Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1947-10-15 / 10. szám

1947 október 15.

“KRÓNIK A”

5-IK OLDAL. '

magyar kenyér, a zsíros marhapaprikás, a jó vörösbor a cigányzenés dáridó otthon, ha emellett csupa rettegés, félelem az ember élete. Nem sokat ér az az ember, akinek az életét, meggyőződését csupán a gyomra irányítja.

Sokan mentek innen is haza, mert nem bírták a nélkülözést. A jelszavuk ez volt: lesz, ami lesz. Higyje el uram mi mégis itt maradtunk jó néhányan ebben a bizonytalanságban, nyomorban, mert legalább nyugodtan hajtjuk le mindennap fejünket és tudjuk, hogy mire ébredünk.

De jó ember mi lesz a sorsunk és mi lesz a jövőjük? — vetem

közbe.

Sorsunk és jövőnk? Nagy kérdés. Egyet tudunk, hogy az az állam, amelyik befogad bennünket jól jár velünk, mert a magyar mindenkor a legjobb munkása volt a világnak és a munka minden ütemébe hamar beletanul. Egyelőre még nem sikerült nagyobb magyar csoportnak elindulni, de egyszer sikerülni fog. A propaganda hamis álarca lehull, az Isteni igazság győzni fog és megmutatja a világnak, hogy ember tizezrek szenvednek csak azért, mert embereknek születtek, mert szeretik a szabadságot és nem hajlandók meghajtani rabszolgasorsra fejüket. Egy vihar szórt ki bennünket mint a polyvát. Aki segít nekünk, aki segít rajtunk azoknak hálásak leszünk és azok sohasem fognak csalatkozni bennünk.

— Higyje el mi is elitéltünk otthon minden embertelenséget, minden elnyomást. Pártjára keltünk a gyengéknek. Megbélyegeztük a faji gyűlölet minden kilengését, az ember és ember közötti különbségtételt és mégis itt szenvedünk ártatlanul. Mert azt mondjuk mindannyian becsületes őszinteséggel, hogy aki elvakultságában életet rabolt, annak felelni kell tettéért.

Harmadik éves száműzetésünkben egyetlen segítő kéz se nyúlt felénk. Lerongyolódtunk. Azokba a ruhafoszlányokban járunk, amelyekkel megtettük eddig ezt a szörnyű utat. Amerika többek között szalmazsákokat is küldött, amelyeket ruháknak szabtak fel nagyon helyesen a Vöröskeresztes szervezetek és most ezekben a szürke ruhákban járnak asszonyaink s gyermekeink. Igaz nincs szalmazsákunk: kevés alom, száraz lomblevél van az ágyakban a matrac, vagy szalmazsák helyett, de nem bánjuk, mert ezek a szalmazsákokból készült ruhák nagy szolgálatot tettek a nyáron, de nem tudjuk mi lesz a télen. Leszakadt a cipő, nincs téli ruha, meleg alsó nemű... Nincs élelem. . .

Hallottuk, hogy az amerikai magyarság megmozdult irányunkban éppen a Krónika felhívása folytán. Köszönjük. Tudjuk, hogy a kintélő magyar véreink igen sokat tettek és nagy áldozatokat hoztak.

Bizony miránk újra szomorú karácsony vár, de üres karácsony, fák alatt is szerető magyar szivek borulnak össze: könnyes szemmel énekeljük el a Mennyből az Angyal-t... és kérjük a jó Istent, hogy hozzon békét az egész világnak.

Még csak annyit szerkesztő ur, hogy nem vagyunk reakciósok, nem vagyunk bűnösök, hanem éppen olyan üldözöttek vagyunk, mint a koncentrációs táborok szegény szerencsétlenjei voltak.

Tudjuk, hogy a magyar múltnak voltak hibái és viszont tárgyilagosan azt is be kell látni, hogy a magyar jelen is követ el óriási hibákat. Köszöntjük amerikai magyar véreinket, minden amerikai magyart, akik gondolnak ránk. Egyszer mindannyian találkozunk: az lesz az ünnep, az lesz az összeborulás, de reméljük, hogy addigra eltűnnek a borzalmak és a szabad magyar nép a világ minden táján ünnepli fájdalommal, vérrel és nélkülözéssel megszentelt szabadságát.

Könnyek perdültek ki a szeméből. Megsimogatja szeretettel pár éves kis fiát. aki odasimul hozzá és kenyeret kér, mert éhes.

Hideg szellő süvít át a völgyön, a hegytetőről jön a förgeteg, recseg a falalkotmány, mozog a hevenyészett függöny. Uram Isten! Mi le§z a fabarakok nyomorultjaival, ha a kemény tél kimutatja dühös fehér fogát? Összehúzom magam és sietek el a nyomor városból. Úgy érzem, mintha a kőházak között védelmet kapnék. Magyarok szerte a világon adjatok és segítsetek ezeken a szerencsétleneken, akik a háború üldözöttjei a béke harmadik esztendejében. Ők is emberek: hús és vér komplexumok és magyarok, szerencsétlen kiüldözött, sorstépett magyarok haza és otthon nélkül.

KOMMENTÁR NÉLKÜL Attlee-bábminiszterelnök?

uniótól, amennyire Anglia függ Amerikától.”

Gábor Andornak a budapesti Képes figyelő augusztus hó 23-iki ‘‘Mi ndenki lepik egyet” cimü cikkéből:

“Nem volt még a történelemben megszálló hatalom, amely diszkrétebbgn, kíméletesebben, tapintatosabban végezte volna a fegyverszüneti szerződésben vállalt szerepét, mint a Szovetunió magyarországi megbízottai.”

“Ha a Marshall-terv is csak annyira veszélyeztette volna hazánk függetlenségét, amennyire az orosz “megszállás”, akkor két kéz zel nyúlhattunk volna feléje. Tegye a kezét a szivére az ellenzéki publicista és úgy mondja meg, függünk-e mi annyira a Szovjet-KOMMENTÁR NÉLKÜL Mit mond a polgárember?

A Szabad Nép" budapesti kommunista pártnapilap augusztus hó 9-iki számából:

“Az elégedetlenkedők másik csoportját egy konfekcióüzem tulajdonos képviselte. Miközben beszélt, karján meg-megcsillant az aranyóra.

— Maguk nagyon helytelenül csinálják. Mióta államosították a bankokat, nem jutok hitelhez. És egyáltalán: a rengeteg teher, adó meg minden elveszi az ember kedvét a vállalkozástól. Minek is dől. gozzak, amikor alig látom hasznát!

Ha ráérnénk, sajnálnék.”

NYUGATOSOK POSTÁJA

KERESZTÉNY MAGYAR KONGREGÁCIÓ.

Tisztelt Szerkesztőség!

Nagybecsű lapjuknak “Nyugatosok postája” címen nyitott rovatában a hontalanságban élő magyar testvéreink által a Szerkesztőséghez küldött leveleket közük. Ezen levél között sajnos igen sok a segélyt és támogatást kérő, amelyet a hazánkban megjelenő “Népszava ’ cimü lap a nyugatra menekült magyarok gyalázására szolgáló cikkének megírására használt föl. Az ok, mely bennünket, a nyugaton élő hontalan magyarok nagyrészét menekülésre késztetett, illetve kényszeritett ma már köztudomású, ezt az állandóan tartó és napról napra fokozódó menekülési folyamat mindjobban igazolja.

Kétségtelen, hogy a menekült magyarok nagyrésze ma már igen kétségbeejtő helyzetbe került. A kihozott szerény kis ingóságaikat már eladogatták, az itten egyedül nyújtott, úgynevezett “Hilfsarbeiter”-i munkaalkalmakból származó keresetük viszont oly csekély, hogy abból családjukat eltartani nem képesek, igy igen sokan komolyan rá vannak a támogatásra szorulva. Mi azonban az egyéni segélyezési akciókat teljesen célravezetőknek nem tartjuk, mivel a menekültek nagy része szerénységből nem kér segélyt és csendben szenvedik el a napról napra nagyobbodó nyomorúságot. Mi a körzetünkben élő magyar testvéreink helyzetét, az egyes családok rászorultsági fokát az általunk felfektetett és pontosan vezetett kartotékok alapján a legapróbb részletekig ismerjük. Nagyon kérjük a tekintetes Szerkesztőséget, hogy odahatni szíveskedjék, miszerint az amerikai magyar testvéreink részéről az itt élő menekült magyarok támogatására szánt segélyeiket kongregációnkhoz juttassák el, mely ezetben azok feltétlenül csakis az arra legjobban rászorultak nyomorának enyhítésére lesznek fordítva.

Kérjük, hogy ügyünket szives pártfogásba venni és ezen körlevélnek minél szélesebb körben leendő ismertetését elősegíteni szíveskedjenek,

Kammer a Attersee, O. Ö. Austria, 1947 szeptember 21-én.

Teljes tisztelettel:

Dr. Szépe László, egyh. elnök, a Vatic Miss, magyar lelkésze.

Vélemény a menekültek kivándorlásáról

A németországi magyar református és evangélikus lelkigondozói szolgálat a magyar protestánsokhoz.

Köztudomású dolog, hogy egyházi munkánk szervei és megbízottjai utján kezdettől fogva igyekeztünk megóvni híveinket attól, hogy sorsuk kérdésének megoldását a tengeren túli kivándorlásban keressék.

Ezt az álláspontunkat három tényre alapítottuk:

Erre hivott fel bennünket a hazai egyházi főhatóságainktól vett utasítás.

Erre késztetett bennünket a magyar kivándorlás százados történelmének tanulsága, amely kétségnélküli bizonyossággal mutatja, hogy mind a szomszédos Óromániába, mind a tengeren túlra kivándorolt, vagy Európa országaiban szétszóródott magyar véreink nagyobb részükben már az első vagy második generációban, a harmadik nemzedékben pedig maradék nélkül beolvadtak abba a népbe, amely közé letelepedtek, így lett a kivándorlás a magyarság számára roppant arányú nemzeti öngyilkossággá, amelynek vérvesztesége több millióval apasz tóttá amúgy is kicsiny népünk számát.

Végül a kivándorlás ellen kellett felemelni szavunkat azért is, mert az eddig erre hívogató és biztató toborzók mindenike felelőtlen és lelkiismeretlen ügynökök munkájának, vagy jóhiszemű, de tudatlan emberek erőlködésének, illetve a kivándorlásba vitt honfitársaink jövő sorsát illetőleg sem

nemzeti, sem hitbeli, sem pedig megélhetésbeli szempontból elfogadható biztosítékot nem nyújtó vállalkozásnak bizonyult.

A kivándorlással szemben elfoglalt álláspontunk fentirt két első oka változatlanul fentáll ma is. Történelmi tájékozatlanság azt állítani, hogy ma súlyosabb helyzet készteti népünket a kivándorlás tragédiájába, mint a régebbi időkben. Az elmúlt két évszázad országos ínségei, a mádéfalvi veszedelem, a szabadságharc utáni emigráció, a vámháboru vagy a többi kivándorlásra kényszerítő okok a maguk idejében és helyein mind igen súlyos viszonyok között adták népünk kezébe a vándorbotot.

A menekültek részére létesített Nemzetközi Szervezet Előkészítő Bizottsága (PCIRO) az Egyházak Világszolgálatának (Church Word Service) Vezetősége utján f. évi julius hó 18-án hivatalosan tudomásunkra hozta, hogy kezébe veszi a többi közt a magyar csoportok gondozásának ügyét is, az erre vonatkozó végső tárgyalások mind az Íróval, mind pedig a genfi Protestáns Világegyháztanácscsal most vannak folyamatban.

Ezt a munkát egyes részeiben az IRO egyházi -tagozódásuk szerint tervezi a magyar menekültekre is kiterjeszteni.

Jelenleg még nem tudjuk, hogy ezen munka miben fog állani és az illetékes hatóságok milyen feladatokat kívánnak reánk róni.

Tudomásunkra jutott, hogy ugyancsak az IRO megindítandó munkájára utalással főlyamatba-