Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
Érmellék, 1914-02-21 / 8. szám
1914. február 21. 8-ik szám ÉRMELLÉK 3-ik oldal. mekekben felköltsük és nagyra növeljük a becsületes önérzetet. Tanoda az iskola, semmi egyéb. Különösen faluhelyen, hol „mester“ azt hiszi, eleget tett kötelességének, ha tanítványát az abcé és a számtan szövevényes útjaiba bevezette. Másra nem is igen ér reá, mert nyomorúságos fizetése mellett más munkákkal is el kell foglalkoznia. Mit törődhet például azzal, hogy a munkások, mielőtt reggel munkába mennének gyermekeiket, sokszor a cse- bsemőket is pálinkával itatják meg, hogy napközben fel ne ébredjenek. Természe- tosen az anyák javarésze nem tudja, minő veszedelmet jelent a zsenge szervezet számára az alkohol. Hogy a szeszes italokkal felnevelt gyermekekből később, még pedig nem is nagyon későn, mi lesz, azt gyermek-bünkrónikánk élénken illusztrálja. A tanító elé már testileg- lelkileg romlott anyag jut, melyen gyakran még a legügyesebb nevelés sem segíthet. Zsiványok, rablók lesznek az ilyen gyermekekből, oly korban, mikor még jóformán öntudatra sem ébredtek. Javítani kell nevelési rendszerünket. Több gondot kell fordítanunk a gyermekekre az iskolán kívül. Ez a szülők feladata. De sajnosán tapasztaljuk, hogy a szülők nagy része nincsen tisztában a feladatával és legtöbb esetben ők a leg- bünösebbek abban, hogy gyermekeikből jóravaló férfiak, nők nem válnak. Hézagosak e tekintetben törvényeink is. Csaknem teljesen a szülőkre bízzák gyermekeik nevelését, holott sok szülőben nincs meg az értelem, gyakran még a jószándék sem, hogy a tanító nevelési törekvését megkönnyítsék, elősegítsék. Törvénynek kellene előírni, körvonalazni, mi a szülő kötelessége, hogy a házi nevelés párhuzamosan haladjon az iskolai neveléssel. Akkor a fiatalkorú bűnösök száma is csakhamar megcsappanna. Julia napja. Hétfőn délelőtt fényes tanúbizonyságát adta Székelyhid inteligens közönsége annak a tiszteletteljes ragaszkodásnak, amellyel a járás érdemekben gazdag főszol- gabirája kedves neje : Kovásznay Marce'né úrnő személye iránt viseltetik. Az egész város közönsége sietett üdvözölni névnapja alkalmából és vidékről is számtalan távirat és levélben fejezték ki jókivánataikat a jóbará- tok és ismerősök az általános nagyrabecsü- j lésnek örvendő úrnő előtt. Uj ügyvéd. Dr. Biró Károly ügyvédjelölt, a marosvásárhelyi ügyvédi vizsgáló-bizottság előtt, az ügyvédi vizsgát f. hó 16-án jó si-1 kerrel tette le. Gratulálunk 1 Pénzintézeti közgyűlés. A székelyhídi Gazdasági és Iparbank részvénytársaság f. hó 16-án délután tartotta III. évi beszámoló közgyűlését, a részvényesek élénk érdeklődése mellett. A gyűlésen Yégh József elnökölt, aki constatálván a határozat képességét, a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére Korb Gusztáv és Timáróezky Gyula részvényeseket felkérvén, a gyűlést megnyitotta. Az igazgatóság valamint a felügyelő-bizottsági jelentését az 1913. évről tudomásul vette a közgyűlés és a felmentvényt számadóknak megadta, valamint az igazgatóság azon javaslatát is magáévá tette, hogy az osztalék kifizetése február hó 17-én vegye kezdetét. Ezután megejtették az igazgatósági tagok választását. Igazgatóság tagjai lettek: Borbély Ferenc, Biró Sándor, Lakatos Lajos, Ludmány Gábor, dr. Biró Sándor, Szunyogh Barnabás és Weinberger Ármin. Mielőtt elnök a gyűlést bezárta volna Sarkadi László részvényes lendületes sza-1 vakban mondott köszönetét, úgy az igazgatóság, mint a fáradhatatlan tisztikarnak az elért fényes üzleti eredményért. A lelkesedései fogadott beszéd után elnök a gyűlést bezárta. Gyűlés után, dr. Biró Sándor vezérigazgató, az újonnan választott igazgatóság tiszteletére, lakásán villásreggelit adott, a mely benyúlt a késő délutáni órákba. Képviselőtestületi gyűlés. Székelyhid község képviselőtestülete szombaton rendkívüli közgyűlést tartott Doby József főbíró elnöklete alatt, melynek legfontosabb tárgya: Szabó Béla gyógyszerész, gyógytárának a felső városrészről az alsó városrészbe való áthelyezésének kérelme volt. Szabó Béla ugyanis kérvényt intézett a szolgabirói hi- ! vatalhoz, amelyben ecsetelve a nehéz megélhetési viszonyokat, s azt, hogy gyógytára a jelenlegi helyén a forgalomtól teljesen el van zárva, arra kérte a szolgabirói hivatalt engedje meg, hogy azt az Árpád-térre helyezze át. A kérelem érdekében a képvise- j lőtestület is pártoló határozatot hozott, de a szolgabirói hivatal ennek dacára, arra való tekintettel, hogy helyhez kötött engedély gyakorlatáról van szó, a kérelmet elutasi- j tóttá. Az elutasító határozatot később feleb- bezés folytán, jóváhagyta az alispáni hivatal és a belügyminiszter is. Időközben a Szabó gyógyszerész által bérelt helyiséget a csendőrség vette ki laktanya céljaira, s igy helyiség hiányából beállott az az eset, hogy Szabó engedélyét gyakorolni nem tudta volna. Újból folyamodott tehát a szolgabirói hivatalhoz az áthelyezés engedélyezéséért, de ismét el lett kérelmével utasítva. Az ügy mint az érdekeltek egyikéhez, a képviselő- I testület elé is került, ahol a szombati gyűlésen a képviselőtestület kimondotta, hogy a szolgabirói határozatot sérelmesnek tartja és annak megváltoztatása iránt felebbezést ad be az alispáni hivatalhoz. Ugyancsak feleb- bezett Szabó Béla is, aki arra is kérte az alispáni hivatalt, hogy mivel a gyógytár részére ez időszerint helyiség nincsen, jelöljön ki annak gyakorlására helyiséget a községben. Szenzációs halászati bérlet. Boronga János nagyváradi lakos 6 évi időtartamra kibérelte a gróf Stubenberg József uradalmához tartozó Ér folyót halászat céljaira, évi 3000 korona bér melett. Sorozás elhalasztása. Biharvármegye alispánja értesítette a szolgabirói hivatalt, hogy a székelyhídi járásba március 16-án elrendelt sorozást, a hadügyminiszter bizonytalan időre elhalasztotta. Tüzoltászat érdekében. Fándly József tüzren- dészeti felügyelő előterjesztésére, a szolgabirói hivatal utasította az elöljáróságokat, hogy mindazon helyeken, ahol a tűzoltáshoz szükséges gépek még beszerezve nincsennek, azt a záros határidőn belül szerezzék be, mivel ellenesetben az elöljáróság ellen a legszigo- rubk fegyelmi eljárást fogja folyamatba tenni. Közgyűlés. A székelyhídi tüdővész ellen védekező egyesület ma délután tartja éG I rendes közgyűlését a községháza nagytermében. A gyűlés tárgyai: A mnlt év eredményének ismertetése. Az L913. évi számadás előterjesztése. Az 1914. évi költségvetés tárgyalása. Társelnök választás. A halász es a szolgabiró. Az Ér folyóban jelenleg oly gazdag a halállomány, hogy a a 4 tagból álló halásztársaság, Gardó József és társai, rövid öt hét alatt 2000 korona értékű halat szállított a nagyváradi piacra. A halászok rendesen vasárnap gyűjtik össze a fogott halakat, amikor a községből is sokan vásárolnak azokból. Vasárnap délután Szunyogh Barna szolgabiró édes anyjával sétált! a folyó mellett. A halászok körül — akik a gazdag halállományt tartályba a folyóba helyezték — nagy tumultus kerekedett, a mely odavonzotta a szolgabirói is. Látva a szép halakat, vásárolni akart belőlük, annyival is inkább mert többen igen jutányosán j jutottak a jóizü csemegéhez. Egy középszerű csukát szeretett volna megvásárolni és ér- j deklődött annak ára iránt. A halász hátra I sem nézve 4 koronát követelt érette, jóllehet előzőleg egy épen olyan nagyságú halat Nusbaum kereskedőnek 1 K 40 f.-ért adott el. Midőn pedig a szolgabiró erre Gardót figyelmeztette, oly durván viselkedett vele szemben, hogy kénytelen volt magát megnevezni, s midőn ezek dacára sem mérsékelte hangját, ott hagyta a durva, goromba embert a hallal együtt. A szolgabiró az inzultusról jelentést tett Kovásznay Marcel főszolgabírónak, aki felelőségre vonta Gardót a hatósági személlyel szemben elkövetett tiszteletlen magaviselet miatt. Gardó azzal védekezett, hogy ismeretlen volt előtte a szolgabiró személye és ünnepélyesen kért bocsánatott a goromba viselkedéséért. Szunyogh szolgabiró megbocsájtott a teljesen megtört embernek, aki bizonyára okulva az esetén nem igen fog többé gorombáskodni a közönséggel. Táncmulatság. A „Székelyhídi Iparos Önképzőkör Egyesület“ táncmulatsága szombaton este zajlott le a Fürdő Vendéglő helyiségében. A tánctermet zsuffolásig megtöltötte a közönség és a legjobb kedélyhangulat met- lett folyt a tánc egész a kora reggeli órákig. A hölgyközönség köréből részt vettek a mulatságon. Asszonyok: ^.dám Gusztávné, Balogh Sándorné, Debreczeni Ferencné, Ecsedi Lászlóné, Fichtner Gyuláné (Margittá), Kiss Károlyné, Kiss Lajosné, Kalmár Lajosné, özv. Kohn Károlyné, Lakatos Imrené, Mélán Jánosné, Milotai Istvánné id. Májer Lajosné, ifj. Májer Lajosné, Marjalaki Károlyné, Nádasdi Imróné, Nagy Lászlóné, Nedeczki Mihálynó, Ötvös Kálmánná, Papp Istvánná, Platz Károlyné, özv. Pataki Ferencné, Svéda Béláné, Szabó Sándorné, Szabó Lajosné, Szabó Gyuláné, özv. Szabó Imréné, Székely Béláné, Tóth Imréné, Takács Imróné, dr. Várady Miklósné, Vágó Károlyné, Zagyva Imréné. Leányok : Balogh Mariska, Debreczeni Ilonka, Debreczeni Lenke, Ecsedi Piroska, Gazdag Juliska, Kalmár Juliska, Kohn Frida, Májer Ilonka, Mélán Jusztika, Majalaki Mariska, Nedeczki Margit, Nedeczki Ilonka, Platz Emma, Plasz Ilonka, Sárándi Mariska, Sárándi Étuska, Szabó Mariska, Szabó Erzsiké, Székely Mariska. Várady Margitka, Várady Karola, Varga Erzsiké. A első négyest 34 pár táncolta. A zenét a mar- gittai Ponta Kálmán és Lakatos Béla kitűnő zenekara szolgálta. A mulatságon felülfizettek : Őzike Károly, Stern M. Miksa 5—5 K, Dibáczki József, Dubai Emánuel, Kér. Ipartestület Bajos Sándor 2—2 K, dr. Biró Sándor, Ötvös Kálmánná, Gaál Zoltán, Lakatos Imre, Milotai István, Nedeczki Mihály, Szabó Béla, Vágó Károly, ifj. Kővári Ferenc, Papp István, Kiss Károly, Pozsony Sándor, Timarovszky Gusztáv, Dobi Béla, Kenderesi Lajos 1—1 K, Csizmadia Sándor 60 fii., melyért hálás köszönetét mond a rendezőség. A mulatság összes bevétele 253 K 60 fillért tett ki. A „Bihar—Szilágyi Gyári Dalkör“ Mezöteleg- den. 10 éves fennállása alkalmából, f. hó 14-én tartotta hangversennyel egybekötött tánc-estélyét, mely, úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült. Az elért siker a Dalkör népszerű elnökének Fenyvesi Ferenc gyárvezetőnek érdeme, ki mindent elkövetett, hogy a hatalmas hangverseny-termet megtöltő közönség igazi művészi énekben és kitűnő kabaré számok előadásában gyönyörködjék. Különös érdekességet kölcsönzött a tánc-estélynek az, hogy a zenét Szilágyi Géza, székelyhídi zenekara szolgáltatta, ki szép játékával nagy feltűnést keltett és őszinte sikert aratott. Elismerés illeti Fenyvesi Ferenc elnököt, hogy szülővárosa iránti szerétéiből mellőzte a különben szintén jó hírnévnek örvendő telegdi zenekart. garnitúra kitűnő állapotban ■W“ eladó ár-ban. a „néni