Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-07-24 / 4. szám
Nagykároly, 1915. julius 24. 4-ik szám. VII!. évfolyam. KÖZÉRDEK EB1ELLEK = Sza1m^r>, Bihar-, Hajdú- és Szilágy vármegyékre terjedő társadalmi hetilap. / 3 Megjelenik minden szombaton reggel. Nyllttér sora 50 fillér, — Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. =='--- Telefonszám: 95. - ■■-.-rFelelős szerkesztő és laptulajdonos Simkó Aladár Főmunkatárs Dr. Merts László. Előfizetési árak: Helyben és vidékre postán küldve egy évre 8 K, félévre 4 K Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételéi e a felelős szerk. jogosult. A MAGYAR VASUTASOK. A mai háborús világban minden ember igyekszik tőle telhetöleg jótékonyságával is részt venni a haza védelmében, de alig van testület az országban, amely hazafiságát és emberszeretetét oly fényesen dokumentálná ezen a téren, mint a magyar vastitasok, akik anyagi erejükhöz viszonyítva, igen nagy mértékben veszik ki részüket a háború által okozta nyomor enyhítéséből. Minden egyesületük, még a legkisebb is bőkezűen gondoskodik a sebesültek ápolásáról, erején felül áldoz a hadba- vonultak itthonmaradt családtagjainak is- tápolására, gyűjtenek egymásközt minden alkalommal, valahányszor fizetést kapnak, úgy a saját hadikőrházaik, mint különféle jótékonyalapok javára s ezeken a testületi gyűjtéseken kivül még külön is részt vesz csaknem minden vasutas úgy a nagy városokban, mint a kisebb vidéki állomásokon a helyi jótékonysági akciókban is. Külön kórházat tart fenn a fővárosban a „Magyar Vasúti és Hajózási Club“, a „Magyar Vasutasok Otthona“, a „Mozdonyvezetők Egyesülete“ és még sok kisebb egyesület. Az üzletvezetőségi központokban és nagyobb állomásokon többnyire más helyi egyesületekkel együttesen állítottak kórházat vagy üdülőtelepet. Ezeken kivül istápollák az egyesületek a Galíciából menekült osztrák vasutasokat és családjait és arra is kiterjed figyelmük, hogy az osztrák területeken ápolt magyar sebesülteket jó magyar könyvekkel és újságokkal lássák el. És szolgálatközben is mennyi áldozatra készteti jószivük a magyar vasutasokat. Az állomásokon különösen ezer alkalom van erre, mert itt látható tömegesebben az itthon maradottak nyomora és szenvedése és itt haladnak át a sebesült szállítmányok. Sokan kérik naponként a vasutasok segítségét és akik hozzájuk fordulnak, szinte sohasem csalódnak. Mert azok az emberek, akik ismerik a bajt, szegénységet és veszedelmet, mint a hogy a vasút valamenuyi alkalmazottja ismeri saját tapasztalatából, sokkal több szánalmat éreznek bajba jutott embertársaik iránt s igyekeznek segíteni rajtuk a lehetőség szerint, hol jó tanácscsal, hol pedig anyagi támogatással. Vannak vasúti állomások, ahol az alkalmazottak családtagjai saját költségükön állandó konyhát tartanak fenn, az átvonuló katonák számára. A nyáron a harcba vonuló katonákat látták el élelemmel ezekből a konyhákból, most pedig frissítőket készítenek ottan a sebesültek számára. Akad olyan állomás is, ahol az asz- szonyok ambulanciát rendeztek be és a sebesültek és betegek közül azokat, akik útközben gyors segélyre szorulnak, szakszerű ápolás a'á veszik. Mert a legtöbbjük pompásan betanult már a betegápolás mesterségébe, részben az állomásokon, ahol a pályaorvosok tanították ki őket, részben pedig a kórházakban, ahol mint önkéntes ápolónők enyhítették a sebesültek szenvedéseit. És a magyar vasutasok áldozatkészKékkO Lelbovitmal Nagykároly, Széchenyi-utca. TÁRCZA.-mmKis falunkban . . . Kis falunkban nagy riadás van, Feldúlva az isteni béke, Sugár tornyunk kongó harangját Borzalmasan püfölik félre. Jajjal lihegve összefutnak Apák, anyák, bus feleségek, Tüzes szívvel gyorsan pakolnak A hadba induló legények. Búcsúra készen utcahosszat Dobogva és dalolva járnak, Egy-egy kapu-fejfójára dűlve Szive majd megszakad a lánynak. Menyasszonyát keblére vonva Szépszál öcsém büszkén kilángol, Testvér, rokon körülzokogják-. „Jaj, Istenem! mit rejt a távol ? nVédni a hont: szent kötelesség, Hősök leszünk a vérmezőkön, Bátran megyünk, vígan jövünk meg, Csak úgy lehet lakzim az őszön.“ Kisirt szemű menyecske őrjöng: „Jó Istenünk, eszem ne vedd el! Ha elviszik, hozd vissza hősen Diadalmas magyar sereggel . . .“ Kezét csapdosva, haját tepve Sir az özvegy, marja a bánat: „Én szép fiam, kenyér keresőm, Ehen halok itt meg utánad . . Vén, ősz honvéd döcög a botján, Szidja a muszkát, meg a rácot, Fia kezét szorítja dühhel: „Vágd, mint a répát, a ki áldott!... Száz anya bug, borzongva sejti, Hogy semmivé lesz büszkesége, Szivére gyűl küzdelem gondja S nagy panaszszal sikong az égre. Dal, sirás, átok és panasz közt Hömpölygnek a kis állomásra, Vér, füst, gyilok, golyó, halál, kard, Ki gondolna ma itten másra ? . . . Jön a vonat, dal füti lelkét, Szinültig megrakva sereggel, Füttyent, megáll, dohogva indul, Sok daliát innen is elnyel . . . Nyílt ablakra ágaskodó nő Kis gyermekét vég csókra nyújtja, Az égre sir s férje befordul', Megrázza a vér titkok útja . . . Anyák, lányok összeborulnak; Hires falunk elárvult népe 1 Vigasz nélkül könyekben érzik: Egy nemzedéknek vége, vége! Anyám keblén a szép menyasszony Fürtjét őrjöngve bontja széjjel, Ország, világ dőli romba benne Azzal az egy délceg legénynyel . . . A távolból visszacsapó dal Még visszazeng szaggatva rájok, S anyám szent büszkeséget érez, Amint sírva tekint utánok. Szabó László.
