Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
Érmellék, 1914-05-30 / 22. szám
1914. május 30. 22-ik szám ÉRMELLÉK 3-ik oldal. vendéglőbe, ahol leül egy asztalhoz. Körülnéz és lát maga körül egy csomó hétköznapot, egy csapat hitelezőt, akiknek nála — egy sereg adóst, akiknél neki veszett el a követelése, az agya pedig, a fáradt, elcsigázott agya dolgozza a kör nyezet hatása alapján a rendes hétköznapi munkát. Esetleg leül kártyázni. Vagy ha nem szenvedélye a kártya, akkor egy óráig szórakozik, mikor játszik, egy órán túl keservesen dolgozik. Vagy szenvedélye a játék és akkor az a fáradt agy, amelynek szüksége lenne a pihenésre, to vább dolgozik, az idegei feszülnek és mire estére hazamegy, a feje zug és vele szembejövő három embert is tercászbélának látja. Ez a székelyhídi embernek, a legtöbbnek az ünnepe. Ül a kaszinóban, a füstben, amig olyan füstölt lesz, mint a füstölt oldalas, a vendéglő bűzös levegője megfekszi a fejét, a tüdőjét, a ruháját, úgy, hogy ha a gyermekei közel mennek hozzá, nikotinmérgezést kapnak tőle. Mert a füstnélküli lőport már régen feltalálták és használják, de a falusi ember még nem ismeri a füstnélküli levegő előnyeit. Az, hogy ki lehetne menni ebből az utálatig megszokott környezetből, hogy egy napra el lehetne fordítani a fejét azoktól a hétköznapi dolgoktól, amelyek minduntalan a mindennapos gondokra emlékeztetik, amelyek nem engedik pihenni az agyát, — az alig jut eszébe. Mostanában hallani először, hogy pünkösdre kirándulnak az emberek. Es tanakodnak és tervezgetnek, hogy hova ? Hova, uram isten, hova ? Hát ide a szomszédba, a hegyre, Kágyára, Félixbe, Révre, a természet változatos zöldjébe, a füstnélküli levegőbe, a magunk gondjaitól szűz mezőre, a teher ■ mentes hegyek közé, az Isten szabad ege alá, ki a gondból, a nyomorból, az ismerős arcok, a mindennapos emberek közül, amelyek mindenike a hétköznapi virágokra lódítja az ember gondolatait. Ki a vidékre, amely a mi vármegyénkben kínálja a pihenést, az üdülést, a gyógyirt arra a titkosan beteg agyra, amelynek ez nagyobb orvossága minden orvosi gyógykezelésnél. Ki a zöldbe, ahonnan húsz évesre fiatalodva jön vissza az ember, hogy másnap megint hetven esztendősök legyünk. b. Kossuth Ferenc halála. Székelyhid község hazafias közönsége is kiveszi részét abból a gyászból, amely a nemzetet Kossulh apánk fiának elvesztésével érte. A községházán, a Kaszinón, a társaskörökön gyászlobogó jelzi a nemzeti gyászt. A temetésen az egyesületeket Kovács Lajos, a függetlenségi 48-as párt elnöke képviselte. Személyi hir. Dr. Móricz Ernő vármegyei főorvos szombaton Székelyhidon látogatást lett a székelyhídi gyógyszertárakban, valamint az összes iskolákban és a tapasztaltak felett — a ref. fiúiskola kivételével — megelégedésének adott kifejezést. Dezső-, Emil- és Vilmós-napja. Szombaton Matics Dezső járási számvevő és Hajós Emil ügyvéd, csütörtökön dr. Kiss Vilmos járásorvos lakásán adott találkozót Székelyhid intelligentiája, jókivánataikkal árasztván el a köztiszteletben álló három férfiút. A névnapi üdvözlés és az ezt követő villásreggeli — székelyhídi szokás szerint —- benyúlt a késő délutáni órákba. Eljegyzés. Székely Gábor bihardiószegi tekintélyes gazdálkodó csütörtökön tartotta eljegyzését okányi Szabó József székelyhídi kisbirtokos kedves és bájos leányával, Margitkával. Gratulálunk! Második gyógyszertár Bihardiószegen. Gebhard Zoltán tiszadobi gyógyszerész kérvényt adott be a belügyminiszterhez Bihardiószeg nagyközségben egy második gyógyszertár felállítása iránt. A miniszter kérelmet az al- ispáni hivatalnak adta ki véleményezés végett. Választók vizsgája. F. hó 22-én kezdték meg Székelyhidon az országos képviselő- választásra jogosító vizsgákat Kovásznay Marcel főszolgabíró elnöklete alatt. A bizottság, mely Szunyogh Barnabás, dr. Kiss Vilmos, dr. Hajós Emil, Kiss Lajos, Szilágyi Árpád, Hollóssy István, Weinberger Ármin és Kacz Lajosból áll a legjobb akaratot tanúsítja a vizsgázókkal szemben. Megható látvány, hogy őszbe csavarodott hajú, munkától kérges tenyerű, az élet delén, álló férfiak jelentkeznek vizsgára, akik büszkék arra, hogy még ifjú korában is ismerték a járás legnépszerűbb emberét, a mindenki által nagyrabecsült főszolgabírót. A vizsga eredménye bámulatos. A 368 jelentkező közül eddig csak 17-et utasított el a bizottság, akik a jövő évben bizonyára sikerrel fogják kiáltani az újabb vizsgálatot. Mindenesetre az érdem az elnök nevéhez fűződik, de elismerést érdemel a vizsgálatot vezető tanítói kar is. Iskolaépjtés. A székelyhídi róm. kath. fiúiskola még a folyó évben kibővítés alá kerül, amennyiben az eddigi két tantermet egyel szaporítják. Az építkezéshez gróf Stubenberg József, mint kegyur 3000 koronát, az államkincstár szintén 3000 koronával járul hozzá, a többi költségeket pedig a püs pöki pénztár fedezi. Visszaállítottak a Zólyomi szobrot. Székelyhid község büszkesége, a lakosság által általános kegyeletben tartott Zólyomi szobor visszakerült régi helyére, a ref. templomba. A visszaállítás minden feltűnés nélkül történt ugyan, de ez a béke pálmaágát jelenti a lelkész és hívei között,, amelyet a szobor önkényes kidobatása évtizedes helyéről, alaposan megzavart. Mulatnak az Érmelléken. Székelyhidon a ref. egyház junius hó 1-én a Fürdő-vendéglőben 1 1 kor. belépti-dij mellett, Kólyon vasárnap a Ritka-erdőben és Kiskerekiben szintén Pün kösd első napján az Erzsébet-téren táncmulatságot rendeznek. A székelyhídi járásban nincs ok a búslakodásra. A termés elég jónak ígérkezik, a szőlőben a fagy nem okozott semmi kárt, csak az a baj, hogy a nép tömegesen vándorol ki és nem lesz aki betakarítsa a termést. De azért az Érmelléken mutatnak az emberek ... Lóosztályozás. Kedden kezdték meg Székelyhidon és a hozzátartozó községek lovainak osztályozását. A bizottság, melynek elnöke Szunyogh Barna szolgabiró, Hahn József méneskari főhadnagygyal, rendkívüli méltányossággal jár el a becslésnél, amellyel a gazdák teljesen meg vannak elégedve. A becslésről minden lótartó gazda igazolványt kap, amelyet augusztus 1-ig megőrizni köteles. Figyelmeztetjük az osztályozott lovak tulajdonosait, hogy az igazolvány megőrzése annyival is inkább bir fontonsággal reájuk nézve, mert eladás esetén az igazolványt az uj tulajdonosnak átadni kötelesek. Uj postaügynökség. Kokad községben f. hó 1-től kezdve uj postaügynökség lett felállítva. Az ügynökséghez Kokad és a hozzá tartozó tanyák tartoznak. Meglopott urinö. Özv. Draveczky Edéné érköbölkuti földbirtokosnő kamaráját f. hó 22-én ismeretlen tettes feltörte és onnan egy bödön és két cserépfazék' zsírt ellopott. Ä csendőrök rövid idő alatt kiderítették a lopás elkövetőjét, egy háziszarka személyében, akinek azonban a nemeslelkü úrnő megbo- csájtott s igy a csendőrség nem is tett ellene feljelentést a bírósághoz. Tolvaj péklegény. Stolcz József péklegény Müller Mórné bihardiószegi péknél volt alkalmazásban. F. hó 13-án belopódzott ke nyéradó gazdasszonya lakásába és onnan két értékes gyűrűt ellopott. Müllerné a csendőrségnél jelentette a lopást, akik csakhamar fülöníogták az enyveskezü péklegényt és letartóztatva bekísérték a nagyváradi ügyész ség fogházába. ÁPÁJV1 GUSZTÁV KÖZPONTI SZÁLLODÁJA SZÉKELYED (A PIAC KÖZEPÉN.) mi rayicsiEfra impeíitt pÉds imiA. iMmiiOTás. imsii pem ccbtiM KOTiyuw. mm© s BcnsiQLdáLÁs. mik° Ü7ÄZ0KMÄIX KlgWÉISEw 683—1914. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a székelyhídi kir. járás- bíróságnak 1914. évi V. 201. sz. végzése következtében dr. Jakobovits E. és dr. Farkas A. ügyvédek által képviselt Nyéki Károly javára 360 K s jár. erejéig 1914. évi február hó 23 napján végrehajtás utjáD lefoglalt és 2030 koronára becsült ingóságok, u. m.: kocsi, sertések, stb. 360 korona tőkekövetelés s jár. erejéig Érsemjénben 1914. (Egyezerkilencszáztizennégy) évi junius hó 17 (tizenhét) napján délután 3 (három) órakor nyilvános árverésen eladatnak. Melyhez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi XL. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Székelyhid, 1914. évi május hó 17. Kollárik Béla kir. bírósági végrehajtó. 702—1914. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év- LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a székelyhídi kir. járásbíróságnak 1914. évi V. 297 számú végzése következtében dr. Dénes Sándor és dr. Steiner Ervin ügyvédek által képviselt Magyar Zsirmüvek rt. javára 34 K 41 f s jár. erejéig 1914. évi április hó 21 napján végrehajtás utján felülfoglalt és 741 koronára becsült ingóságok, u. m. : üzleti berendezés, bútor, áruk ,stb. 54 K 41 f tőkekövetelés s jár. erejéig Érmihályfalván, 1914. évi junius hó 17-ik napjának d. e. II órakor nyilvános árverésen el fognak adatni. Melyhez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi XL. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Székelyhid, 1914. évi május hó 16. Kollárik Béla kir. bírósági végrehajt* Az Érmellék egyik legnagyobb fatelepe = Bajor F. Székelyhidon. Állandóan raktáron tart mindennemű épiUetfákat, különféle fedőanyagot és cserepeket. — Czement kutcsövek és átereszek nagy választékban. Hagy raktár nyers cementben. Palafedéseket jutányos áron vállal. 2138—1914. tk. sz. Árverési hirdetmény kivonat. A székelyhídi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a dr. Guttfreund Sámuel debreceni ügyvéd által kópv. Debreceni Hitelbank r.-t. és társa, végre- hajtatóknak Szabó Tógyer végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében a székelyhídi kir. járásbíróság területén levő Bihar- csanálos községben fekvő s a csanálosi 197. sz. betétben A. f 2. sor, 634. hrsz. alatt felvett, a Nagyrét vagy Nagynyires dűlőben levő 9 hold 993 négyszögöl területű szántóra