Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-11-20 / 21. szám
Nagykároly. i9!5. november 20 21-ik szám Vili. évfolyam. KÖZÉRDEK _______ ______ r * f _________________________ .................== EEMELLEK .............. = Sza tmár*, Bihar-, Hajdú- pr Szilágyvármegyékre terjedő társadalmi hetilap. Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fillér, — Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. —Telefonszám: 95. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Simkó Aladár Előfizetési árak: Helyben és vidékre postán küldve egy évre 8 K, félévre 4 K Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére a felelős szerk. jogosult. Mikor tűz van csak akkor szokfák félre verni nálunk a harangokat. Az a tűzjelző harang máskor óriási kényelemben és gondnélküliségben — hallgat. Mikor baj van, mikor tüszurásokat érez ami városunk lakossága, közönsége: csak akkor szisszen fel. Jajgat, méltány- talankodik, jogorvoslást követel és fogad- kozik, hogy no majd másképen lesz ezután. Tessék megmondani tisztelt közönség, városunknak minden rendű és rangú lakossága; most, hogy a fabeszerzésnek gondja, rémülete megdidergeti tagjainkat: nem-e a fentebbi sorokban rajzolt lelki jelenségeket szemlélhetjük? Mikor legutóbbi időben, pedig akkor még békés idők mosolyogtak reánk, volt szerencsénk egy kis futó fauzsorához: a város akkor is szerződéseket kötött a fa biztosítására. És két szék közt a város szerződött emberei is helyet foglaltak, vigan szállították a fellegszakadások és ázsiai utaknak vis majorjával szem- is a fát és adták . . . ha nem is a mai áron, de akkori időben uzsorás árakon. És ők mégis bizonyították, hogy a várossal kötött szerződés betartását a vis' major lehetetlenné teszi. Tetszenek-e reá emlékezni . . . ? Akkor és azután ugyanaz a toll, mely most e sorokat Írja: figyelmeztette e lapban a publikumot, hogy ez a fauzsora nem első és utolsó eset. Jön még sokszor, más években is. A város legjobb szándéka kapcsán is nem biz-' tosithatja ám úgy az egyeseket, testületeket és intézményeket a fa szükségletről, mint egy — most már kényszerűségből és közös érdekből alakulandó fabeszerző- szövetkezet. S mi történt? Bizonyos oldalról, bizonyos érdekből bizonyos hangok emelkedtek, melyek védték a fakereskedöket az éhenhalás ellen. Az adófizető fauzsorásokat, szép keresetüknek megnyirbálása ellen. A szövetkezetek ezt teszik. Nyirbálnak. A publikum lehet, hogy el sem olvasta ezeket a kedélyes eszmecseréket, hanem miként a tűzjelző harang a maga kongatása után viszamerül a mély hallgatásba és talán hosszú mozdulatlanságba: úgy ami publikumunk is — haladt a maga utján és ha még csak említette volna is valaki azt, hogy hát védekezzünk a szövetkezetekkel a fa uzsora ellen: hát az volt volna a felelet: — Már megint uj egyesület. Hova gondol ex a nyugtalanvérü ember. Kánikulában — téli fáról gondoskodni ! És jött a kánikula után, a második tél előtt ... a háborús uzsora. Az első kánikulában és még azután is . . . hallgatott a vészharang. A feljajdulásra nem volt ok, hát senki emberfia nem gondolt — a másik kánikulára és a másik télre, amely tél előtt ime itt állunk még a fagyok előtt dideregve és hátbor- zongva kérdezzük rri--!esz a télen? Ha olyan szivünk lenne, mint a fauzsorásoknak és más egyébnemü kopaszaknak, kárörömmel azt mondhatnék: — Bizony, megérdemeljük sorsunkat. De szivünk van és eleven lelkünk. És ha már most nem segíthetünk ami közönségünkön, legalább a jövendőre gondolunk. Amely közeli jövő sem lesz rózsás, fában, miben bőséges. Hát nem tehetetlen gyávaság, tétlenség és élhetetlenség e az, hogy itt a városunkban, ahol annyi hivatal, üzletek, iskolák vannak : nem birunk összeverődni egy fabeszerzö szövetkezetbe, amellyel az egyesek, a város egyes polgárainak sokszor ismétlődő kínos helyzetein is segíthetnénk. Hiszen a szemünkbe röhög, ami tehetetlen mozdulatlanságunkba kacag a fakirályoknak kényelmesen űzött uzsoráskodása. Hiszen látva láthatjuk, hogy az idők és körülmények átfordult viszonyai közt az egyes egyén elvész az érdekcsoportoknak hajszái és vakmerő társulásainak közepette. Hiszen ordit felénk a bizonyosság, hogy a kartelekkel, érdekcsoportosulásokkal az éhen hálásig, a megdermettségig, a megfagyásig üz minket éppen a lelketlen szövetkezés. I férfink sorát a háborúba vonulás nagyon megrit- kitotta. A munkaerőknek hiánya úgy a szellemi, mint a fizikai munka terén nap- ról-napra érezhetőbb lesz. Az uj sorozások, esetleges behívások pedig éppen a legiaun- kabiróbb férfiakat fogják kiemelni a békés munka köréből. A hiányt pótlandó — napről-napra szaporodnak a női alkalmazottak. Nyilvános és magán hivatalok, ipar és kereskedelem, sőt maguk a katonai irodák, nőket kezdenek alkalmazni. Nincs, nem lehet ellene kifogásunk. Nemzeti szempontból főleg igen hasznos a női nemnek ez a szolgálatkészsége és feltétlenül elismerésre méltó ez a vállvetett munka, amelyet a nők kifejtenek mostan, Hány olyan feleség van, ki ura üzletét, műhelyét nem hagyta megütni. Nagy értéket képvisel ez a női munkaproduktum és anyagi hasznán kívül épen nem megvetendő az erkölcsi nyereség sem amely abban nyilvánul, hogy a háború sem képes a mi közgazdasági és közéletünk nyugodt folyását megakadályozni. Dicséret tehát kétségkívül a női nem nek ezért a hazafias vállalkozásáért. A háborúban igen hasznos és szemmelátliató térfoglalásuk láttára azonban akaratlanul is eszükbe jut a nőkérdés, mint még mindig megoldatlan és égető probléma. Hogy feltűnik mindannyiunknak a női munkaerő mostani nagy térfoglalása, az ékes bizonyságtétele annak, hogy emberi természetünk nem tartja normálisnak azt, ha a nő kenyeret keres. Ezt csak szükségnek, kényszerűségnek ismeri el és valahányszor a nőt látja megjelenni férfi munkakörben, menten elborul homloka, a miért munkaerő és nem anya lett a nő. Nem szemrehányás ez a női nemnek amely kenyérkeresö részé előtt csak kalapot emelhet mindenki. S hogy mégsem örülünk neki, annak oka velünk született nötisztelet, melyet sért az, ha a nőnek tülekedni kell a kenyérharczban. Sajnos, ez a tülekedés mind nagyobb és nagyobb lesz mert mindig szaporodik a kenyeret kérőnök száma. Még pedik mesterségesen és épen Fogtöméseket, műfogakat, platinahidakat | I Farkas Mór Ä‘1 Nagykároly, Jókai-n. 3. sz. aranykoronákat teljes garancia mellett készít; foggyökereket és fájós fogakat fájdalom nélkül eltávolít: vizsgázott fogtechnikus
