Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-09-15 / 9. szám
10-IK OLDAL “KRÓNIKA” 1947 szeptember 15. CABLE ADDRESS: “VIKET” Codes: Bentley’s Complete Phrase, ABC 5 & 6 ABC 5 Improved VIRGINIA KENTUCKY TOBACCO Co. RICHMOND, VIRGINIA, U. S. A, LEAF TOBACCO VIRGINIA, CAROLINA, GEORGIA, KENTUCKY, BURLEY, CLARKSVILLE SPRINGFIELD, and MARYLAND TOBACCOS For the manufacture of Cigarettes, Smoking Tobacco, Cigars Chewing Tobacco and Snuff NYUGATOSOK POSTÁJA MAGYAROK A HÍRHEDT LIP ARI SZIGETEN! Mélyen tisztelt főszerkesztő Ur! Honfitársunk! Valahonnan, már magam sem tudom a kontinens melyik sarkáról került a kezembe az uj világ magyarságának vigasztaló erejű “Króniká”-ja. Boldogan olvassuk a minden sorából kiáradó hazafias megnyilatkozásokat és elégtétellel tölt el bennünket a tudat, hogy messze a Hazától is izzó a magyar hazaszeretet, mely egyedül képes megvédeni a ..szent-istváni ..magyar gondolatokat minden hamis beállítással szemben. Mi 27 magyar katona számüzöttjei vagyunk az európai kontinensnek az olasz hatóságok által, mert tartózkodási engedély nélkül kerestünk Olaszországban menedéket. Sorainkban egyaránt képviselve vannak a müncheni és bécsi területrevizió során visszatért Erdély és Felvidék fiai ugyanúgy mint az Anyaországiak, kik csakis egy valóban szabad Magyarországra vagyunk hajlandók visszatérni, hol a harcosokat nem a szerencsés politikai események szerint dicsérik, hanem módot adnak a hazaszeretet megnyilvánulásának, valamint a társadalomba való becsületes bekapcsolódásra. Mi ugyanolyan aggódó szeretettel figyeltük a hazai eseményeket mint tengerentúli honfitársaink. Oh! Mennyit reménykedtünk, hogy minden jóra fordul; pedig tudhattuk volna, hogy a szovjetbolseviki politika és az ebben ujjólag feltámadt szláv imperializmus, egyesek apró szereplési vágya, mások részéről egyenesen kommunista pártérdek csak egy irányba sodorhatja a “demokratikussá” reklámozott Magyarországot. Lehet, hogy távol az eseményektől könnyebb a történtek kiértékelése, lehet az is, hogy lelkűnkbe bevésték az orosz front, a szovjet-paradicsom sárkunyhók elkeseredett “megujhódott” öreg muzsikjai az örökös kétkedést. Aztán lassan mind inkább a mi tamáskodásunk lett bizonyossággá. Isten óvja meg drága Hazánkat! Mi ezekután már nem vagyunk szükségesek, hisz eddig is csak sötét nyugatosok voltunk — ennek emlegetett az a sajtó, mely a háború befejezése után még ma is a “múltból” meriti újdonságait s 4—6 oldalterjedelemben csak fascizmusról tud Írni s a szólásszabadság kigúnyolásául mindenkit “sötét bujkáló reakciósnak és összeesküvőnek” titulál. Ma, immár két és féléves keserves emigrációban levontuk egy szomorú tanulmány eredményeit s gondolatban elbúcsúztunk Szülőföldünktől, Anyánktól, Apánktól és gyermekkorunk minden régi emlékeitől. Talán igy húzódhattak meg félénken és bánatosan a világháborús és azt megelőző évek veteránjai, kik az uj világ hatalmas hajóinak zugában mint rózsafüzért: kezükben hazai rögöcskékét szorongattak. A tarka sorsok háborutviseltjeinek fájdalmas, könnyes búcsúja volt ez a miénk. Az Isten Hozzád ebben a pillanatban persze még csak a kontinensnek is formai, mert az internáló-táborból való szabadulásunk ideje bizonytalan. "Szerezzenek az Urak a tengerentúli magyarok segítségével vízumot, hisz szakmájuk szerint is használhatók,” halljuk az unalomig megismételt választ igazgatónktól. Miattunk panaszkodik az olasz belügyminisztérium hivatalos szóvivője az amerikai riporternek, hogy aztán ország-világ olvassa a “The Rome Daily American” hasábjai nyomán: “Miután az internáltak repatriálni nem hajlandók képtelennek látjuk az olasz hatóságon keresztül történő kivándorlást. Ezért kérő szóval fordulunk Önökhöz ezeknek a végeredményben becsületes hazátlanná váltak érdeké, ben. Ellenük semmi vád nem hozható fel s beutazási, illetve tartózkodási engedély hiánya miatt voltunk kénytelenek az internálást foganositani. így nyilatkozik a minister, a rendőrfőnök, de mintha mind ellenünk esküdt volna, ők is kintről várják a segítséget. Farfa- Sabina, Lipari, Albero-Bello öszszesen mintegy 1330 tarka nemzetiségű lakója pedig a rossz ellátás miatt szenved, az amúgy sem barátságos bánásmód miatt mindenre reagál — persze türelmetlenül s csodálkoznak, ha mint felbőszitett, józanságukban elborult vadból itt is ott is kirobban az elkeseredés. De mit csodálkozunk? Szellemi és testi színvonala: nulla, — könyvet nem kap, pedig kéne tanulnia, mert az uj környezetet nyelvén keresztül ismerheti meg, az ottani mezőgazdasági vagy ipari eljárásokat — szokásokat csak internáló-táborban nem lehet elsajátítani. És mindezen felül a roppant kérdés, hogy meddig tart még? Szomorú, de mégis büszkeséggel látom, hogy még sem engedik magukat át egészen az elkeseredésnek. A mi kis csoportunk tagjait naponto látom egyi-másik épület sarkán amint úgy is ijesztően alacsony napi ellátásából eladja kenyéradagját, hogy levelet tudjon irni, beszerezze gilette szükségletét. (A tábor orvosának számítása szerint alig 800 kalória az elfogyasztott napi táplálék értéke) A kenyérfejadag 50-60 líráért kel el, de sok volna ma ősz-
