Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-08-15 / 8. szám
4-IK OLDAL "KRÓNIKA” 1946 augusztus 15. RUBY ERZSÉBET ROVATA HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY... Hol vagy István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben, Te előtted sirván. Rólad emlékezvén, Csordulnak könnyei. Búval harmatoznak, Szomorú mezei. * V •> Soha mélyebben és bensőségesebben még nem ünnepelték Magyarországon Szent István királyt mint fogják most húszadikán. Megalázottan, kifosztottan, Szent István törvényeitől eltiltva, csontjaikra tapadt avas rongyaikban járulnak a Szent Jobbhoz s éneklik sóvárgó csodavárással, — Hol vagy István király? — Drága jó magyar testvéreim, István király ott van veletek, nem az hagyott el titeket, hanem Ti távoztatok el tőle. Kényszerűségből, félelemből, ezerféle válogatott fenyegetéstől. Csúffá vert Mária országának minden darabka rögén ott van az Ő ősi törvénye s a századokról századokra szálló szent hagyománya, az ő építő parancsainak jogfolytonosságában. Nézzétek a Szent Jobbot: ökölbe szorulva még egy utolsót fog ütni, az árulókon, a hűtleneken, akik Hitler uralmának szerteszét ágazó utait építették, igazították, hogy a Sátántól elvakult hatalmának fekete árnyéka végig húzódjon az általa megtagadott, Isten ragyogó napján, s megvonja éltető sugarait a békességben élni akaró népektől. Engedték, hogy sötét árnyéka eltakarja a kereszten függő Istenfiát, aki azt tanítja szüntelenül s minden gondolatainkat ezzel akarja megszentelni, hogy: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Végig vonult a fekete-felhő az egész világon, hogy a sötétség kitermelje az öszszes bűnöket, amelyek minden nemzetet egyenként és külön öngyilkosságba kergettek. Mert még nincs vége a gyötrelmeknek, a szenvedéseknek, még fenyeget bennünket a másik gonosz, aki más szavakkal és más törvényekkel akarja tőlünk elzárni Istent és annak erőslelkü, meg nem alkuvó hiveit. .. Ha a világ teremtője az Ő kiférkészhetetlen akaratából csodát müvei, hogy a Szent Jobbon nem fogott ki az enyészet pusztító hatalma, ez a csoda ezerféle példát statuál, hogy a Szent Jobb által megteremtett törvényeken sem foghatnák ki az enyészetre méltó, Isten törvényeit eltaposó és egyéni érdekeket követelő múlandó törvények. Gondolkozzatok magyarok, hogy Szent István törvényei sohasem lépték keresztül a természet törvényeit, amely egy az ember életével,, lelkének kincsekkel fölnem mérhető értékével s emberi méltóságával. Gondolkozzatok bátrak, kik nyiltan ünnepelitek ma Szent Istvánt és gondolkozzatok Ti félénkek, kiknek lelke mélyén ott dereng az igazságos elbírálás, de még nem találja elérkezettnek az időt, hogy ezt nyiltan megvallhatná; — gondolkozzatok, hogy Szent István uralkodásától kezdve, végig az utolsó mártír királyig IV. Károlyig nem-e volt biztonságban az életed, vagyonod s békességtől megáldott házad kéményén, a gólyafészket nem pörkölte föl a gyűlölet. Volt hiteled, tekintélyed a külföld előtt. Világhíres búzádat nem kellett elásnod, hogy ott befülledve, csiráját veszítve, a szemétre dobjad. Szent István királynak hagyományos és jogfolytonosságu «őstörvénye mint egy védőpaizs borult az országra s a legszegényebb magyarnak is vasárnaponként megvolt a fényes csizmája,, hófehérre mosott inge s harangkonduláskor lehajtott fővel köszönte meg az Istennek, hogy megadta neki az erőt, egészséget, hogy két keze munkájával, a jövő vasárnap is tyuk főjjön a fazekában. Ki mer kételkedni az Isten hatalmában, végtelen igazságos bírálatában és megértő és mindeneket tekintetbe vevő megbocsájtásában? Pedig ennek a tudatában és előrelátó parancsa alatt készült és épült Szent István országa. Ki mer abban kételkedni, hogy valaha ez elmúljon, mint a reggeli harmat a szomjas növényről, mint a ragyogó napsugár a földön élőktől. Sehol a világon egy ország sincsen olyan összefüggésben az istenség fogalmával, a morál és lelki szépségek szivet vidámitó tulajdonságaival, mint Magyarország népe, ki a lelkében az uj rendszerek kényszer hatása alatt, tudatfölötti megfontolások közepett is, a tudatalatti, vagyis Isten őserejének égi szuggesztióját követi. Vakon, akkor is mártír, megfontoltan, akkor is építő,, türelmesen, akkor is célt érő, ha félénken is, akkor is megtalálja azt a mesgyét, amely minden körülmények között, de legfőképen a szenvedések tövis utjain, Szent Istvánhoz vezet, mert a romlásnak és pusztulásnak is meg van a maga természetszerű körforgása, a megújhodás felé. ,3-400,000 ERDÉLYI MAGYAR NEM LEHET TÖBBÉ ROMÁN ÁLLAMPOLGÁR. Patrascanu román igazságügyminiszter' Kolozsvárott beszédet mondott. Kijelentette: Románia területén három-négyszázezer magyar él törvényellenesen. Azok a magyar állampolgárok, akik — Erdély területén születtek ugyan, de elhagyták az ország területét, kivonták magukat a román állammal szemben teljesítendő kötelezettségek alól és 1940-ben a megszálló csapatokkal együtt tértek vissza Erdélybe, — nem fognak román állampolgárságot kapni. Illetékes magyar helyen a következőket jegyzik meg: 1920 és 1940 között állásfo^Etás, hatósági zaklatások, sokszor nyílt üldöztetések miatt kereken negyedmilliónyi magyaron kívül 1940—1944 között a fasiszta Antonescurendszer mintegy százezer magyart üldözött ki Délerdélyből. Számosán ezek közül azért hagyták el lakóhelyüket, mert nem voltak hajlandók a Szovjetunió ellen harcolni. A fasiszta rendszer bukása után ezek természetszerűleg visszatértek ősi lakóhelyeikre. Nagyrészük állampolgársági hely-' zete a mai napig nem rendeződött. Krónikás ének Szent Istvánról Századok múltán újra kitárul Eltemetett rom várpalotád, Megszabadítva siri homálybul, Os falain napfény hatol át. * És eleven lesz most az üres hely, Fénnyel övezve ott aki áll, ,—< Gyönge szemem nem bírja talán el — Te vagy az nagy, szent magyar király. Mily ragyogás, ah, mennyi pazar fény Tűnt el enyészve házad Után! Dicshirü trónok egykori termén, Nemzeti gyászunk bas tanúján Most keseregve szállhat a lélek; Büszke hazánk is romban igy áll. Néztek-e ránk, kik halva is élnek? Látod-e dicső magyar király? Vissza ha lelked tér palotádba, S át a Dunán száll tekinteted, Hol gyülekezve harcra felálla, Vívni keresztért hős sereged; Nagy diadalmad bére mivé lett? Ott a fajodra vár a halál, Zsarnok uraimé ott ma az élet, Téged is üldöz dicső király. Széttörésnek szörnyű csapása Sokszor is irtá itt a magyart; Hány idegen faj sirt neki ás a, Mind, ki holttestén élni akart! Földje, családja, nyelve enyész már. .. Árva reménye s jajja kiált, Mint a hajótört, ki csak eget vár; Hol vagy, oh hol vagy István király? Mert vezető kéz élete utján, Bölcse s az atyja, mind te valál. S ezt ha feledte: jobb sorsa múltán Prédaleső raj rája leszállt, Rab lesz a lelke', nyomor a léte, Rontja szivét a léha viszály, Tőrt a fivér fen már a fivérre, Mert vele nem vagy, te szent király. Népedet egykor isteni végzet Hozta a földre, isteni cél Tett a fejévé, mint csoda, téged, Vallja saját szód. S amig él Hit meg igazság lelke magyarban, Érte vitézül harcra kiáll, Tudja, fölötte szent kezed ott van, S megszabaditja, te hős király. Isteni végzet tűzte utunk ki, Csüggetegen hát mitse tegyünk? Gyönge szivünkben vájj’ kialudni Szabad-e most, mi régi hitünk? Szent koronádnak fénye világol, Vak ma is már, ki ellenünk áll; Eltün a fojtó köd a házáról, Légy te velünk csak nagy, szent királyi Oh erejét hadd adja a lelked régi honod vert népeinek; Es ha találsz is tévelyedettet, Már az Ur azt nem bünteti meg. Mint szabadító hintsd vigaszod ma Os birodalmad rabjainál, Hozd a napot fel újra e honra; Jöjj el, oh jöjj el István királyi
