Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-11-06 / 19. szám
1915. november 5 19-ik szára. KÖZÉRDEK 7-ik oldal. Felségsértéssel vádolt reformatus lelkész. Hívek a pap eilen. Küldöttség az espereshez. Megirluk, hogy a nagyváradi kir. ügyészség a katonai parancsnokság feljelentésére vádat emelt Bakos Józsel asszonyvásárii ref. lelkész ellen, aki a feljelentés szerint, rendkívül súlyos sértésekkel illette az orgyilkos merényletnek áldozatni esett boldogult trónörökösünket és feleseget. A szenzációs bűnügyben szerdán ejtették meg a vizsgálatot, dinikor is a kihallgatott tanuk mindegyike igen terhelő vallomásokat tett a lelkész ellen. Nemcsak a vádbeli cselekmények nyertek teljes beigazolódást, de az is, hogy Bakos lelkész összelérhellen természete miatt folytonosan hadilábon áll nemcsak híveivel, de a hatóságokkal is. Szomorú világot veLt erre a körülményre az a feljelentés, helyesebben kérelem is, amelyet a presbitérium, a képviselőtestület tagjai és a hivök nagyrésze intézett Vegh József kerületi espereshez, amelyben oltalmat kérnek lelkészük ellen s arra kérik az egyházi hatóságot, hogy helyeztesse el ötét Asszonyvásári- ból, mert közöttük és a lelkész között áthidal- hatlan ür támadt, amely egyaránt káros a hivekre és az egyházra is. A kérelemben rendkívüli súlyos vádak foglaltatnak. Folytonos Istenkáromlás, az, egyházi, világi hatóságok súlyos megbontása, közbotrányt okozó viselkedéssel vádolják lelkészüket és kijelentik, hogy kerülniük keil az Islenhazát is, mert az ellenszenv, melyet lelkészük iránt éreznek, még az Isten igei meg- halgatásától is visszatartják őket. Az elkeseredés annyira nő a lelkész ellen, hogy már küldöttség is alakult, amely személyesen keresse fel Végh József esperest a gyors és erélyes intézkedés iránt. Mindenesetre ebben a kérdésben tenni kell valamit es radikális eszközökkel kell orvosolni a hajt, mert félő, hogy az elkeseredés a híveket erőszakoskodásra készteti. A híveket pedig megnyugtatjuk, hogy|ami- kor ügyüket Végh esperesre bízták, oly kezekbe fektettek le, ahol teljes és fényes elégtételt kapnak, a szenvedett sérelmekért. lljabb jegyzések a hadikölcsönre. A Székelyhídi Népbanknál újabban Szécsey Albert 10,000, kisgazdák 2160 koronát jegyezlek a 111-ik hadikölcsönre. Az Érmelléki Takarék- pénztárnál eddigi jegyzések összege 188,700 koronát tesz ki. Rokkant katonák figyelmébe. A harctéren ! rokkanttá, vált katonák részére Debrecenben ( egy újabb tanfolyam tartása lett tervbe véve, ahol a rokkant katonák építészeti, irodai alkalmazottakká képeztetnek ki. A tanfolyamra csakis oly rokkant katonák vétetnek fel, akik 4 közép iskolai végzettséggel bírnak és az építészeti szakmában eddig is eredményesen működtek. Okmányokkal felszerelt kérvények, közvetlenül a m. kir. rokkantak hivatalánál (Budapest képviselőház) adandók he. Rucatolvajlás. A székelyhídi csendőrség feljelentést tett Adorján Erzsébet és Cseh Ferenc székelyhídi lakosok ellen a kir. járás- j bírósághoz, akiket iopásvétségével, utóbbit bünrészességgel vádolnak. Hasonló cselekményért tett feljelentést Deák Sándor ellen is, Tóth István gazdálkodót könnyebbítette meg 7 ruca eltartási gondjaitól. Hólyagos hiimlö. Székelyhidon a hólyagos himlő lépett tel, mely áldozatot is követelt, amennyiben Kelemen János né f. hó 4-én a betegségben elhalt. A hatóság a legerélyesebb intézkedéseket rendelte el a betegség elterjedésének meggátlása iránt. Betörés a lelkészi lakba, Pénteken éjjel betörők jártak Szabó Zoltán székelyhídi ref. lelkész lakásán. A betörők 30 korona értékű dohányt és két vadászfegyvert vittek magukkal, akiket nagy eréllyel nyomoz a csendőrség. 409—1915. végr. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a székelyhídi kir. Járásbíróságnak 1915. évi Pk. 3317. számú végzése következtében dr. Jakabovics ésdr. Farkas ügyvédek által képviselt Kulcsár János javára 200 K, s jár erejéig 1915. évi szept. hó 2 ik napján végrehajtás utján lefoglalt és 720 koronára becsült ingóságok, u. m.: 20 mmázsa búza 200 K tőkekövetelés s jár. erejéig Bibardiószegen 1915. évi nov hó 12-ik napjának délután 3 órakor nyilvános árverésen eladatnak. Melyhez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok a? 1881. évi XL. t. c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, elfognak adatni. Kelt Szókelyhidj 1915. évi október hó 28-ik napján. > • Kollarik Féla kir. jbir. végrehajtó. Kiadó urilakás. Fény-utca 14. szám alatt 5 szoba és mellékhelyiségből álló ■\irilsLÍs:sL SB előnyös feltételek mellett november 1-től esetleg előbb is kiadó. — Értekezhetni ugyanott. 3?iet:nin.ot keresek megvételre. — Cím: a kiadóhivatalban. Telefon 21. Deák Ferenc-tér 14. Singer Mar on és Tsa villamos berendezési vállalata Nagykároly. Erős áramú osztály; J Gyenge áramú osztály: Elektromotorok ■ Telefonok Ventilátorok ■ Csengők Wolframm lámpák | Elemek Csillárok m Billentyűk Vasalók ■ Huzalok Főzőedények j Szerelési anyagok Költségvetés dijmentesen. eszek és eladok ócska kályhát, tollat, ócska vasat és használt bútorokat. Levélbeni megkeresésre azonnal a helyszínére utazom. WEISZ JÓZSEF Nagykároly, Temetö-utca 48. szám. Hadikö 1 csőn t jegyezni, mindenkinek hazafias kötelessége! ongorát kevésbbé használtat, jokarban levet megvételre keresek. Cim: a kiadóhivatalban. Elsőrendű porosz kőszén ú waggon számra és kicsinyben legjutá- nyosabb árak mellett kapható Reiter Adolfnál Nagykároly, Kölcsey-utca 12. •—f— II wA Kiadó üzlethelyiség. A Nagypiactéren vaskereskedésem mellett egy üzlethelyiség 1916. január hó 1-től kiadó. Varga Imre vaskereskedö, Gróf Károlyi Györgytér I. szám. Kiadó lakások. A gróf Károlyi György-tér 36. szám alatt két udvari lakás azonnal kiadó. kereshet mindenki, aki vad gesztenyét, makkot ** bikket gyűjt. Mi minden menynyiséget megvásárolunk bármely állomáson va•/ suti kocsikba rakva azonnali készpénz kifi- lü zetés ellenében, ül Deutscher Bauernbund Waarenablheilung BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 60