Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-09-25 / 13. szám
KÖZÉRDEK 2-ilí oldal. iáiísstiiLáSii&tfíjSae Mndennemii ruhánemüek, csipkék, feilöltök. függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festéseBőrkabátok, keztyiik festése. ! ! Minta után való festés ! ! villany- és gőzerőre herendezett ruhafestő es vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utoa I. sz A rótn. kath. templom mellett. Műhely: Petőfi-utca 59. szeptember 25. 13-ik szám. iStiáa bármely kényes szinü és gazdag diszitésü ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Pliish és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek m testet alkottak. É golyóban vagy gömbben együtt élvén a szaporodás nem iévén egyforma, a hatalmasabbak a gyengébbeket felfalták. A győztes formája megváltozott ugyan, de tökéletlen alakulata megmaradt . . . Nekünk — ha elénk került — állandó tréfánk tárgya volt Mert ugyan ki ne mosolyogná meg ezen mindenáron feltűnni vágyó öregedő legénykéuek e lapban is sokszor leadott s igy közszájon is forgó apró kalandos dolgait, csinytevéseit (melyért csak a házastárs haragudott). Vagy az ő beszédét, vagy szónoklatát hallván ki ne mulatott volna hibbant mytologiai bombasztjain ? Csak akkor ráncolta az ember homlokát, mikor azt hallotta, hogy Szatmárvár- megye községi és körjegyzők egyesületének főjegyzője lett, nem tudván hová lenni a bámulattól is csudái hozástól, hogy a kétségtelenül komoly munkára céltudatosan létrehozott előkelllő egyesület, hogy nem választott a tehetségesek közzül s miért éppen ezen hypermodern társukat, aki ezen áliásá ban képes volt választási stróhmanságra is. S ha már tették is, hogyan lehetett az egyesület lapját évek óta reá bizni; és hogy nem akad közöttük, aki tiltakozna az egyesület nevében kifejtett, de ügyükhöz s a laphoz nem tartozó cikkekért (lássa „Tisza, Tisza, Tisza" —- „De Gyczi uram nem vicispán“ stb. címüket.) És itt már kezd komolyodni a dolog; ha igy megy mindjárt rájövünk, hogy Ér- endréd beszéltet magáról, mert uj nevezetessége van i — Ügy is van! Ezen jegyzőt a moz-1 gósitás teljesen lezökkentette a keskeny útról. A mozgósítás színes plakátjának kéz-] hez vétele óta egész tevékenysége kórtünetii. Azon éjjel fellármázta a 'községet s reggel minden tartalékos az 0 vezetése alatt vonult a szomszéd községbe levő vasúti állomásra, ahelyett hogy kötelességszerüen ki- j oktatta volna a népet, hogy a biztosított 48; óra alatt rendezzék vagyoni s egyéb dolgaikat: oktalan hévvel és fenyegetéssel, kárt okozott népének.. ' Ez volt a kezdet. Azóta sok-sok mindent végzett és mulasztott ő kigyelme. — Hagyjuk el ezúttal felsorolását az automibil heccek s egyebeknek, ezeknél előbbre való ] a segélyezési ügyeiméi elhangzó panaszok. A segély szerinte könyöradomány; annak jár az, akinek ő akarja; gúnyos megjegyzésekben részesíti a fizetések alkalmával a nem ritkán már is porig sújtott és alázott nőt és családot. Felháborító s az egész országban egyedül álló azonban az, amit Sájerli Lajos volt éréndrédi lakos iparos családjával elkövetett. Nevezett mint tartalékos tizedes vonult be a mozgósítás folytán. Nejét 2 gyermekkel • á lehető legrosszabb viszonyok között hagyta. A ház, amelyben laknak az ő tulaj- l donuk, de a 2000 korona vételárból 1600 korona hátralék ma is. A férj munkája csak annyit hozott, hogy szűkösen egyik napról a másikra éldegéltek. Október hóban már gyászba borult a szegény család, mert a családfő ragályban elhalt. Kezdetét vette csakhamar a szomorú özvegy kálváriája. Segélyét április 15-én a jegyző megszüntette s e naptól fogva hiába kér, hiába kilincsel a jegyzőnél, egy fillérhez sem juthatott. Ellátási illetményei folyósítására vonatkozó iratokról azt állitja a jegyző ur, hogy május 15-én beterjesztette, hát í csak várjon. Végre a lelkészhez fordult, aki augusztus közepén panaszát Írásba foglalta; a panasz a főszolgabíróhoz került. Mindhiába a család még mindig nem jutott egy fillérhez sem. Az igen tisztelt Jegyző ur rosszakarata vagy tudatlanságából a család akár éhen is halhat, Mert törvényes rendelkezés az 1915. február 26-án kelt 45.500 H. M. rendelet, melynek értelmében a családnak április 15- től julius végéig a segély folytatólagos kifizetésére és augusztus 1-től a 70,000 P. M. J re idelet alapján az ellátási dijakon is túlmenő segélyre van igénye és joga. Nagy István azonban ezt elmulasztotta! I A vonatkozó beadványokat még eddig elő sem : terjesztette! Az özvegy pedig sirva kilincsel jogos segélyéért tovább. Szeptember 13-án a.tán megneszelte a jegyző, hogy baj lehet ebből j s az özvegyet Ígéretekkel arra akarta bírni, hogy ne menjen panaszra sehová! Türhetien állapot, hogy a hazáért el- I haltnak családja ily szenvedéseken menjen ! keresztül ezen „Napoleon1* miatt. A segély ügyek legfelsőbb helyi ellen- j őrzése a Főispán Öméltóságához tartozik. — \ Hozzá fordulunk egyenesen, mert a járási főszolgabírót a szóban lévő jegyző különben is megrágalmazta s mert hírünk van arról, hogy a Főispánhoz^ löbb panasz is érkezett Nagy István ellen és hogy 30^-40 egyén hasonló és adopanaszt óhajt a helyszínen előterjeszteni. Kérjük az ügyek gyors megvizsgálására, az özvegyek és árvák keservének megszüntetésére és könnyeik falszárítására-1 Az uj nevezetességről is gondoskodni kell, mert attól lehet tartani, hogy Érendréd ősi magyar zománcát az uj elfogja- köp tatni. Bizimk a község elitjében, honnan sokszor halljuk az aggodalmas panaszokat és bízunk a kormány letéteményesében. eves bevonulása előtt keresse fel az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak az Önsegélyző Népbanknál levő főügynökségét, hol minden pótdij nélkül a rendes díjtételek mellett, 30,000 koronáig biztosíthatja magát a háború veszélyére. Ezen társaság már is óriási összeget fiezetett ki a háborúban elesett hozzátartozóinak és igy nem csoda, ha mindenki bizalommal fordul hozzá. Krónika. Galíciában, reánk nézve teljesen idegen országban, a magyar vértől ittas a föld. Nemzetünk büszkesége, ékes virága áldozta fel életét, az orosz zsarnokság letörésért, hogy visszaszerezze a galíciaiak elvesztett otthonát és meghozza nékünk és részünkre is az örök béke rég óhajtott olajágát. Ezek a gondolatok lebegtek szemeim előtt szombaton este, amikor végigsétáltam Nagykároly utcáin. A Kölcsey-uteában a „Magyar Király“ kávéházból vidám muzsikaszó ütötte meg fülemet, amely oly bántóan, fájdalmasan hatott idegeimre. Vájjon ki mulathat most, ebben a rettenetes időben, amikor százak és ezrek áldozzák életüket a hazáért, amikor 40—50 éves családapák is fegyvert fognak a haza ellenségei ellen ?! Beléptem a kávéházba. Amit ott láttam arra elfogott a felháborodás, a megbotránkozás érzete. A Galíciából városunkba menekült lókupec familia ült egy hosszú boros üvegekkel telt asztal mellett. A zenészek játszottak s a galíciaiak kipirult arccal mulattak, daloltak, olykorolykor nagyokat ütve az asztalra, amikor az ő sajátos nemzeti nótájukat játszotta a cigány. Mit törődtek ők azzal, hogy azalatt mig ők mulatnak országuk határán patakban folyik a magyar vér! Mit törődtek ők azzal, hogy virágzó .falvak, városok lettek a lángok martalékává. Ok mulattak, daloltak, hiszen itt biztonságban erezik magukat. A hazai, ... az ismeretlen fogalom előttük. És ez igy tartóit egész a kora reggeli órákig... addig kryt a muri, a tokaji melleti dáridó. Ezt az eljárást minősíteni nem találunk szavakat szótárunkban. Enyhéd ítéljük el, ha szégyen és gyalázatnak minősítjük. A megtörténteken segíteni ugyan nem lehet, de gondoskodni keli arról, hogy az ilyen eset többet elő. ne fordulhasson. Elérkezettnek tartjuk az időt, amikor nem kérés, de követelés gyanánt hangoztatjuk azt az óhajtást: ki kell adni az utat a városból a galíciai menekülteknek. Nincs itten helyük a mulalozóknak, abban a városban, amelynek társadalma — ha a végső biztos győzedelem tudatában van is — de gyászba borulva siratja a haza védelmében elesett hozzátartozóit. De nincs helyük a m. kir. Belügyminiszter 10 0(10—1915. sz. rendelete értelmében sem, melyet városunk alispánjához intézett s melynek utolsó bekezdése igy szól: „végül különösen felhívom figyelmét a vármegye területén netalán tartózkodó galíciai ügynökökre, akik meg nem engedett üzérkedéssel, közvetítéssel és különböző a közönség érdekeit sértő vállalkozással foglalkoznak stb. Ezektől a lakhatási engedély megvonandó és haladéktalanul Ausztriába száttitandók még akkor is, ha nagyobb vagyonnal rendelkeznek.“ A városunkban — a városi tanács különös és érteden, jóakaratából — letelepedett galíciai menekültek, ólénk lókupeckedést tartanak fenn, amely nem csak sérti a közönség érdekeit, de ezáltal egyes helybeli kereskedőket kenyerétől fosztottak meg. , Azt sem lehet állítani, hogy üzletük a tisztesség tekintetében kifogás alá ne eshetne, hiszen a családfő hetekig volt a debreceni fogda lakója és ma is vizsgálat alatt van. Világos tehát, hogy az idézett belügy-, miniszteri rendelet értelmében, a galíciai menekülteknek városunkban semmi keresni valójuk nincsen. Hogy pedig miért ragaszkodnak ezekhez a városi rögökhöz, a galíciai menekültek, azt is megmagyarázzuk. A galíciai területekről menekült, de később visszatelepitett polgárság, azon része, amely az 50 éves korhatárig van, már régen népfelkelői bemutató szemlére került. Be is lettek sorozva annak módja és rendje szerint s sokan közülök már a frontra, is kerültek. A városunkban lakó galiciaik. között többen vannak olyanok, akik ezen korhatárban vannak és eddigi besoroztatásukat éppen azáltal kerülték ki, hogy nem tértek vissza lakhelyükre, nem jelentkeztek illetékes hatóságuknál, de itten akarnak sor alá állani, mintha magyar honpolgárok lennének. Hát ez a tény azt hisszük, ellenkezik a katonai paragrafusokkal is, de egyszerű kijátszása a véderő iránti kötelezettségnek. Nem fejtegetjük tovább a dolgokat. A cenzúra bizonyos korlátokat ir elő a sajtóra. Befejezzük s amikor ujjólag követőleg hangoztatjuk a galíciai menekülteknek városunkból való kiutasítását, arra kérjük a városi tanácsot, hogy 8 napon belül intézkedni szíveskedjék, mert ellenesetben — a kény- szérüség hatása alatt — közvetlenül a Bel-
