Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-25 / 4. szám

2-ik oldal.

KÖZÉRDEK

január 25. 4-ik szám.

i FEHÉRNEMŰT, CSIPKEFÜGGÖNYÖKET, NŐI BLOUZOKAT LEGSZEBBEN TISZTIT: |

1 FEUERSTEIN MOSOINTÉZETE DEBRECEN, Piac-u. 631

Fióküzlet: Arany János-utca 15. szám.

Telefon: Főüzlet 11—57. Fiók-üzlet 732

kiszámíthatta a részvény „b elért ékét“, a melynél magasabbra a kurzus alig ment.

Hát megmondjuk Önnek, tisztelt részvényes ur — akármennyire népszerűtlen és gyöngédség nélkül való dolog bajba jutott embernek még kellemetlen őszinteségeket is mondani, hogy ön és részvényes társai azért mentek bele a tőkefölemelésekbe, sőt az uj alapításokba is, mert az volt a reményük, hogy a részvények értékemelkedése meghozza ugyan- axt a hasznot, amelyet a múltban szokott hozni. Nem azért, mintha önzetlenül lelkesedtek volna az ideáért, hogy vezető pénzintézeteink hatalmas saját tőke fölött rendelkezzenek, hogy a pénzpiac erősittessék, hogy uj gazdasági intézmények alakuljanak, hanem természetes, nem is jogosulatlan és célt nem is tévesztett Önzésből. Az üzletnek meg vannak a kockázatai; s ha a részvényesnek jó volt a múlt haszna és jó lett volna az, amelyet, várt és remélt, akkor szenvednie kell azt a veszteséget, amely a nemzetközi viszonyok közvetett hatásaként reá szakadt. És ha a forgótőkéjétől vonta el ehez a pénzt, — ez félig mindenesetre az ön hibája — félig azé a sajátságos véletlené, hogy mindezt előre nem lehetett megszagolni.

Nézzük most már a pénzintézetek szempontját. Tőlük talán rossz néven lehet venni, hogy a pénzszűke bekövetkeztével nem fizették vissza a részvényeseknek a részvényekbe fektetett pénznek azt a részét, a melyet ők most jobban használhatnának. De ha meg is tehetnék, ezzel épp oly hibát követtek volna el a jövő ellen, mint amilyen mulasztásuk lett volna, ha a tőkefelemelósnek alkalmát elmulasztották volna. A hitelkrizis alatt — amelynek, sajnos, még mindig nem vagyunk a végén — a nagykárolyi piacnak épp a nagy tőkéjű pénzintézetek voltak az erősségei. A helyi hiteligényeket épp az a nagy tőke tudta zavarok nélkül kielégíteni, am- lyet se a viszleszámitoló hitelezők, se a megriadt betevők nem vonhattak el rendeltetésüktől, a hitelszolgálattól. S ha már azokról a hitelekről is van szó, amelyek épp a tőke- fölemelések miatt születtek, föl kell említenünk azt a nem jelentéktelen dolgot, hogy az értékpapírokkal fedezett kölcsönökre kértek ugyan fájdalmat okozó ..pótfedezeteket“, de egyetlen esetről se tudunk, amikor ilyen kölcsönöket „exekutáltak“, a fedezetet kényszer eladás utján értékesítették volna. Igaz, hogy az intézetek ezzel a maguk érdekét is szolgálják, de szolgálatot tettek a részvény- tulajdonosoknak is. *

Az azonban tény, hogy a bankok magas kamatot szedtek, igen magasat és hogy emiatt főként a részvénytulajdonos, aki részvényeire adós volt, rövidséget szenvedett. A részvénye öt százalékot jövedelmezett a lombard- kamat sokszor kétannyi volt. És drága volt az egyéb kölcsön is, amelyet a részvényes tárcahitel, vagy bekebelezett adósság révén vett igénybe a banktól. Erre kettőt kell viszont elismerni. Az egyik, hogy a pénz nemcsak Nagykárolyban volt drága, hanem mindenütt a világon. A pénzintézetek drágán kapták a pénzt és drágábban adták tovább. Hogy a maguk saját tőkéjét, a rengeteg betéteket miért nem használták föl arra, hogy a piac nak olcsó pénzt adjanak ? T. részvényes, önnek egyik legfőbb érdeke az, hogy a részvény belértéke nőjjön, hogy az osztalékot fizesse, — és ezzel az érdekkel tejesen egyezik az, hogy a pénzintézet igyekezzék a lehetőséghez képest jó üzletet és jó hasznot csinálni, erőt gyűjteni a kikerülhetetlen veszteségekre. Mert amit a részvényes nem lát, (és jobb is, hogy nem lát) hogy a bankok veszítenek is árfolyamdifferenciákon, megromlott üzleteken, ogyebeken, az szintén gondot ad a „szuverén“ igazgatóknak és erre a fedezetet, a tartalékot épp a részvényesek érdekében ott és akkor kell megszerezniük, amikor alkalom van rá.

Végül azonban a részvényesnek nincs oka több kétségbeesésre, mint bárki másnak, akit a rossz pénzviszonyok sújtanak és aki a súlyos fordulatot nem láthatta előre. (Mert, hogy ekkora nagy lesz a krízis, azt még Panger se sejthette.) Megesett, az ily elspe- kulálás a legalsó rétegekben is. A szegény paraszt három disznót vett, hogy majd kihizlalja és száz forintot keres rajta. A disznó ára azonban lement és a paraszt annyit se kap érte, mint amennyiben neki a malac a kukoricával és a moslékkal került. Hát tehet a paraszt szemrehányást annak, akitől a disznót vette ? Igen nehéz, válságos a helyzet — de határa és vége lesz egyszer. A részvényes pedig, ha ezt az időt átúszta, ismét megtalálja a hasznát és az érdekeinek kibékitósét. Ma esküszik : „csak egyszer tudják túladni fél veszteséggel a részvényeken, soha többet az ügynökkel nem állok szóba“ ; — de ha eladhatja, újra várni fog vele, hátha húsz koronával többet kap érte, vagy ha eladja, újakat vesz helyébe, mert aki a tiszta üzletnek kínálkozó alkalmat meg nem fogja az józan ugyan, de élhetetlen is.

Ejtsünk még nehány szót arról, ami tényleg a legkönnyebben megtámadható a mai helyzetben: az uj alapításokra, amelyeket „nem a közszükség hozott létre“. Nos, semminő uj vállalkozást, vagy üzletet nem hoz az úgynevezett közszükség életre. Nincs szükség egy városban ötödik szabóra, második mozira, harmincegyedik orvosra, vagy százötödik ügyvédre, mert az emberek eddig a négy szabónál is megcsináltatták a ruháikat, elfértek egy moziban is és a betegeket kényelmesen ellátja a harminc orvos is. És mégis megesik, hogy az ötödik szabónak is jól megy, a második mozi is beüt és a százötödik ügyvéd is megtalálja a klienseit.

A jövőnek kecsegtető kilátása vagy reménye ad ösztönzést arra, hogy az uj alapítások történjenek és ez viszi rá az emberövid szavakkal kifejteni és megvilágítani és a közönség nagy gyászának szerény tol- mácsolója lenni.

Ájtatos hallgatóim ! A gyász, lelkünk őszinte fájdalma és fölindulása, a könnyek, melyek szemeinket sűrűn elfátyolozzák talán azért, hogy ne lássuk mindjárt elég tisztán a rettenetes csapást, melyet a sors keze reánk mért, mindmegannyi igaz kifejezői a vesztesség nagyságának, az elhunyt iránt érzett megbecsülésnek és szeretetnek. Mehesz- pédaj sei ódom nikor seóolom gódol hü a hátramaradottak följajdulásából ismered meg — mondják bölcseink — az elköltözött igaz értékét. Besó sehoodom nifter min hoajlom olvassuk a Midrásban, „Midőn az ember elköltözik e földi világból Hakodojs boruch hű Omór le malachi hasei^sz szól az örökkévaló az angyalok karához : Rőüj ma habe- rijajsz ajmrajsz olov nézzétek csak, hogy mit mondanak róla az emberek Kosér hojo, joré somájim hojo, plojni zeh vajon becsületes volt-e, vajon istenfélő volt-e az illető. És igen hallgatóim ebben az az igazi tanulság rejlik, hogy az emberek, ha már az életben levőről nem igen hajlandók szükkeblüségből és irigykedósből az igazi elismerés hangján szólni, de Besó seodom niftor midőn kilehelte lelkét és senkinek útjában nem állhat, akkor igenis nem tétováznak az igazat minden korlátozás nélkül bevállani és az angyalok is, az igazság hordozói is bíznak az emberek Ítéletében, igazmondásában, bírálatában és dicséretében, akkor igenis figyeljetek isteni lények, az igazság hozdozói, szól az örökkévaló, mit mondanak élő embertársai róla, derék ember volt-e, vallásos volt-e. És a szontirás, ha figyelemmel kisér- ük minden szavát és minden betűjének

különös nagy fontosságot tulajdonítunk, lehetetlen észre nem vennünk, hogy mily hangsúlyozással emeli ki nagy emberek halálánál, hogy az emberek megsiratták és meggyászolták, amivel bizonyosságot akar nyújtani arra nézve, hogy a nagy halott igazán és minden kétségen felül nagy ember volt. Három nagy és halhatatlan férfi hálájánál, elhunytánál találjuk a Torá 5 köynvében azt a dicsérő megjegyzést, hogy az emberek megsiratták. Jákob ősapánk, Áron, a főpap és Mózes, nagy tanítónk halálánál. Jákobot, megsiratták az egyiptomiak hetven napig. ɧ Izrael házai harminc na- napig siratták Áron után. És Izrael fiai megsiratták Mózest harminc napig. Ájtatos híveim! Es e három mondat olvasásánál mindjárt szemeinkbe ötlik a kérdés: Mit jelentsen a sirató személyek különfélesége Jákob Áronnál és Mózesnél ? Mig Jákobot az egyiptomiak siratták, addig Áront Izrael házai és Mózest már csak Izrael fiai. És a felelet, melyet részben a Midrás nyomán adunk, Jákob, Áron és Mózes jellemének különbözőségét akarja e eltérésekben feltüntetni. Jákobot az egyiptomiak gyászolták, mert tolerantiája, elfogulatlansága, nagy emberszeretete és bölcsessége a másvallásuak megbecsülését, szeretetót és tiszteletét ki tudta magának vívni. Közöttük élt. Egyiptomban békességben és nyugalomban. Szerette őket és szerették őt. Áron' és Mózes ellenben életok és működésűk helye legnagyobbrészt a sivatagban, a külön nemzetté tömörült és minden néptől különváltál! élt Izrael körében volt és csak Izrael élvezte közvetlenül áldozathozó működésük élvezetes gyümölcsét. Áront tehát a békeszerző főpapot, ajhev solajm verajdóf solajm, ki

szerette a békét és törekedett utánna, ki a családok nyugalmára, szent békéjére és csendjére ügyelt és nem engedte azt föl- dulni és háborgatni, ahová csak áldást osztó keze ért Áront midőn örökre lehunyta szemét Izrael házai, családjai gyászolták leginkább. Mózest azonban a jog, az igazság, a tan hirdetője, a rend és fegyelem szigorú őrét, az isteni szó tolmácsolóját, a bűn erélyes üldözőjét és büntetőjét, (Izrael feddője és dorgálója) a férfiak erős kezű vezetőjét és szervezőjét, Mózest Izrael fórfiai siratták meg, kiben szigorú, erős kezű vezérüket veszítették el, aki hatalmas egyéniségével mintegy vaspánttal összetartotta az egyenetlenkedő, békétlenkedő, széjjelhuzást szító elemekből álló népet.

A ma lelkipásztorának, ájtatos híveim, "Izrael gyülekezetének mai szellemi vezetőjének egyesíteni kell magában mindazt, ami a bibliánk említett három nagyjánál kidomborítva halálunk külön-külön kitüntette. Kell, hogy legyen: a vallás, jog és igazság szigorú tanítója és védelmezője, kell hogy legyen Izrael házai, a családi szentély tisztaságának és békéjének őre és amennyiben módjában áll előmozdítója és istápolója és kell hogy legyen más nézetüekkel és más felekezetüekkel szemben toleráns, elfogulatlan, az igazi, határt és korlátot nem ismerő ideális emberszeretet lelkes hirdetője és apostola. Vallásosság, béke és szeretet a három erős .oszlop, melyen a zsidó pap sikeres és áldásos működése biztosan nyugszik.

És ezen három oszlopon nyugodott a mcgdicsőült lelkipásztorunk egyéniségének nagysága is. E fényes tulajdonságok avatták őt e nagytekintélyű hitközség kiváló papjává, ezen nagy eszmék szolgálatában emel-