak voltak áldozatai. '. . És még ezeket se táplálták ingyen, mert zsákokat kellett foltozniok, vagy kosarakat kellett készíteniük. Még azoknak is, akik mindkét kezüket elveszítették, dolgozniok kellett. Hatalmas fatörzsöket kellett lábukkal gurítani, akiknek viszont lába nem volt, fát hasogattak”. Amint elhurcolják a magyar mintagazdákat az egykori virágzó földekről és portákról, megrendülve, könnyek között gondolunk rájuk, amint kedveseikkel együtt, százmilliókkal, a lengyelek sorsára jutnak. Vajha igaz lenne Kosenkina asszony jóslata mielőbb! AZ APOSTOLI KIRÁLYSÁG ESZMÉJE ÖRÖK. v" Amikor ezeket a sorokat papírra vetem, az amerikai lapok részletes tudósítást közölnek az. orosz mechanizált csapatok elhelyezéséről szegény Magyarországunkon. Tito megfélemlítésére Délmagyarországon húzódik az orosz front. És hatalmas csapatösszevonások vannak Baján, Szegeden. Hódmezővásárhelyen és Miskolcon. Egy kis balkáni nívójú köztársaság, amilyennel egy évszázadon keresztül kísérleteztek nagyratörő magyar politikusok, hogyan állhatna meg egy ilyen pusztító áradattal szemben, mint a muszka haderő? ) Csakis a Dunavölgyének minden népét összefogó apostoli király képes megvédeni a Kárpátvonalat és nyitvatartani az utat a Nyugat felé. Különben ázsiai rabszolgaság az osztályrésze a magyar nemzetnek. Ezért örök az apostoli királyság eszméje a legjobb lelkek mélyén. * * * Délkaliforniának legszebb nyaralóhelyén, az ötezer láb magasan fekvő Arrowhead Lake-nél voltam mielőtt kezembe vettem a Kaliforniai Messzelátót. . . Óriáfei fenyőerdőben fekszik ez a hatalmas tó, a világnak talán legcsudálatosabb tengerszeme. És amint kellemes szórakozások után letelepszünk meghallgatni a szimfonikus zenekar délutáni szabadtéri koncertjét, egyszerre csak fölcsendülnek a csudálatosnál csudálatosabb Lehár melódiák. Visszhangozza őket a tó, a hegyoldal, a fenyves. Egy árva népnek nagy fia emeK művészetével lelkeinket az elragadtatás birodalmába. Csakis egy olyan hatalmas dunai monarchia, mint amelyet újra és újra megsiratunk, de amelyért utolsó lehelletünkig küzdeni fogunk, csakis egy olyan birodalom termelhetett ki olyan világhírű művészeket, mint Lehár Ferenc. Az igazi művészet eszméi örök eszmék és nemzedékről nemzedékre szállnak. . .. De az igazi magyar telkeknek éppen igy örök eszméje az apostoli királyság ezeréves valósága. Meg fog valósulni újra. Lesz még boldog uj élet a Duna völgyébem a Kárpátoktól az Adriáig, a legnagyobb európai uralkodóház legméltóbb sarjának: OTTÓ Őfelségének megértő, bölcs uralnia alatt. LEVELEKBŐL. Véletlenül kezembe került az áprilisi Krónika egy ismerősömnél. E lapot mi hontalanok kézrölkézre adjuk s oly nagy tábora van, hogy mire hozzám került, a sok olvasástól rongyos volt. Ebből a lapból merítünk némi reményt az uj boldog hazatérésre. Roland József (Württemberg, Németország) * * A lappal igen megvagyunk elégedve. csak a várvavárt hazamenetel nem akar elkövetkezni! De reméljük, hogy a jó Isten segítségével az is el fog jönni és vágyunk teljesül. Isten áldását kérve minden munkájukra. maradok őszinte magyar köszöntéssel “Isten áldd meg a magyart!" T. J. (Anglia}]
