Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1915-11-06 / 19. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1915. november 6. 19-ik szám. RÓTH LiPÓT vaskeremkedéNC lánykáróly llcáli-tér 14. IHtaBaiiHÜBHHHHBBiUllBHaHHBiaHaBBH B* B m b B H m Meidingen kályhák, mindenféle házifelszere­B lések nagy választékban. Carbid világítási célokra B ® állandóan raktáron. Porosz fűtő szén kicsiben és B^ nagyban. =€L_. " fel. Ez a szfinksz már bölcsőjénél meg­jelenik minden embernek és ott áll a gzermek, az ifjú, a férfi, az agg oldalán is csak megásott sírunk szélén mond istenhozzádot nekünk. Thebai szfinksze könyörtelen volt s tüstént felfalta azt, aki a válasszal adós maradt. Könyörte­len néha ez is, de néha türelmes és vár . . . vár hosszasan és alkalmat ad arra, hogy gondolkozzunk kérdése felöl, amely, amilyen nehéz, ép olyan egysze­rűnek látszik, t. i. csupán e rövid két szóból áll: hogyan éljünk? . . . Hogyan éljünk? Ha lényünk egész összessége csu­pán abból állana, amit szemünkkel lá­tunk, a tesből; milyen könnyű voloa e kérdésre feleletet adni! De van egy nemesebb vészünk is, a szellem, a lélek, amely a testtel közös háztartásban él és emiatt fizikai világun­kon kívül van egy szellemi világunk is. Vannak tehát földi javaink és égi kincseink és kérdését most az élet, ez a titokzatosan reánk meredő szfinksz úgy szövegezi meg, hogy miként tudunk e kettős javakkal élni és miképpen tudjuk harmaniába hozni testi és lelki világun-1 kát? ... A nagy lelkeknek, a lelki élet hőseinek, a szenteknek emlékét úgy szok­tuk megünnepelni, hogy lelki nagyságu­kat, mint egy malaszttal telt oltárt, bele- állitjuk szivünk, lelkünk közepébe s a fényből fényt, a malasztból malasztot, a kegyelemből kegyelmet esdeklünk szom- juhozó lelkünk számára . . . Ilyen ünnepet ülünk ma is, egy le­gendás fényes csillagunknak, a lelki élet nagy hősének, Szent Imre herceg­nek emlékét. Szent Imre lierczeg, tekints le ma reánk adj szavainknak erőt, elhatározá­sunknak komolyságot, hogy szivünk ün­nepe méltó legyen emlékedhez. Az élet, ez a szfinksz, titokzatos talányát feladta neked is megfejtés végett és te fényesen megfeleltél a kérdésre, add át nekünk is e titkot, gyújts fáklyát a mi gyenge csüg- geteg lelkűnkbe s taníts meg a nagy ta­nulságra, hogy hogyan is kell sáfárkod­nunk el földön testi és lelki javainkkal ? Ki volt Szent Imre? Legenda és történelem, költészet és tudomány versenyezve lépnek elénk, hogy feleletet adjanak e kérdésünkre. Egy ezeréves történelmi múltnak legfénylőbb dicsősége gyűl ki ma szivünk dobbanásában. Álljunk meg a bölcsőnél, amelyből nemzeti létünk életre kelt és emlékezzünk, hiszen megtisztít, fölemel a nagy dolgokra való emlékezés. . . . Akkor éppen 1000-et írtak. Az idők futása egy határkőhöz ért. És a végzet úgy akarta, hogy ez a kronoló­giai határkő határköve legyen nemzeti létünknek is. A hanfoglaló magyarok kalandjait ugyanis többsíör követte siker, mint balszerencse, de a harczokban gyengül­tek a sorok, a ellenséges gyűrű lassan- kint szorulni kezdett körülöttünk, Da­moklész kardja mar-már fejünk felett lebegett és ekkor mi történt? Népünk királyával együtt felvette a kereszténysé­get. És ekkor mi történt? A vigasztalan, sivár helyzetet egyszere a legfényesebb perspektíva váltotta fel. A nemzet min­den álma megvalósulni látszott. A mesz- sze Ázsiából vándorolt testvér és barát nélküli nemzet maradandóan tulajdonába vette ezt a szép országot és a legelső nemzeti dinasztia egyszerre Euróba leg­hatalmasabb dinasztiái közé emelkedett. Szent Imre herczeg ezen dinasztia szent életű megalapítójának Istvánnak volt a fia! ... A történelmi miliő tehát, amely­ből Szent lnne herceg elénk lép, azon kor, amelyre mindig örömmel és büszke­séggel gondolunlf'vis'za. Egy nagy szent elhatározás küszöbén állott akkor a nem­zet. A korszellem mélységes átértése segí­tette át e küszöbön. Szent Imre herceg pedig hűséges gyermeke e kornak. Egy nagy elhatározás, egy szent lemondás volt az élete. Mindaz a szép és jó, ami­vel a kereszténnyé lett magyar Urának, Istenének hálából áldozni tudott, mindaz a legszebb harmadában egyesült benne. Nagy volt, hatalmas volt az ő lelke. Az élet két kézzel szórta kincseit feléje! Minden anyagi javak lábainál he­vertek, hiszen királyi herceg volt, István király fia! És mit tesz ő? Ahelyett, hogy kacagva, őrülten végig tombolta volna ifjúságát, amint azt a dús javak örökösei tenni szokták, ahelyett ő a pannonhalmi, vagy a veszprémi székesegyházak hideg oltárkövére borul, zsolozsmákat énekel:1 önként szüzességet fogad, azaz arról mond be, amit Isten maga emelt ki a bűnből és szentséggé avatott a házasság­ban : mert ö Istennek akart tetszeni, nem az embereknek. És bölcs volt. Átértette és tettekben oldotta meg az élet alapvető nagy kérdéseit. Látta, hogy rövid, csak arasznyi e lét, ami e földön osztályré­szül jut: látta, hogy a földi javak értéke, élvezete silány, hitvány és megbízhatatlan, az ö lelke nagyobbra, tisztábbra, értéke­sebbre, a transcendentalis javakra vá­gyott és életszentségével el is nyerte azokat. Ez a bölcsesség fölér a legna­gyobb lángész tudományával is, mert örök boldogságot ad követőinek. ... És hős volt, hadvezér volt! Abban, hogy a nemzeti eszme, hőse le­gyen, kora halála — sajnos — megaka­dályozta. Nem kötött kardot, hogy hadba vonuljon, de a legnagyobb ellen-éget, önmagát győzte le. A bűnös ösztönök, vágyak indulatok — kordezzük csak meg jómagunktói — hányszor hívják élet halál harcra lelkünk nemes akaratát? Gondolju-c meg, hogy Szent Imre her­ceg hófehér lélekkel vívta meg ezt a csatát! . . . Magyar ifjú! Ma ünneped van de vigyázz, mert oltár előtt állasz a szó komoly, az elhatározás őszinte legyen! „Favete linguis animisque!“ . . . Magyar ifjú! A ruhád akár milyen lehet ma, de a lelked fehér le­gyen és ne szégyeld bevallani. Isten és ember előtt, hogy az imádság szárnyán akarsz mi közeledni dicső védőszented emlékéhez. Magyar ifjú ! Az élet ez a lefátyo­lozott arcú szfinksz, lépten — nyomon melletted van. A kérdést feladta. Felele­tet var. Az élet alapvető kérdései ma is azok, amelyek régen voltak, de az élet ma százszorta bonyolultabb szillogizmusok plé állít téged, mint régen. Az élet. re- zultánsát ma több komponens alkotja. Hiszen a XX. században élünk. Szédületes fejlődés, haladás lüktet min­denütt. Szádunk, szárnyalunk az emberi képe-ségek óriásivá nőtt szárnyain. Be­csüljük meg a kultúra minden kincsét, amivel eláraszt minket. Nyújtsunk segítő jobbot a teknikai és intellektuális hala­dás minden héroszánok. De ne feledjük, hogy ma a Luciferek, iViefisztók sem gyalog járnak, hanem repülőgépen, a villamos induktorok szikraáramain. Ne feledjük, hogy a bűn is tud szárnyat ölteni. Ne feledjük, hogy a betű, a könyv s az emberi kultúra sok más gyö­nyörű vívmánya, nemesíteni, tanítani és ölni, gyilkolni egyformán tud. Magyar ifjú! A modern élet ezen szédületes forgatagában kettőzött éberség­gel kel vigyáznod lelked egyensúlyára, mert a hamis tanok és az erkölcstelen­ség polipjai leselkednek rád és megsem­misíteni akarnak. Magyar ifjú! Ha néha ihatatlan az élet vize, mert kontár kezek sárt, piszkot, kevertek belé, kövesd a józan okosság szavát, s térj vissza a patak tiszta kút fejéhez, a hamisíthatatlan Krisztusi evan­géliumhoz, mert az tiszta jó és kipróbált; 900 esztendő tanukodik mellette és légy meggyőződve, hogy magadat boldoggá és hazádat, ezt az ezer sebből vérző panamákkal fertőzött szomuru, szép országot nagy- gyá hatalmassá csak Így tehe­ted !

Next

/
Thumbnails
Contents