Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1949-07-15 / 7. szám

8-IK OLDAL

“KRÓNIK A”

A MAGYAR HŰSÉG MOZGALOM ELNÖKSÉGÉTŐL!

HATÁROZAT.

1. A Magyar Hűség Mozgalom tömörült magyarországi németség kinyilatkoztatja, hogy elitéli Nagy Ferenc kormánya által 1945. évben meghozott, a magyarországi németség tömeges vagyonfosztása és az ország területéről való kiutasítására vonatkozó rendelkezéseit, azt alkotmányellenesnek és ennélfogva törvénytelen kormányintézkedésnek minősiti.

2. A Magyar Hűség Mozgalom elitéli Magyarország ezeréves területének feldarabolását, azt igazságtalannak és népjogellenesnek minősíti, mert Magyarország az . és 2. világháború felidézésében bűnös nem volt és nemzetiségeit az évszázados együttélés során soha elnyomatásban nem részesítette, területeit a Wilsoni elvekkel való súlyos nemzetközi visszaélés utján és az ezeken a területeken lakó népek megkérdezése nélkül, tehát népjogellenes módon vették el és csatolták át Csehszlovákiához, Jugoszláviához, Romániához és Ausztriához.

Ha egy ország egy háború felidézésében nem bűnös, akkor nem ítélhető el bűnösként sem, miként ez 1920-ban Trianonban és 1946 — 1947-ben Párizsban történt. Ennélfogva követeli Magyarország háborús bűnösségének felülvizsgálását és az e címen elszakított területek visszaadását.

3. A Magyar Hűség Mozgalom e határozattal kimondja, hogy vállalja a közös szabadságharcot a magyarsággal, hogy az országot a bolsevizmus alól felszabadítsa és az alkotmányos rend helyreállításában közreműködjék és evégből minden áldozatra készen áll.

Kelt Hailerben-, (Németország) 1949. évi április hó 24-én. Binder József elnök. Babich László alelnök.

* * *

Ez a határozat, mint javaslat előterjesztetett a Waiblingenben, 1949 junius hó 4-én megtartott gyűlésen, mely ezt a javaslatot elfogadta és határozattá emelte.

A gyűlés által kiküldött aláíró bizottság:

Wiandt János, s.k. Klemm Alajos, s.k. Kheim Pál, s.k. Mayer József s.k.

A jelen határozat a Magyar Hűség Mozgalom Leipheimi körzete által 1949 junius hó 6-án megtartott nagygyűlésen egyhangúlag elfogadtatott.

Etsberger János, s. k. Schmidt Mihály, s. k. Riesz József, s. k.

1949 julius

—

i

a szakszervezet kívánta. Az ő szempontjukból az állások igy felcserélhetők voltak és nem törődtek vele, hogy ebből milyen kár származhat a termelést illetőleg. Ez volt az eset egy nagy gyárban, ahol egy mechanikusból vezérigazgatót csináltak s az igazgatóból napszámos lett ugyanott. De élni kellett és igy még szerencsés volt az igazgató, hogy egyáltalán munkához jutott.

Szólni szeretnék a repülő osztagokról, a politikai akció bizottságokról is. Vastagkoponyáju dologkerülők voltak, akiket a megfélemlítés módszereire kioktattak. Örömük tellett az általuk okozott lelki szenvedésekben. Önfegyelemre volt szükség, hogy vigyorgó, szemtelen arcukba ne vágjon ököllel az ember.

Egyik nap terem'ből-terembe mentek és minden csoportra rá,parancsoltak: “írjátok alá ezt a felvételi :ivet, hogy beléptek a Kommunista Pártba! Déli tizenkét óráig adunk időt, vagy nevetek az elbocsájtandók legközelebbi listájára kerül.’’ Csak páran nem írták alá az ivet. A puhitási eljárás ha-, tásos volt.

Az ember nem segíthetett rajta, de látnia kellett, hogy milyen csekélyek voltak a tisztogatás mögötti indító okok a testi munkásság kö reiben. Az előrelátás hiánya még elfogadható lett volna. De a sajnálkozás hiánya és a durvaság megdöbbentő volt. Az ő indító okaik elsősorban irigység és csalódás voltak. Nem tisztelték azt az embert, aki képessége folytán haladt előre: gyűlölték őt és a tisztogatást eszközül használták, hogy •ellenszenvüket kielégítsék. Hallottunk ilyen gyenge kifogásokat is: “Autója van,’ “engedelmes volt,” “állása nem kívánt munkát,” “neki adtak házat, amelyben lakott, nekem nem" és más hasonló panaszokat, amelyekkel saját gyengeségeiket leplezték.

A tisztogatásról azt hitték, hogy alkalmat ad nekik valami rosszat kijavítani. Minden eszközt felhasználtak, hogy az áldozatot elüssék törvényes jogaitól ezek között a felmondással járó végkielégítéstől is. A törvény ugyanis előírja, hogy elbocsájtás esetén hány heti vagy havi fizetés jár az alkalmazottnak. A szakszervezet azonban jogtalanul korlátozta az öszszegeket. Ha az igazgatóság nem engedelmeskedett, bajba került. Még a pénztáros is megszenvedte volna, ha az igazgatóság utasításait betartotta volna. Az ő szemükben bűn volt előmenetelt kiérdemelni képesség utján és a bűnösök megbüntetését óhajtották.-De mi lett azokkal, akik a megüresedett állásokat kapták? Ezek az emberek hamar megtanulták, hogy politikai utón szerzett állást csak erőszakos módszerrel lehet megtartani. Csalódás érte őket. de már tulkésőn. Az erőszakot csak erőszak tudja legyűrni és ezt a gépezetet a felsőréteg részére a politika arisztokráciájának tartották fenn.

A tisztogatás megtöri a lelkesedést is épp oly hamar, mintha

minden embernek ezt mondanák: Holnap az árokba kerülsz. Az emberek munkába mennek, de a

jövő miatt nem figyelhetnek munkájukra. Később, amikor a rendszer előbbre haladt, dolgozni fognak a félelem miatt. A félelem azonban nem ösztönöz hathatós munkára, igy tehát a rendszer a hiányosságot munkára való hajtással pótolja. A termelés csökken emberenkint, annak dacára, hogy a propaganda az ellenkezőt állítja.

A legtöbb alkalmazott részére nehéz volt elhatározni, hogy belépjen-e a Kommunista Pártba. Vezető embereink vonakodva mondták nekünk, hogy amerikai vállalat körül a légkör mérgezett. A velünk dolgozó emberekről az volt a kommunista vélemény, hogy olyan ideákkal rendelkeztek, amelyek ellentétben voltak a “népi demokrácia” gondolkodásával.

Nem kellett, hogy mondják nekem, ki lépett be a pártba. Az ilyen ember elkerült engem. Úgy szégyenkezett, mintha bűnt követett volna. Szívből sajnálom őket, mert akaratuk ellenére adták fel eszményeiket. Ezek a normális időkben becsületes, tisztességes férfiak, kényszerítve voltak szabadságukat elcserélni a “jövőért,” noha ez a jövő sivár és az erkölcsi érzéstől megfosztott lesz.

A pártba való belépés azonban megváltoztatta őket. Megszűnt a bajtársias viszony, amely a közös munkán dolgozó embereket egybe kapcsolja. Látható volt, hogy befolyásolták, utasították őket. Féltek a büntetéstől, amely engedetlenség miatt eléri őket. Az amerikaival való barátkozás pedig főbenjáró bűn volt.

* * *

Két eset jól ilussztrálja, hogy kerülték ki a törvényes eljárást az erőszak, megfélemlítés és csüréscsavarás utján. Azzal kezdődött, hogy megkíséreltem a kormányhatóságokat arra bírni, adjanak bizonyos megkönnyítéseket abból az állapotból, amelybe üzemünket belehajtották. Ez a két eset ezenkívül azt is bizonyítja, hogy a rendőrállam megalapításához vezető puccsok nem is annyira zavarosak és iránytalanok, mint inkább jól megtervezettek és ügyesen végrehajtottak.

Vas Zoltán, a közgazdasági főtanácsos — helyesebben a nemzetgazdaság diktátorának kellene nevezni — a következő tanácsot küldte nekem (egy kéréssel kapcsolatban, amely persze annyit jelentett, mint egy rendelet):

“Meg kell értenünk, hogy forradalom van kifejlődésben és az ilyen időkben A SALAK KERÜL FELSZÍNRE. Ezeket a forrongó elemeket nehéz szabályozni és idő múltával a tömeget hömpölygésre indítják, amikor is a proletariátus megszólal. Az amerikai társaság nem várhatja, hogy a proletár forradalomnak ellentállhasson — ahol a tömeg erőszakkal söpör.”

A kijelentés szerint Vas tehetetlen volt, hogy a tömegeknek ellenszegüljön és nem tudott rajtunk segíteni. Az átmenetet a rendőr üllamba minden más kifejezésnél jobban lehet összesüriteni magának Vasnak a fenti kijelentésébe:

“A salak kerül felszinre.”

Csaknem egyidőben Vas üzenetével történt a másik esemény,

egy rendelet az alkalmazottaktól, amely szintén fényt vet arra, hogy mit is jelent a “proletár forradalom.” Ezt az üzenetet a budapesti irodánk több mint 100 alkalmazottja irta alá — persze többnyire saját akaratuk ellenére és követelték, hogy az általuk kijelölt embereket helyezzük a megüresedett állásokba. Ezzel a módszerrel nehány kis politikus magához ragadhatta a társaság vezetését.

Ennek az akciónak egy része a vastagkoponyáju munkakerülőknek volt tulajdonitható, akikről már előbb megemlékeztem. Ezek most előadásokat kezdtek tartani a vezető .tisztviselői karnak minden héten. Mindenkinek figyelni kellett és ostobaság lett volna visszabeszélni. Erőszakos betanítás a kommunista rendszer egyik része.

Egy huszonegyéves legény, azelőtt egyszerű munkás, kijelentette nekik, hogy két-három belül eléggé ki fogják őt képezni az olajtársaság munkálataiban, hogy azokat tudni fogja szabályozni. Hozzátette még, hogy a hivatalnokoknak nem kell azt hinni, hogy ők mindent tudnak, mert most a munkásokat iskoláztatásban fogják részesiteni és nemsokára ellenőrizhetik majd a könyvelőket és tudni fogják, hol van a rászedés. Külomben is, mondta,, nem kell sok iskolázás ahhoz, hogy valaki könyvelő lehessen:

És ennek dacára a jelenlévő számvevők csak ennyit mondtak: Igenis, Kelemen elvtárs. Önnek igaza van, Kelemen elvtárs. Az embereket könnyű gyorsan elnyomni a félelem révén. A kíméletlen salak tehát igy dolgozza fel magát a tetőre.

Ez a proletár forradalom erőt

nyert. Megtudtuk, hogy az államosított nehéz iparok 10 ezer mun kást, az államosított szénbányák 3000 bányászt, a fogyasztási szövetkezetek 700 embert szándékoztak elbocsájtani, más vállalatok szintén százakat. Az elbocsájtandó embereket fascistáknak, társadalomelleneseknek és hasonlóaknak bélyegezték. Ezzel megfosztották őket törvényes végkielégítéseiktől és'nyugdijaiktól. Azok, akik viszszamaradtak, ha még nem voltak tagok, gyorsan beléptek a Kommunista Pártba, védelemért. Társaságomnak Amerikába ezt írtam: “Vállalatunk hónapok óta igyekezett a létszámot csökkenteni, de engedélyt nem kapunk. Várhatjuk a tömeges tisztogatást politikai alapon, amikor a kommunisták felkészültek. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt hetek eseményei elérték a szándékozott hatást. Igazgatóságunkat és felügyelő karunkat legyűrték. Minden ellenállás füstbement.”

Vasnak igaza volt. A salak emelkedik felszinre. Fokozatosan a kegyetlenebbek könyökölnek maguknak utat a hatalomhoz. A hiszékenyek, akik eleinte meggyőződésből segítettek, kolompos szerepet kapnak a nyáj vezetésére,, azután félrerugják őket. A tőkefejüek, mint amilyen Sasvári, akik segítettek áldozatokat szerezni az első tisztogatáshoz, már nem számítanak többet.

Ezt is írtam:

“A tömegeket leigázták. Ezután a proletáriátust forrongában tartják. És a hidegvérű, lelkiismeretlen politikusok, akik Moszkvából veszik utasiásaikat, kerültek teljes

hatalomra. Most már kiállnak a nyilvánosságra. Jutalmuk az automobil, nagy ház, sok cseléd, ké-