Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-27 / 39. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. szeptember 27. 39-ik szám EGÉRKEZETT Ugyanott egy keresk. tanfolyamot végzett kisasszony alkalmazást nyer. a legújabb divatu kabát, ragián és mindennemű női felöltő mintagyüjte- ményem, melyet elsőrangú külföldi cégeknél szereztem be. RaktároTVtuml őszi és téli újdonságok melyet ajánlok a n. é. hölgyközönség szives figyelmébe. Tisztelettel KATZ divatterme Nagykároly, Nagypiac, kapaszkodásnak, de viszont a legköny- nyebb módja anyagi s erkölcsi züllésnek. Nálunk mindenki olyan meiész vállalkozásokat kezdeményez, amelyeknél a milliók csakúgy röpködnek a levegőben s s nem veszik példának a német munka lassú lelkiismeretességét, mely pedig végeredményben mégis biztos jólét a vagyo- nosság felé vezet, ti ezért kártyáznak olyan sokat és olyan nagy összegekben Magyar- országon, mert mindenki egy nap alatt szeretne megszerezni a gondtalan megélhetés alapjait. S ezért játszanak olyan elemek s olyan nagy tételekben a tőzsdén, mint amennyiben s aminő mértékben egy országban sem. 8 ezért olyan nagy a szomorúság most mindenütt, mert még a leg-, kisebb kunyhóban is megérzik annak a nagy veszteségnek a hatását, mely a tőzsdén érte a feleket, a háború kitörése alkalmából. Bizony hazárd nép vagyunk mi magyarok. Nem szeretjük a lassú tempót s inkább a nyakunkat törjük ki lóhalálba való nyargalásban, mint hogy türelmesen, lassan, de biztosan jussunk el a nemzeti vagvonosodás kellemes kikötőjébe. S ha annak a társadalomtudományi bölcselőnek tényleg igaza van s bennünket a vérmérsékletünk kárhoztat ez átkos szokásokra, akkor — sajnos — nem is remélhetjük, hogy ennek valamikor vége szakadjon. Akkor mindhalálig az a köny- nyelmü hazárd nép maradunk, aminönek a külföld s mindazok, akik figyelmesen szemlélnek, tartanak. Pedig milyen jő volna, ha észhez térnénk. Ha belátnék, hogy csak az a nemzet tud előrehaladni, döntő fontosságú szerepet játszani a világ szinpadán, amelynek verejtékes munka utján szerzett s megtakarított tőkéje van s amelyik a legkisebb puska dörrenésre még nem kénytelen nagy értékeket képviselő papírjait oda vetni a világ piacára, hogy azzal fedezhesse napi szükségleteit. A most lezajlott nagy pénzügyi dereutt talán mégis észhez térit egy néhány ha-r zárd fajmagyart s beláttatja velük, hogy többet ér liangyü szorgalommal lassan, de biztosan révbe evezni, — sem mint kutyafuttában s egy nap alatt meggazdagodni, vagy ami legvalószinübb, tönkremenni. Szelíd panaszok. A víz. A nagykárolyi viz. Külön fejezet, ép úgy, mint a nagykárolyi sár. A kettő között az aj külömbség, hogy az egyik van, a másik nincs. Gyengébbek kedvérért: a viz nincs," de ha van is, akkor sem ér semmit. Vannak egész utcák, melyekben nem találunk kutat. így azután meg lehet érteni, hogy némely kúthoz, mint valami bucsujáró helyre zarándokolnak a puttonyos cselédek. A legtöbb kutban sincs köszönet: beteges, csirákkal, nyavalyákkal elegy a vize. Most is járja a tífusz, általános a vélemény, hogy egy két utcai kút temérdek embert már meg is fertőzött. A vizet elküldték Pestre, hadd vizsgálják a hatóságok, van-e benne bacillus ? A vizsgálattól a betegek bizony nem lesznek egészségesek, az egészségesek viszont j vígan tovább isszák a mérges kút vizét. Nagykárolynak rossz az ivóvize, ez régi nóta, még sem segít rajta senki. Hány árkus papiros, hány hordó tinta fogyott, hány lerágott í kalamáris kopott el, hány foltos tintatartó száradt be azóta, hogy a vizjavitását tervezik ! És hány bizottság, albizottság és egyéb bizottság „tanulmányozta" ezt a kérdést! Az eredmény : semmi. A városnak az a főgondja, hogy húszezer korona költséggel a Széchenyi-utcán beszakadt csatornázás létesítsen. A régi rómaiak — annyi ezer év előtt — ha meghódították a barbár tartományt, első gondjuk volt utat, vízvezetéket építeni, Mi püspöki palotára vágyódunk, ugyanakkor, mikor a ku'tura legelső szükséglete, a tiszta, jó viz nincs meg. Igazán nem az én fanyar toliamra való az az isteneknek való komikum, mely a helybeli viz körül felségesen tombol. Próbafúrásokra eddig húszezer koronát dobott ki a város és a fúrások alkalmával talált vizet a hivatalos vegyi elemzés nem ihatónak, vasasnak, miegyéb rossznak találta. Szeretett polgármester urunk valahogy az a bogara támadt, hogy Nagykárolyban jó víznek muszáj lennie. Diktum, faktum, nekibuzdultak a tollak, kerekedtek az ékes és alázatos instanciák a földmivelési miniszterhez, küldje el az állam fúrógépeit Nagykárolyban. A fúrógépek végre megérkeznek és megkezdődtek a fúrások. Áhitatosan, lélekzetün- kot visszafojtva lestük az eredményt. Mintegy száz helyen túrtak lyukat — hiába, a viz rossz. A gépek azonban örökké nem maradhatnak -Nagykárolyban, más városnak is kellenek, ma már, ha jól tudjuk, Dicsőszent- mártonban fúrnak és mi ismét várhatunk pár hónapig —- vagy évig — amig hozzánk kerülnek. hogy újból próbáljanak. Ha én polgármester lennék, nem törődnék a haszontalanul kidobott húszezer koronával, hanem üstökénél meqragadnám azt a véletlen, hallatlan, csudálni való, páratlan és buta szerencsét, hogy a hires forráskutató Spaldig őrnagy7 állandóan Nyitrán lakik, elmennék hozzá, megkérném, szedje elő varázsvesszejét és kopogja ki, hol van Nagykároly közelében jó viz. Spalding őrnagy ingyen kísérletezik, csak teljes eredmény után kíván pár száz koronát, de hiszen ezt megérdemli és inkább adok pár száz koronát annak, aki jó vizet talál, minthogy kidobok húszezer koronát — hiába. Vagy pedig, ha polgármester volnék, rendezném a Kaplony úti vasúti árokban levő forrást, melynek vize 11 egérkeztek az őszi divat QóZlier Kálmán összes újdonságai förfidivat-üzietébe Nagykároly, Deák-tér 10, A hires „ITA“ kalapoknak egyedüli raktára! —- A határon át akarsz, anyuska ? — Ha az Isten is úgy akarja. És azután nehéz sóhajtással tette hozzá az asszony: — Más idők járnak ma erre ; az emberek rosszak, egyedül vagyok, senkim sincs, nem maradhatok közöttük. A csavargó mélyen lélegzett és tompán felelte: — Én is egyedül vagyok. És mintha megakarta volna ezt erősíteni, ami pedig kiabálva ritt le külsejéről, hozzátette : — Egészen egyedül. Az asszony megint csak sóhajtott, mielőtt beszélni kezdett volna. — Ott akarok át a határon, ahol a határnak nincs szája. A csavargó megrázta a fejét. — Bajosan megy az, anyuska. A határon most végig áll a sereg, aligha mehetünk át az őrök között. Az asszony csüggedten nézett a határ felé. A messzeségben már látszott, mint száguldoznak ide s tova a határt őrző kozákok apró lovaikon. Őrjárat őrjáratot követett; teremtett lélek alig suhanhatott volna át azok tűzvonalán. — Mondtam én neked, hogy most más világ van. Azelőtt sohasem járt erre annyi katona, mint ma. Azok bizonyosan várnak valakit, keresnek valakit . . . — Kit keresnének anyuska ? — Tanultad te valaha a históriát ? A csargó tagadólag rázta fejét. — Nem baj, suttogta asszony, igy is megérted. Csak azt kell tudnod, hogy már más országban is meg volt ez, ami most nálunk van. Látod én tanultam a históriából, hogy mikor már igen-igen nagy volt a nyomorúság a frankok hazájában, akkor ott is úgy csináltak a muzsikok, mint most nálunk. A csargó kérdőleg nézett az asszonyra. — Hát te semmit se hallottál arról, ami a Yéga mellett történt? — Semmit anyuska. — Ej, ej fiacskám, de furcsa. No látod, hát most már két hónapja, hogy a muzsikok felmentek Pétervárra az atyuska elé, de a cár katonáit állította eléjük. Hanem most nem úgy volt, mint annak előtte, mert a kozákok nem bántottak senkit, csak odaálltak közéjük s úgy indultak velük a cár elé. A csavargó felütötte a fejét. — A cár elé anyuska? — Oda. Eléje. De tudod, akkor az atyuska már nem volt ott, elment, eltűnt, hasztalan keresték. Csak, aki ott volt, az járt azután pórul. Azokat vitték a börtönbe, a börtönből a vérpadra úgy, hogy ma is patakban folyik a vér a Néva felé. De hát látod ez már nem uj dolog; ez már igy volt más országokban is, csakhogy éppen a cár fejét nem ütötték le, mint a franciáknál. A csargó kétkedő hangon vágott közbe : — Azt is megölték volna? Az asszony kissé sértődve erősködött: — Meg ám, bizony megölték volna. Látod, az uj palota előtt fel is állítottak egy díszes vérpadot s feléje rótták, hogy ez a Romanov Alexis számára készült. Csak épen amiatt nem használják, hogy az Alexis feje gördüljön le rajta először. Bizony jól tette azt atyuska, hogy mire a kozákok bejöttek, már nyomát se találták, hasztalan keresték. — Mit gondolsz, most is keresik még, anyuska ? — Keresik, hogy ne keresnék. Nem látod, hogy állnak a határon miatta ? Hát mikor volt ez igy ? Mikor járt itt ennyi katona ? Pedig az atyuska régen át van már a határon. Szinte reszkedve fűzte hozzá: — Bár már mi is át lehetnénk. A csavargó megállóit. — Hallgass ide anyuska, jól figyelj reám. így ketten mi könnyen átmehetünk, ha tö is úgy akarod. Az asszony türelmetlenül kiáltott:
