Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-09-15 / 9. szám
8-1K OLDAL ‘•KRÓNIK A” 1944 szeptember 15 A történelem arra tanít, hogy minden forradalom ellenforradalmat hoz, minden radikálizmus reakcióba fullad, minden fékezetlen demokrácia diktatúrába torkollik . . . Állandó törvényességet csak az alkotmány' és a hagyományos állami keretek biztosítanak és csak az igy bevezetett reformok mennek át a nemzet törvényes vérkeringésébe. Elemi tétel, hogy ha a forradalom jogforrás, akkor ugyanilyen jogcímen az ellenforradalom is az. Ezen az erőszakos alapon tehát sohasem állhat helyre a jogrend. Vissza kell térnünk az alkotmányhoz, ha a nép érdekében hozandó reformokat szilárd bázisra akarjuk helyezni, mentesen azoktól a kilengésektől, hóbortoktól, véres kataklizmáktól, amiket Európának harminc év alkotmánytalan élete szerzett. Amikor a hűbéres korszakból a polgári szabadságok korszaka született — a forradalmak után a királyságok restaurációja hozta vissza nemcsak- a rendet és virágzást, hanem még a forradalmi vívmányokat is. Amikor most az emberiség a kapitalizmusból a szociális társadalom felé halad megint csak a királyságok restaurációja ígér rendet, virágzást-és vívmányokat. — Vissza-az alkotmányhoz, •— ez legyen tehát a jelszavunk Európa számára. MIÉRT HARCOLTUNK? Felmerül -végül a kérdés: Miért harcoltunk? Harcoltunk azért, hogy az önérdek rablóösztöneinek ne legyen tere többé, hogy ne az erőszak, hanem a jog, igazságérzet és emberi belátás tegyen törvényt; hogy egyén, nép, nemzet, törvényhozás, köztársaság vagy királyság tudatára ébredjen kötelességeinek a világ, a létezés, az emberiség iránt, hogy a rész ne alázhassa meg az egészet, a hatalmas a gyengét, de szolgáljuk mindannyian azt a felséges Alkotót, ajci erre a planétára elhelyezett bennünket és nekünk adta a föld kincseit, hogy mindannyiunk javára egyenlő jogokkal és kötelességekkel sáfárkodhassunk vele. Harcoltunk azért, hogy elménk mindennek tudatára ébredjen és ezentúl ez a világosság vezessen bennünket. Harcoltunk egyben azokért az anyagi jogokért, hogy mindenkinek jusson lehetőség és alkalom az élet, a szabadság és a boldogság keresésének fizikai eszközeihez, hogy a föld bőségéből jobb elosztással, igazságosabb rész jusson mindenkinek. Harcoltunk, hogy ember az embernek, nép a népnek, osztály osztálynak ne lehessen rabtartója többé a földön, harcoltunk, hogy a piac, arany, tőke, profit, termőföld és gyár, gép és robot ne bilincsei legyenek az embernek, hanem eszközei és akik kézébe hatalmat adunk, ne leigázói, de kiszolgálói legyenek az embernek. Harcoltunk azért, hogy végül is Isten királysága jöjjön a földre, ahol minden ember egyformán kedves gyermeke a Mindenhatónak és mindannyian testvérekként osztozunk az édes, szép, nemes emberi élet örömeiben és bánataiban, javaiban és áldozataiban. Ha igy leszen: bizony nem harcoltunk hiába. MÁSODIK FEJEZET AZ UJ KIEGYEZÉS Tragédiák sorozata a királynélküliség Magyarország királyság, de trónján nem ül király. Magyarországnak van élő, örökös királya, de nem uralkodhatik országában. Magyarországon régens kormányoz a király távollétében, ugyanaz a régens, aki kétszer megakadályozta, hogy a törvényes, megkoronázott király átvehesse az uralkodást. Ez a helyzet kaotikus és logikátlan. Ellenkezik Magyaország alkotmányával és előidézője Magyarország tragikus züllésének. A magyar alkotmány szerint a magyar birodalom királyság és az alkotmány nem ismeri az uralkodás közjogi tisztségéről való lemondást, csupán megindokolt esetben ennek átruházását, törvényes kereteik között, minden belső és külső erőszak kizárásával. IV. Károly, az utolsó koronás király sohasem mondott le Magyarország koronájáról és a magyar közjog szerint örököse a törvényes király. Semmi sem bir alkotmányos szankcióval, ami a trónfosztás óta történt, Magyarország alkotmányos élete elakadt és törvénytelenné vált. A magyar köztársasági forradalom önkényes lépés volt, melynek nem volt alkotmányos szentesítése. Az úgynevezett proletár-diktatúra ugyancsak forradalmi törvénytelenség. De nem volt törvényeseebb az Régi nóta Régi nóta, hires nóta cseng fülembe, Régi cigány, hires cigány hegedülte; Ahány legény, ahány leány, mind dalolta — Beh szép is volt az a nóta, az a nóta! Régi nóta, hires nóta, elfeledve, Régi cigány, hires cigány eltemetve; Nincs ki huzza, nincs ki járja — más a nóta, A világ is más azóta, más azóta! Szomory Károly. ellenforradalom sem. Semmiféle azóta összeült magyar nemzetgyűlés, országgyűlés, parlament nem bírt alkotmányos szankcióval. Törvénytelen a kormányzó választása, alkotmányos alapot és formát nélkülöz a régensség, a királyi hatalom jogkörének okkupálása épannyira erőszakos cselekedet, mint a budai királyi vár háborús elfoglalása lenne. Ezen a tényen nem változtat, hogy sokak szemében Horthy Miklós, a kormányzó kétségtelen érdemeket szerzett a belső rend fentartása körül, legalább is ameddig be nem hódolt Hitlernek. Egyéni értékek és érdemek nem jöhetnek számításba az ezeréves magyar alkotmány világos rendelkezései ellenében, melyek a törvényesség helyreállítását szigorúan az alkotmányosság szellemében követelik meg. A JOGFOLYTONOSSÁG HELYREÁLLÍTÁSA Mgyarország csak a jogfolytonosság helyreállításától remélheti boldogulását s megerősödését. Ugyanez a jogfolytonosság fogja visszaállítani régi területi nagyságát is, — békésen, hódítások nélkül. Nem harcok kellenek ehez, csak a jogok és a jólét demokráciája, hogy minden elszakadt nemzetiség ismét egyenlő és egyenrangú félként térhessen vissza az elhagyott alkotmányos keretbe. A jogfolytonosság elve természetessé és törvényessé teszi haladásukat, előmentelüket és virágzásukat, mert az ezeréves korona védelme alá helyezi igényeiket.Uj kiegyezésnek kell létrejönnie először a nemzet és királya azután a királyság és a Szent István birodalma határain belül élt vagy élő nemzetiségek között. Először a magyar népnek és a különböző magyar vezető rétegeknek kell összebékülniök a magyar király által garantált széleskörű demokrácia jegyében, azután az eddig képviselethez nem jutott, de érdekelt csoportokkal és tényezőkkel kell keresni a megértést, türelmes és sorozatos meghallgatásuk és aktiv közreműködésük alapján. Ilyen uj kiegyezés után sóvárog nemcsak a sokat szenvedett magyar nemzet, de az egész Duna-medence és Közép-Európa összessége is. AZ ÁLLANDÓ BÉKE GARANCIÁI A Duna medence népeinek természetes egyesülési ösztönei a politikai gravitáció törvényei alapján is létrehoznák az összemüködést, ha a nagy nemzetek serkentenék az ilyen lépéseket és már előre hozzájárulnának. Fontos és szükséges tehát olyan garanciákat nyújtani a környező nagy győztes államtömböknek, hogy az uj kiegyezéssel nem versenytársakat, fenyegető békebontó erőket, haner remüködő társakat nyernek. Újra meg kell teremteni azt a bizalmat, mely nemzedékeken keresztül a béke legszilárdabb támaszát látta a una körüli népek egyesülésében. Újra meg kell teremteni a nagy dunai monarchiát és módot kell adni az elszakadt népeknek, hogy emelt fővel, büszke érzéssel, megalázottság nélkül térhssenek vissza, mert több kedvezményt és több jogot fognak kapni, ha egyesülnek, mintha félnek egymástól és acsarkodnak egymásra. Azóta már tudjuk, hogy minden esztendővel, sőt minden évszakkal csak rosszabbodott a volt monarchia szétszakadt területeinek sorsa. Itt az Egyesült llamokban gyakran van alkalmam beszélni olyan magyarokkal, magyarul is tudó tótokkal, horvátokkal, vendekkel, ruténekkel és erdélyi románokkal is, akik már az utódállamokból jöttek át Amerikába. ÁLLANDÓSÁG, BIZTONSÁG, TISZTESSÉG a . Ezek mind úgy beszélnek, hogy bármennyit panaszkodtak is á régi Magyarország ellen, még mindig szívesebben elfogadnák a régi magyar rendszert, amely állandóságot és törvényes rendet tudott fentartani, mint azt a zűrzavart, Tíarácsolást, korrupciót, amit az uj alakultok hoztak. De ha még legalább állandóság és rendszer lett volna az uj érákban. De minden három hónapban változott a konjunktúra. Az egymást felváltó hivatalnokok, abban a tudatban, hogy rövidesen úgyis kicserélik őket, féktelen tobzódással vetették magukat a baksis-vadászatra. — Jobb volt Magyarországon, jobb volt a monarchiában, — ezt lehet hallani mindenkitől, aki politikailag nem elfogult. Tótok, rutének, horvátok számára akik igy visszakivánkoztak Magyarországra, csak az nyújtott némi vigasztalást, hogy a mostani Magyarország sem az, ami volt . . , Ők a magyar királyságba, a magyar király uralma alá kívánkoztak vissza, ahol a tisztesség volt az ur, ahol a közhivatalokat a királyi tisztesség tette a nép szolgáivá. El kell ismerni azt, hogy az utódállamok néhol talán helyes elgondolással igyekeztek behozni reformokat. De a tartós királyi uralom tisztessége nélkül mindez gyakran úgy elmocsarasodott a panamák fertőjében, hogy a demokrácia és a reformpolitika valósággal ellenszenves fogalmakká váltak a nép szemében. Királyság hijján bizonyult be igazán, hogy igazi demokráciának nemcsak jót kell akarnia, de jó utón, jó eszközökkel és jó emberekkel kell akarnia a jót. Ezt pedig az utódállamok reformjaira semmiesetre sem lehetett elmondani. Szomorú korszak volt a királynélküliség az egész Duna-medencében. A KIEGYEZÉS ELŐFELTÉTELEI $ 1 Semmi kétségem nincsen abban, hogy a királyság közjogi alapján, nemcsak a magyar nemzet, vagyis a magyar nép és a vele egyen-