Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-08-15 / 8. szám
2-IK OLDAL “KRÖN PK A” 1949 augusztus így ismerkedtem meg a tulajdonrabló kommunizmussal Magyarországon... Irta: PAUL RUEDEMANN (Folytatás) Most, hogy már megszűnt a versengés természetes inditóoka, újfajta versengő szellemet kellett kifejleszteni. A magyar kommunisták átvették tehát az orosz rendszert, amely hasonlított az amatőr sport versenyzéséhez. Elkezdték előbb az iskolákban, ahol a diákok egymással, a tanárok a kollégáikkal, az igazgató és az iskola pedig más igazgatókkal és iskolákkal keltek versenyre. Senki sem volt kivétel. Maguk a bírák is azon versenyeztek, hogy melyikök tud több döntést hozni az uj demokráciára szellemében. Az ipari üzemekben persze a munkások egymással versenyeztek, ki tud többet termelni, mig a gyár a szakmabeli gyárakkal törtetett a százalékokban kifejezhető termeléstöbbletért. Ehhez hozzáadták a különböző néhányéves tervek-kampányait is és a kisebbszerü kampányokat, amelyek a fáradt idegeket ösztönözték. Hogy ez a rendszer beváljon, a félelem érzetére szükség volt és a félelem mindig kéznél volt. Az önkéntes inditóok megszűnt — a rendszer állandóan hajtotta és serkentette az embereket a munkára. A politikai akció bizottságának elnöke egyik újságcikkben kertelés nélkül megmondta a munkásosztálynak, hogy mi a helyzet. Az iparvállalatokat nagyjából államosították. Sőt mi több, a munkásságnak nem volt már szava az üzemvezetésben. így a munkások hirtelen rájöttek, hogy ha egyszer az államé a gyár, akkor az üzemvezetésbe nem szólhatnak bele, legfeljebb társadalmi jóléti ügyekben lehet szavuk. Ez pedig legfeljebb apró panaszig terjedhet. Ezzel kapcsolatban igen érdekes fejleményeket tapasztaltunk. A vállalat.vezető állásai közül különösen a személyzeti igazgatói állás után törték magulcat a kommunisták. Több esetben fordultak hozzánk, hogy erre az állásra ők nevezhessenek ki valakit, de a kérést mindig elutasítottuk. Ekkor puccsot próbáltak és erre a célra egy Albrecht nevű munkást szemeltek ki. A telepi munkások nagy bucsuünnepélyt rendeztek a tiszteletére és Albrecht másnap Budapestre érkezett, hogy uj állását elfoglalja. Halomszámra gyűlt öszsze a munkásoktól a gratuláció az uj állás betöltéséhez. E kinevezés miatt,rögtön tiltakoztam a szakszervezetnél. Albrecht mindig szorgalmas és lelkiismeretes ember volt és személyileg nem volt kifogásom elj^ne. De hivatali álláshoz nem volt gya korlata. Megmondtuk a szakszervezetnek, hogy az Albrecht által hozott határozatok az igazgatóság részéről elfogadhatatlanok lesznek és ezután Albrecht visszament a telepre dolgozni. Ezt az egy pucscsot sikerült meghiúsítanunk. Ekkor jött Székely Pál. Őt a kormány nevezte ki helyettes igazgatónak a vállalatunkhoz, ami újabb lépés volt a presszióra, beszivárgásra és a fokozatos kirablásra alapított politikájuk felé. Székely régi kommunista. Mint üzletember, ostoba, de mint a párt képviselője, jó választásnak bizonyult. Nyilvánvaló, hogy a tisztességről sohasem hallott, de az álnokság művészetében alapos kiképzést nyert. A sikkasztások, rossz üzletvezetés és kíméletlenség tették őt hírhedtté és adtak neki teljes képesítést az állásra. Alacsony, tömzsi ember, széle hossza egyforma, feje kopasz, fényes. Apró, éles kék szemei kövér, pettyhüdt arcából mereven tekintenek az emberre, miközben olyan szemenszedett hazugsággal traktálja az embert, amelyről Székely tudja, hogy az illető is tudja, hogy hazugság. A helyettes igazgatói állást azért mégsem tudta elfoglalni. Sok kísérletezés és tanácskozás után, adtak neki egy erre az alkalomra teremtett munkakört. Ő lett a vállalat és a kormány közötti összekötő kapocs. De a lába már benn volt az ajtóban. Kis iroda helyiségéből egyre több .és több jogot szerzett magának az üzletvezetéshez. Minden osztály főnökét behívta magához és utasítást adott, hogy az.amerikaiak rendelkezéseit nem kell figyelembe venni és hogy minden problémával hozzá kell fordulni. Óvta az embereket, hogy velünk még szóba se álljanak. Tudtuk, hogy mi történik, de tehetetlenek voltunk. Nem hívhattam magam elé Székelyt, hogy megmondjam, mindent tudok, mert valaki megbünhödött volna érte és valószínű, hogy ártatlan ember. A változást fokozatosan észleltük. Nem jött hozzám már senki, hogy valamit megtárgyaljon velem. Ha pedig én mentem be az igazgató szobájába, legtöbbször az ablakon bámult ki, Íróasztala üres volt. Pár hónappal azelőtt ő is belépett a pártba. Nem volt más kiút a számára, mert felesége, négy gyermeke volt, az egyik gyermekparalizisból kifolyólag bé na. Az állás jelentette a megélhetést számukra, az egyedüli megélhetési módot. A kevesebb felelősséggel küzködő ember talán kiszökött volna az országból. A vállalat többi alkalmazottai is a tehetetlenség ugyanilyen érzetével viselték sorsukat. Az élet számukra csak terhet jelentett. A bizonyítékok egyre gyűltek, amelyek azt mutatták, hogy az amerikaiak kátyúba kerültek. Székely, mint ellenőr, kellő képzettséggel rendelkezett ahhoz, hogy vádat koholjon azok ellen, akiket el akart távolítani. És utasításait azoktól kapta, akik közel állottak az oroszokhoz. Székely támadást készített elő a vállalat kiadásaival kapcsolatban és azt mondta a munkásoknak, hogy a fizetések tulmagasak és hogy a társadalmi jóléti költségek tékozlásnak minősitendők. Felszólították a munkásokat, követeljék tőlünk, hogy ^hagyjunk fel a születések, házasságok alkalmából nyújtott ajándékokkal, a klubok fenntartásával, stb. Vállalatunknál az volt a szokás, hogy ha egyik munkásunk feleségének gyermeke született, egy havi fizetést ajándékoztunk neki. Ha alkalmazottunk közül valhki megházasodott. valamivel nagyobb összegű ajándékot adtunk neki. A társaság uszodákat, klubházakat épített ’ az alkalmazottak részére, azután átadta a munkásoknak, hogy azok vezessék. A fenntartáshoz a munkások tagsági dijakkal járultak. De a begyült pénz rendszerint elégtelen volt a fenntartáshoz és a külömbözetet a vállalat fizette. Az alkalmazottakat tehát most arra akarták kényszeríteni, hogy az ily előnyök miatt tulbőkezüséggel vádoljanak minket, csakúgy mint a munkáslakások és egyéb előnyök nyújtása miatt. A munká-Imádkozz értünk. Szent István király! n Látod az égből, a mi szörnyű sorsunk és a gyászt, mely országod uralja? És a jajt, mit vésszel ordít torkunk, az ég szent, dicső Királya hallja? Szél hordja szerte vérünk szagát, a világ felett leng a bánatunk. Büszke néped megalázta magát s ködbe veszve sötéten áll a múlt. Kegyetlen malom őrli életünk, vértanú fejek hullnak a porba. A magyarok csillaga rég letűnt s inogni kezd a templomok tornya. Nemzeti zászlónk ragyogó fénye szégyenbe, gyászba, sárba tiporva, , könnyet görget költők költeménye, mig az eszme börtönökben sorvad. Alkony tüzében hunyt ki reményünk, felénk ásít a sötét éjtszaka. Elnyeli majd hajnalt zengő fényünk s keselyű száll a magyar vérszagra. Láncravert kezünk feléd emeljük, imát lüktet szivünk dobbanása. Katakombák mélyén énekeljük gyászunk, mely a szivünkbe van ásva. Imádkozz értünk Szent István király, rab kezünkről hulljon le a lánc. Fészek nélkül az életünk sivár: imádkozd vissza elvesztett, hazánk! Miránk nem hallgat már az Isten, dé nem is tudunk már imádkozni. Naponta újabb gyászhir jön frissen s a rablókat nem győzzük átkozni. Tehetetlen dühünkben mit tegyünk? Átkozódunk és egymást gyalázzuk. S ha az átokba egy-egy ima vegyül, azzal csak a kiszáradt fát rázzuk. Meddő minden szó és minden lépés, a türelmünk már rongyokra szakadt. Hogy legyen jámbor és hogy legyen békés a nép, amelynek szólni sem szabad? \ Imádkozz értünk égi királyunk, Te jobban látod ott, mi a vétkünk. Ország és nép tehetetlen, ájult: • mig talpra áll, Te imádkozz értünk! VIRRASZTÓ.
