Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1913-12-13 / 50. szám
VI. évfolyam. Melléklet a „Közerdek“-hez 50. szám. Érmihályfalva—Székelyhid, 1913. deczember 13. Felelős szerkesztő SIMKÓ ALADÁR. Főmunkatársak: Érmihályfalva : VAJDA RUDOLF. Értarcsa : SZOBOSZLAY SÁNDOR. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szó- kelyhidon minden szombaton délután, a „Közérdek“ melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Nagykároly, Gróf Károlyi György-tár 20. szám Kéziratok nem adatnak vissza Nyilttér sora 50 fillér. Érmihályfalva. A szomorú nagy vásár. 1913. december 10. Egy-egy rozoga szekér döcögött végig, egy pár sovány borjut hajtottak keresztül szerdán a városon, alig egy Jpár embert hoztak csütörtökön a vicinálisok és ezeknek a hangtalan, fáradt, megtört emberkék tárcájából is alig-alig került elő egv-két, a támogatástól megásrgult, tizes bankó. Érmihályfalvanak a mai nagyvásárnál még talán sohasem volt csúnyább, szomorúbb nagyvásárjá. Ez a szomorú vásár a legeklatánsabb bizonysága annak a százszor, ezerszer bebizonyított ténynek, hogy ilyen krízisünk, ilyen méretű gazdasági válságunk eddig még nem volt soha. A hajdani érmihályfalvai vásárok hetedhét megyében híresek voltak. A hírük az idők folytán egyre inkább megkopott. Megkopott, mert a termesztmények feldolgozása az idők folyamán decentfáíizá- lódott. De ez a mai vásár, ennek a mai vásárnak a képe nem a természetes kopás ecsetjével készült. Ez a kép, a hirtelen zuhanás borzalmas képe. Ha visszaemlékezünk a tavaszi vásár hangulatára, ha az eszünkbe tudjuk idézni a múlt vásárjainak pezsgő lármáját, lehetetlen, hogy el ne facsarodjon a szivünk. Nem nagyképü póz ez, sem nagyhangú frázis. A jelen nyomorúsága mind jobban és jobban összébbhozza az embereket. Kezdünk a mások életével nem csupán önzö célból, de segítő, istápoló barátságból is foglalkozni. És most, a nagyvásár napján, mikor eszünkbe jut a tárcsái avagy a ottomá- nyi gatyás, aki erre az egyetlen egy napra tartogatta minden vásári pénzét, aki ezen az egy napon szokta beszerezni a falujában be nem szerezhető összes téli szükségletét, el kell, hogy fogjon mindannyiunkat valami mérhetetlen nagy, igaz szomorúság. Mi lesz vájjon a télen a bagaméri magyarral, hogy huzza ki a telet vájjon a piskolti paraszt? A borjúja nem kelt el, a hízójának nem tud miből dercét venni, a búzája, még a kilencszáztizen- hatos is, előlegben úszik és ki tudja mit hoz a jövendő tavasz? Nem kap-e árvizet, jeget avagy egyéb nyavalyát a minden életek reménysége, a termés? A szomorú nagyvásár kihalt piaca felette hasonlatos volt égy sok siru temetőhöz. Csak a halottukat hantoiók, avágy a frissen földeiteket siratók jártak benne igaz szomorúsággal. A gondolatolvasó sátra előtt alig lézengett a nép, a 110 kilós leányzó bódéja előtt is hiába fújta a kürtöt a széles mellű kikiáltó. „Minden darab hét“ és mégis alig akadt ember, aki hét krajcárt vásárfiára szánt volna, Csak éppen annyit költöttek, ameiiy- nyi feltétlenül kellett. Megvették a téli kabátkát, az olcsóbb fajtájút, a tavalyelőttinél sokkal rongyabbat. Beszereztek egy zsák lisztet, tésztának valót. A váltót is elrendezték istenverte kínos kínnal, hogy befoghassanak a két girhessel és neki vághassanak a nagy útnak ki Tárcsára, ki Ottományba. A város nem látja őket a tavaszig. Kell a pénz nagyon és az ilyen vásári berándulás, akárhogyan is spórolgatnák, pénzbe kerül. Fenn pedig, a hatalmas bécsi palotában szorgosan dolgoznak a pénzemberek. Februárra nagy örömmel akarják meglepni a monarchiát, sőt közvetve az egész világot. Le akarják szállítani a kamatlábat ? És ha minden simán keresztülmegy, ha minden klappol, ahogy a pénzkapacitások, tervbe vették, meglesz talán, de csak talán, a ma odahaza maradt piskolti gatyásnak, bagaméri magyarnak a maga öröme is — bejöhet majd a jövö decemberi nagyvásárra. r Érmihályfalvai lelkészválasztás. (S), Lapunk múlt heti számában hirt adtunk arról a veszteségről, amely Érmihályfalva ref. hívőit éri az által, hogy köztisztelet és becsülésben áló lelkipásztora Szatmári Sándor, előrehaladott kora miatt nyugalomba vonult De a legnagyobb lelkesedéssel és örömmel vettük tudomásul azt is, hogy a hívek nagyrésze erre a szép, magasztos és nagytudást igénylő állásra Végh József kerületi esperest óhajtja meghívni, mint akit legérdemesebbnek tart, a Szatnriári Sándor örökének elfoglalására. Minden hízelgés nélkül, s lelkünk mélyében meggyőződve konstatálhatjuk, hogy a hívek büszkék lehetnek elhatározásukra. Végh József nem csak mint a kerület kiváló íudásu esperese példaképe azoknak az embereknek, akik néhány évtizede óta hiányzanak a közélet mezejéről, de mint ember is a járás legnépszerűbb embere, aki iránt feltétlen tisztelettől viseltetik szegény és gazdag, párt- hive és ellenfele egyaránt. Mert minT denki szereti a békét, az éltető munkát és Végh Józsefet ilyennek ismerjük. RökonSzenves egyénisége, leikéből lelkedzeit hazaszeretete, bölcs, leereszkedő módra ellenálhatlan nyiltszivüsége ismeretes mindenki előtt. Nem egy, de számtalan esetben történt, hogy a járás érdekében felemelte hatalmas szavát r a vármegyei gyűléseken és épen Érmihályfalva az, aki sokat köszönhet az ő nagy körültekintése, tapintatos férfiú erélyének, amikor igyekezett a város érdekei mellett sikra szálva, a fejlődés terére lépett várost előhaladásában elősegiteni. Jóleső érzés tölti el szivünket, amidőn látjuk az igaz érdemeket jutalmazni, amikor tudjuk azt, hogy egy hosszú, munkás-élet, szakadatlan szivteljes munkálkodás, nyeri el a legszebb babérját. Mert mindnyájan tudjuk, hogy Érmihályfalván a ref. lelkész! állás betöltése — a mai nehéz viszonyok között nem csekély dolog. A legfontosabb felelőség tudata, nagy körültekintés, tapintat, erély és a férfiúi erények kimagaslobbjai nélkül ezen előkelő állás el sem képzelhető. Reméljük azt, hogy Érmihályfalva lakossága is minden tekintetben osztja nézetünket és egyhangú lelkesedéssel hivja meg a minden tekintetben méltó férfiút A nagy karácsonyi vásár kezdetét vette Gittek Lajos női és férfi divatáruházában ÉRMIHÁL.YFALVÁN, ahol az összes áruk r3n.él3ren. leszáullitott ácra-iz mellett árusittatnak. I
