Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1949-05-15 / 5. szám

'1949 május "KRÓNIK A” 9-IK OLDAL1 KÁLVÁRIA JÁRÓ MAGYAROK... Tisztelt Szerkesztőség! Bocsá­natot és elnézést kérek, hogy al­kalmatlankodom, de körülménye­im arra késztetnek,, hogy mégis megírjam levélem. Remélem és hiszem, hogy; kérésem nem fog sü­ket fülekre találni. Már fiatal gyermekkoromtól kezdve belém nevelték Szüleim az antikommunista szellemet és gon­dolkodást. Az irtózat és valami ösztönös félelem fogott el mind­nyájunkat akkor, amikor az orosz a határainkhoz közeledett, ekkor azonban felsőbb katonai parancs­ra, az országos kiürítés keretében el kellett hagynunk az országot és át kellett települnünk 1945 feb­ruár 14-én Németországba. Ve­lem együtt jöttek családomon kí­vül súlyos beteg, özvegy édes­anyám, továbbá húgom az egyet­len gyermekével. Hugóm férje az utánunk való jövetele közben az utolsó pillanatban került orosz fogságba. Velem együtt jöttek még egy nagybátyám és felesé­gem nagyanyja is. Nagybátyám útközben látva a teljes összeomlást és kilátástalan­­ságot, öngyilkos lett. Feleségem nagyanyját pedig németországi kintlétem harmadik hónapjában temettem el. Bennünket pedig, akik még életben maradtunk, to­vábbdobált a sors egyik helyről a másik helyre. A lehetetlenebb­­nél-lehetetlenebb lakásviszonyok s a gyenge táplálkozási viszonyok között kisebbik gyermekem tbc-s fertőzést kapott és ezzel tovább, mint másfél esztendőn át kórházi kezelés alatt állott. Az érte való állandó aggódás és a gyógyke­zeltetése erkölcsileg, lelkileg és amellett anyagilag ás tönkre tett, mint meglévő kis ingóságomat felemésztette. Most már hála a jó Istennek egészséges, de elmaradt a hasonló korú gyermekektől és erősebb táplálkozásra volna szük­sége, amit sajnos nem vagyok ké­pes a számára biztosítani. De min­dez nem volt elegendő, mert ehhez jött még anyám gyógykezeltetése. Cukorbetegségével kórházról­­kórházra hordoztam, amióta itt kint vagyok Németországban, ki­lenc ízben kellett kórházba vin­nem, mig végül is borzalmas szen­vedések után ez év márciusában meghalt. Most már harmadik ha­lottamat temettem el hontalansá­gom ideje alatt. Az eltemettetése újabb anyagi megterhelést jelen­tett számomra. A húgom férje 1947 augusztu­sában került haza az orosz fog­ságból Magyarországra, de nem tudott többet találkozni itt kint lévő feleségével, mert 1948 már­cius 3-án titokzatos körülmények között eltették láb alól. így a ve­lem lévő húgom is özvegyi sorsra jutott és nem tud többet hazatér­ni éppen a férje elhalálozása kö­rülményei folytán. De ugyancsak eltették láb alól egy másik sógo­romat is, egy otthon szolgáló ve­zérkari ezredest,, akit 1948 szep­tember 7-én akasztottak fel. Egy húgom még az" orosz megszállás alatt az oroszok kegyetlenkedése folytán pusztult el. Egy húgom még él'Budapesten. De meg kell említenem még mindezeken az erkölcsi és lelki megpróbáltatásokon és csapáso­kon tulmenőleg az alábbi esetet is, amelyik anyagilag teljesen két vállra fektetett és most itt állok teljesen lerongyolódva. Ez év ja­nuárjában egy magánjellegű ki­vándorlásra (Standard Oil Co.) jelentkeztem. A vezetője azonban egy szélhámos volt, akinek sem­mi köze nem volt a jelzett válla­lathoz és miután a pénzeket fel­szedte, ismeretlen helyre meg is szökött. Tőlem sajnos, a nagy családomra való tekintettel igen nagy összeget, több mint 1.300.00 DM-t vitt el. Ez az összeg itt egy kis vagyonnak felel meg, amelyet részben adósságok utján, részben pedig mindenemnek a piacra való dobásából állítottam elő. Az adós­ságokat még most is nyögöm és nem tudom, hogy mikor fogom tudni rendezni. Munkanélküli va­gyok. Munkanélküli segélyt is csak a mai napig kaptam és sem­mi kilátásom nincsen arra. hogy újabb elhelyezkedést kapjak, ami­kor a németek is ezrével vannak munkanélkül. Nekem egyébként jogi doktorá­tusom van. Gyakorlati mestersé-. gém, illetve képesítésem nincs, de bármilyen természetű munkát vál­lalok. Ezt azzal tudom a legjob­ban bizonyítani, hogy a múlt esz­tendőben csatornatisztítói munkát végeztem s azelőtt pedig angol szolgálatban erdei favágó munkát végeztem. Családom: feleségem 26 éves, gyermekeim 5 és 3 évesek, húgom 33 éves, unokaöcsém 10 éves. Én magam 36 éves vagyok. Vala­mennyien D. P.-k vagyunk és az I. R. O. “Care and maintenance’’ regisztrált. Kivándorlási lehetősé­gem azonban nagy családom mi­att ezideig sehová nem volt. Úgy érzem, hogy mindaz, amit itt most leírtam, súlyosabb sors, mint amilyet általában az Ur Isten egy-egy emberre ró! De még most sem panaszkodni akartam, hanem csak, mint feljebb is írtam, azért tettem mindezt, hogy kérésemet jobban alá tudjam támasztani! És bár piruló orcával és szégyen­kezéssel, de kérek! Kérek segít­séget, támogatást! Uraim nem tu­dom, hogy mi áll módjukban és hogyan tudnának valami segítsé­get nyújtani, de segítsenek rajtam akár a kivándorlásomban, akár valamilyen anyagi természetű se­gélynyújtásban, juttatásban! Ké­rem, hallgassák meg segítségért kiáltó szavamat! Tájékozásul közlöm, hogy az U. S. A.-ba való kivándorlási kér­vényem a Church World Service 214 East 21st Street, New York 10, N. Y. van, de ezideig még nem kaptam semmi értesítést. Teljes tisztelettel Dr........y........n. H............e. (Németország) április 7. (Cim a szerkesztőségben). AMERIKAI MAGYAR ANYA BÜSZKE ÖRÖME Kedves Tarcz Ur! Arra kérem, legyen szives be­cses lapjában helyet adni a mel­lékelt fényképnek. Azt hiszem jobb lapba nem tehetném, mint a Kró­nikába. Pista fiam amerikai ten­gerész és igy jutott el Szentséges Atyánk, XII. Piusz pápa elé, mint tengerész katona. Amint kikötöt­tek a hajójukkal, bementek Rómá­ba és a hajó legénysége parancs­nokukkal együtt meglátogatták a Yatican City összes nevezetes épületeit és Szentséges Atyánk otthonát is. Amint a képen tetszik látni, velük együtt van levéve, középen az amerikai fiuk között. Szentséges atyánk megáldotta őket és amerikai nyelven beszélt velük. Pista fiam kereszttel van megjelölve a képen, épen XII. Pius pápa mellett térdepel jobbról. Valláskülömbség nem volt, van köztük zsidó fiú is. Minden hűsé­gemért megfizetett ezzel nekem a jó Isten. Mert tessék elhinni, bol­dog öröm nekem, hogy ötven éves aranyjubileumán fiam mellette tér­depel. Ennél nagyobb kitüntetés nem érhet egy egyszerű paraszt édesanyát. Érdemes jót tenni em­bertársainkért. Fiam neve: Stephen G. Wenin­­ger. Magyar Szent István Iskola növendéke volt. Trentonban sok plébános urnák ministrált. De so­se hittem volna, hogy Szentséges Atyánk mellett is fog térdepelni. Köszönöm a jó Istennek. Ezután még több jót fogok tenni ember­társaimmal. Most újra szeretnék egy paké­­tot küldeni. Duzmath Imre lesz ez a szerencsés legújabb szegényem és Sztán Lajosnak küldök magyar újságokat, már be is pakoltam. Felül van a Krónika és a Magya­rok Vasárnapja, elmegy még a héten a lelki vigasz, ahogy ő írja. Szeretettel Mrs. A. Weninger, 49 Jersey St., Trenton 10, N. Y,-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents