Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-06-15 / 6. szám
1947 junius 15. “KRÓNIK A” 5-IK OLDAL. Magyarországon megbukott a köztársasági demokrácia. Ez az ami végeredményben történt. A demokrácia hazug álarcában jött bolsevizmus buktatta meg a Tildy Zoltánok, Nagy Ferencek, Varga Bélák, Balog Istvánok, Szegedy Maszák Aladárok minden lojális jószándéka dacára is, mert ők, Moszkva és a Rákosia k, Rajkok, Revaiak, Károlyi Mihályok .sohasem akarták a demokráciát, hanem csak ugródeszkát láttak benne a bolsevik célok számára. Agyonkompromitálták a magyar demokratikus kísérletezők jószándékait, megcsalták azt a hitüket, hogy marxisták és demokraták együtt demokráciát fognak csinálni, holott Marx Károly nem a demokráciát hirdette, hanem az osztályuralmat és a proletárdiktatúrát.. . Sajnáljuk azokat, akik jámborságukban vagy engedékenységükben, esetleg érvényesülési vágyuk lázában lépre mentek s akiket csalódás ért, de tudjuk, hogy az igazi piagyar nép milliók, az igazi magyar többség ma is ott állnak, ahol 1945 november negyedikén állottak szivükben: az antitatolitarius nemzeti érzület, a nyugati keresztény Szellemiségű parlamentáris demokrácia táborában és ott kifognak tartani minden poklokon át. Lesz még ünnep a világon, lesz még igazi, felszabadulás és utána viszszatérés azokhoz a legszebb magyar históriai hagyományokhoz, amelyeken a mostani tragédia fájdalmas bizonysága szerint is egyedül épülhet fel a szabadság, emberiesség, rend, civilizáció és a szociális fejlődés uj Magyarországa, a biztonságos, reményteljes nemzeti jövendő! Most 80 éve kezdődött A REND ÉS FEJLŐDÉS DEMOKRÁCIÁJÁNAK HOSSZÚ, VIRÁGZÓ KORSZAKA MAGYARORSZÁGON. Irta: KRÓNIKÁS Már nyolcvan éve. 1867 junius 8, ragyogó napfény, ragyogó arcok évszázadok óta az első királykoronázás az ország központjában Pesten, az Eskütéren, mert a mohácsi v>ész óta Pozsony volt a koronázó főváros. Ragyogó arcok, csak egy-két borúlátó, akik elvi okokból nem akartak koronázást látni, résztvenni ezen a fontos közjogi ünnepségen, amely egy 18 éves gyászos korszakra tett kielégítő pontot, azok, akik megjósolták, hogy a kiegyezés Magyarország függet lenségének végét jelenti, a magyar nép lassú elpusztulását, a magyar ság anyagi tönkjét. Nagyon röviden, nagyon kivonatosan nézzük meg, hogy az 1867-es kigyezést és koronázást követő 40 év mit hozott a magyarságnak? már is kiemelhe-1 - ^ P f nak, akik ellenük harcoltak, a negyvennyolcas honvédeknek. Akkor ilyen volt a közszellem, a ma politikai menekültjei is oly biztonsággal tudnának visszatérni annak az uralma alá, akit ők oly hevesen támadtak? Akkor a magyar föld félig sivatag, félig mocsár, félig árterület volt, uttalan utak, alig vasutak, amelyek voltak, azok sem a magyar főváros felé, hanem onnan elvezették Bécs irányában. Nem volt magyar folyamhajózás, sem tengerhajózás, kikötője csak egy kis horvát halászfalu. Négy évtized alatt az országot összes keleti, déli és északkeleti szomszédjával elsőrangú vasutak kötötték össze, az ország belsejét nagyszerű fővonalak és helyiérdekű vonalak, mindenütt jó állami és megyei utakkal, a tengeren, két nagy, magyar, több kisebb hajóstársaság az árukat a nagy kikö- M»nvven a képzett mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi, pénzügyi szakemberek százezreit adták ^z országnak, a magasabb tudományos intézmények pedig a ,magyar tudományit, irodalmat és művészeket tették versenyképessé a világ fóruma előtt. A poros, kisvárosias sváb Budából és Pestből a világ legszebb városa, de egyben a világ egyik legfontosabb kereskedelmi, ipari és művészeti tudományos központja lett, de szinmagyar is, — Budapest. Hozzá hasonlóan még csomó vidéki nagyi falu. Szeged, Kecskemég, Nagyvárad, Debrecen, Szolnok, Miskolcz, Kassa lettek modern kultur?nagyvárosok, a magyarság szabad éledének meganynyi gyupontja. Ebben az országban az állítólagos választási elnyomatás mellett a parlamentben és a városok törvényhatóságaiban a szabadon választott ellenzéki képviselőik százai mondhatták el véleményüket oly hangon, kardoskodhattak oly program megvalósításáért, amelyeknél sokkal kevesebbért ma az úgynevezett felszabadított országokban halálbüntetés jár. 1867 után minden nép, minden nemzet, minden hitfelekezet szabadon élhetett nyelvével otthonában, iskoláiban, egyházában, üzleti és kulturális intézményeiben a törvények védelme alatt, szabadon költözködhetett, telepedhetett, vállalhatott hivatalt, foglalkozást, senki sem szólhatott belé. Ma is igy áll a helyzet? Minden iskola, mindenki előtt nyitva volt, minden életpálya, mindenkinek az élete, vagyona, a jogai oly szentségek, amelyekhez senki sem nyúlhatott büntetlenül. Erről kezeskedett a közszellem mellett az alkotmányra megesküdött uralkodó érzése is. Alig ÍO millió volt akkor a lakosság, annak alig 33 százaléka magyar. A negyven év elteltével, pusztán békés eszközökkel, a magyarság arányszáma majdnem 60 százalékra emelkedett, de a többi nemzetiség is szaporodott, senkitől erőszakkal nem vették el az anyanyelvét, hiszen tízezernyi nemmagyar iskola a magyar állam hathatós anyagi segítségével teljesen egyenjoguan terjeszthette sau’>ráját bárki számára. így------utódállagóbb korszak követte és csak stilszerü, hogy ennek a nagyszerű korszaknak a formális végén, amikor cseh biztatásra az ősei örökségét elfoglalni akaró törvényesen megkoronázott magfyar »királyt, boldog emljékü IV. Károlyt, Anglia akkori vezetői saját kárukra — mint azóta ezerszer meggyőződhettek róla — koronás nejével fogságba hurcolták, a királyi pár mellett az a férfi, ifj. Andrássy Gyula állott hűséggel, akinek az apja tette Ferenc József felére a Szent Koronát. Ki tudja, hogy hol bujdosik a Szent Korona, hol bujdosnak azok, akik ennek a jelvénynek a hivatott őrei. A romokban álló koronázó vár, a díszes palota, amely Mátyás király óta először adott magtyar uralkodónak megfelelő otthont, romokban, környékével együtt a koronázás óta létesített uj nagy hidakkal együtt, amelyeknek a nevét eltüntették . .. egyelőre. A régi koronázási városban, Pozsonyban, Bratiszlava néven a csehek pöffeszkednek, a virágzó Fiúméból halott város lett és Tito emberei garázdálkodnak ott. Széttépve szétdarabolva a magyarság, idegen, otthontalan a saját hazájában, épületei mellett eszményei is romokban és ez a mérlege annak, hogy sikerült a magyarság halálos ellenségeinek, a magyarság félrevezetett rétegeivel, az emlőjén felnevelt kígyókkal együtt megsemmisiteni mindent amit a 80 évvel ezelőtti koronázás Ígért, de annál sokkal többet adott is. Ez a szomorú mérleg 1867-tel, az annyiszor méltatlanul kárhóztatottal szemben. Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Ferencz József áldásos, az egész világra nézve áldásos'müvével szemben. * * * Nem használt semmit az öngyalázás, a magyar múlt beszennyezése, annak a hangoztatása, hogy ezelőtt csúnya emberek, csúnya tettekkel állottak a magyar nemzet élén, de most már másképp lesz, mert most már ők jöttek, valódi csalhatatlan demokráciával, a nép akaratából, ellentétben azokkal, akiket csak rákényszeritettek a magyar népre. Nem használt semmit, oldalba rúgták őket, a nagyszerű propaganda rágalmazó masina, amelytől GöEbels annyit tu-
