Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

Érmellék, 1914-01-31 / 5. szám

1914. január 31. 5-ik szám ÉRMELLÉK 3-ik oldal. Székelyhídi. A munkakeresel fokozása Irta: Dr. Nagy József. II. A gazdasági háziiparral való foglal­kozás fejle-ztése céljából az 1890 ik év­ben kezdette meg a földmivelésügyi mi­niszter a gazdatársadalom bevonásával nagyobb arányú akcióját. A munkásoknak a gazdasági háziipar egyes ágaiban való begyakorlása céljából ez idő szerint évenkiut téli időben, ami­dőn a külső gazdasági munka szünetel, az egész ország területén 500—600 köz­ségben, hat héttől bat hónapig tartó tan­folyamokat rendez a minisztérium, me-, lyeken a n unkások díjmentesen vehet­nek részt. Földmivesiskolákon és gazda­sági ismétlöiskolákban, hol a földmivelő nép gyermekei ré?zesülnek 14 éves kor­tól oktatásban, á gazdasági háziipar gya­korlati tanítását szintén elrendelte a föld­mivelésügyi minisztérium s az iskolákat tanításhoz szükséges eszközökkel felsze­relte. Az 1890. év óta ezideig közel 5000 gazdasági háziipari tanfolyam tartatott, melyeken mintegy 80,000 mezőgazd asági munkás vett részt és sajátította el a gaz­dasági háziipar egyik vagy másik ágának üzését. Ezeken a téli tanfolyamokon a kosár­fonásra, a seprükötésre, gyékény- és szalmafonásra, továbbá a fafaragó mun- kakra tanítják meg a népet, tehát hasz­nálati cikkek gyártására. Ezek előállításá­nak elsajátítása különös technikai isme­reteket, sőt nagyobb kézi ügyességet sem igénnyel, a nagyipar és gépek versenye mellett is fennmaradhatnak, mint kere­setet biztositő téli foglalkozások. Tanfolyamokon nagy súlyt helyeznek arra, hogy a munkások kellő gyakorlatot szerezzenek a tömeges fogyasztás tár­gyat képező piaci cikkek rendszeres gyors és olcsó termelésében. Az éven­kénti 500 téli háziipari tanfolyamon ké­szült tárgyak értékesítése után félmillió koronát meghaladja a bevétel, mely ösz- szeg, mint munkadij osztatik ki a munka­arányában a munkások között. A gazdasági háziipari tanfolyamokat a gazdasági egyesületek és gazdakörök, a vármegyei mezőgazdasági bizottságok és megyei iparfejlesztő bizottságok, ré­szint pedig a népnevelési és közjótékony­sági szövetkezetek, gazdasági akadémiák, földmivesiskolák, gazdasági szaktanárok stb. a földmivelésügyi miniszter megbí­zása szerint és támogatásával rendezik. Az ismétlő iskolai tanítók ezirányu kiképzése céljából a nyári szünidőben a minisztérium több tanfolyamot rendez. Hogy a földmivelésügyi minisztérium­nak ezt a tevékenységét milyen hatalmas haladás kísérte, legjobban mutatja az, hogy százat meghaladja azoknak a száma, ahol a háziiparos munkások termelő- és értékesítő szövetkezetei alakítottak. Es hogy ez nem apró közgazdasági vállal­kozás, jelezzük azt, hogy a tápéi gyé- kényfonő háziipari szövetkezet múlt évi mérlegében 350 ezer koronát mutat ki, mint olyan összeget, melyet tagjainak készített munkájukért kifizetett. Volt munkáscsalád, nem csak itt, hanem az ország számos helyén, melynek téli ke­resete a háziipar révén a kétszáz koro­nát bőven meghaladta. Nem ismeri a magyar földmivelő helyzetét az, aki az összeget csekélyli és nem annak látja úgy, a mi: olyan kezdésnek, melyből a népjóiét virága fakadhat. Eijy szegény zsidó kálváriája. r Étien, szomjan az országúton. Letartóztatott házaló. Az ember szive megesett azon a szegény, rosszul öltözött zsidó emberen, aki szerdán délelőtt a szolgabirói hivatal folyosóján várta panasza elintézését. Szunyogh Barna szolgabiró a törvény szigorú szabályai szerint nem adhatott elég­tételt szenvedéseiért, de meg vigasztalta az zal, hogy a csendőri jelentés beérkeztével, azonnal elintézi ügyét és a szegény házaló visszatérhet öveihez, a nyomor, a szegénység tanyájára. Az. eset mindennapi dolog. R. J. érköböl kuti lakos, ezelőtt egy évvel még szatócs volt a községben. A gazdasági válság, azon­ban tönkretette és hogy több tagból álló családját tisztességesen el tarthassa, házaló lett. Beszerzett 20—30 korona értékű különféle portékát és azzal járt falurói-fulura, házról- házra és az igy befolyt összegből kereste meg a mindennapi kenyeret. A szegény ember azonban nem tudta, hogy erre engedélyt kell kérnie. Azt hitte, hogy az iparengedély, amelynek birtokában! van, feljogosítja őt a házalásra is. Kedden délelőtt Érköbölkutról gyalog indult el. Érolasziba, ahol árult is vagy 86 fillért. Az utón csendőrőrjárattal találkozott, a kik igazolásra szóllitották fel. Megmondotta kicsoda, hol lakik, de házalási engedélyét fel­mutatni nem tudta. S ezért az egyszerű ki­hágásért, egész kálváriát kellett járnia. A csendőrök visszakisérték Érolasziba, ahol megállapították, hogy kinek, hol adott el portékájából, de hiába akarta alibijét igazolni, nem engedtek meg és a 12 fokos hideg dacára bekísérték Székelyhidra a já­rás székhelyére. Este 7 óra volt, amikor Székelyhidon megállapították személy azonosságát és a csendőrök szabadon bocsájtották. A szegény zsidó ember addig nem evett semmit, s családja hasztalan várta a kenyér- kereső hazaérkezését. Nem akarunk bírálatot mondani a csend­őrök eljárása felett. Elvégre a törvény fel­jogosítja őket erre is, de azt érthetlennek tartjuk, hogy az amúgy,is gyönge idegzetii embert, miért kellett Éro’asziból Székely- hidra kisérni gyalogba dermesztő hidegben, holott ott a helyszínén épen úgy meg lett volna állapítható személyazonosság. Hiszen a szegény ember nem valami fő- bünjáró vétket, csak egyszerű kihágást köve­tett el! ! ! Az uj járásbiró. Korcsmáros Sándor a székelyhídi kir. járásbíróság uj bírája, febr 2-án foglalja el állását. A jogkereső közön­ség türelmetlenül várja az uj bírót, mert a sommás ügyek és végrehajtások késedelme- zése miatt már eddig is igen sok a panasz. Eljegyzés. Goldstein Izidor budapesti gaz daliszt, eljegyezte Grünfeld Albert kereskedő kedves és bájos leányát Etuskát. (Minden kü­lön értesítés helyett). Vármegyei bizottsági tagválasztás. F. hó 26-án ejtették meg Szentjobbon a várme­gyei bizottsági tagválasztásokat. Megválasz­tották : dr. Kovásznai Marcel árvaszéki fo galmazó 219, Hegedűs István jegyző 212 és Nagy István szentimrei földbirtokos 189 sza vazattal. Kaszinó közgyűlés. A székelyhídi kaszinó egyesület vasárnap tartotta évi rendes köz gyűlését, dr. Várady Miklós alelnök elnöklete alatt. A gyűlés tudomásul vette az 1913. évi zárszámadást és a felmentvényt száma­dóknak megadta. Elfogadta az 1914. évi költségvetési előirányzatot majd megejtette a választásokat. Elnökké egvhanguleg dr. Várady Miklóst, aleinökké Zsiga Lajos kir. járásbirót, dr. Olasz József távozásával meg­üresedett választmányi tagsági a Kató János járásbirót választották meg. A választás meg- ejtése után dr. Várady Miklós meleg han­gon mondott köszönetét az őt ért kitünteté­sért, ígérve, hogy minden lehetőt el fog kö­vetni arra nézve, hogy az intézmény fejlő­dését és előhalad::sát előmozdítsa. Az uj al­elnök is megkezdte működését, szorgalmasan jár a kaszinóba, hűségesen gibiceli a kalá- ber-partikat és kijelentette, hogy eltökélt szándéka megtanulni a mulattató kártyajáté­kot. De a tagok gyűjtése téren is sikert ért el, amennyiben pár nap alatt négy uj tag­gal megszaporitotta az egyesületi tagok szá­mát. Képviselőtestületi közgyűlés. Székelyhid köz­ség képviselőtestülete szombaton rendkívüli közgyűlést tartott Doby József főbíró elnök­lete alatt, melynek legfontosabb tárgya: a járásbíróságnak uj épületbe való költözése folytán a régi községháza értékesítésének kérdése volt. Az elöljáróság azt javasolta, hogy az épületet 14000 korona költséggel alakítsák át üzlethelyiségekké és adják ha szonbérbe. A közgyűlés többek hozzájárulása utón úgy döntött a kérdésben, hogy bizott­ságot kér fel arra nézve, hogy 60 napon be­lül tegyen javaslatot a közgyűlésnek az épü­let értékesítése lágyában. Magunk részéről, azon szerény véleményünknek adunk kife­jezést, hogy ezt a kérdést egyelőre vegye le a közgyűlés a napirendről. A mostani hely­zet és gazdasági viszonyok nem alkalmasak arra, hogy ebben a kérdésben jelenleg döntő lépést kockáztatni lehetne. Május első feléig — mikor a bíróság az uj épületbe költözik — még sokat változhat a jelenlegi helyzet és lehetséges az is, hogy minden ujabbi és felesleges befektetés nélkül, értékesíthető lesz egyik vagy másik községi épület. Az ügy nem sürgős, addig lehet a polgári is­0S illüLlUEtlJ űri:' Debrecen, Piac-utca ?*£• szám# (A Royal kavékázzal szembe# Olcsó törlesztéses feölcsőnófeet 4'|20o kamatra földbirtokokra, a legelőnyösebb feltételek mellett eszközlünk. Felvilágosítást díj­mentesen adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents