Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

Érmellék, 1914-05-30 / 22. szám

8 AZ OTTHON 1914 Esküvő Hernád-Vécsén: a fiatal házaspár — Sardagna Lenke bárónő és Ghyczy Kálmán. a rózsaszínű hajnal figyelmeztető aranysugára ébresztett fel. Még egy csók, egy végtelen ölelés s az isme­retlen, ahogy jött, ép oly ismeretlenül távozott. Könnyes szemekkel ment el. Megtiltotta, hogy kikisérjem s én híven követtem parancsát. Ha azt kívánta volna, hogy a meredek szikláról vessem a tengerbe magam, épp úgy megcsele­kedtem volna. Az automobil tülkölt s őrült sebességgel pöfögött tova a jól gondozott országúton. Soha többet nem láttam és soha sem tud­tam meg, ki volt a délutáni hazardjátékos éjjeli látogatóm . . . KÖZGAZDASÁG. A magyar föld termőképessége. A magyar gazda azt hiszi, hogy egy-egy jó esztendőben, mikor fagy, szá­razság, jégeső, rozsdakár nem éri vetését, olyan jó termést ad földje, hogy annál jobbat már elérni sehol se lehet. Pedig ebben a feltevésében nagyon csalódik, mert bár más országok földjéhez viszonyítva, a mi földünk minősége kitűnő, mégis kisebb termést ad az, mint aminőt más országok gyengébb földje adni szokott. Ne tekintsük azt, hogy Németország földje éppen kétszer annyi termést ad, mint Magyarországé, hanem nézzük csak a szomszédos Ausztria termésátlagait és arról fogunk meg­győződni, hogy Ausztria földje nemcsak hogy nagyobb terméseket ad, mint Magyarország sokkalta jobb földje, de termésátlagai is inkább fokozódnak, mint Magyarországé. Nem akarjuk e helyen részletes statisztikai adatokkal untatni az olvasót, csak annyit említünk fel, hogy míg Ausztriának termésátlagai á négy főkalászosban az utóbbi 13 év alatt 44°/o-al emelkedett, addig Magyarország ter­mésátlaga ugyanezen idő alatt, ugyanezen négy főkalászos­nál csak 23°/o-al. S míg 1890-ben Magyarország 13Va millió métermázsával mutatott fel nagyobb termést négy őkalá- szosában, mint Ausztria, addig 1913-ban már csak 3V2 millió métermázsával. Ha tehát Ausztria gabonatermésének emelkedése továbbra is ilyen mérveket ölt, Magyarország pedig továbbra is ilyen lassú léptekkel halad, akkor néhány év múlva Ausztria már több szemes termést produkál, mint Magyarország, vagyis nemcsak ipara terén, de a mező- gazdasági téren is vezetni fog. Ennek á; körülménynek oka egyedül az, hogy Magyar- országon nem trágyáznak kellőleg s ennek következtében a földek nem adhatnak olyan nagy termést, mint azon országok földjei, amelyek sokkalta jobban lesznek trágyázva, úgy istálló, mint műtrágyák segélyével. Magyarországon csak egy tized annyi műtrágya fogy el k. holdra átszámítva, mint Németországban és" csak fél annyi.mint Ausztriában. Ha őszi búzáját és rozsát minden gazda szuperfoszfáto- zott talaj bajvetné — ha tehát kát. holdanként vetőszántás előtt 150—200 kg. szuperfoszfátot szórna ki, akkor rövi­desen odaemelkedne termésátlagunk, mint ahol Ausztiiáé áll, miáltal nemcsak az egyesekre háramolna kát. holdanként 30—60 koronával több tiszta haszon, hanem országunk jövedelme is közel egy fél milliárddal emelkedne. A Magántisztviselők jubileuma. A Magántisztviselők Országos Nyugdijegyesülete minap a Kereskedelmi és Ipar kamara üléstermében tartotta ezévi rendes közgyűlését, amelyen egyúttal megünnepelték az egyesület 20 évi fenn­állását is. A gyűlésre Kreutzer Lipót dr. jeles tollából érdekes emlékfüzet jelent meg, amely bőségesen számol be az elmúlt húsz esztendő küzdelméről és arról az erős mun­kásságról, amely a nyugdíjegyesület impozáns számadatai­ban jut legjobban kifezésre. Az első év 600 tagjával és 92,000 korona vagyonával szemben ma már közel 3700-ra rúg a tagok száma és a tiszta vagyon meghaladja a 10'5 millió koronát, amely jelentékeny összeg öt pompás bér palotában és elsőrangú óvadékképes értékekben van elhe­lyezve. Az a derék magántisztviselő-gárda, amely a neve­zetes intézményt megvalósította és amelynek több tagja még ma is a régi ügybuzgalommal és szeretettel szenteli munkásságát a gyönyörű intézménynek, minden elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki. A közgyűlés megkezdése előtt a kamara tanácstermé­ben gyűltek össze a tagok, ahol az egyesület megalapító­jának és leglelkesebb munkásának, Meist Gusztávnak ügy­vezető igazgatónak, Széháts Antal udvari tanácsos szép beszéd kíséretében emléktárgyat nyújtott át. Azután Székáts Antal udvari tanácsos elnöklésével az ülésteremben meg­kezdték a közgyűlést. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Kovács Gyula dr. udvari tanácsos szólalt fel és kiemelte, hogy az egyesület húszéves fennállása alatt a magántisztviselői karnak nemcsak erkölcsi és anyagi érdekeit védte meg, hanem számos rokkantat, árvát és özvegyet segített. Kreutzer Lipót dr. a Szövetség nevében mondott üdvözlő beszédet. Az egyesület a társadalmi osztály helyzetét javította sikerrel. Felébresztette aszociális érzést és gondoskodott a magántisztviselők nyugdíjáról. Ez az egyesület legnagyobb érdeme, mert ez lesz a kötelező állami nyugdíjbiztosítás alapja. Gergely Janka a nőtisztviselők nevében szólalt fel és utána Meisl Gusztáv ügyvezető igazgató az üdvözlő sürgönyöket és leveleket olvasta fel. Vidéki városok kölcsönei. Arad városa 21/* millió kölcsönt kapott a Magyar Banktól. Minap Aradról táviratoz- zák, már leérkezett oda a belügyminiszternek rendelete, amelyben Arad város törvényhatósági bizottságának a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaságtól felveendő jelzálogilag biztosított 2V4 millió koronás kölcsönre vonat­kozó határozatát végérvényesen jóváhagyja. — Pénzügyi körökben beszélik, a Magyar Bank ajánlatot tett Maros- vásárhely városának is két millió kölcsönre vonatkozólag. A fővárosi kartellbankok Békéscsabának egy millió koronás ötven éves kölcsönt ajánlottak, 575°/o mellett 87°/o-os árfolyamon. Ajánlátot tett a községnek még a Békéscsabai Takarékpénztár-Egyesület is, amely függőkölcsön alakjában kínálta az egy millió koronát. — A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár öt millió korona kölcsönt ajánlott fel Szeged városának kilencvenes árfolyam mellett ötven évre, hat százalékos kamattal. A kölcsönajánlatot drágának találta a tanács. SAVOY-SZÁLLODA Budapest, VIII., Jójsef-körut 16. Rendes Szidor tulajdonos személyes vezetése alatt. Modern szálloda újonnan berendezve, légfűtés, hideg és meleg víz minden szobában, lift éjjel-nappal. — Havi szoba­árak 80 koronáért. Egyágyas szobák 3 koronától. Kétágyas szobák 5 koronától fűtés világítás és kiszolgálással. A szobák feltétlen tiszták. Hoszszabb tartózkodásnál engedmény. Újonnan bevezetett PENSIO-rendszer, napi ellátás 4 koronáért. Napi háromszori étkezés.

Next

/
Thumbnails
Contents