Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-09-15 / 9. szám
1948 szeptember “KRÓNIK A'» 9-IK OLDAL' BENES FEJFÁJÁRA Elment egy nevezetes ember erről a nyomorúságos világról és az örök, igazságos biró előtt kell beszámolnia, hogyan sáfárkodott életében a neki juttatott 64 esztendővel hazájának javára. A föld embere volt Benes, mert egyszerű földmives szülők gyermeke volt. Az Ur 1884-ik évében született, Ferencz József jó kj/plyunk uralkodásának 36-ik évében, amihor a kettős monarchia minden népe derűs békességben élt egymás mellett. Benes Ede elemi és középiskoláit elvégezve idősebb bátyja anyagi támogatása mellett a prágai egyetemre járt (itt ismerkedett meg Masaryk I amással) majd tanulmányait Franciaországban folytatva megszerezte a jogtudományok doktorátusát. Eddig a dolog rendben volt, mert Benes eszességén kívül előmenetele annak is tulajdonítható, hogy a kettős monarchiában a szegény paraszt és zsellérszülök fia is vihette valamire, ha esze és kedve volt hozzá. Amilyen mértékben gyarapodott Benes tudásban és vagyonban (mert hiszen mint prágai egyetemi tanár tisztességes jövedelem mellett továbbképezhette magát) ugyanolyan mértékben gyarapodott Csehország is az egyre népesedő és fejlődő Osztrák Magyar Birodalomban. Az első világháború előtt Benes csatlakozott a Masaryk által alapított politikai párthoz, amelynek célja a monarchiától való elszakadása volt. Az 1915-ifc évben Svájcba szökött, ahol nyíltan dolgozott Csehország függetlenitése érdekében. Masarykkal együtt cseh nemzeti tanácsokat alakítottak Franciaországban, Oroszországban, Angliában és az Egyesült Államokban. Amikor az Egyesült Államok is hadat üzent az Osztrák Magyar Monarchiának, Masaryk segítségével megalakították Pittsburgban a cseh szlovák szövetséget. A fegyveszünet napján Masaryk mint csehszlovák elnök, Benes mint csehszlovák külügyminiszter tárgyalt a szövetséges és társult hatalmakkal, akiktől területi koncessziókat kaptak, mielőtt még béketárgyalásra került volna a sor. Amilyen mértékben nőtt Csehország hatalma és vagyona, olyan mértékben gyarapodott Benes vagyona és hatalma is. Az egykori parasztgyereknek már földbirtoka, kastélyai és egyéb vagyontárgyai voltak. Tellett azokból a vagyontárgyakból, melyeket a detronizált királytól, annak családtagjaitól és rokonságától elraboltak. A bőség tartott mindaddig, amíg Nyugaton háborús szelek kezdtek fújni. A vihar első rohama elfujta a cseh bőséget és vele Benest is. A rablott jószágot visszavették és elvettek vele olyat is, ami jogos cseh tulajdon volt. Benes lemondott és megszökött. Ezt nem vesszük tőle rossz néven, mert tudta, hogy a németek ir galmatlanul végeztek volna vele. Amikor Anglia után az Egyesült Államok is belépett a habomba, úgy látszott, hogy Benes napja újból felkelőben volt. Olyan sürgés-forgás volt a menekült cseh patrióták főhadiszállásán, hogy a szegény lengyelek is megirigyelték. Mig a csehekkel az oroszok is rokonszenveztek, addig a lengyeleket lassankint elhagyták a szövetségeseik. Előbb a franciák, azután az angolok, végül az amerikaiak is. Még a háború be sem fejeződött, már Moszkvában volt Benes és bizonyos engedményeket biztosított magának és hazájának Stalinéktól. Csak a végén vette észre, hogy rossz vásárt csinált, mert a végleges “felszabadulás után Ruténiáról le kellett mondania Oroszország javára. Az ott levő Benesféle magánjavukat is elnyelte a szovjet. A háború utáni újjáépítési időszakban a kommunisták egyre erőszakosabbak lettek. Földeket és gyárakat sajátítottak ki és minden ilyen államosítás után egyre csökkent Csehország hatalma és vagyona Benes hatalmának és vagyonának csökkenésévei arányban. Amikor a Szovjet végleg elseperte a polgári kormányt és vele Benest, már a cseh államfőnek se vagyona, se egészsége, se- hazája nem volt. Csupán azt a nyári otthonát vallhatta maga énak Sezomovo Usti-ban, ahol három napos vívódás után befejezte földi életét. Halála olyan állapotban találta Csehország népét, amelyhez hasonlót nem ismerünk a cseh nép történelmében. Szomorúvigasz számunkra, hogy másnak ásott verembe esett a cseh nép, mert ugyanolyan veremben éli keserves életét a magyar nép is. Vájjon hányán sóhajtják vissza a csehek közül a régi, békés boldog időket, amikor Prágából Nagyszebenig, Fiúméból Lernbergig Becsen, Budapesten, Krakkón és Zágrábon keresztül gépei talanul utazhattak, kereskedhettek és amikor meg volt a lehetőség arra, hogy egy egyszerű cseh parasztgyerekből egyetemi tanár lehessen, egyik cseh (de nem királyi) hercegnőből pedig trónörökösné? A halottakat megillető kegyelet letompitja a napi krónikás szavát s a bírálatot, a végső mérlegelést átengedi a történelemnek. TARCZ SÁNDOR. hálásokra, a megmarandó összes egy részét pedig a szövetkezeteknek államilag juttatandó vagyon értékcsökkenésének fedezésére kell fordítani.” E nehézkes fogalmazásu mondat egyszerű, végső értelme: az államot uraló kommunista egységpárt egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt. Vetőmagvakra, gépekre, műtrágyára ésl gazdasági felszerelésekre a szövetkezeteknek elsőbbségi joguk van s aki nem engedne a párt nyomásának, a helyi kommunista hivatali vezetők terrorjának, már emiatt is kényszerül lemondani az önállóságról és beolvadni a szövetkezetbe, földközösségbe. Ugyanakkor másik rendelet felfüggeszti a mezőgazdasági ingatlanok forgalmát, vagyis megtiltja, hogy bárki eladhassa a földjét s ezzel beteszik az ajtót annak lehetősége elől, hogy a gazdák menekülhessenek a földjüktől, amelyet úgyis kihúznak a lábuk alól. Szovjet-szuronyok támogatásávan kényszerítik a magyar paraszt ságot a földállamositás útjára, belehajtják földközösségi formákba, amelyek öröklött hagyományaitól, egész életlátásától merőben idegenek. Nincs áldás a Moszkvától és ügynökeitől feldiktált földosztáson s fájdalmasan igazolódnak azok, akik kezdettől kétkedtek abban, hogy a kommunistáknak a kismagángazdaságok szaporítása vol na az igazi céljuk. Rákosi, Révai, Gerő, Rajk, Kádár, és Farkas gyűlölettől hevített beszédeiket most már nem a városi jobbmódu polgárság, az ipar és kereskedelem emberei, hanem az egész életükben híven munkálkodott falusi gazdák ellen irányítják; elnevezik őket “kulákoknak,” "zsíros gazdáknak” s azt a sorsot is szánják nekik, ami a Szovjetben jutott osztályrészükül. . . A zsíros pártvezérek, pártkulákok nemzedékek szorgalmának gyümölcsére teszik rá a kezüket. Megkezdődött a falu teljes bolsevizálása s ehhez Dobi István Kisgazdapártja, Bodnár József, Gyöngyösi János, Katona Jenő, Dinnyés Lajos s a többi osztály- és nemzetáruló még mindig helyesel, Parragi György pedig szintén rábólogat a “Magyar Nemzet”ben és a képviselőházban. . . * * * AMIT MINDJÁRT A FÖLDREFORM ELEJÉN tisztán látott a “Krónika’’, most kitűnik a dolgok bekövetkezett fejleményeiből: a földoszíogatás csak átmeneti népbolonditás volt a kisparaszti szavazók kezdeti lekenyerezésére, táborszerzésre s most sorra meg akarják valósítani a földközösség minden formáját a földállamositás végső céljával. A Szovjetben a föld 98 százaléka államositva van s ezt akarják Magyarországon is a megszállók és ügynökeik. Vissza veszik a földet az “ujgazdától/’ akinek önállósági öntudatával oly rövidéletü, csalóka, sőt csaló játékot űztek. De elveszik majd a régi kisgazdák földjét is. Aki ismeri a kommunistákat, soha egy percig nem hitt ennek a földreformnak sem becsületességében, sem véglegességében. Rámutattunk tavaly Varga Jenő, a Szovjet elméleti főtudósa könyvének amaz elszólására is, hogy a földreform csak “átmeneti állomás, közbenső stádium”, valamint Varga Jenő ama bizalmas budapesti szavaira, amelyek szerint azért csináltak földreformot, “‘hadd örüljön egy-két évig a bolond paraszt.” Most aztán meg lehet majd kérdezni Károlyi Mihályt, aki kiadta a jelszót: “Tiétek a föld’’, igy helyes-e? Az államé, a párté, minden idők legnagyobb latifundiumus egykéz-nagybirtokosáé lesz a föld, minden. Földnélküli János újra Földnélküli János lesz, sőt ha háromszor annyit robotol mint azelőtt, kaphat egy medáliát is mint “élmunkás”, stachanovista, príma pártcseléd, Quislingek jobbágya. . . Még Veress Pétert is sarokba szorította a Parasztpártban levő kisgazda-csoport s kénytelen volt szót emelni a paraszti kisbirtokokért. Erre kegyvesztett lett, kidobták a honvédelmi miniszteri székből, amelybe Rákosi cinikus tréfából ültette be. Helyette a Moszkvából visszajött Farkas Mihály lett a mai úgynevezett honvédelem minisztere, nyíltan is kommunista kézre ment át ez a karhatalmi tárca is. Erdei Ferenc, dr. Veress Péter parasztpárti vezértársa, az intellektuális aszfaltparaszt pedig Veress Péter helyett bekerült a kormányba tárca-nélküli miniszternek. Rövidesen úgy is megalakul a népakarattól független “Függetlenségi front” nevű keleti egypártrendszer és akkor Veress Péter operett, hadügyérsége amúgy is véget ért volna. Most mi lesz vele? Bekerül-e végül az Andrássy ut 60-ba, amelyet segített nyilasintézményből koalíciós intézménynyé újjászületni vagy az általa gyalázott menekültek sorsára jut? Megérdemelné a sors leckéjét, mert három évig kollaborált a bolsevikiekkel, segített a többségi Kisgazdapárt tönkretételében, a Sulyok és Pfeiffer-pártok harca elleni erőszakban, sőt Mindszenty bíboros szent harcát is gyalázta a pártlapban. Veress Péter azt hitte, högy csak a kaputos embereket, az értelmiségi közposztályt s az ipart és kereskedelmet, a városi rétegeket teszik tönkre, koldusitják és proletarizálják a kommunisták, a kisparasztságra sohasem kerül a sor. Most aztán láthatta, hogy hiába rángatta közömbösen a vállát, amikor más osztályokról volt szó, a kommunistáknak minden csak sorrendi kérdés. . . És hiába kacérkodott több mint negyedszázadig a marxizmussal, — az utolsó kritikus pillanatban, ha nagykésőn is, de visszafordult. Még róla is kiderült végül, hogy csak szereplésre, szerzésre kellett neki a marxizmus, de a szivében ő is azt kívánja, hogy a kisparaszt legyen a saját gazdája, ur a maga akármily szerény, de saját portáján. A földosztó hivatal elnöke! A magyar paraszt soha nem lesz marxista. Soha, soha nem lesz a földközösség hive. Még a legjobban kiabáló és fő-földosztó Veress Péter sem. Ez a vitathatatlan, megdönthetetlen históriai tény s mostani kéretlen, álmessiási vérszopóitól Isten, Amerika és saját öntudata segítségével majd csak megszabadul a magyar föld népe, amelynek ama demokratikus jogánál, hogy a saját gusztusa szerint keresse a boldogságát, nincs demokratikusabb jog a világon. * * * MINDENKI SORRA KERÜL, aki szálka a pártállam szemében- Mindenkitől mindent elvesznek,
