Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
Érmellék, 1914-01-10 / 2. szám
1914. január 10. 2-ik szám ÉRMELLÉK A Máv. üzletvezetősége a tűz okának kiderítése iránt szigorú vizsgálatot inditott. Uj postahivatal Értarcsán. Január 1 én nyilt meg Értarcsán az újonnan felállított postahivatal a megszüntetett ügynökség helyett. Az uj hivatal vezetőfőnökévé Kiss Valér értarcsai gör. kath. lelkész lett kinevezve, akinek kiváló személyisége elég ga- rantiát nyújt arra nézve, hogy a nehéz hivatalt közmegelégedésre fogja vezetni. Székelyhid. A mi sajtónk. Vármegyénk egyik lapja vezető helyen „A mi sajtónk“ cim alatt a sajtóról általában, különösen pedig a vidéki sajtóról ir. írása tárgyilagos, tele erős igazságokkal s ha kapcsolatosan ennek dacára mi is foglalkozunk ezzel a tárgygyal és ezzel a cikkel, nem azért tesszük, mert polemizálni akarnánk, hiszen eleve elismertük, hogy a cikkel egyetértünk, hanem a mai időben ez a tárgy kínálja magát s ha olvasunk, hallunk véleményt, kívánatosnak tartjuk mi is elmondani a magunkét. A nemzet életét visszatükröző sajtónak feladata a nemzet vérkeringését irányítani, szabályozni. A vidéki sajtónak ez a feladata szintén megvan, de „elsősorban saját vidékére kell, hogy kiterjedjen.“ Ez az egyetlen rész, melyben némileg eltér a mi álláspontunk a laptársunkétól, bár azt az állítását, hogy nincsenek országos szellemű vidéki lapjaimé, készséggel honoráljuk. Nem tartjuk ugyanis nagy csapásnak, hogy vidéki lapjaink iegtöbbnyire vicinális érdekek szolgálatában állanak s ilyen mozgalmak támogatói, vagy ellenzői, hiszen csak igy lehetnek ama vidéki élet visszatükrözöl, vérkeringésének irányitói. Ellenben igazán azt tartjuk a vidéki sajtó legnagyobb hibájának, hogy akár van rá szükség, akár nincs, egyetlen cél, melyre tüskén-bokron keresztül törtet az, hogy a vidék politikai életének irányitója legyen. A legtöbb vidéki lap első 2—3 cikke okvetlenül politikával foglalkozik, ami a nagy lapok országos politikai közleményeinek elolvasása után igazán sokszor nevetségessé lesz, A mi véleményünk szerint a vidéki sajtónak elsősorban mindig a társadalmi és gazdasági élet irányítására kellene szorítkoznia, a politikának csak ritkán és másodsorban s különösen csak alkalomadtán kellene helyet foglalni ezek mellett. Sokszor, nagyon sokszor halottuk hibának tartani azt, hogy nálunk mindenki politizál; talán éppen olyan sokszor, mint ahányszor felhangzott az a vélemény, vagy panasz is, hogy mindent az államtól várunk, társadalmilag semmit sem bírunk megteremteni. Szomorú és alig kiszámítható következményekkel járó időkben élünk, ilyenkor nagyon is szükség van arra, hogy a vidéki sajtó foglalkozzék azzal a területtel, amelyről olvasói vannak s amelynek életét visszatükrözni, vérkeringését irányítani van hivatva. Készséggel elismerjük azonban, hogy társadalmi kérdéssel is foglalkozhatnak a vidéki lapok országos vonatkozásban; elismerjük azt is, hogy e téren igazán nagyon kevesen dolgoznak olyan mérvben, mint az kívánatos lenne, vagy legalább lenne olyan kívánatos, mint az unos-untig való országos politikával való foglalkozás. ügy bizony! sokat foglalkozik a vidéki sajtó a politikával, pedig, ha figyelünk egy kissé, észrevehetjük, hogy a vidéki ember ebben a keserves időben még a fővárosi nagy politikai napilapokat is igen gyakran a cim elolvasása után elégedetlenséggel dobja el magától, mert mikor a kétségbeesésig menő harcot folytat a megélhetés, a lét érdekéért a legtöbb ember, ugyan kinek van ke.dve melegen érdeklődni a Lukács panamák, a páitalakitások, vagy hasonló kérdések iránt. Valóban nem kell pesszimisiának lenni sem, ba azt merjük véleményezni, hogy nem is ismerik a vidék mai hangulatát azok, akik politika, vagy pláne pártpolitikai ' olvasmányokkal akarnak kedveskedni olvasóiknak. Ha pedig ez igy van a nagy politikai lapokkal — pedig nem igen van másként — annál ferdébb helyzetbe kerül az a mucsai lap, melynek fele pártpolitikával van elfoglalva, mikor a lap másik felén alig fér el a sok fene ingó és ingatlan árverési hirdetmény. Hát az ilyen tükör már torzképet mutat, az ilyen lap vidékének nem vérkeringését irányítja, hanem a vérszegénységét tanúsítja. Mennyire igaza van pedig laptársunknak abban, hogy a vidéki sajtóra nagy szükség van s nagy feladatot tölt be, persze, ha tudatában van feladatának. Ezt a szükséget pótló, ezt a feladatott helyesen betöltő vidéki sajtót tartsa aztán a főváros, országos sajtó a szerkesztőségi asztalon, akkor hü képét látja az országnak, ez a sajtó aztán maga lesz az élő nemzet, ennek a sajtónak aztán óriási lesz a hatalma. Dr. N. J. Auszterlitz Margit Debrecen Jakobovits Emánuel dr. Székelyhid jegyesek. (TT!inden külön értesítés helyett.) Eljegyzés. Auszterlitz Margit debreceni urleányt, az ottani előkelő társadalom kedvelt tagját, a Wieni Zeneconservatorium végzett növendékét, Wienben képesített zon goratanárnőt, eljegyezte Jakobovits Emánuel dr. székelyhídi ügyvéd, Székelyhid képviselőtestületének, Bihannegye törvényhatósági bizotts igának és Biharmegye ügyvédi karának kiváló tagja. Őszinte tisztelettel üdvözöljük az általunk is nagyra- becsült jegyespárt és zavartalan boldogságot kívánunk a szívből kötendő frigyhez. Uj közigazgatási gyakornok. Miskolczy Bérenc vármegyénk főispánja Hollóssy István végzett joghallgatót, közigazgatási gyakornokká nevezte ki és szolgálattételre a székelyhídi szoigabirói hivatalhoz osztotta be. Üdvözöljük a járás uj tisztviselőjét és a köz érdekében kifejtendő tevékenységéhez sikert kívánunk. Hivatalvizsgálat. Szunyogh Barna szolga- biró, Matis Dezső járási számvevővel f. hó 7 én vizsgálatot tartott a székelyhídi körjegyzői hivatalnál, valamint megvizsgálta a községi pénzkezelést is. Tisztujitás. Vasárnap délelőtt ejtette meg a székelyhídi izr. egyház az évi rendes tiszt- ujitást. Megválasztattak: elnökké Nusbaurn József, alelnökire Kupfer Márton, pénztárnokka Mindszent Salamon, elenőrré Grósz József, gondnokká Weisz Fábián. Választmányi tagok lettek: Berger Benő, Farkas Salamon, Weinberger Henrik, Stern Miksa, Nusbaum Dezső, Kun Miklós, Rósenfeld Géza és Gottlieb József. Járásbíróság uj ügybeosztása. Kató János vezető járásbiró a székelyhídi kir. járásbíróság ügybeosztását az 1914. év tartamára következőleg állapította meg: Kató János kir. járásbiró ügyköre: a) Elnöki ügyek, b) Vétség - és kihágási ügyek, c) Bünvizsgálati ügyek, d) Büntető vegyes ügyek, e) Büntető megkeresések. f) Az 1913. XXI. t.-c. értelmében a közveszélyes munkakerülők elleni' bűnügyekben kijelölt biró. Zsiga Lajos kir. járásbiró ügyköre: a) Telekkönyvi ügyek. Dr. Horvátovich János kir. aljárásbiró ügyköre: a) Örökösödési ügyek, b) Polgári vegyes ügyek, c) Végrehajtási ügyek. d) Anyakönyvi ügyek, e) Örökösödési és hagyományi bizonyítvány kiadása iránti kérelmek, f) Egyezségi ügyek, g) Fizetési meghagyások, h) Fizetési meghagyásokra vonatkozó megkeresési ügyek, i) Polgári ügyekben érkező tanúkihallgatás iránti megkeresések. A kinevezendő aljárásbiró ügyköre-, a) Sommás perek. Akadályoztatása esetén Kató János kir. járásbirót Zsiga Lajos kir. járásbiró, Zsiga Lajos járásbirót dr. Horvátovich János albiró, dr. Horvátovich János albirót a kinevezendő albiró, a kinevezendő albirót pedig Kató János járásbiró fogja helyettesíteni. Panasz napok : A szóbeli kérelmek, keresetek, nyilatkozatok, valamint a büntető ügyekre vonatkozó szóbeli feljelentések felvételére kijelölte minden hét pénteki napjának délelőtti 9—11 óráját. A kir. törvényszék hatáskörébe tartozó bűncselekményekre vonatkozó bűnvádi feljelentéseket a vizsgálóbirói teendőkkel megbízott Kató János járásbiró fogadja el, illetve veszi jegyzőkönyvbe. Állandó helyettese Zsiga Lajos járásbiró. Törvény nap: Valamely sommás per tárgyalása végett felek minden pénteken délelőtt 9—J 2 óráig jelenhetnek meg a kinevezendő aljárásbiró előtt. Elutasított felebbezés. Biharvármegye törvényhatósága a beadott felebbezés elutasításával, a képviselőtestületnek a Doby József főbíró fizetésének felemelésére vonatkozó határozatát jóváhagyta. Tombola-estély. A székelyhídi kerületi ipartestület az elaggott iparosok segélyezésére f. hó 17-én Ádám Gusztáv vendéglőjében tombolával egybekötött táncvigalmat rendez. Belépti d j 1 korona. Képviselőtestületi gyűlés. Székelyhid község képviselőtestülete f. hó 3 án rendkívüli közgyűlést tartolt Tóháti János másodbiró elnöklete alatt. A gyűlés első tárgya az 1915. évi közmunka mérvének megállapítása volt, melyet az előző évekhez képest, a kézi erőt 2 kor. 40 fillér, az igás napszámot 6 ! koronában állapította meg. Az 1913. évben a fogyasztási adóból befolyt tisztajövedelmet a községi tisztikar között osztotta föl és abból 160 koronát Eandly József főjegyzőnek, 120 koronát Doby József főbírónak, 100 koronát pedig Hornung János községi főpénztáraknak kiutalt. — Az 1913. évben az anyakönyvi kivonatok dijjából befolyt 107 koronát Fandly József főjegyzőnek szavazta meg és annak kifizetését elrendelte. — Elutasította Weisz és Társa korcsmárosok azon kérelmét, hogy az általuk fizetendő fogyasztási adó egy áta- ; iány összegben állapíttassák meg. — Máté János részére havi 6 korona segélyt szavazott meg és ezzel a gyűlés véget ért. Tűz a vasúti állomáson. Múlt hó 28-án könnyen végzetessé válható tűz pusztított a székelyhídi vasúti állomáson. A raktár iroda- helyisége még eddig ki nem derített okokból kigyuladt és csak Varga Imre raktárnok lélek- jeienetének köszönhető, aki a tüzet észrevevén, betörte az ajtót és a már teljesen lángba borult irodát a kiáltására segítségére siető emberekkel eloltotta, hogy nagyobb szerencsélleti- seg nem történt. így is igen sok okmány égett el, amelynek értéke meghaladja a 250 koronát. A tűz okának kiderítése iránt a vizsgálat megindult. Szives tudomásul. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy üzlethelyiségemben az I. rendű finom rum literenként 2 kor. éO fillér, II. rendű 2 kor. és a III. rendű 1 kor. 60 fillérért kapható. Mósen/eld Géza. Kérelem a vasúti menetrend megváltoztatása i iránt. Székelyhid község képviselőtestülete kérvényt adott be Kovásznay Marcell főszolgabíró utján a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez, amelyben a bihari h. é. vasutak jelenlegi érvényben levő menetrendjének megváltoztatását kéri. A község a menetrenden az alabbi változtatásokat hozza javaslatba : 1. Az Érmihály- falváról induló 7002. sz. vonat korábban indi- tassék, hogy az reggel 8 órára Nagyváradra érkezzék, viszont a Nagyváradról induló 701. sz. vonat indítási ideje megváltoztassák, hogy az reggel 8 órára befuthasson a székelyhídi állomásra. A Nagyváradról délután 12 óra IS 3-ik oldal.