Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-04-15 / 4. szám
2-IK OLDAL * ■KRÓNIK A” 1949 április badságnak letiprásával akar hódítani. Ez az isten a vörös isten... A materialistáknak minden ideáljü földi életben gyökeredzik, egyének, családok és nemzetek teljes szabadságának letiprásában. A materializmus istenének, a vörös istennek hutai ma megszervezte a totalitarianizmus rendszerét. Ez a rendszer annyira kegyetlen, durva, ördögi és erőszakos, hogy vezetősége nem tár meg semmiféle egyéni véleményt és ha képes volna, még a gondolatokat is megölné. Minden ellen tiltakozik, ami tervét, kitűzött céljait még csak ki csibén is gátolná. Llazugságokkal érvel, hogy letörje a vallás vezetőit és a más politikai nézetet valló egyéneket. S minél kiemelkedettebb szellemű valaki, annál inkább ellene törnek aljas vádakkal. . . . Ez a rendszer tudományos és művészeti gyűlést tartott a közel múltban itt Neu? Yorkban. S mi volt az a tudományos és művészeti értekezés? Semmi más, mint inkább propaganda a bolseviki rendszer mellett. S mit eredményezett ? Valami jót is. S az a jó az, hogy az amerikaiak nagyobb öntudatra ébredtek a maguk szellemi értékeiknek és szabadságuknák megbecsülésében. Eletet, egyénit agy, mint tár A világ minden ujságjá megemlékezett arról a gyalázatos perről, amelyet Mindszenty bíboros, Magyarország hercegprímása ellen lefolytattak. A világ minden keresztény népe kifejezést adott legmélyebb megbotránkozásának és méltatta bíborosunk fenkölt személyét. Én nem is a szégyenteljes perről, az aljas vádakról szeretnék írni. hanem életem egyik legnagyobb élményét, egyetlen találkozásomat a hercegprímás úrral, szeretném elmesélni és azt, amit akkor nekem mondott, mert úgy érzem, hogy az minden 'magyarhoz szólt. Eddig nem lehetett leírni, mert csak neki ártottam volna vele, de most...... most már elmondhatom. .1946 március 7. Éppen olyan szürke, ködös reggelre ébredtünk a Rimini-i angol hadi-fogolytáborban, mint máskor és amikor a huszonhét nemzet fiaiból összetévődő, a reggeli létszámellenőrzéshez sorakozott foglyokat, mint a “National Cage”' táborparancsnoka, leszámoltam, még magam sem sejtettem, hogy ez a nap olyan rendkívüli lesz számomra. Munkabeosztással, a foglyok apró kéréseinek elintézésével foglalatoskodtam az irodámban, amikor az angol parancsnokságra hivatnak és közölték velem, hogy 11 órakor egy magyar bíboros érkezik a táborba a magyar foglyok -meglátogatására. Az újságokból tudtuk jól, hogy a hercegprímás sadalmit csakis az isteni élet erejében lehet keresni és megteremteni. Az isteni élet az Isten Országa az egyesek lelkében és az Isten Országa a társadalmi igaz ságosság érvényesülésében az emberiség javára. Az Isten or szágát a társadalomban is az istenes ember fogja kialakítani. E nélkül hiába való minden rendszer s szószátyárkodás vagy vad erőszak. Aki a társadalmat akarja ujjás&ülni vagy megválta ni, az ujjitsa meg és váltsa meg az embert az ő egyéni, erkölcsi, belső világában. Krisztus feltámadott. A kérész tény hitvallás utolsó akkordjai a • feltámadás reményébe olvadnak Hiszem a test feltámadását és az örök életet. Ezután csak azt mondhatjuk, hogy agy legyen! S ha ez nem lesz? Akkor lesz: Eloszlik, mint a semmiség és marad, mint a puszta lég az oktalanságnak, a céltalanságnak, a butaságnak és a pusztulásnak a gondolata. Hordjátok el magatokat tagadásnak, kétel ynek, materializmusnak, istentelenségnek szellemei és a pusztításnak hatalmasai! Hordjátok el magatokat, mert az igaz ság feltámad a nemzetekben és az emberiségben. Krisztus feltámadt és a szabadság napja is el fog jönni. ur Rómában tartózkodik a bibornokavatás alkalmából, de arra, hogy hozzánk eljön, még álmunkban sem mertünk gondolni. A meglepetéstől szólni sem tudtam, hirtelen annyi kérdést szerettem volna feltenni, de nem találtam megfelelő szavakat. Kifordultam a szobából és az órára néztem. Tíz óra volt, csak egy óra állt rendelkezésemre. Ezernyi gondolat suhant át az agyamon, hogy fogadjuk, mit is mondjunk annak, aki a hőn sóvárgott haza, az otthon levegőjét hozza nekünk. Hiszen meglátogatta már a tábort sok püspök, érsek, sőt bíboros is, de az semmi sem volt ahhoz képest, hogy most magyar látogató, a mi hercegprímásunk, jön hozzánk. Tizennégyen voltunk magyarok. Valóban egy maroknyi magyar. egy csepp a nagy idegen tengerben. Olyan sorsüldözöttnek, olyan elhagyatottnak éreztük magunkat. Minden nemzetnek volt valamilyen szervezete, akik törődtek velük, de nekünk nem volt senkink sem. De most eltűnt ez az érzés. A büszkeségtől, örömtől kidagadt mellel szerettem volna odakiáltani mindenkinek, hogy: “Látjátok rólunk sem felejtkeztek el, szegény, sorsüldözött magyarokról. “Persze először is a többi magyarhoz szaladtam,, hogy közöljem velük az örömhírt. Legnagyobb meglepetésemre csak egy fiút találtam, az is betegen feküdt. A többiek munkán voltak a táboron kívül. Persze a bir meggyógyította a beteget és felugrott, hogy*rohanjon hivni a többieket haza. Hiába mondtam neki, hogy majd én telefonálok, ő személyesen akarta megvinni a nagy örömhírt. Közben végignéztem ruhámon és a különben már megszokott angol egyenruhában- egyszerre roszszul éreztem magam. Hiába volt a karomon a “Hungary” felírás és a vállaimon a magyar csillagok, egyszerre úgy éreztem, hogy ebben a ruhában -idegen vagyok. Előhalásztam ládám fenekéről az elrejtett, féltve őrzött magyar egynruhát és gondosan rendbehozva, felöltöztem. Alig lettem kész, már szaladt is a lengyel segédtisztem és lélekszakadva jelentette, hogy egy vatikáni gépkocsi most ért a főkapuhoz. Csak annyi időm maradt, hogy beálljak a kapunál felsorakozott angol tisz tek sorfalának a végére, még nem volt tizenegy óra, amikor a nagy. fekete vatikáni kocsi befordult és pontosan előttem megállott. A szivem izgatottságomtól a torkomban dobogott. Az első magyar, akit látok egy év óta, az első magyar, aki otthonról jön. Hég ha véletlenül nem a hercegprímás ur lett volna, akkor is izgalom lett volna számunkra az érkezése. Közben kinyílt az ajtó. csak egy fekete reverendát és a biborosi kalapot láttam hirtelen és a következő pillanatban a |?iboros ur hozzám lépve, szót sem szólva, megölelt. Utána végignézett rajtam, aki a meghatottságtól a könnyeimet alig tudtam visszatartani és meglátva a gombjaimat, igy szólt: '«Koronás g©mb. Szent István koronája. “Azután lassan hozzátette: “Vigyázzon is rá és őrizze mindig jól.” Csak ezután fordult a várakozó angol urakhoz és üdvözölte őket. Azalatt én a hercegprímás ur kíséretében levő Esty Miklós papi világi kamarás urat, régi ismerősömet üdvözöltem. Azután bementünk a táborba és \ a biboros ur rögtön érdeklődött, hogy hol vannak a többi magyarok. Amikor megtudta, hogy munkán vannak, nagyon elszomorodott és csak akkor vigasztalódott meg, amikor mondtam, hogy nemsokára itt lesznek. Végigsétáltunk a tábor egy részén. A sátrak előtt ülő, dolgozó, beszélgető emberek mindenütt felállva, sok horvát, szlovák, román és bánáti, magyarul üdvözölték, amit a hercegprímás ur barátságosan viszonzott, néhány szót szólva egyesekhez. Különösen meghatódott amikor az olasz foglyok egy népes csoportja magyarul "Éljen Magyarország" kiáltással köszöntötte. A séta alatt elkezdtem a kérdezgetést, először az utazásról, római élményéiről, Emíliában a magyar menekülteknél tett látogatásáról és azután lassan rátértem arra, amit a legjobban szerettem volna hallani, otthonról, a hazánkról, Magyarországról. Hiszen akkor 1946-ban, mi még otthoni szeretteinkről, családjainkról sem tudtunk semmit. És a hercegprímás ur beszélt a hazáról, testvéreinkről..... A beszélgetés közben röpült az idő s amikor visszaértünk a sátramhoz, már ott várt a tizenhárom magyar. Leírni nem lehet azt a lelkesedést. Nemcsak a gyűrűjét, de a reverendáját csókolgatták Őeminenciájának, könnyezve, térdreesve és neki pedig, kezével a fejüket simogatva, mindegyikhez volt egy kedves szava. Felejthetetlen marad a jelenet számomra. Olyan volt, mint a Pásztor a nyájával. Utána a fiuk is megrohanták kérdésekkel. Kellemes, mélyzengésü hangja, nagy türelemmel válaszolt a rengeteg kérdésre. A fiuk panaszkodtak a kosztra és hogy sátorban alszunk. Csak annyit felelt, hogy: "Örüljetek, hogy itt vagytok az angolszászok és nem az oroszok fogságában. Gondoljatok arra. hogy mit kapnak azok a bajtársaitok, akik egyebütt sínylődnek. “Később megkóstolta az ebédünket,-kiosztotta a magával hozott ajándékokat, ami különösen a cigaretta, valóságos kincs volt a mi szemünkben, de ő szinte bocsánatkérőleg tette hozzá, hogy: “Bizony nem úgy van, mint régen, szegény lett az eklézsia. “Közben Esty kamarás ur azt kérdezte tőlem, hogy hány katholikus van közöttünk. Amikor a hercegprímás ur ezt meghallotta, akkor hátraszólt: "Nem katholikusokhoz jöttünk, hanem magyarokhoz.’’ Elkérte tőlem otthoni hozzátartozóink névsorát és később valóban a legtöbben közülünk rajta keresztül kaptuk az első híreket családjainktól. Végül eljött a bucsuzás szomorú pillanata. A hercegprímás ur felállt és rövid beszédet mondott. Azóta én ezerszer is elmeséltem azokat a szavakat. Akkor még prófétai jövendölésnek számítottak, ma már szomorú valóság lett belőle. . . A hercegprímás ur a sátor d6tt ránk adta a pápa külön áldását., majd letérdelve elénekeltük a “Boldogasszony Anyánk”-at. Az ének mindnyájunknak könnyeket csak a szemébe és amikor a “Ne felejtkezzél el . . ,"-hez értünk, az ének hangos sírásba fulladt. Még akkor is könnyes volt a szemünk, amikor megígértük, hogy megfogadjuk tanácsait és amikor a nagy, fekete autó elvitte tőünk ezt az izig-vérig magyar, lánglelkü főpapot, aki kihajolva az »utó ablakán úgy köszönt el tqlünk, hogy: Viszontlátásra otthon.” Trujillo (Dominica) C. J. Bujkovszky. “A LAP TÁBORÁBAN VAN A HELYÜNK” Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur! A napokban volt szerencsém az Önök nagybecsű lapját a “Krónikát” olvasnom. Egy ismerősöm örvendeztetett. meg vele. Nagy hatást váltott ki bennem ez a mélytartalmu lap és azt hiszem, hogy ez minden becsületes érzésű hazáját szerető magyarnak, úgy itt az emigrációban, mint Amerikában az érdekeit képviseli és e lap táborában vari a helyünk. Magyar üdvözlettel, Farkas Ernő (Németország) EGY LEVÉLBŐL Az újság emelkedett hangú, nemes eszméinek olvashatása engem is meghatott. A jó Isten áldását kérem hazafias munkájukra. Mély tisztelettel: Kovács Géza (Németország) NAGY LÁSZLÓ. EGYETLEN TALÁLKOZÁSOM MINDSZENTY BÍBOROSSAL komitéja, * Reggio d
