Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-12-15 / 12. szám
1944. december 15. 3-IK OLDAL. “KRÓNIK A” RUBY ERZSEBET ROVATA akonTMncTMrol Az Amerikai Magyar Szőve ség ez évben Qevelandon tartotta konvencióját a Hollenden szálló nagy dísztermében. Már a kora reggeli órákban magyar nyelvtől volt hangos a szálló nagy hallja. Messzi földről eljöttek a vezető tisztviselők, a delegátusok és érdeklődő vendégek. Sajnos, szobát már nem kaptunk, dacára, hogy Gombos, a Szabadság szerkesztője 80 szobát foglaltatott le. Tanácstalanul álltunk Máriával a Hallban s egyszerre csak felénk siet, a bajban lévő emberek segítő jó barátja Dr. Márk Béla. Bemutatja az irás veteránját Gondos bácsit, valamit súg a fülébe s Gondos bácsi mosolyogva meghajtja magát: — Hölgyeim a szobám rendelkezésükre áll. <— Egy kő szakadt le a szivünkről s a lovagias Gondos szerkesztő egy clevelandi barátjánál pihente ki az ut fáradalmait. A reggeli után következő regisztráláshoz a nagyon előzékeny és udvarias Dr. Kerekes Tibor, egyetemi tanár, a szövetség országos ügyvezető titkára vezet be. Tíz felé is húzzák a rendkívüli elfoglalt embert, de negyedóráig a miénk marad. Beszélgetünk a király kérdésről, s mint kitűnő diplomata, nem nyilatkozott; ellenben megengedte, hogy a magunkkal hozott ‘'Krónika'' novemberi példányát szembetűnő helyen elhelyezhetjük, amit nekem megtenni, egy pillanat müve volt.. A nagy gyűlés impozáns közönségéhez méltó keret volt a hatalmas zöldterem. A mennyezetet és falakat díszítő fehér faragványai és a márvány virágfüzérek közé rejtett lámpafények tompasárgán felhőzték be a termet. Szülőhazánkban a telihold fényére emlékeztetett és a levegőben szelid nosztalgia vibrált. A terem északi oldalán, dobogóra állított hosszú asztalnál foglaltak helyet a vezető tisztviselők. A sajtó egy külön asztalnál foglalt helyet. A magyar újságokat képviselő szerkesztők közül egyedül Nadányi főszerkesztő hiányzott. Minden percben hívták, hogy kérdezzenek tőle és mondjanak valamit. Memóriája ritka kapacitása is csődöt kell, hogy mondjon ennyi eleven impresszióra, mert tollát egy percig sem használhatta. Bánatnál több és örömnél nagyobb érzés volt megállapítanom, hogy mennyi magyar intellektuel van szét szórva az Egyesült Államokban, akik messziről eljöttek, hogy fogadott hazájuknak hódolattal adózva, irgalomért könyörögjenek az önhibáján bajba .sodort magyar népnek. Az-amerikai Himnusz éneklése után Dr. Kerekes Tibor felolvasta az általa kidolgozott határozati javaslatot, amely a gyűlés folyamán tartandó és egyhangúlag elfogadásra váró tárgysorozat volt. Nem szokásom férfi embereknek hízelegni, de elmondhatom, hogy a felolvasás Dr. Kerekes Tibor ;-nagy parabolája volt. Az egyetemi tanár tudása s az adminisztrátor impregnálódó meglátása volt a nagyon is jól informált dolgokról. Sokan szólaltak fel. Szebbnélszebb és mélyszántásu beszédek hangzottak el. Nem lehet egy cikk keretében felsorolni a nagy gyűlés részletes lefolyását. Erdély kérdése volt a főtárgy és egy szív dobbanása, egy lélek felkiálltása volt e kérdés minden egyes pontjának egyhangú elfogadása. Az "Erdélyi Szövetség" gyűjtési mozgalmát elfogadta a konvenció, azzal a kikötéssel, hogy annak részletes ellenőrzése az Amerikai Magyar Szövetséghez tartozik. Az Erdélyi Szövetség segély alapjára azonnal fölajánl Péter Antal esperes a most nyomtatás alatt lévő "Erdélyi emlékek” cimü könyvének eladási árához egy bizonyos összeget. A példa vonz! Minden itt élő magyarnak kötelessége hozzájárulni a segélyakcióhoz, mert minden cent, egy-egy életet ment meg a kálváriát járó erdélyi magyar testvéreinknél. A jegyző (sajnálom, de a nevét elfelejtettem) bejelentette, hogy az európai kis nemzetek segélyezésére a Vörös Kereszt költségvetésében 34 millió dollárt jegyzett elő. Rév. Borshy Kerekes György másokat beszéltet, de csak azért, hogy az elhangzott javaslatok egybevetése után frappáns nézetével módosítsa azokat. Rövid, tárgyilagos; egy pillanat alatt kivégzi a kevésbé fontos jelenségeket a sokkal fontosabb dolgokért. Borshy Kerekes ennek tudatában van, melyet nem is rejt véka alá... A banketten részt vettek Lausche Ohio kormányzója. Burton szenátor és Petrás Lajos városi bíró, — kire a beavatottak szerint Cleveland polgármesteri széke vár. Dr. Reményi egyetemi tanár lángelméjének villanásai könyvlapokat forgatnak előttünk. Petőfi, nyomban reá Horátius. Egy lélekzetvétel után Byron s már Arany János neve ragyog szavainak szárnyán a teremben. Játszik a szavakkal. Megnem oldott problémák tátongó örvényei fölött könnyedén átrepül egy-egy klaszszikus idézetnek a tárgyhoz való leszögezésével. Lausche kormányzó sikerének titkát egy pillanat alatt fölfedezem. Közvetlen modorú és a saját leikéből adott ajándékokat úgy adja tovább, mintha azokat kölcsönkapta volna a polgárságtól s minden előnyt és érdemet másoknak tulajdonit. Száz százalékosan elösmeri azt a filozófiát, hogy: Akinek van szive adni, az vissza kapja kamatostul... Msgr. Eördögh pápai prelátus megrázó beszédében elénk varázsolta oz otthoniak nagy szenvedését. Megéreztük, hogy nagy magyar szivének pazar retorikájában az Istenfia vérzett... Dr. Lányi György, az Ujfény Templom főrabbija szónoklatában a képletességek pompás színeivel mindenkit .elragadott. Beszéde alatt többször meg kellett állnia, a közbe zugó tapsok miatt. Egy kicsit drukkoltam, mert meg volt hülve s a toroktisztitó cukorkáját mind én ettem meg. Szemenként cigánykodtam el tőle. Az eszmetársitás nagy mestere: Dr. Ujlaky Ferencz lelkész. Imádságra kulcsolt keze, kiemeli a Magyar Himnuszból az igazságos és mindent látó Istenhez küldött könyörgésnek egy szakaszát: — ... Nyújts feléje védőkart! És a fájdalom félrevert harangzúgásával kiállt fel: — Magyar testvéreim! Mi is nyújtsuk a szenvedő magyarok felé védő karjainkat! ... És a másik pillanatban már mindnyájam szívből énekeltük; a magyar himnuszt. Mint egy elfogadott szent javaslatot, a magyar testvériség megerősítő pecsétjével. Tarnóczy Árpád költőszerkesztö költeményét olvasta föl. Bársonyos lágy hangja kihozta azt az ősrégi magyar zamatot, ahogyan csak a hivatott költők tudnak énekelni a rímekbe szedett gyöngyszemeken. Ezekben a sorokban tisztelettel kérem, hogy adja ide a gyönyörű költeményt, a Krónika számára. Mert ezekből a példányokból annak idején haza is juttatunk az illetékes helyekre. Kemény György iró, az óhazai Petőfi Társaság tagja, mint néma vendég jelent meg a konvención. Megkérdezése és beleegyezése nélkül, de a jóakarat diktálta buzgóságból javasolták, hogy egy kis birtokot kellene vásárolni koszorús költőnknek s erre Gyuri bácsi kihúzta magát s azt mondta: — Ne fáradjanak az urak, van én nekem örökös portám, hat láb hosszú. A költőnek ennyi is elég! A döbbenetes mély csendben a Múzsák énekét hallottam s apró angyalszárnyak csattogva tapsoltak az önérzetét büszkén védő nagy költőnek. Burton szenátor azzal kezdte ünnepi beszédét, hogy Petőfi egyik angolra fordított versét szavalta el. És pedig: — Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem! Erre egy furcsa dolgot vettem észre. A hatalmas termetű felszolgáló néger pincérek, közömbös faarccal jöttek, mentek az asztalok között. Hidegen, lélek nélkül, mint a rugóra járó gépezettel hajtott bronzszobrok. A szenátor által szavalt Petőfi versnél, egyszerre csak megállnak, a szemük fehérje, mint az órakerék forog s duzzadt ajkukat nyitva felejtik s úgy néznek a szenátorra. Óh én tudom, hogy az arcukon a nagy kérdőjel ez volt: — Szabadság? Szerelem? — Ha ezt akarja a magyar nép, akkor miért pusztítjuk őket, mint a demokrácia kerékkötőit? Miért sirják a magyar költők rozsdás lantjaikon, hogy a demokrácia szelleme ne lábujjhegyen járjon magyarok között, lopva, félve. Nem sokáig meditálhattak a jámbor feketétk, mert egy tenor végig gurigázott a teremben: — Ice water! És az amerikai közvéleményt képviselő néger pincér eszét veszve rohant a vizes kancsóve’ zavart bambaságából fölébreszte’ te a kötelesség. Két kedves élmény marad meg az emlékezetemben. Amikor Simkó Jánosné, Horváth Jolánt a konvenció egyhangúlag választotta meg a középnyugati csoport ügyvezető igazgatójának, oda mentem hozzá s gratuláltam neki, azzal, hogy büszke vagyok reá. Okos barna szeme a szemembe kapcsolódik: — Én meg Önre vagyok büszke, jóval előbb, mint Ön én reám! — íme: Két asszony a tevékenység mezején egymásra licitálva, amely nem egyéb mint buzdítás. A másik kedves dolog: Rév, Nyíri gör. kath. plébános kézen fogva vezet Msgr. Tanos pápai prelátushoz, aki személyesen óhajt megismerni Elegáns, disztingvált alakja és szelid arca sokáig a lelkemben marad. S arra kért, hogy továbbra is a tiszta ösztön által vezetett szívből írjak Jaj hisz az a bajom épen, hogy gyakrabban veszem elő a szivemet, mint az eszemet, a szerkesztőim bosszúságára, akik férfi szemmel birálgatják a női munkákat. .. A konvenció utolsó perceiben egyre kevesebben vagyunk a teremben. És a nagy szárnyas ajtóban már kis utazó táskákkal a kezükben integetnek búcsút a terembe azok, akiknek már megy a vonatjuk. Kellemes társasággal jöttünk haza. Éjfélig vidám hangulatban telt az idő s azután lassan-lassan elszunditottak körülöttem. Egye dűl virasztottam a gondolataimmal s az átélt dolgok, mint a szelid méhek zsongtak körülöttem arra gondoltam, hogy három év múlva, a következő konvención talán már a mostani megmozdulás sikeres eredményeiről fogunk beszámolni. De addig még. . . Istenem mi lesz még addig... Hazajövet épen csak letettem kis utazó táskámat s már rohantam ki Yonkersba, hogy személyesen számoljak be Fáther DáviC^ Ferencz plébánosnak, ki a konvenció reggelén, a szent misét fölajánlotta a Mindenhatónak, a gyűlés egyetértő és megértő szellemében való működéséért. A jó Isten meghallgatta Father Dáviíf imáját, mert minden szép simán és várakozáson felül sikerült.
