Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-02-15 / 2. szám
19,45. február 15. “KRÓNIK A” 5-IK OLDAL Lehetséges-e a magyar-szláv-osztrák demokratikus együttműködés? Irta: JUS PUBLICUM A KRÓNIKA legutóbbi száma felvetette és behatóan tárgyalta egy uj dunai unió létrehozásának lehetőségeit. Rámutattunk a történelmi, gazdasági és nemzetközi szükségességre, amely elkerülhetetlenné teszi a Duna medence népeinek közös államvezetését. Abból indultunk ki, hogy amennyire szükséges nyugaton Franciaország helyreállitása és talprasegitése, ugyanolyan elháríthatatlan szükség. Európa Keletén az osztrák-magyar monarchiához hasonló alakulás megszervezése, illetve a régi történelmi összemüködés visszaállítása. Tudomásul kell venni természetesen, hogy ugyanúgy ahogyan Franciaországot az Egyesült Nemzetek szabadították fel és sok viz fog még lefolyni a Szajnán, amig Páris újra olyan súlyos tényezője lehet a világpolitikának, mint amilyen szomorú bukása előtt volt, számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a magyar, a cseh és az osztrák nemzeti államokat is az Egyesült Nemzetek, elsősorban pedig az orosz hadsereg előnyomulása teszik szabaddá és ez logikussá teszi, hogy egyesülésük is csak a szövetségesek hozzájárulása és támogatása által válik lehetővé. MEGÉRTÉS ÉS MEGBOCSÁTÁS Bármiként alakuljon is ki, vagy álljon vissza egy uj dunai unió, az alapkellék hozzá feltétlenül a magyar, a cseh és az osztrák nép megértése és megbocsátó bizalma kell, hogy legyen. Ezt a kölcsönös megértése és feltétlen bizalma kell, hogy legyen. Ezt a kölcsönös tapasztalatok, a közös csalódás és a közös tragédiákból leszűrhető tanulságok egymásba fonodó sora. Ez a három nép 1526 óta, 1918-ig jóban-rosszban együtt élt, együtt küzdött, együtt virágzott. Csehek és magyarok, osztrákok és csehek, még a Habsburgok uralma előtt is, közös királyok alatt, egymással szoros testvériségben éltek és sok szép történelmi emlék fűzi össze őket. . . Sokkal szebbek ezek a közös emlékek, semhogy a félreértések és zavaró incidensek elmoshatnák bensőségüket. A közös múlt, a közös királyok személye és 1526 óta az Osztrák- Magyar Monarchia egysége a Habsburg-ház kormányzása alatt, békét, virágzást, folytonos haladást tudott fentartani . . . Együtt léptek át a feudális uralomból a modern népképviseleti alkotmányosság korszakába ... A középkor jobbágyrendszere együtt és egymást kiegészítőén alakult át modern iparosodássá, merkantil gazdálkodássá. Együtt voltak és együtt maradtak a nagynéjnet hegemónia elleni küzdelemben, együtt alakultak ki vágyaik újabb, népiesebb demokráciák irányában. Természetes tehát, hogy a magyar-cseh-osztrák összemüködésnek minden lelki és gazdasági adottsága megvan a három nemzet közvéleményében. De nem kevésbbé fontos a másik tényező: a nemzetközi béke és biztonság nagy érdeke. Ennek szempontjából még nyomatékosabban szükséges közöttük a szoros összemüködés. Mert csak e három nép uniója háríthatná el a területi, határkérdések és a beékelt nemzetiségi kisebbségi tömbök kínzó problémáit. Magyarok, csehek, tótok, rutének, oláhok, osztrákok, horvátok között soha többé nem lángolna fel határkérdés, ha együtt és egyesülten keresnék boldogulásukat a Duna medencéjében. MIK AZOK AZ ELVÁLASZTÓ AKADÁLYOK? De amikor az egyesülés kérdése újra felmerül, mindig akadnak, akik előveszik a szétválasztó akadályt. Ezek azt mondják, nem lehetséges a magyar-cseh-osztrák unió, mert Csehszlovákia köztársaság, Magyarország pedig királyság, a csehszlovákok demokráciában élnek, a magyarok pedig még mindig a régi, feudális államgondolatban. A cseh demokrácia nem akarja a Habsburgokat és legutóbb is inkább Hitlert választotta mintsem Ottót visszaengedje trónjára, a magyar nép pedig hü a szent koronához és ahoz, akit ez alkotmányosan megillet. Ezenkívül pedig igy érvelnek — a csehek és tótok szláv népek, az osztrákok németek, akik németesiteni akartak, Magyarország pedig a finn-ugor magyar népé, mely szintén magyarosítani akart. Most végre úgy alakul az élő történelem, hogy ezek az ellenérvek úgy foszlanak semmivé, mint amikor a pelyvát az áldott gabonából kifújja a szél. AZ OROSZ MEGSZÁLLÁS NAGY SORSKÖZÖSSÉGE Magyarország, épugy mint Csehszlovákia és Ausztria egyformán orosz hadsereg megszállása alá kerül. Mindahárom ország az egyesült nemzetek tagja és hadviselő fél názi-Németország ellen. Amilyen rendet, közigazgatást, önkormányzatot és választási rendszert a megszálló hadseregek jóváhagynak, olyan rendet és rendszert kénytelenek követni a helyi és országos hatóságok. Ha bármelyik országrésznek politikai kormányzata vagy közigazgatása nem állana demokratikus alapon, ma a megszálló orosz hadseregnek módjában áll korrigálni a hiányt vagy hibát. A szövetségeseknek ma módjukban áll közvetlenül meggyőződést szerezni például, hogy az 1914 előtti magyar törvények, közbiztonság, jogrend, igazságszolgáltatás a kor színvonalán álltak és az ország nem volt feudális jellegű. Ami változás azóta történt, csak a különböző kilengések, forradalmak, ellenforra dalmak, kurzusok, názi megszállások és rémuralmak terméke, de ezektől különösen az utóbbi években, mindhárom állam egyformán szenvedett. Demokrácia tekintetében tehát ma a magyar, a cseh, a szlovák, rutén, valamint az osztrák nép ugyanabban a helyzetben van és közös kiindulási pontot tudna nyújtani akármilyen összetételű baloldali, vagy koalíciós önkormányzatok és az ezeket! kiegészítő és felülről egyesitő közös vagy szövetségi kormányalakulatok számára. Ez a közös kiindulási pont és nemzeti alkotmányaik egymással párhuzamosan keresztülvihető, törvényes és összehangolt kodifikálása és modernizálása, lehetővé teszik, hogy minden késlekedés nélkül kialakulhasson az olyannyira kívánatos magyar-cseh-osztrák unió, mint magja a Duna medencében létrejövő uj nagy népegyesülésnek. A FAJI, NYELVI ÉS KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEKRŐL A másik lényeges pont a faji, nyelvi és kulturális különbségek kiegyenlítése. De ezek az ellentétek már szintén elavultak és szétoszlottak azóta. Tény, hogy Ausztria egyidőben a németesítés politikáját követte és rengeteg keserűséget, fájdalmat, ellenérzést váltott ki ezzel. De az igazságnak tartozunk megállapítani, hogy a bécsi udvar ezzel nem germánositani akart, hanem a nagyhatalmi egységet és a közös vezetést kívánta megkönnyíteni a közös közigazgatási és hadvezetési nyelvvel. Azt, hogy nem gonosz és vad pángermánizmus szülte ezt a szándékot, bizonyítja, hogy az osztrák és bajor németség mindig ellenlábasa, riválisa volt a porosz németségnek. Még olyankor is, amikor a csehek udvaroltak és hódoltak a poroszságnak. A németesítés gondolata ma már halott és nem fenyeget az erőszakos magyarosítás veszélye sem. Legfeljebb csak az erőszakos csehesités politikája fenyegethetne, de szabadjon remélni, hogy a csehek is abbahagyják ezt az erőszakos nemzetiségi átfestést. Az egyesülés egyforma jogokat adna mindegyik államrésznek népi, vagy nyelvi számarányra való tekintet nélkül s igy az unió egyik alkatrészének sem kellene aggodalommal figyelni a népesedési táblázatok fel vagy lefelé ugrálást a másik oldalon. A KIRÁLYSÁG ÉS A KÖZTÁRSASÁG KÉRDÉSE Csehország hagyományosan épugy királyság, mint Magyaror szág. A különbség csak az, hogy a magyar nép a monarchikus formában is ki tudta élni önálló és független állami életét és a nemzet mindig többnek, vagy legalább is egyenlő közjogi tényezőnek érezte magát a koronával. Tény, hogy Magyarország csak 1848-ban vívta ki a népképviseleti és a népnek felelős független kormányzatot, de ezerév óta mindig alkotmányosságért és törvényességért küzdött és ezt mindig értékelte. Magyarország a királyi egyeduralmat is meg tudta fékezni, az abszolutizmust minden formájában kárhoztatta, tehát a királyi hatalom nem lehet gyűlöletes előtte, mert királya nem más, mint a nemzet egyik alkotmányos tényezője s sohasem maga a király, mindig csak az udvaroncok és rossz tanácsadók voltak okai, ha ez a két nemzetalkotó tényező nem értette meg egymást. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy átalakítsa ezeréves királysági államformáját, mert ez sokkal több alkotmánybiztositékot képes nyújtani, mint a köztársasági állam forma. Igaz, hogy az Egyesült Államok nagyszerű stabilitást és virágzást ért el a köztársasági rendszerrel, de ez nem mondható az európai köztársaságokról, amelyek politikai horizontján folyton véres volt az ég a kilengések és puccsok miatt. Egyszerű megoldás lenne azonban a demokratikus köztársaságok előnyeit akként biztosítani, hogy minden egyes államegységnek miniszterelnöke lenne a nép által választott kormányfő és minden egyes megyei vagy tartományi egység szintén a nép által választott autonómiák formájában működne. Ilyen módon az uralkodó ház, az angol királyság példájára, csak az unióban egyesült nemzetegységek békéje, biztonsága, közös virágzása és nemzetközi tekintélyének fentartása érdekében, valamint olyan kezdeményező és tervező munkálatok körében működne, amik nem érintenék a helyi önkormányzatok természetes ambícióit, de mégis biztosítanák a harmonikus összemüködést és közös virágzást. A KÜLÖN ÁLLAMALAKULATOK FOLYTON MARAKODNÁNAK Hiába alakulna külön-külön köztársaság a magyar, szláv, valamint osztrák néptömbökből, ezek a külön köztársaságok folyton egymás ellen dolgoznának és folyton marakodnának. Minél szélesebb körű lenne a demokrácia, annál kevésbbé férnének össze, mert annál inkább a vak és vad szélsőségek politikai viharzása töltené be a levegőt. Csak a közös történelmi múlt, a közös uralkodóház és udvartartás szimbolikus 'cementje, tudná egységes szövetségbe tömöríteni Budapest, Prága és Bécs népeinek erejét és mindegyik nagymultu nemzetnek meghozná a demokrácia teljességét és a közszabadságok, közös fejlődés, közös erő, közös béke minden áldását.
