Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-05-15 / 5. szám
IO-IK OLDAL •KRÓNIKA’ 1946 május 15. VISSZA A HABSBURGOKHOZ! Amikor nem kellett küzdeni, áldozni a békéért, megelégedésért Vidám és örömteli az élet. Vidám és örömteli élet volt ez. . . Hiszen még ma is legendás hire van a kisvárosi, falusi élet dallal, tánccal, vig mulatozással fűszerezett derűs szokásainak... A városokban pedig?... Senki sem volt proletár, amikor a legszerényebb alkalmazottnak is két óráig tartott az ebédideje, hetenként kétszer is színházba ment csaknem mindenki. Egy-egy kereskedelmi alkalmazott egész életét eltölthette ugyanannál a vállalatnál és ha valaki mégis feleslegessé vált, munkaadója nem küldhette el azonnal, két hét, négy hét, esetleg hat heti felmondási időre járt a fizetése, később pedig esetleg félévi fizetést is kaphatott végkielégítés cimén. És évente^ fizetéses szabadság járt mindenkinek. Pedig akkor még nem voltak sztrájkok, kollektiv szerződések. Az alulmaradtak sem elveszettek. Szó sincs róla, ennek a trsadalomnak is voltak alulmaradtjai, de nem voltak elveszettjei. Fauból a városba, nagyvárosból kisvárosba, az ország egyik részéből a másikba költözéssel a gazdasági problémák javarészét meg lehetett oldani. Mesés hírek kezdtek érkezni az Egyesült Államokból, bőven csörgött haza az amerikai dollár, tehát az ideoda költözés helyét csakhamar a kivándorlás kezdte felváltani. Dehogy is akart valaki külföldön maradni. Mindenki csak azt a pár száz vagy ezer dollárt akarta kint összegyűjteni, hogy “hazajöhessen" pénzes és boldog embernek. És azok, akik I. Ferencz József idejében jöttek el Magyarországból, nem is értik már, nem is tudják elhinni már, hogy az otthonhagyott szép és jó világ úgy elromolhasson, hogy va.aki még csak látni sem akarja többé szülőhazája táját. A régi amerikások szeme még mindig könnybe borul, ha hazagondolnak. Mert az a haza I. Ferencz Józse boldog Magyarországa volt. Ezt a varázslatot minden kétséget kizáróan a Habsburg-uralom jóakaratu és emberséges szelleme okozta. A próba előttünk áll; mindenütt akkor romlottak és vadultak el az állapotok, amikor már nem volt e9Y pártatlan, minden önző villongás fölött őrködő Habsburg-család, mely a jólétre, rendre, tisztességre és gavallériára ügyelt volna. A rosszaság minden ember természetében benne rejtőzködött és mihelyt nem állt őrt a mmtacsalád, a dinasztia, egyre veszetebbül kezdett tombolni a fékevesztett gyűlölet. Az egykori monarchia mintaszerű közerkölcsei igy züllöttek a nyilasok bestiális banditizmusáig. Az elégedettség politikája és a szociális kérdés IV. FEJEZET Az elégedettség politikájának követése a szociális kérdések egész- séges megoldását is egyszerűvé tette. Fokozatos haladás, évről-évre emelkedő forgalom az elhanyagolt rétegek helyzetét is folytonosan javították. Mint ahogy az Egyesült Államok és Anglia fejlett kapitalizmusa sem tud mindenkinek teljes jólétet nyújtani és legföljebb csak az alkalmat tudja megadni, hogy kiki a sajt erejéből minél magasabbra küzdhesse fel magát, úgy az osztrák-magyar monarchia, bár mindenkinek megadta az érvényesülés alkalmát és lehetőségét, mindenkit még sem tudott olyan jómódúvá tenni, mint az élelmesebbeket, de egyre több és egyre nagyszerűbb alkalmakat adott erre. A gazdagodás fontos része a közjólétnek E ponton két meggondolás irányította a Habsburgokat. Az egyik az, hogy a gazdasági érvényesülés mechanikájának az üzlet és vállalkozás teljes szabadságán kell épülnie, mert a tapasztalat lépten-nyomon kimutatta ennek a rendszernek hallatlan előnyeit. A másik az, hogy a gazdagodás mechanikája olyan egyszerű és természetes folyamat, mint a két lábon járás technikája. Ahhoz, hogy az egyik lábunkkal előre léphessünk, szilárdan rá kell támaszkodnunk a másik lábunkra. Vagyis ahhoz, hogy a szegényebb rétegeket is jómódúvá tehessük, meg kell szilárdítanunk a már jómódúak helyzetét. Semmit sem változtatna problémánk kínzó voltán, ha a tegnapi szegényt ma gazdaggá tennők, de viszont a tegnapi gazdagot egyszerre koldus sorba taszítanánk. A megoldás csak az a magatartás lehetett, amit a Habsburgok követtek. Megvédték azokat a rétegeket, amelyek fel tudták küzdeni magukat; a felsőbb-, a közép- és jól boldoguló kisemberi osztályt s minél jobban javítani iparkodtak a kevéssé ellátott kisebbik réteg helyzetén. Keserves szegénység, kínzó nyomorúság nem is volt ““akkoriban. Ma milliók irigyelnék az akkori szegények helyzetét. A városi munkásság kibontakozása t * Ennek dacára a kibontakozó nagyipar kifejlesztette a városi munkásságnak azt a részét, amit később proletáriátusnak kezdtek nevezni. A bérmunkás tisztes iparos ember volt, de már kezdett kiválni elválni a szomszédaitól, a többi tisztes polgári elemtől. Megérkezett Németországból a szocializmus gondolata, elkezdték szervező munkájukat a szakszervezetek. Kétségtelen tény, hogy sok ellenérzést, nagy felháborodást keltett, hogy a szocialisták megtagadták a hazafiságot és kinevezték önmagukat a “polgári osztályok” ellenségeivé. Volt valami meghökkentő a viselkedésükben, amikor nyíltan “proklamálták", hogy ők forradalmat akarnak, az egész mostani társadalmi rend megdöntését. Hát minek ide forradalom, amikor mindenki meg van elégedveaz alkotmányos élettel, a közszabadságokkal, a tejben-vajban, mézben fürdő bőséggel? Hiszen, ha a munkások nincsenek megelégedve a maguk keresetével, azért sztrájkolnak, hogy több bért vívjanak ki. De forradalmat csinálni alkotmányos, szabad államban? Abszurdum ez, vélekedett mindenki. A szocialisták megkezdik az elkülönülést De hiába, a szocialisták elkezdték elkülöníteni a saját tömegeiket, a külön ünnep, külön zászló, külön szervezkedés, külön ideológia, párthierarchia, az ifjúmunkások és a női munkások szervezése, a nemzetiségi munkáscsoportok alakítása, mind a forradalomra való előkészítést látszottak jelenteni. Pedig a vezetőknek eszükágában sem volt a forradalom. Csak játszottak a szóval. Még az egyetemi diákok között is megalakult a Szocialista Diákok Köre, amelynek tagjai Marxra esküdtek és forradalomra buzdítottak. De azért mindennek volt valami gyermekies, fülénél, farkánál fogva előrángatott, erőszakolt jellege, valami unaloműző divatoskodásnak tetszett az egész. Gazdaságilag pedig az volt az értelme, hogy a munkások ettől fogva a maguk vállalatait, szövetkezeteit virágoztatták fel. De az ilyen “elvi” elkülönülés sem volt újság. Hiszen a kormánypárt ellenzéke is 1848-as Függetlenségi Párt nevet viselte, tehát a magyar forradalomra hivatkozott, mégis hűséges és lojális hive maradt a kettős monarchiának, sőt örömmel akasztotta szegre elveit több Ízben is, mikor kormányalakításra hívták. A forradalom először csak formai program így hát a szocialisták forradalmiságáról is hamar kiderült, hogy csak formai program, mert tulajdonképen még ők is elégedettek voltak a monarchiával. Nem elfordulást, hanem parlamenti képviseletet kerestek, ennek jeléül hamar eldobták nevükből a forradalmi jelzőt és elfogadva a parlamenti érvényesülés programpontját, felvették a szociáldemokrata nevet. Ettől fogva minden figyelmüket a választójog kiterjesztéséért folytatott harcra koncentrálták, hogy minél több mandátummal vonulhassanak be a parlamentbe, a munkásság érdekeit képviselni. I. Ferencz József rendszere tehát még a szocialistákat is az alkotmnyos parlamenti uralom barátaivá tette és ami kritika, ellenzéki hang, reformvágy elhangzott, az a leghalványabb árnyalatában sem irányult a Habsburg-ház uralmának megszüntetése ellen. Az egész magyar közéletben, 1867 óta 1914-ig egyetlen egy kissé gyerekes, kissé hóbortos, kissé feltünésvágyó képviselő akadt csupán, aki köztársaságinak vallotta magát és bár semmi baja sem történt, sohasem akadt utánzója.. . Kelepcébe csalják a béke uralmát Ellenben az osztrák magyar monarchiának mégis csak voltak külső ellenségei és ezek évekig tartó sötét aknavetéssel, mégis csak kelepcébe tudták csalni I. Ferenc József békeuralmát, sőt a monarchián belül is képesek voltak segítőtársakra találni. Ezek egyike-mósika nem tudatosan, nem ártó szándékkal, de tájékozatlanságával és tudatlanságával mégis egyenesen a katasztrófa felé zúdította a monarchiát A többi pedig vagy gonosz ártani akarással, vagy az ellenség pénzéért i
