Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-15 / 2. szám
1948 február "KRÓNIK A" 9-IK OLDAL1 NYUGATOSOK POSTÁJA MAGYAR CARITAS SZOLGALAT, MÜNCHEN Amikor a rk. egyház feje, XII. Pius pápa Őszentsége megadta útmutatását arra, hogy a szétszórt és hontalanná vált hívők a rk. egyház alapelvei szerint egymás megsegítésére tömörüljenek a krisztusi szeretet értelmében és hogy a háború okozta sebek meggyógyitását elősegítsék, azonnal hozzáláttunk egy, ezt a megsegítést célzó és a megadott alapelvek szerint alkalmas keret létrehozásához. Ennek a munkának eredményeként jött létre a Magyar Caritas Szolgálat Egyesület, amely engedélyezett nyilvános működésre jogosított, jogi személlyé vált, az illetékes püspök Cardinalis Dr. Faulhaber Mihály pedig 1947 november 11-iki levelében jóváhagyta és egyházi egyesületként ismerte el. Ebből az alkalomból az ugyancsak a keresztény felebaráti szereted jegyében müködö katolikus intézményeket tisztelettel és szere-, tettel üdvözöljük, egyúttal pedig közöljük, hogy nagy örömünkre szolgálna, ha alapszabályaink értelmében a kapcsolatokat felvehetnénk, a magyarok megsegítésében együttműködhetnénk. Általánosan ismeretesek azok a körülmények, amelyek következtében ezer és ezer magyar vált hontalanná, akiknek eddig egyedül az anyaszentegyház nyújthatott segítséget. Most, hogy az egyesületünk alapkövei megfelelően lerakattak, reméljük, hogy az összes katolikus szervezetek támogatásával egyesületünk is rövidesen abba a helyzetbe kerül, hogy segítséget nyújthat a sokezer rászorulónak. Egyesületünk székhelye: München, Németország, célja a magyarok megsegítése a keresztény felebaráti szeretet értelmében és ennek kapcsán összemüködés minden olyan intézménnyel, amely a katolikus egyház keretében a felebaráti szeretet gyakorlását tűzi ki célul, egyesületünk tagjai lehetnek mindazok a rk. vallásu magyarok, akik külföldön tartózkodnak. Kérjük t. Címét, hogy ismertetett alapvető elveink és törekvéseink szives tudomásulvételével támogasson céljaink elérésében a krisztusi felebaráti szeretet értelmében. Dr. Rozsály Ferenc, piarista elnök. Dr. Stoll Gábor, igazgató. Magyar Caritas Szolgálat München 8, Prinzregentenplatz 14 j III. Bajorország. EGY ÚJONNAN MENEKÜLT LEVELE Mélyen tisztelt Szerkesztőség! Egy hazájától idegenbe szakadt sorsüldözött politikai menekült magyar testvérünk fordul önökhöz. Alulírott kiskőrösi születésű ipa ros család sarja vagyok, 42 éves. Csák 1938 óta dolgozta állandóan a közbeeső katona időket leszámítva, mig 1945 év januárjában a Pesti ostromot átszenvedve uj reményekkel indultam neki az élétnek. 1945-ik évben az újjáépítésben belekapcsolódtam egy textil gyárba először mint napszámos,, később mint szövőtanuló és szövő dolgoztam, de mivel az egyirányú • kommunista politikának nem voltam hive, el kellett távoznom. Utána 1946 február 8-tól egy kisebb vasgyáriban dolgoztam, ott végig szenvedtem az inflációt, amikor egy heti keresetünkből 2 doboz gyufát kaptunk s kivoltunk téve a munkásság és a szakszervezet által üzembizottságba emelt egyén durva basáskodásának, de dolgoztam akkor is lelkiismeretesen a jobb jövő reményében. De sajnos a beígért jobb helyzet augusztus elseje sem hozott túl nagy változást az uj forinttal a munkás élet színvonalának emelése szempontjából, habár most már volt vásárló értéke, de olyan kevés jutott belőle, 48—50 forintot kerestem egy héten, ebből havi 21 forint a lakbér, a szakszervezet és egyébb nyúzó szervek húzták le rólunk azt a bőrt ami még megmaradt, le voltunk rongyolódva, 1 pár bakancsért 98-14)3 forintot, egy öltöny amerikai munkás ruháért 103 forintot vontak le az árhivatal, a gazdasági főtanács és a szakszervezeti tanács hozzájárulásával. Amig vezetőink uraskodtak, duslakodtak minden földi jóban. Szóval a magyar demokrácia ilyen formán festett; voltak szakszervezeti vezetők, akik 4-5 helyről is húztak fjzetést, azok könynyen megegyeztek a gyáriparosokkal ‘ 80-95 filléres óra bérben és a szakmunkásoknak 120—130 órabérben, azt mondták, hogy többet nem fizethetnek, mert ez forint rontás. A kommunista párt is óriási nyomást gyakorolt a munkásságra még a szociáldemokratákra is, akit testvérpártnak nevezett, óriási terrorral dolgoztak, cserélgették a munkásokat, csoport vezetőket és gyári vezetőket és csak kommunista lehetett minden fontosabb pozícióban, akár értett a dologhoz, vagy nem. Nagy volt a munkásság egymás iránti gyűlölete és a politikai rendőrségnek sokszor ilyen szennyes ügyből is lett dolga, valóságbán dióhéjjban igy néz ki a magyar demokrácia. A munkásság józanabb elvakulatlan rétegében óriási csalódást okozott, jómagam is nagyot csalódtam benne, egész életemet a tisztességes és becsületes munkába éltem le és bizony sokszor rettegnem kellett, ha a gondolataimnak hangot adtam, részben ezért kellett távoznom. Ez év augusztus 4-ike óta itt élek Felső'Ausztria Kupfern'helyiségében, itt dolgozók egy építési cégnél és élek magános életet egy jobb és biztosabb jövő reménye nélkül, nem találok kivezető utat. Elmennék szívesen bármelyik nyugati államba, Amerikába, Kanadába, vagy Délamerika, San Paoló városába, vagy Argentínába. Kérném a mélyen tisz-VISSZA ISTENHEZ Tisztelt Főszerkesztő Ur! Egy nemzet, halad a temetője felé. Már ássák a sírját, hogy mire oda ér, csak belépjen s betakarják. Végképp eltöröljék a Foldteke színes rajzáról, ahol eddig ő is rajta volt. Mindenfelől űzték, verték s verik, hogy a sok bántalmazástól megroskadt s magában bensőleg megrázkódott nemzet, külső és belső ellenség csapásai alatt öszszeroskadjék. Ezt várják az orgyilkosai, hogy roskadása közben a haláltusájában törjenek minden oldalról reá s előre elkészített sírjába betaszitva a haldokló, de még meg neiü halt nemzetet elíödeljék. De mi történik! A világ népei közömbösen nézik a haláltusájában vergődő nemzet rogyadozó lépteit és orgyilkosai settenkedő árnyékát. S nincs aki megakadályozná a szörnyűséges tettet, egy élő nemzet eltemetését. Ez a nemzet a miénk! A magyar nemzet. Most megy sirja felé, hogy örökre eltüntessenek minkén a földszinéről-. Egy ezredéven keresztül elesett honvédek halálhörgései! Csatate* reken kiontott vére! Nyomorgók, hazátlanok százezrei imádsága és jajszava'tör át a felhőkön az Ur Isten trónusa felé. Hogy ott vonják kérdőre Isten színe előtt . . ; miért folyt el drága vérünk?! Miért oltották ki oly drága életük?! Miért nyomorognak hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és a többi magyar testvéreink?! Miért? Mert ember bőrbe bujt hiénák al-*> jas politikája, önzéstől az arany és fény csillogástól elvakitott elmék irányították sorsukat. A lejtőn nem lehet mégállni. Önzéstől, az arany és fény csillogásától elvakitott elméknek követői lettek. Elterjedt az egész nemzeten. Az Istentől elfordultak, hogy kövessék a rosszat, a röpke csillogást, kapzsi vágyakat, hogy éljék bűnös, zajongó életük, de üres hordóként kongó lelkűket. Ezért állunk itt a sir szélén. Mert elfordultunk az Istentől, nincs szivünk, nincs amivel szeressük az Istent, hazánkat és fajtánkat. Minden elveszett bennünk. Viszálykodás, torzsalkodás a testvér elleni gyűlölet oly magasra hágott, mely ezeréves történelmünk válságos idejében sem távolodott el úgy Istentől, mint a jelenlegi időben. Örvények örvényébe került nemzetünk! Segítő kézre van szűk ségünk, hogy megmenthessük nemzetünk a végzetes biztos pusztulástól. Mire van szüksége hazánknak?! Az amerikai magyar véreink és hittérítők segítő kezére! Az Amerikai magyarság vállán nyugszik hazánk sorsa. A haláltusájában vergődő nemzetünk felé nyujtják-e segély kezüket? Hogy felemeljék s kezükbe vegyék sorsa jobbra fordulását. Kérjük mindannyian az Ur Istelt szerkesztőség őszinte tanácsát és esetleges segítségét a kijutáshoz és maradok tisztelettel, egy sors üldözött magyar testvérük. Városi József, Kupfern, O. Ö, ten kegyelmét arra, megértse minden magyar, hazájának haláltusájában hivó jaj szavát! Hittérítőkre! Kik a nép között az isteni szeretet füzétől hevítve, gyújtsák fel az elavó mécsest minden magyar szivében. Példájukkal, lemondó áldozatos munkájukkal vissza térítsék eltévedt nemzetünk az Ur Isten hitéhez, hazánk és fajtánk szeretetéhez. Mely hit és szeretet jegyében nemzetünk minden egyes fia összetartva, haladva azon az utón, melyet Szent István királyunk soha einem homályosuk alakja kijelölt számunkra. Áldozatos munkájukkal felemeljék az elesetteket, a nyomorgók nyomorúságát enyfaitség s megszüntessék. Reményteleneknek a reményt, hogy uj életet kezdjenek. Önzetlen cselekvéseik nyomán hintvén a szeretet mag-vát minden magyar szivében. Ezt a célt tűztem ki s a jó Istent kérem, hogy erősítse meg elhatározásomat. Tizenkét éves koromtól, kilenc éven keresztül eléggé változatos életen mentem keresztül. Bármit is csináltam, bármivel foglalkoztam, sohasem éreztem azt, hogy megtaláltam életem célját. Valami húzott, vonzott, de nem tudtam mi. Mikor az oroszhadifogságból haza jöttem, a?t mondtam, hogy nem éri meg az a két évi szenyedés, amit a front és hadifogság okozott, hogy tovább is éljek. De most már tudom! Miután vágyódtam kilenc éven át. A múlt szörnyűséges emlékein keresztül jöttem arra a gondolatra, hogy nem hiába volt a szenvedésem. Küzdeni a nemzetért, visszatéríteni Istenéhez, hogy rajongásig szeresse hazáját és fajtáját. Példával, az Isteni szeretet hitével járni a falvakat, városokat s megmutatni a helyes utat, melyen ha megyünk, el nem veszhetünk. Visszatérni újból, ahonnét el kellett hogy jöjjek. Akkor még nem tudtam merre? De most már tudom. Tudom mi vár reám! Vádaskodás, ezer és ezer akadály, gúnyos mosolygások, az emberek gonoszabbnál gonoszabb gáncsolásai. Lemondás. De mi ez az akadály a cél érdekében?! Rajtam érzem az elesett honvédek biztató tekintetét, özvegyeik, árváik s rokkantak nyomorúságos életét. S azok százezreit, akik nyomorúságban élnek. Ez ad nekem erőt, akaratot és elhatározást, hogy célomat elérjem. Ha minden lépésemnél százkilógramm súly nehezednék váltamra és kővel dobálnának, akkor vigasztalást találnék abban, hogy vezekelhetnék Isten és Őseim előtt bűneinkért, mit elkövettünk ellenük. Anyagi tehetségem nincs, hogy tudjak abból segíteni a rászorultakon. Ezért dolgozni fogok. Mun kám után kapott véremet szétosztom a nincstelenek között. Fáradhatatlanul dolgozni, hogy a nyo-
