Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-04 / 40. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. október 4. 40-ik szám lan elfeledett név, melyeknek viselői boldogan szenvedték el a legiszonyúbb kínokat a független magyar hazáért, csakugyan méltók az örök sötétségre ? És ott van a kérdés : vájjon az aradi hősök, e meggyalázott vértanúi a szabad Magyarországnak és nagy elődeik csak a történet márványasztalára dobottjtetemek-é, vagy ma is élnek, hisz’ mintha ma is beszélnének? Ott a kérdés: vájjon 1849. okt. 6. egy annyi dicsőséges álom, de annyi szenvedés forrásul szolgált törekvésnek a végső határjele, sírköve, úgy, hogy elmondja majd a krónikás: eddig egy szép megható, de épp ezért veszedelmes idea fixa, egy beteges rögeszme zavarta, izgatta és kergette őrületbe (1849. április 14.) a magyart, de — hála október 6-nak — kigyógyult már belőle, vagy pedig ez az „őrület" nemzedékröl-nem- zedékre kiüt rajtunk, elpihen egy időre, hogy újra megzavaija agyunkat, újra felforralja vérünket s újra neki vezessen vérfolyamokon keresztül az uj magyar Golgothának ? ? . . . Ezek a kérdések az október hatodika kérdései ? És ezek a kérdések keresztut- ként állanak előttünk az aradi síroknál. Vagy hozzájuk, hozzájuk: a lelkükhöz, a törekvésükhöz egybeforradásra, vagy el tőlük! Vagy tudjuk, mit tesz október hatodi- kát megünnepelni s akkor itt ne legyen könny, ne legyen asszonyias siránkozás, ne legyen temetés — a golgothaihalál örök biztatás a feltámadásra —, vagy nem akarjuk tudni s akkor szépen temessünk, úgy is jól tudja ezt a magyar, akkor 1913. évben terítsünk 18t8-ra és vele október 6-ra újabb leplet, sötétet, sírit, sűrűn szövöttet. Legyen akkor ismét gonosz, hazug temetés. Minden ilyen temetéssel ráhen- geritünk egy követ a Messiásra, a meghalni nem tudó s a feltámadást váró szabad Magyarországra ... Vagy már régen meghalt ez? A szivekkel, azokkal az égő, vagy keservükben megszakadt szivekkel együtt föld alá került régen ? A bitóra vont hősökkel ez is utolsót vonaglott? Október hatodikán ennek a másik ennek a fátyolos történelemnek utolsó fejezete zárult le s amiért a kurucok vére folyt, amiért a honvédek tüzbe rohantak — a nagy, szent törekvés — velük tűnt el, kicsiny szivekbe nem férvén bele, a nagyokkal sírba hullt ? Csakugyan elzengett már az „elvégeztetett“ ? Csakugyan ívncs már folytatás? Aludjatok októberi vértanuk, mert nyílnak már a szemek, szakadoznak a régi sebek, tépödik a sűrű, gvászmagyarok- szőtte fátyol. . . Aludjatok, mert mozdul, ébredezik már a magyar ! ! Royal kávéházban minden szerdán, szombaton és vasárnap mozielőadás tartutik. Változatos műsor! Belépti-dij nincs! A nagyérdemű közönség jó- akaratu támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. A nemzet vérvesztesége. Nincs az a gyilkos hadjárat, nincs az a vészes járvány, amely pusztítás dolgában ve- 1 tekednék a tengerentúli kivándorlással. Csupán J szeptember hóban az országban 8000 utleve- I let állittottak ki, vagyis majdnem kélszerannyit, j mint az előző évben s természetesen ez útlevelek tulajdonosai nem valami kéjutazásra indultak. Az óceánjáró gőzösök gyomra nyelte valamennyit. Mentek mindannyian az újvilágba, Amerika boldogulást ígérő földjére. A legrosszabb a dologban az, hogy nincs mód, nincs eszköz, amivel ezt a nagy;vérveszteséget meg lehetne akadályozni. Az Egyesült Államok köztársasági elnökei folyton Ígérik, hogy megszorítják a bevándorlást. Az Ígéret azonban csak Ígéret maradt. Mi itthon próbálkozunk szigorú törvényeket hozni a kivándorlás ellen, mind nem ér semmit. Minden héten lefülelnek egy-két kivándorlásra csábitó ügynököt, ez sem ér semmit. A dúsgazdag hajóstársaságok, a melyek privilégiumot kaptak a tengerentúli kivándorlás lebonyolítására, a a törvény védelme alatt űzik szabadon garázdálkodásaikat. Mindegyiknek van egy csomó ügynöke, akiknek más feladata nincs, minthogy emberanyagot toborozzanak az óceánjáró hajók részére. Legutóbb a kormány rendeletileg tiltotta el a katonai szolgálatra kötelezettek kivándorlását. E rendelet maradt rendelet, aki szabály- j szerűen nem tud kivándorolni az egész egyszerűen kiszökik. Ha már egyszer kint van az ország határán, a dolgát simán intézik a ha- I jóstársaságok, ametyekre nézve az a fő, hogy j a szökevény a viteldijat ki tudja fizetni. A munkabíró emberek tömeges kivándör- : lásának igen szomorú következményei vannak. Ma már nem csak az iparban, de a mezőgazdaságban is érezni ezt és nagyon is erősen gátolja ennek a két fontos közgazda- ; sági ágnak a fejlődését. A munkahiány termé- ! szetes következménye a drágaság. A kivándorlásában rejlő nemzeti vérveszSZÖLLŐPRÉS, SZÖLLŐZUZÓ, BORTAPOSÓ, Rótk Linót ZSÁKOK, CUMMITOMLOK, REZCSAPOK _____.-»-l. Ju tányos áron kaphatok saját ház. Nagykároly Deák tér. ment előre s észre sem vette, hogy egy másik még sötétebb árnyék követi. Erzsébet megállt a folyó partján és lenézett a piszkos, sebes áradatba. A szeméből néma, forró könnyek peregtek s egyre csak sóhajtozott. Ha az indián egy pillanattal később ér oda, ugorhatott volna utána a zugó folyamba, így éppen, hogy elkapta a derekát és kátra- Jántotta. De Erzsébet már ekkor egészen halálra szánta magát. Némán, de annál maka- csabbul küzdött, azt sem tudta, hogy kivel. Karcsú, izmos teste többször csaknem kisiklott a jóakaratu karok közül, de végre is elernyedt az egyenlőtlen küzdelemben. A lélegzete kifogyott és félájultan hanyatlott le. Az indián csak akkor kezdett hozzá beszélni. ügy válogatta a szókat, hogy a lány is megérthesse. Lassan kint megnyugodott és megenyhült Erzsébet. Megnyugodott és megenyhült, mert nem volt egyedül. Mert mellette volt valaki, aki hűséggel és ragaszkodással volt iránta. Éjfél felé járt az idő, amikorra a furcsa pár visszaindult a folyótól a város felé. Mikor feltünedeztek az első villamos lámpák az indián szótalan lett és Erzsébet le- horgasztotta a fejét. Némán mentek a leány lakásáig, itt kezet adott a fiúnak, azután bezörgetett. Másnap reggel újra bement a gyárba Erzsébet és dolgozott, mint azelőtt. A szive még mindig nagyon fájt, de már nem gondolt a halálra. Vőlegényére Kálmán Ferencre se úgy gondolt, mint azelőtt, epesztő vágyódással, nehéz fájdalommal. A halnivágyása, a folyóparti est után, egészséges reakciót szült s uj erővel ébredt fel benne az életösztön. Borzongva gondolt a mély, piszkos vizű folyóra és hálával az indiánra, aki erőszakkal elrántotta a sir széléről. Mikor a déli szünet elérkezett, és az indián olajtól, izzadtságtól fénylő arccal feljött a gépteremből, már mosolyogni is tudott rá. George leült a leány mellé a gyár előtt, ahol a leányok szegényes ebédjüket szokták elfogyasztani, s kezdte angolul tanítani. így ment ez egyik napról a másikra. George se szólt senkinek a folyóparti jelenetről, Erzsébet még inkább hallgatott. Volt egy. közös titkuk, amely minden faji és nyelvi külömbsóg dacára is, összekapcsolta őket. A barátságuk azonban nem maradt sokáig észrevétlen. Amikor a gyár előtt egy rövid félórára összeültek, a többi leányok vihogva, csufolkodva mutattak rájuk. Később már tovább mentek. Azt sugták-bugták egymás között, hogy üírzsébet az indiánnak a szeretője. Seki ugyan nem látta őket együtt máshol, mint a gyár előtt s Erzsébet lakóI társai attól az időtől kezdve, mikor éjjel ment haza, árgus szemekkel vigyáztak minden lépésére, de azért ők voltak azok, akik leginkább terjesztették a csúnya pletykát. A hir eljutott a leány fülébe is. Egy idősebb asszony mondta el neki. — Hallod e Erzsi, szólt hozzá. A leányok azt mondják, hogy összeszürted a levet ^ az indiánussal. Vigyázz magadra, hogy szé- * gyenbe ne essél! Erzsébet haragtól szikrázó szemmel hall- ! gáttá. Azután igy válaszolt: — Köszönöm a jóakaratát Mari néném. 1 Csak bízza rám a magam dolgát. A leányok- i nak meg mondja meg, hogy söpörjenek a maguk portája előtt, nekem pedig hagyjanak békét, mert csúnyán járnak. Mari néni sietve kotródott el a jóakaratával, de megvitte a szót a leányoknak. Még meg is toldotta a maga fantáziájából, hogy Erzsébet ügyvédhez megy és becsukatja őket, ha a becsületében gázolnak. Egy vasárnap délben, ahogy a templomból kijött, ismét a folyó felé aprózta lépéseit. Hátra se nézett, olyan biztos volt benne, hogy a hűséges indián ott van a nyomában. S csakugyan, mikor kiért a házak tömkelegéből, egyszerre a karján érintette valaki. — Hová mégy? műterem Nagykároly, Könyök-utca 11. szám. Készítek a gyökér eltávolítása nélkül is: természetim fogpótlásokat aranyban és vulkánit kautscbukban; szájpadlás nélküli fogpótlások u. m.: aranyhidat. koronák, csapíogak a legmüvészi- esehb kivitelben. Foghúzás. Foylömés. László Jenő vizsgázott fogteohnikus.
