Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-07-15 / 7. szám
2-IK OLDAL "KRÓNIKA1 1945. julius 15. ,sian Government, he did not dare to propose the deportation of Ruthenia’s population to Russia, but handed over this territory to Russia. Thus he was not so insistent on the pre-Munich frontiers of Czechoslovakia when he knew that such insistance would have evoked the disfavor of Generalissimo Stalin. Jan Masaryk, Foreign Minister of Czechoslovakia, who in 1943 said that Czechoslovakia would be willing to discuss even border questions with a democratic Hungary, changed his tune now, although the present Hungarian regime should be considered a democratic regime by the Czechoslovak Government as both received blessings from Moscow. Yet it was Jan Masaryk, who in an interview in San Francisco stated that “all the minority treaties to which Czechoslovakia adhered to for twenty years are now dead” and together with large masses of Germans the majority of the Hungarian population of Czechoslovakia will too be transferred to rid her for once and for all from the Hungarian minority problem. A few days later it was officially announced in Prague that all Hungarians who registered as Such at the census of 1929 will be deprived of their lands and livestocks and shortly thereafter. Dr. dementis publicized the decision of his government to deport 600.000 Hungarians from Czechoslovakia. He tried to make this decision appear as a fair one, stating that in exchange of these 600.000 Hungarians, 350.000 Slovaks will be transferred from Hungary to Czechoslovakia. In reality there are no 350.00Q Slovaks within the present borders of Hungary. If he would Jiave spoken of a hundred thousand Slovaks he would have been exaggerating. The very thought of uprooting 600.000 people from their homes, depriving them from their lands, and livelihood, and deporting them to a devastated country which has no means to feed and support even its own inhabitants, is bewildering. It certainly does not speak of the humanitarian kindness with which we, Americans of Hungarian descent are accustomed to associate democracy. If this is the kind of democracy Czechoslovakia tries to establish after the extermination of Nazism, we are afraid that there will be no real peace in the Danubian valley. The “Krónika” believes that such measures as the Czech Government announced should be rewiewed in full by the Big Three, whose conference in Germany is just about to start. Such measures constitute [a real danger to the peace we try to establish. Such measures are contrary to the Atlantic Charter and the Four Freedoms for which we fought. The fate of these 600.000 Hungarians, threatened with deportation by the Czechoslovak Government not only concerns the Hungarian, but the great powers as well on whose shoulders rest the responsibility of making this world worth while to live in. We do not want to see Nazism rise again under a new cloak. We protest against inhuman and anti democratic acts, no matter who perpetrates them. But the protest must be hundredfold if such inhuman acts are performed by a government which wishes to appear before the public opinion of the world as one imbued with the democratic spirit. No crime should be permitted in the name of democracy. The deportation of 600.000 men and women and children from the land of their forefathers '■— in order that a territory rightfully belonging to the Hungarian people Should be lost to them forever — is one of the worst crimes. It revokes in our minds some of the horrors we hoped to eliminate forever with the extermination of Hitler and his Nazi and Fascist gang. Két rövid hir A moszkvai (hivatalos) rádió junius 4-én a következő szövegű ■magyarországi tudósítást közvetítette: “Gross érsek, aki ezidőszerint a magyarországi katolikus egyház feje, Brand és Tóth kanonokok kíséretében felkereste Puskin minisztert, a Szövetséges (Szovjet) < Ellenőrző Bizottság politikai tanácsadóját. Az érsek a budapesti érsekek (?) és püspökök konferenciájának köszönetét tolmácsolta és üdvözölte a szovjet kormányt, a vörös hadsereg főparancsnokát és a szovjet katonai hatóságokat. Az érsek kijelentette, hogy a magyar katolikus egyház és papjai szives és jó bánásmódban részesültek a vörös hadsereg részéről, Négy héttel később a római Osservatore Romano újság, amely ja Vatikán Állam hivatalos lapja, ugyancsak magyarországi forrásból ■a következő hirt közölte: Győr városában, ez év április 1-én (tehát husvét vasárnapján) orosz katonák olyan súlyosan sebesitették meg Apor Béla Vilmos győri megyéspüspököt, hogy sev .beibe belehalt. A szűkszavú jelentés megemlíti, hogy a püspököt "kötele^ségteljesités közben” érte a haláloskimenetelű támadás. Ehhez a jelentéshez magyarázatképen a nemhivatalos vatikáni hírszolgálat hozzáfűzi, hogy a püspök kísérletet tett, hogy védelemben részesítsen nőket katonák támadásától. Állítólag a részeg orosz katonákat megbüntették. Az első'hir a nemlétezö budapesti érsekek és püspökök elégedettségéről beszél moszkvai nyelven, a másik hir — igazat mond. A Szabadságtéri szobrok Az Amerikai Magyar Szövetség közleménye. A franciák az Urnák 1872-ik esztendejében művészi szobrot állítottak fel Páris közepén. Hatalmas női alakot, márványba farag, va, amely Elzász tartományt képviselte. Ezt az ipari termelés és bányászati kincsekben annyira gazdag részt szakította le Franciaország testéről 1871-ben Bismarck, a német vas-kancellár. A francia nemzet közérzése gyászfátyolba vonta a szobrot a jelszóval: Rajta marad a gyász jele ezen a szobron mindaddig, amíg Elszázt vissza nem kapjuk. Évek, hosszú évtizedek múltak el és az első nagy háború után lekerült az elszakított Elszáz párü si szobráról a fekete gyászfátyol. Nem is került többé vissza. A második világháború során a diadalmas názi hadsereg darabokra robbantotta szét a hires szobrot. A kicsiny, örökké vérző magyar nemzet ezt a francia példát követte, mikor Trianon után a budapesti Szabadság téren szobrokat állított a nemzeti közérzés, a nemzeti fájdalom jeléül az elszakított részeknek. Erdélyt a ruthén felvidéket, a tót részeket, Bácskát, Bánátot, Baranyát jelképezték ezek a szobrok, a nemzet testét, amelyet megcsonkítottak. JHáboruból visszatért, csonka, béna, fél lábú, fél karú állam volt Magyar, ország, de szivében ott élt (és ott fog élni örökké, a hit, a meggyőződés: Minden igaz lelkű magyarnak ezt hirdették a szobrok a budapesti Szabadság téren. A meggyőződést, hogy nem lesz örökké csonka Magyarország. A második világháború során ismét végzetes hibát követett el Magyarország, akárkinek vétke volt a végzetes lépés. Rossz szekér elé fogta a maga lovát. Most bűnhődik érte! A magyar ma nem ura saját sorsának szülőföldjén és nem is lesz az sokáig. Idegenből jött katonák uralják az országot, akiknek kezében van a legfőbb hatalom. A fegyver minden szónál hatalmasabb. A józan ész azt mondja, hogy meg kell fizessük minden tévedés árát. Készen áll erre a magyar nemzet. Nem maga kereste a hibás utat, de mert arra lépett, viseli érte a felelősséget és leró mindent, amit terhére írnak. De lelke mélyén vérzik a seb, mikor az erőszak nemzeti hagyományaitól, vágyaitól,' álmaitól fosztja meg. Akik Magyarország urai lettek, eltávolították a budapesti Szabadság térről az elszakított részek szobrait. Mintha a temetőből vitték volna el magyarok magyar szülőinek síremlékeit. Mintha annak is útját akarták volna állani, hogy a magyar legalább álmában, reményeiben legyen boldog. Amerikai magyarok, mi, akik többé-kevésbbé hallgatagon nyugodtunk meg abban a gondolatban, hogy vesztett csaták árát meg kell fizetni, megdöbbenve kérdezzük: A nemzeti hagyományok kipusztitása szükséges-e a demokratikus élethez? A krisztusi vallás üldözése törte darabokra a nagy római birodalmat. Gyenge erkölcsi alapon áll az, aki szobrok ellen indit pusztító radjáratot. Karddal, fegyverrel azok nem vághatnak vissza, de győznek az eszmék mindent felülmúló erejével. Anyagi, testi jólétet hozhat a magyar földnek az uj rend és kétségtelen, hogy erre is törekszik. De nem maradhat meg föld hátán olyan nép, amely eszmeit önként feladta. A magyar nemzeti eszméket képviselő szobrokat erőszak távolította el, de a szivekből azokat soha ki nem irthatja. És a földi életet, az emberiség sorsát végül mégis csak a szivek érzései kormányozzák. Amerikai magyarok sírnak a magyar földön sirókkal, gyászolnak a gyászolókkal, de itt és ott élő hittel bíznak abban, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Szebb, jobb, boldogabb, mint valaha. Csak az elszakított részeket jelképező márványt törhették össze, de nem a magyar hitet, amely szerint lesz még magyar feltámadás! ESTÉK. Irta: Szabolcska Mihqly Ha mikor egy-egy nap Rosszat cselekedtem, Valami* gyarlóság Lett úrrá felettem: Akiket szeretek Akaratlan szóval Talán megbántottam: — Akkor este nekem Szomorú sorsom van! Nem ízlik az étel. Nem ízlik az álom, Hasztalan viditgat Vidám kis családom. Akkor este nekem Láthatatlan kezek Tövisre ágyaznak . . . S kegyetlen, kietlen Rossz álmaim vannak! S ha mikor egy-egy nap Szépet, jót tehettem, Valami szenvedő Terhén könnyithettem: Akkor este mintha Melegebbé válnék, A szivem verése, S a kis gyermekeim Csókja, ölelése! Akkor este mintha A világ szebb lenne, S a mi kis házunk egy Tündér-sziget benne. Akkor este mintha Lágy rózsasziromból Vetnék a párnámat. * i S álmomba angyali Dallal ringatnának! BUY WAR BONDS
