Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-10-15 / 10. szám
VOLUME V. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1948 OKTÓBER NO. 10. SZÁM. SZABADSÁG ÉS It É Ii E Egy amerikai magyar napilap heves támadást intézett azok ellen, akik a magyarországi kommunista kisebbségi hatalombitorlás terrorja elől menekültek külföldre. Megvádolja őket azzal, hogy szeretnének újra visszakerülni a hatalomba és ennek érdekében “váratlan nemzetközi fordulatra’’ spekulálnak, ami alatt nyilván a fenyegető és immár váratlannak alig mondható harmadik világháború eshetőségét kell érteni. A megtámadottak megfelelnek magukért, — ha szükségesnek látják. Mert nem nagyon szükséges, amikor a szomszéd ha sábon a tuljól ismert “óhazai őrszem” arról cikkez, hogy a mai Magyarország valóságos paradicsom és csábítja haza a magyarokat a bolsevik jogfosztás és nemzeti elkoldusitás honába. Ennek a “rendszernek” tapsol az újság, ezt félti szerinte megbízhatatlanoktól, miközben a másik hasábon oly meggyőzően vizsgázik le — saját legnagyobb fokú megbízhatatlanságáról. . . Nem is e javíthatatlan bolsevik társutasok handabandája késztet szólásra, hanem megtévesztő propagandájuk hatása, a külföldi magyarok között felbukkanó vád, hogy az óhazai kommunista-világ ellenségei “háborús uszítokakik uj vérontást, minden eddiginél szörnyűbb háborút, atom-világtragédiát akarnak. Régi antikommunisták és antifascisták vagyunk, ellenfelei minden totalitárius irányzatnak. Akik e sorokat írjuk, semmiféle óhazai privát-ambícióval nem rendelkezünk, szerkesztőségünk szükebb törzskara exisztenciájával teljesen begyökerezett az amerikai életbe s semmi esetre sem szándékszik hazatelepedni, Magyarországon “a hatalomba visszakerülni”. A költő szava szerint “itt) halunk meg nem a Duna mellett”, itt az amerikai szabadság szilárd földjén. Semmiféle személyi céljaink nincsenek s bennünket a rosszindulat nem vádojhat meg magánérdekek hajszolásával. Szeretjük Magyarországot és szeretnők nagy történelmi hagyományai, a Szentkorona jogfolytonossága, a nyugati államgondolat jegyében újra virágzónak látni, fiai egyéni, emberi jogait, szabadságait állandóan biztosítottnak tudni. Szivünk ügye ez, semmi más. Mint önzetlen, hivő harcosok vesszük fel a keztyüt, mert mi is a mai óhazai rezsim, pusztulását kívánjuk, mint a magyar nép boldogságának és a nyugati demokratikus civilizációnak életbevágó érdekét. Szemébe nézünk minden képmutató vádaskodásnak, nincs titkunk: megmondjuk teljes őszinteséggel, hol állunk, mit akarunk. Keresztényi emberiességünk halálos gyűlölettel szegül szembe az uj háború, uj embermészárlás, öldöklés gondolatának. Mi nem háborút akarunk, hanem békét ÉS szabadságot népeknek, embereknek. Szent István irta fiához intézett intelmeiben: “Minden nép saját törvényei szerint él”. Adassák meg a mód a magyar népnek, hogy Szent István e mindennél demokratikusabb igéje szerint azt az életet élhesse, amely természetének, jellemének, élettörvényeinek megfelel. Szolgaságban a “béke” nem béke, hanem járom. A béke csak együtt a szabadsággal igazi béke. Ha a szabadságot békés eszközökkel el lehetne érni a magyar nép és a magyar ember számára, senki boldogabb nem volna mint mi és mindazok az antikommunisták, antitotalitariusok, akik tudják mennyit szenvedett és szenved csöbörből vödörbe jutván. Még tavaly irtuk ennek a lapnak a hasábjain, hogy békés megoldás, a háború elkerülése csak úgy lehetséges valóban alapos, komoly, a tartósságra reményt engedő módon, ha Amerika felállítja a teljes lajstromát azoknak az erőszakosságoknak, nemzetek többségi akarata, szabadsága legázolásának, amelyek a Szovjetet és ügynöki ötödik hadosztályait terhelik és záros határidejű, ultimátumszerű követelés formájában ragaszkodik ez erőszakosságok jóvátételéhez, a letiport népek szabadságának azonnali visszaadásához. Ismételten felállítottuk azt a tételt, hogy addig nem lehet rend, nyugalom, konszolidálódás, békés virágzás Európában, amíg az eredeti amerikai hadicéloknak megfelelően, meg nem szűnik a terrorista totalitarizmusok szabadsága, amig a nácizmus után a kommu-fascizmus, minden a nép többségi akaratát, a parlamentáris demokráciát lebunkózni akaró irány ki nem pusztul Európából. Követeltük, hogy a Szovjet vonuljon ki a megszállt országokból és vonuljon vissza az európai országok politikájába való beavatkozástól, térjen vissza a litvinovi politikához, amely az önkéntes elszigetelődéi* módszerével évtizedekre biztosította a Szovjet fennmaradását. Most is ezen az alapon állunk: A kommunizmus békés kivonulását kívánjuk Európából s e tekintetben nem vagyunk rossz társaságban, mert a hitleri veszélyt megjósló Churchill, Anglia történelmi nagyságú államférfia is ezt kívánta abban a hatalmas beszédében, amelyet október 8-án mondott pártjának kongresszusán. Churchill még nem beszél a követelések lajstromának ultimátumszerű prezentálásáról, de azt mondja, addig kell Amerikának felállítania ÖSSZES követeléseit a kommunizmussal szemben, amíg az atombomba titka nincs a Szovjetnek is birtokában. Azt követeli, amit oly keveset hallunk mostanában a többi nyugati politikusoktól, — “adja vissza a Szovjet a szabadságát Európa ama régi tizenegy fővárosának, amelyeket ma karmaiban tart”. Végre valaki, aki kimondja, hogy nemcsak német kérdés van, hanem más szovjet-önkények ügyében is rendet kell teremteni. Misem áll tőlünk távolabb, mint hogy lekicsinyeljük a német kérdés jelentőségét, hiszen tudjuk, hogy egy orosz-német szövetség kommunista németországi kormánynyal, az európai szabadság végóráját jelentené. De Németországban mégcsak útban van az a moszkvai erőszak, amely Magyarországon és a többi keleteurópai országokban már befejezett tény. . . Ez országok fiainak nemzeti és emberi rabsorsra sajgó nyílt sebe az emberbecsületnek, a nyugati demokratikus szellemiségnek és kalapot kell emelni Churchill előtt, hogy az illetékeseket emlékeztette rá s nem engedi leszoritani e lelkiismereti ügyet a világpolitika napirendjéről. “Tabula rását”, tiszta asztalt kíván Churchill Európában, sőt Ázsiában is, ahol követeli a kínai nemzeti kormány komoly és sürgős megsegítését, nehogy Kína kommunizálódása újabb halálos veszély: jelentsen Európára, a sárga janicsárok százmillióinak mozgósítási lehetőségét a fehér faj ellen. Churchill tisztán lát, tudja mit kell akar nia és ezért mondja, hogy nem szabad kötélnek állni a Szovjet am, számításához, amely bizik Amerika keresztény érzületében, az atonV~~~ bomba szörnyű pusztító fegyvere használatától való irtózásában. Igaza^ van, amikor azt mondja, hol tartanánk ma, ha véletlenül nem Amerika, hanem a Szovjet találta volna meg előbb az atombomba titkát^, a nyugati országok micsoda hétvilágra szóló zsarolás áldozataiként alakultak volna már át sorra a kommunista párturalom, Moszkva és ügynökei jobbágy-gyarmataivá?! Igaza van, amikor azt mondja, hogy csak az atombomba az, ami visszatartja a Szovjetet a tülke i amerikai leszerelés miatt kiszolgáltatottnak látszó Nyugateurópa lerohanásától. Churchill nem akar háborút, hanem á béke utolsó szalmaszálába kapaszkodik, amikor a Szovjet és kommunizmusa teljes visszavonulását kívánja az európai országok politikájától s vissza kívánja állítani azt az orosz különállást, amely Európában fennállt, mi előtt Hitler a Lengyelországon való osztozkodással, az 1939 augusztus 23-iki Ribbentrop-Molotov szerződéssel be nem invitálta a Szovjetet Európa belsejébe. Nehéz elképzelni, hogy kimenjen, hiszen a Moszkvai Polit Büró kótyagosai azt hiszik, most van a legkedvezőbb történelmi helyzet Európa és Ázsia bolsevizálására, a polgári rend világviszonylatban való megsemmisítésére. Soha, soha ez az újság nem hitt abban, hogy totalitáriusokkal megegyezni, becsületes alkut kötni lehetséges és kezdettől fogva elitélte polgári parlamentáris többségek öngyilkos, dőre kollaborálását a kommunistákkal. — most sem füzünk tehát sok reményt ahhoz, ha Amerika végre rászánni: magát és ultimátumszerűén pontról-pontra, élükre állítaná a Szovjet mindazon bűneit, amelyek jóvátétele nélkül nincs szabadság a kisnépek és polgáraik számára és nincs igazi, tartós béke sem. De az atombombától még a Polit Büró nagylegényeinek is respektusuk van, mert saját bőrüket és az egész szovjet-párthitbizományi állam létét is veszélyezteti. Ezért mondjuk Churchillel, hogy az atombomba fegyverét, amely a tömeggyilkolás szempontjából borzalmasságban minden eddigit fölülmúl, talán eredményesen lehet felhasználni az atomháborútól, atomblitztől, az emberiség legszörnyübb katasztrófájától való megmenekülésre, az atombomba fenyegetésével a népek szabadságát, az egyén szabadságát talán ki lehet kényszeríteni azok tói, akik mindkettőnek erőszakos élet-halál ellenségei. Meg kellene próbálni. Az erőszak fanatikusaival szemben talán csak a még féléi metesebb, kivédhetetlen erőszak fenyegetésével lehet szolgálni a nagy és nemes célokat, Európa népei kereszténységének, szabadságának megmentését, — amig a Szovjetnek nincsenek atombomba-készletei! Vonuljon ki a Szovjet minden ötödik hadosztályi pereputtyával a többi országokból, hagyja abba a beavatkozásokat, erőszakos terjeszkedést és huzza meg magát egyebütt nem kívánatos világnézetével a saját határai között. Meglátja, mily hamar teremtődik akkor béke a
