Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1914-02-07 / 6. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1914. február 7. 6-ik szám. Fogászati műterem Nagykároly, Könyök-utca 11. szám. Készítek a gyökér eltávolítása nélköf- is : természetim fogpótlásokat arany­ban és vulkánit kautschukban; száj­padlás nélküli fogpótlások u. m.: aranvtiidak. koronák, csapíogak a legmüvészi- esebb kivitelben. Foghúzás. Fogtömós. vizsgázott fogtechnikus. tézet felügyelő bizottságának tagjai között, mégis a városatyáknak fog kelleni megfizetni, a meggondolatla­nul elhelyezett betétet. Van ittmég az epreskerti földvétel ügye is, amelyet nemcsak érdekesség, de kötelesség szempontjából is interpellátió tárgyává kell tenni. Kötelesség ezt megtenni, mert ez a rettenetes ügy felháborító pé'dája annak, hogy a közgyűlés milyen indolentióvai viseltetik a tárgysorozaton szereplő ügyek iránt, ha csak valamelyik érdekelt kilin­cselése nem zavarja fel a hangulatot. Vagyunk annyira tisztelői a képviselő- testület tagjainak, hogy csak indolentiának minősítjük azt az eljárást, hogy tudomá­sul vett egy olyan birtok vásárt, amely horribilis, helyesebben tendenciózusan horribilis aránytalan terhet ró a város közönségére és nem fogjuk rá azt, hogy a félelem, tartotta vissza egye­seket attól, hogy tiltakozzanak az el­len, hogy az ezzel járó adót, a szegény városi polgárság nyakába sózzák. Ezt az indolentiát jóvá kell tenni. Fel kell olvastatni interpellátió keretében a képviselőtestületi gyűlésen az árverési jegyzőkönyvet. Lássa meg a polgárság azt, hogy miként íolvt le az epreskerti földvétel ügye. Mert az ingatlan értéke nem áll arány­ban a város által érette adott összeggel. Tessék megtámadni a vezetést. Ha a szép szó nem segít erősebb eszközökkel. De, hogy minden tárgyra „dobzseu szóval feleljenek a képviselőtestület tagjai, azt tovább szó nélkül tűrni lehetetlen. A város polgársága tűrt eddig az ideig, de türelme fogytán van. Eljöhet az az idő — talán már közel is van — amikor megmozdul az adófi­zetők tömege és tiltakozni fog a város­nál folyó rendszer ellen. Váljon akkor is az lesz a felelet a városatyák részéről, hogy „dobzse“...? \ ? stsgr Szenzációs újdonság! Royal kávéház ban minden szerdán, szombaton és vasárnap mozielőadás tart at ik. Változatos műsor! &5T Belépti-dij nincs A nagyérdemű közönség jó- akaratu támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. Pénzintézeti mérleg. A ,, Központi takarékpénztár részvénytársa­ság Nagykárolyban“ XIX. üzletévéröl szóló je­lentését ma vettük kézhez. Az intézet két évtized óta minden tekintet­ben megfelelt közgazdasági hivatásának, az el­múlt év nehéz pénzviszonyai dacára, hivatásá­nak tudatában, a jogosult igényeket minden tekintetben kielégítette és ügyfeleit a viszonyok­hoz alkalmazkodva, a lehető legméltányosabb elbánásban részesítette. A lefolyt pézkrizis alatt visszafizetéseket alig kért ügyfeleitől és ezért a legnagyobb el­ismerés illeti meg az intézet vezetőségét. A kamattételt, tekintettel adósainak érde­keire, a visszleszámitolási kamattételekhez ará­nyává, alig emelte. Betevőivel szemben, eltekintve, hogy a be­tét kamatlábat a viszonyokhoz alkalmazkodva, megfelelően felemelte, azok kifizetésénél fel­mondáshoz egyáltalában nem ragaszkodott és jelentkezés alkalmával a betevők igényéit tel­jes mértékben kielégítette. Természetes, hogy ilyen körülmények kö­zött városunk és környékének betevő közönsége fokozott bizalommal fordul ezen intézethez, mert az igények kielégítésére az egész válság tartama alatt állandóan majdnem 200,000 K készpénzt őrzött a páncélszekrényében. Mérlegének realitása érdekében tudtunkkal évközben is eszközölt leirást és az évi nyere­ségből leírni javasolt tételek teljesen fedezik a kétes követeléseket, sőt azokból a kedvező idők beálltával számottevő visszafizetések is remél- hetők. A 74,656'08 korona nyereségből bőséges le­írásokra 22,545'50 koronát fordított. Részvényeseinek, mint az elmúlt évben 50 II Vigyázat a Kekrefestett kirakatra 1 ^ Valóságos feltűnést kelt azon ^ árleszállítás melyet a cég a t. vevőközönségnek nyújt. Közismert a cégnek állandó hűséges ve­vőköre által méltányolt azon elve, hogy Steib Márton cég ízléses kivitelt és minőségben a legjobbat nyujta. — Figyelmet érdemel az alant fel­sorolt néhány kelmesorozat, mely irány­adóul szolgál és figyelmet ad a cég által j eszközölt árleszállításról. 140 cm. széles cosztüm-kelme 256 fillér. ’ 140 cm. angol cosztüm-kelme 315 fillér. Delain, jól mosható .... 49 fillér. Cosmanosi gyapjú minden szinb. 105 fillér. Cosmanosi Piquet-barchet. . . 75 fillér. Több ezer méter creton és barchet mara­dékok félárban. Sok itt fel mm sorolt cikkek mélyen leszállított árban lesznek eladva. Tessék megpróbálni, de vigyá­zat, a kékre festett kirakatra. ti Vigyázat a Kekrefestett kirakatra! 3 3 B — mely annyira elfogta lelkemet, oly erősen hatott reám, hogy leküzdhetlen vágyat érzek leírására. Vagy ötven-ötvenöt éves lehet a szegény teremtés. Még szinte szépnek nevezhetném, ezt az asszonyt. Kék szeméből olyan jósá­gos tekintet sugárzott reám, hogy majdnem hihetetlennek tetszett, hogy elmebajos. Ru­házata tiszta és meglátszik rajta, hogy figyel­met fordít külsejére. „Csendes őrült“, mondá az orvos s továbh haladt. De ennek az asszonynak a nézése meg- bűvölt s nem akartam beérni ez útbaigazí­tással. Megálltam s hozzá fzrduttam, hogy megszólítsam. O megelőzött. „A lakodalmamra jött, ugy-e jó uram? Csak tessék úgy tenni, mintha ottan volna. Egy hét gyorsan elmúlik s azután majd be­mutatom vőlegényemnek, a hadnagy urnák.“ Mindezt olyan udvariasan, olyan meg­győzően mondta, mintha az ellenkezőjét hinni, képtelenség volna. Az orvos sietett s én otthagytam. Megnéz­tem az egész lakosztályt, végül pedig meg­kérdeztem az orvost, mit tud a „hadnagyát váró nőről? Nehány szóval elmondta történetét. Apja köztisztviselő volt. Majd nyugalomba vonult s akkor leánya volt ápolója. Szegényesen, örökösen szükséggel küzdve megéltek vala­hogy. A szép szőke leány alig került ki a házból. így lett harminc éves, anélkül, hogy férjhez ment volna. Ekkor halt meg édes apja. Mindjárt a temetésről elvitte egy gaz­dag, beteges nagynénje. Ki örült jobban, hogy egymáshoz kerültek, nehéz volna meg­mondani. A néninek nem volt senkije s öreg asszony létére boldognak érezte magát, hogy van, aki hűségesen gondját viseli. A leány meg előbb sohasem látott jómódban élt, csi­nosan öltözködött s többé semmiben sem szenvedett szükséget. Mintha megfiatalodott volna, senkise tartotta volna harminc éves­nek. Azután megjött az életkedve is. Öreg nagynénje nem volt rossz asszony. Ha i betegsége nem gyötörte, áldott jó kedélyével szívesen hallgatta húga csevegését és nem ritkán vetette föl a kérdést, vájjon nem gon­dol férjhezmenetelre ? A leány csak csalfán mosolygott ilyenkor, de nem válaszolt. Bezzeg ha a nagynéni fölkelhetett volna és reggelenként vagy dél­utánonként a mellékszoba ablakához lopódz- hatott volna — bizony meggyőződnék, hogy nemcsak „öreg ember, nem vén ember“, ha­nem fiatal nő se vén asszony. Az a fiatal hadnagy ott szemközt se állt hiába az ablaknál órahosszat. A regény leg­kedvesebb fejezete játszódott le az utcán sürgő-forgó emberek és a robogó kocsik fö­lött, ott a két szemközt fekvő ablak között, ahol a fiatalság beszól a maga nyelvén, me­lyet, az öregek már elfelejtettek. És azután — azután a hadnagy ur feljá- rogatott lakásukba s az öreg asszony is megkedvelte. Kaucióra nem volt gond — van hál Istennek az öreg asszonynak elég s örült a szive, hogy húga boldogságát elő­segítheti. Mindent rendbe hoztak már, az eljegyzés i napja is ki volt már tűzve. Egyszerre jön a sors és ir egy uj fejezetet, ezzel a fekete I címmel: „Halál“. Hirtelen, váratlanul meghalt az öreg asz- I szony. A hadnagy ur is ott volt a temetésen, sirt keserves könnyeket. A gyász első nap­jai után azután keresték az öregasszony végrendeletét. Meg is találták a közjegyző­nél. Csakhogy már évek előtti időről kelt, amikor még a leány nem volt nagynénje házánál, Azóta nem rendelkezett újabban — nyilván nem hitte, hogy olyan hamar veszi fel a néhai nevet. Nagy csapás volt. De nagyobb annál, hogy a hadnagy ur el lett helyezve — saját kérelmére talán ? A leány sohase hitte. Idő­közben a törvény emberei lefoglaltak min­dent, a leány egy másik rokonához került, akinél harminc forint nyugdíj mellett meg­éltek kettecskón. Múlt évben meghalt az a rokona is. így került a szegények házába. Asszonyi hűséggel várja vőlegényét a sinylők házában. Meg fog jönni, bizonyára megjön, hiszen esküdött is rá. Nem fogja megszegni esküjét! Csak környezetében ne lennének ezek a hihetetlen, érzéktelen em­berek, akik gúnyosan elfintorítják a szájukat s azután szánalommal elfordulnak tőle! Mikor jön majd a hadnagy ur menyasz- szonyáért a sinylők házába, ki tudja ? Mióta meghallottam e nő történetét, azóta irigy szemmel nézem azokat a boldogokat, akik nyugodtan haladhatnak el az élet tra­gikuma mellől. Fenyő Márton.

Next

/
Thumbnails
Contents