Közérdek, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-37. szám)
1914-08-29 / 36. szám
SÁRMELLÉK 1914. augusztus 29. 36-ik szám ÉRMELLÉ K.j Érmihályfalva. Le a kalappal! Mindig jóleső érzés tölti el lelkünket* akkor, amidőn alkalmunk van arra, hogy 1 egy nehány sor keretében elismerést szolgáltassunk egy olyan embernek, a ki a legfokozottabb felelősségtudat, nagy körültekintés, tapintat, erély és férfiúi erénynek legkimagaslóbb tényei mellett hőshöz méltóan tölti be, nehéz, fárasztó hivatását. Mert hiszen nem csak a háborúban teremnek a hősök, de hősök azok is, akik a haza oltárára, a kötelesség érzet és felelősség tudatában emberfeletti munkát végeznek. Makutz Gyula állomásfőnök Érmihály- falván ezek közé a férfiak közé tartozik, aki hosszú, munkás szakadatlan tevékenységével, kivételes tehetségével, közpályáján már eddig is oly szép utat tett meg. Mint ember, szeretetreméltó, csupa derű, vig kedély, mint tisztviselő, példányképe azoknak a közpályán szereplő embereknek, akik még évtizeddel ezelőtt is sokkal többen voltak, mint ma. Fogynak, fogynak ezek a régi vágású tudások kai, képzettségükkel sohasem kérkedő közférfiak, akiket társadalmi állásra való tekintet nélkül, szeret, becsül és tisztel mindenki. Ezúttal nem célunk Maku tznak a társadalmi életben elért sikereivel beszámolni, de megakarjuk örökíteni azt a hazafias és emberfeletti működését, melyet a háború folytán beállott mozgósítás tartama alatt kifejtett, mint hivatalnok, de mint nemesen érző hazafi is. Általánosan tudvalevő dolog, hogy a legtöbb katonai vonat az érmihályfalvai vasúti állomáson futott keresztül, ott sokszor félórát is időzött és az állomás gócpontjává lett az ország szivébe — a fővárosba — haladó vonatoknak is, úgy, hogy 40—50 vonat tartózkodott és haladt át az állomáson. Négy hét óta Makutz Gyula állomásfőnök — élén a derék tisztikarral — fáradságot nem ismerve, éjjel-nappal végzi az állomási és ellenőrzési szolgálatot. Jelen van minden vonatnál, mely az állomásra befut és távozik, teljesítve ezenkívül azt a testet és lelket ölő főnöki szolgálatot [ is, mely ezen óriási forgalmúvá lett állomáson, a vezető tisztviselő vállaira nehezedik. Hogy miben áll ez a feladat? megkíséreljük dióhéjban ecsetelni. A vonatok indításának ellenőrzése mellett, éber figyelemmel lenni arra, hogy az állomáson a legteljesebb fegyelem uralkodjék. Vigyázni az utasok és a pályaudvart ellepő óriási tömeg személy biztonságára. Felvilágosítást adni, a naponta százakra menő utazó közönségnek és rendelkezésére lenni az átvonuló katonaparancsnokságnak, amely lépten-nyomon igénybe veszi az állomás- főnök szívességét és ezek mellett őrködni a felsőbb hatósági rendeletek szigorú betartására. ,4-ik oldal. _________________________ És a nehéz, emberfeletti feladat fényesen van megolva. S emelett az idegölő szolgálat mellett Makutz Gyula lelkesen teljesiti honfiú kötelességeit is. Annak a mozgalomnak, amelyet dr. Andrássy Ernő tb. vármegyei főorvos, járásorvos az átvonuló katonaság meg- vendégelése iránt indított és amely kivitelében az ország hálájára tette érdemessé Érmihályfalva lelkes közönségét, egyik leglelkesebb támogatója Makutz Gyula állomásfőnök. Amellett, hogy teljesítette a végrehajtóbizottság összes kérelmét és óriási felelőssége dacára rendelkezésre bocsáj- totta jóformán az egész állomás területét, anyagi erejét jóval felülmúló áldozatot is hozott a nemes cél érdekében és minden vonatnál segédkezik a magyaros vendégszeretet és lelkesedés nyilvánításában a bizottságnak. És ezek mellett türelemmel kell viselnie, zúgolódás nélkül tűrnie az ideges közönség, némely feltűnési viszketegség- ben szenvedő egyének apróbb tüszurásait a féktelen tömeg — közöttük inteligens emberek — indokolatlan neheztelését és vasakarattal legyőzni fáradságot kimerültséget, hogy kifogástalanul teljesítse kötelességét, amely őt a hivatalnoki csatatérre szóllitotta. A Mohamed alakú, vasidegzetü ember, — magasztos hivatása teljes tudatában — lelkesedéssel oldja meg nehéz feladatát és akik ezt látják, azok csodálják energiáját, azokat bámulattal tölti el a hivatalfőnöki kötelességtudás ily lelkiismeretes megnyilnak, a háborúba induló ismeretlen és mégis annyira ismerős vitézeinknek. A nap perzselő hevében, mikor más időkben árnyékos fák lombsátora alatt sétáltak, kora reggel, késő este, amikor boldogabb, nyugodtabb időben fehér, puha ágyukban szoktak pihenni, megjelennek a vasúti állomáson, hogy feledtessék a vitézekkel, kik a nemzeti becsületért mennek harcolni, ha kell, életüket, vérüket feláldozni, a pillanat fenséges komolyságát és veszélyét. A gazdag, a módos odaviszi feleslegét, a szegény munkásnő utolsó filléreit, hogy í mindent, amit szem és száj kíván: tápláló ételt, üdítő italt, gondüző szivart nyújtson azoknak, kik oda indulnak, ahol már bömböl az ágyú, gépfegyverek szórják a halált, huszárok lovai vadul száguldanak az ellenség holteste felett. És mindezt a legnagyobb rendben, a legnagyobb szervezettséggel teszik annélkül, hogy a rendező és szervező kéz nyoma látszana: teszik spontán lelkesedésből, szivük jóságából, lelkűkből, önként előtörő szeretetböl, annélkül, hogy valaki őket erre fölhívta, fölkérte vplna, adományukat megédesítve kezük melegségével, szemük, arckifejezésük barátságos beszédével, legkedvesebb mosolygásukkal. Csoda-e, hogy testvéreink lelkesedve, jókedvvel, hangos énekszóval, a bucsuzás fájdalmát felejtve indultak a csatába, ahova más nemzet fiai csüggedve, szomorúan, elfojtott, de szivüket égető könnyekkel mennek ? ! Altija meg az ästen mintlezeh- érl az évnieUéhi nőliel, ent/etfje meg nekik a gondviselés, hogy öveiket minél előbb, mini győztes hősöket. örömmámorban aszva, égen és egészségesen visz- szalérni láthassák !!! Magyar uok! vánulása. Épen ezért tölti el lelkünket is a jóleső érzés akkor, amikor ezeket az utókor számára papírra tehetjük és lelkesedésünkben a háromszinü nemzeti lobogót meghajtva a legnagyobb tisztelettel emeljük meg a kalapot Makutz Gyula és tisztikara előtt és arra kérjük a Mindenhátót, hogy áldását, segélyét adja ahhoz, hogy szeretett állomás főnökünk páratlan agilitásával, áldozatkészségével még sokáig teljesíthesse hazafias kötelességét és közpályáján ezután is munkálkodhassék a nemzet és a haza javára. Simkó Aladár. Az ér melléki nők. Ha költő volnék, harsogó és lágyan csendülő, lángoló és balzsamos szavakat egymáshoz fűzve, ódát imék az érmelléki nőkhöz. Ha a világ összes kertje enyém volna, letarolnék minden virágot, hogy homlokukra koszorút fűzzek. Ha gazdag volnék, mindabban, amit az emberek értékesnek tartanak, összeszednék minden kincset, amit a föld méhe, a tenger mélysége, a gyémántmezők síkjai, magukban rejtenek, hogy arannyal, gyémánttal és drágakövekkel ékesítsem őket, összevásárolnék minden puha, vastag szőnyeget, odaraknám, ahol mennek, hogy lábaik sohase érintsék a föld kemény rögét. Nem a szemük tüzével, nem arcok bájával, nem mosolygásuk édességével, nem testük nőiességével bilincselték le ennyire a telkemet, hanem minden bajnál, minden szépségnél, minden testi varázsnál jobban hóditó nemeslelküségiikkel. Alig van közöttük valaki, kinek férje, testvére, vagy apja ne vonult volna a harctérre, de ők elfojtva a Icon nyékét, elhallgattatva szivük szaggató fájdalmát, mosolygó arcai jelennek meg minden katonavonatnál, hogy búcsút mondjanak és virágot szórjaHarcba vonult a férfiak színe java. Ha kell életük árán is megvédik szeretett hazánkat, s meg szerzik nekünk itthon maradottaknak a bántalmatlanság biztos érzetét. Vajon mikor látjuk őket újból, hányat látunk küziilök újból ? A ki ott marad a harcmezején — a legszentebb őzéiért halt meg; a hazájáért halt meg s annak nevét áhitatlan imánkba foglaljuk. A ki haza jön, annak homlokát babér koszorú övédzi és hősként ünnepeljük. — De hány és hány lesz a hősök között a szent czél sebesültje, aki fájdalmában menhelyt, orvoslást kér. Az itthon maradottak kötelességgé erről gondoskodni. Magyarország Asszonyai és Leányai min den időkben megmutatták, hogy haza szeretettben sem állottak mögötte a férfiiaknak. Ok is szolgálták hazánkat hiven azon módozatok mellett, a melyetet a nőitermészet s az adott körülmények szolgálatuk teréül kijelölt. Megmutatták ezt járásunk Asszonyai és Leányai most is, midőn a megnyílt ápolónői tanfolyamon oly szép számban vesznek részt és ajánlják fel szeretetteljes ápolásukat a sebesültek javára. De, hogy a sebesültek gyógyulását, kényelmét biztosíthassuk az Érmihályfalván felállítás alatt levő 80 ágyas kórházban — ahoz sok nagyon sok fehérneműre van szükségünk. Kitől kérném ezt, ha nem a magyar nőktől! ? A tőlük kapott fehérnemű, az ő keze munkájukkal megvetett ágy édesebb, puhább, melegebb bolti ágyneműnél. A sebesültek lázas álmaiban ez fog nekik susogni otthon maradt hü hitvesük, szép arájuk, kiszemelt kedvesük forró szerelméről. A gyöngédség és szeretet a nő fegyvere! Hallgassák meg kérésünket, adakozzanak fehérneműt a sebesült katonák érmihályfalvai kórháza részére. Kérünk és elfogadunk; akár uj, akár ócska lepedőt, párna-haj nélküli párnát (egyenlő nagságura lesznek átalakítva), törölközőt, pohártörlőt, portörlőt, asztalkendőit, férfi inget, férfii lábra valót, harisnyát, gyolcsot) varrandó fehérneműnek), szappant, pénzt.
