Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-07-15 / 7. szám
2-IK OLDAL “K R Ó N I K A” 1949 julius akkor is többet ér a gyáva megjuházkodásnál, ha életét kell érte áldozni. NE A HATALMAT KERESD, HANEM A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁT. Az emberiség életében hosszú idő óta a társadalmi egoizmus játsza a főszerepet. Soha még nem beszéltek annyit a közösségérzésről, mint ma és soha jobban meg nem csúfolták az emberszeretet törvényeit, mint épen napjainkban. Nem csak az a baj, hogy diktátorok vannak, de az is, hogy számtalan diktátorocska kering a nagy basa körül, mint a bolygók a nap körül. Valamennyi diktátorocska meg akarja mutatni hatalmát és ki akarja kaparni a husosfazék tartalmát. A hatalomra való sóvárgás karöltve jár a hiúsággal. Olyan nagyfokú hiúsággal, hogy az ilyen emberek rendesen elvesztik józan Ítélőképességüket. Ha valaki velük szemben fölénybe kerül, azt a legaljasabb eszközök segítségével is félreteszik az útból. A ma Magyarországon hatalomból megittasodott kerge péklegények, ludtalpu kereskedösegédek, testileg és lelkileg törpe féltudósok, csökkentségi érzésektől kinzott tehetségtelen költők, tábornokká hatalmasitott foltozó-szabók, gyárigazgatóvá vedlett tüzkőárusok hadával szemben ott állt Mindszenti József, mint nyájának áldozatos pásztora. Egyszerűen csak elmondta azt, ami a népnek fájt és bátran megrettenhetetlenül világgá kiáltotta azt, amit a nép nem mert világgá kiáltani, mert elképzelhetetlen nagy terror dlatt nyög. És ime ismét megtörtént a csoda, a hatalomittas bitorlók egyre jobban érezték elszigeteltségüket, mig Mindszenti József bíboros hercegprímás népszerűsége hihetetlenül megnőtt. Mit tehettek mást a törpék? Ostobaságot. A legaljasabb eszközökkel eltávolították ezt az elvhü embert azt gondolván, hogy népszerűségének lerombolása már csupán egyszerű propaganda kérdés. Pontosan az ellenkezője következett. Mindszenti József bíboros hercegprímás nevét egy csapásra az egész világ megismerte és százmilliók zárták szivükbe hatalmas egyéniségét. íme a tanulság: Ne a hatalomra törj, hanem keresd a közösség szolgálatát. Megvagyok győződve, hogy a magyar emigráció egységének is ez a titka. Ha sok olyan ember akad az emigrációban, aki a közösség érdekében önzetlenül és áldozatosan dolgozni akar, ha a jövőt illetőleg nem a hatalmi kérdés kerül előtérbe, hanem a nemzet szolgálatának kérdése, akkor az annyira óhajtott emigrációs egység magától megszületik, ellenkező esetben soha nem lesz belőle semmi. HA ÉLRE ÁLLÍT AZ ISTEN JÁRJ ELÖL JÓ PÉLDÁVAL! Vizsgáljuk csak tovább, miért zárta a szivébe a magyar nép Mindszenti József hercegprímást. Ismét egy összehasonlításra van szükségünk. A kommunista vezetők hirdetik az egyenlőséget, a javak egyforma elosztását, valójában azonban ők a javak haszonélvezői. Sokszor egy-egy miniszternek nem is az a fontos, hogy milyen tárcát kap, hanem az, hogy milyen tipusu autó áll majd rendelkezésére. Egyes “tehetséges” uj dinasztiák szemérmetlenül tolják be jobbnál-jobb és jövedelmezőbbnél-jövedelmezőbb állásokba idült hülyeségben szenvedő és semmire sem alkalmas tagjaikat. A cél a meggazdagodás és lehetőleg a vagyonnak külföldre való sibolása, azzal a mellékgondolattal: “Legfeljebb majd disszidálok!“ Elmenekülök a sülyedő hajóról, mint a patkány. Persze azt gondolják, hogy a propaganda mákonyával elhódított nép ezt nem látja. Pedig a magyar nép nem azonos az orosz néppel. Nem túltengőén érzelmes és éppen ezért tudott megkapaszkodni földjében ezer esztendő óta, mert volt benne elég reális érzék, legalábbis annyi amennyi életbenmaradásához szükséges volt. Azt mindenesetre nagyon jól látta a magyar nép, hogy Mindszenti József hercegprímás osztozik az ő szenvedéseiben. Ö aztán igazán maradhatott volna külföldön és mehetett volga külföldre, akkor, amikor akart. Materiális értelemben véve úgy élhetett volna külföldön, mint egy fejedelem, ha mindenáron reakciós lett volna, kifejthetett volna külföldön is épen elég hatható reakciós tevékenységet. Ö azonban maradt. Minden poklokon keresztül is maradt. Azt akarta, hogy küzdjön a magyar nép a szláv beolvadás ellen, de ebben a küzdelemben ő járt elől jó példával. Emberfeletti bátorság kellett ahhoz. Már pedig valljuk meg a bátorság imponál. Megvagyok győződve arról, hogy amikor a kommunisták legfelsőbb vezetőségében látták ennek az embernek rettenhetetlen bátorságát, véghetetlen nagy elvhüségét mindenen keresztültörő erős egyéniségét, sokan voltak akik ilyesfélét gondoltak magukban: “Bár nekünk is volna egy ilyen emberünk!” A magyar emigráció is ezt mondhatja: Bár nekünk is volna minél több bátor, erős akaratú, elvhü egyéniségünk, akik fáklyavivök lennének a sötétségben. HA EGYSÉGRE TÖREKSZEL LEGYEN A SZIVEDBEN HARMÓNIA! — Egység! Egység! Egység! — Hallatszik ma mindenütt a hivó és kérő szó szerte a világon. Egységre törekszik kelet és nyugat és egységre áhítozik az emigráció. Az élet nagy zenekarát azonban sehogysem sikerült összehangolni. Mi ennek az oka? Egyszerű! Az emberek lelkében nincs harmónia. Hiszen alig hiszi valaki azt amit olyan hangos szóval hirdet. Nincs meg az igazság harmóniája, mert ezt a szót mindenki a saját javára értelmezi. Nincs meg az emberiség harmóniája, mert milliók sínylődnek rabszolga-sorsban és milliók koncentrációs táborokban. Nincs meg a szépség harmóniája, mert minden a propaganda szolgálatában áll. Nincs meg a jóság harmóniája, mert az ember addig merészkedik, hogy az önmaga korcs alkotásait össze meri hasonlítani Isten kezének munkájával. Mindszenty József hercegprímás Magyarországon megtudta valósítani az egységet. A hit egységét. Mennyire széthúzó volt a magyarság, az úgynevezett boldog béke éveiben, vallási szempontból. Katholikusok és reformátusok állottak szemben egymással, sokszor késhegyig menő harcot viva és mindegyik fél a maga igazát hangoztatta. Meddő, erőt elfecsérlő küzdelmek voltak ezek. Hányszor elhangzott a béke hangja, a hídépítés szükségessége, az egységet azonban mégsem sikerült megvalósítani. Ekkor jütt a nemzet rabszolgasorsba való sülyedése és jött a legnehezebb időkben Mindszenti József. Az ember aki hitt. Egyszerre megnylitak a bezáródott kapuk. Debrecenben diadal kapuval fogadták, Győrben csókkal fogadta testvérévé az ágostai evangélikusok püspökét és bárhol megfordult, valláskülömbség nélkül, százezrek tódultak utánna, hogy láthassák arcán a hit harmóniáját. A hitnek ez a harmóniája volt ugyanis az az éltető erő ami bizalmat és reményt öntött a halálraítélt nemzet leikébe. Mindszenti József bíboros hercegprímás nem politizálni akart, ő csak a hitet akarta ébren tartani a nemzet lelkében és a kétségbeesés széléről akarta visszarántani a magyar népet. Tetteibe ellenfelei magyarázták bele a politikát, mert félreverték a harangokat, bőgették a vészt-jelző szirénákat akkor, ha valahol megjelent ez a nagy ember, akinek jelenlétében ők százszorosán érezték törpeségüket. Ez hát az egység megteremtésének titka. Az emigrációs egységet is csak akkor tudjuk megteremteni, ha lesz a szivünkben harmónia: A hit harmóniája. NE TAPADJ AZ ANYAGI JAVAKHOZ. Az emberi ösztönök ereje hatalmas. Különösen az életösztön működése csodálatraméltó. Nehéz időkben, amikor az emberre leselkedő veszedelmek megsokszorozódnak különösen érdeklődéssel figyelhetjük működését. A gyűjtő-szenvedély háborús jelenség. Olyan dolgokat is felhalmoznak ilyenkor az emberek, melyekre egyébként semmi szükségük nincs. Mindez egy bizonyos fokig természetes. Csakhogy a gyűjtő szenvedély rendesen kapzsiságba torkollik, a kapzsiság viszont kiszárítja a szivet. így aztán ilyen zűrzavaros időkben igen sokan más javaira vetik tekintetüket. Beülnek elhagyott vagyonokba, vagy legjobb esetben egy jótékony egyesület keretében tevékenykednek és igen sokszor ilyen egyesületek átalakulnak önkeresei társaságokká. Természetesen igy a végén már azoknak a jótékony egyesületeknek tisztességében sem hajlandók bízni az emberek, akik valóban a közösség javát akarják szolgálni. Bemocskolnak mindent és mindenkit. A társadalmat elöntő kapzsiság tehát megbénítja még a tisztességes emberek munkáját is. Példát újból az állhatatos Egyházfejedelem mutatott. Még az állam által megállapított fizetését sem vette fel. Az evangéliumi szegénységet többre becsülte mindennél. A maga szegénysége mellett azonban állandóan az elesettekre gondolt és köztudomású, hogy a karitativ munkát a legfontosabbnak tartotta. NE VAKÍTSON EL A NÉPSZERŰSÉG. Kevés olyan undorítóan rossz szokása van korunknak, mint a népszerűség vad hajhászása. Azt kell gondolnunk, hogy ma már nem nép vezérek, hanem népsztárok uralkodnak. Vastapsbrigádok, a gyüléstermek rémitő nagy képekkel való díszítése és egyéb agyoncsépelt propagandafogások ezeknek a politikai megmozdulásoknak határozottan cirkusz jelleget kölcsönöznek. Egy ember volt Magyarországon, aki nem kereste a népszerűséget, Mindszenti József bíboros hercegprímás. Mégha akarta volna sem tehette volna azt, mert semmiféle lehetősége nem volt. A komédia-pör előtti utolsó hónapokat már jóformán házifogságban töltötte és külömben is akkora lármát csaptak épen azért, hogy megfosszák a nép szeretetétől, hogy ekkora lármára valóban leomlottak volna Jerikó falai. Az eredmény szánalmas. Mindszenti József hercegprímás egyszerre a világ legnagyszerűbb embere lett. Miért? Mert még mindig vannak a világon olyan emberek, akik a saját fejükkel gondolkodnak. Az ilyenek általában a tetteket nézik és azokat Ítélik meg. NAGY EMBERNEK NAGYSÁGA AZ Ö SZERÉNYSÉGE. Sok-sok önjelöltje volt mostanában a hatalomnak. Mikor a régi rendszer összeomlott hazánkban, határozottan nagy tolongás indult meg az uj hatalmi pozíciókért. Az akkor szerteszakadt jellemfoszlányok még ma is úgy úsznak a magyar közélet légkörében, mint ősszel az ökör nyál. Az emberek határozottan mérsékelt szerénységről tettek tanúságot és ma bűnhődnek, mert nagyon is beteljesedett rajtuk az irás: “Sokan mennek gyapjúért és nyírva jönnek vissza.” Pedig példát vehettek volna ezek az emberek hazánk nagy fiától Mindszenti József bíboros hercegprímásról. Az az ember aki úgy szerette egyszerű öreg édesanyját mint ő, aki szabadságidejét falujában töltötte, mezőgazdasági munkát végezve, az ilyen ember nagyon nagyon szerény lehetett és ez volt az ő nagysága.
