Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-07-10 / 2. szám
Nagykároly, 1915. julius 10 2-iJ< szám. Vili. évfolyam. Szatmár*, Bihar-, Hajdú- és Szilágy vármegyékre terjedő társadalmi hetilap. Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilítér sora 50 fillér, — Kéziratot nem adunk vissza. S zerkesztöség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. ■■■. Telefonszám: 95. • Felelős szerkesztő és laptulajdonos Simkó Aladár Főmunkatárs Dr. Merts László. Előfizetési árak : Helyben és vidékre postán küldve egy évre 8 K, félévre 4 K Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére a felelős szerk. jogosult. Gyászmagyarok. Levelet kaptunk a vidékről, melyben egy tiszteletreméltó családapa — kinek három fia küzd a harctéren —- elpanaszolja lelkének fájdalmát nekünk s arra kér, hogy Írjunk valamit az újságban arról a sok visszaélésről, amit most uton- utfélen űznek, a katonai szolgálat alól való kibúvás dolgában. Azt irja, hogy „ép, erős fiatalemberek lebzselnek itthon, amikor sok gyerekes családapák hullatják vérüket a Hazáért a harcmezőn.“ Nehéz feladat elé állított bennünket lapunk régi barátja, amidőn ezt kéri tőlünk! Nem azért mintha nem volna bátorságunk szókimondóan tárgyalni e látszólag kényes tárgyat, de nem akarunk benynini riffles családok jól höriil- sáncolt szentélyébe, mert kézzelfogható bizonyítékokkal nem rendelkezünk. Márpedig inkább üljön itthon száz gyászmagyar, aki kivonja magát a Haza iránt tartozó kötelezettségből, mintsem egy ártatlant meghurcoljunk a nyilvános- ság előtt. De úgy általánosságban hozzá szólhatunk a „kényes“ tárgyhoz, megjegyezvén, hogy amint konkrét eset tudomásunkra jön, nyomban visszatérünk az ügyre. A berlini hírlapok a háború kitörése alkalmával — izzó, lángoló betűkkel hirdették világgá, hogy annyi önkéntes (több mint két millió) jelentkezett a Németbirodalomban, hogy negyed részét haza kellett bocsátani. „Leborulunk a német nemzet nagysága előtt “!! S mi történt Magyarországon? Ó itt is magával ragadta a lelkesült- ség a népet. Százezrenként tódult és tódul zászló alá a magyar, a román, a szász, a tót, földmives, iparos, kereskedő és hivatalnok. Fényes példával jár elöl a főrend s a köznemes. Azok is mind ott vannak és vérük hullásával tesznek tanúbizonyságot hazaszeretetükről. De . . . csak ez a „de“ ne volna! Vannak kivételek minden téren. Bizonyára Németországban is. Ott is vannak gyásznémetek! Ott is vannak talmihazafiak ! Ha nem igaz, akkor bocsásson meg nekünk a dicsőséges német nemzet e nagy gyanúsításért. Nálunk leginkább azok tesznek kivételt, akiket a Mindenható befolyásos barátokkal és dús anyagi helyzettel áldott meg! akiknek van hova belenyúlni a csengő aranyokért s a susogó bankóért. A szegény ember nem sokat törődik életével. Tudja jól, hogy családját nem hagyja el a társadalom és az állam. Tán még jobb dolga is lesz özvegyének és árváinak, ha ő elesik a harcmezőn. De azok, kiknek senkijük sincs, se nő, se gyermek, azok akik dúskálnak a vagyonban, kétségbeesetten rug-kapá!óz- nak a katonai szolgák» , ellen s minden | törvényes és törvénytelen, megengedett és meg nem engedett eszközt felhasznál-! nak arra, hogy mentesítsék magukat a| katonaságtól. * Ezeket nevezzük el gyászmagyaroknak! Szerencsére elenyészően kevesen vannak, mert különben kétségbe kellene esni a magyar nemzet sorsa fölött. Lapunk régi barátjának, — aki a panaszos levelet megírta — azt Írhatjuk: „Ha nincs kézzelfogható bizonyítéka arra nézve, hogy egyik-másik gyászmagyar kisvindlizte magát a szolgálat alól, akkor hallgasson“ !!! Nyomja el lelke fájdalmát azzal az önérzetes büszke tudattal, hogy neki három fia küzd a Haza lobogója alatt s az egész világ kincsével szemben, ö és fiai messze magas piedesztálon állanak. És most még mondunk valamit: a gyászmagyarok ellen egy mód van csak hathatósan fellépni. Bárhol és bármikor megjelennek a társaságban, végig kell nézni őket tetőtől talpig s a megbántott hazafias érzés megvető tekintetével kell lesújtani őket. Egy asszony — egy édes anya — kinek fiát a harctéren temették el, azt mondotta a múlt napokban: „Kétségbeesés fojtogatja szivemet a nagy csapás miatt, de büszke vagyok Azt suttogják, azt beszélik... hogy Nagykárolyban a polgárőrséget azért szüntették be, mert nagyon is lelkiismeretesen teljesítette a szolgálatot. hogy a galíciai menekült hölgyek panaszkodnak arra, hogy Nagykárolyban nin- csennek igazi gavallérok és kijelentették, hogy hadiszállásukat alkalmasabb városba fogják áttenni. hogy a Vöröskereszt vasúti kirendeltsége csakis tápszolgálatot teljesít. hogy a városi tisztviselők egyrósze magasabb városi érdekekből maradt le a harctérről. hogy a Vöröskereszt vezetősége a sebesültek számára foottbal telepet létesít. hogy a Kossuth-szobor előtti teret a katonák lövészároknak rendezték be. hogy a városi tanács az összes közügyek teljesítésére moratóriumot kapott. hogy Nagykárolyban sok leány megbánta azt, hogy háború előtt „nemet“ mondott. hogy felelős szerkesztőnk a vasúti ki- rendeltség írásbeli engedélye alapján belépett a hadipletyka egyesület tagjai köz^. HÍREK Kitüntetés Ferencz Szalvátor főherceg az osztrák magyar vöröskereszt egyletek védnök helyettese Dr. Cukor István ezredorvosnak a Pflanzer Baltin hadsereg csoporthoz beosztott 15 ik hadosztálybeli egészségügyi intézet parancsnokainak’ kiváló szolgálatai elismeréséért a Vörös Kereszt Egylet hadiékitménve másod- osztályú tiszti jelvényét adományozta. Előléptetés. Az Osztrák Magyar Bank szatmári fiókja főnöket Unger Istvánt a bank Alapittatott 1905-ben. *"9(9 UV“ Alapittatott 1905-ben. Kitüntetve ; 1907. nagykárolyi kiállításon ezüst éremmel, 1908, győri kiállításon bronz éremmel, 1914. szatmári kiállításon ezüst éremmel Papp László nri- és nöi-cipész i3T agy károly, tK?” Legolcsóbb bevásárlási hely. — Ajánlja dúsan felszerelt raktárát saját készítésű férfi-, női- és gyermek-cipőkben. Érzékeny lábakra különös figyelem fordittatik. Raktár mindennemű divatos bőrökben, valamint cipőkellékekben, u. m.: fűzők, crémek stb. Főüzlet; Nagykároly. Fióküzlet: Érmihályfalva. Lapunk legközelebbi száma már 6 oldal terjedelemben jelenik meg. arra mégis, hogy fiam a Hazáért szenvedett hősi halált.“ Egy szép kis leány ajkairól — kinek vőlegénye küzd a harctérén —hallottuk; „Ha nem ment volna harcba a vőlegényem, nyomban kiadtam volna az útját í Pfuj!“ Megvan! Heuréka! Ez a szó az, amit folyton kerestünk s nem találtunk szótárunkban. A szép bájos majtényutcai menyasz- szony jutatta eszembe. Pfuj gyászmagyarok, Pfuj! Pfuj!
