Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-06-14 / 24. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. junius 14. 24-ik szám. ROTH LIPOT laikeieikedéie Magykaroly Deák-tér. Ajánlja permetező készletét nagy választékban. Eredeti Eklair Yermorel permetezőket és kénporfurókat is állan- o-o dóan raktáron tart. o-o gr Tanuló fizetéssel felvétetik. \'M Sajnos, kevés városban fog akadni ilyen okos és önzetlen ember. Ott, ahol akad, bizonyosan hamar létre jön a hatósági ellenőrzés alatt álló élelmiszer beszerző vállalat, vagy ha ez nem is, alakul a lakosok körében hamarosan egy egyesület, amely közvetlenül termelőktől szerzi be az élelmiszereket s minden nyerészkedés nélkül juttatja el ezeket a fogyasztó közönséghez. Ott, ahol sehogy sem akarnak a téveszmék, a ferde felfogások légköréből kievickélni, siessen a falvak népe a városi lakosság segítségére. Beszéljenek össze a falvak gazdái, hogy öli kötelezik magukat bizonyos élelmiszerek termelésére; aztán küldjenek deputációt a város gazdasági tanácsához és ajánlják fel a termelt élelmiszert. Jelentsék ki, hogy ők többé a közvetitőkkel no«) akarnak szóba illani, hanem csakis a fogyasztókkal; nyújtson rá módot a város, hogy a közvetlen érintkezés létrejöhessen. Tisztelt városi lakosság, most már nem ér semmit a sopánkodás, nem ér semmit a hamleti tépelődés: „enni, vagy nem enni“, most már tenni kell. Az-alvó szemeknek fel kell nyilniok, detronizálni kell az eddigi élelmezési szaktekintélyeket s újat kell helyettük választani, a szervezkedésben rejlő hatalmas erőt. A termelőkön nem fog múlni a dolog. Azok boldogak lesznek, ha jövőben nem kell szóba állniok azzal a szipolyozó haddal, amely éppen úgy szivta az ő vérüket, mint a fogyasztókét. A becsületes termelőnek becsületes fogyasztóval való baráti kézszoritása az egyetlen eszköz arra, hogy a kőzélelme- zés mostoha viszonyain valamikép segítsünk. Itt a legfőbb ideje annak, hogy öntudatos, célravezető munkához fogjanak nemcsak a termelők, — akikben erre megvan a jóakarat, — hanem a fogyasztók is, különösén a városok lakossága. Mert mégis csak hallatlan, hogy a tojást pl. drágábban fizessük meg itt, mint akár Budapesten, a fáért épen any- nyit fizessünk, mint az alföld legtávolibb városaiban, a disznóhus kilójáért ppdig 80 krajcárt fizessünk, amikor a piacon a vásár alá kerülő disznót kilónként 58—60 krajcárért lehet venni. Meg kell indítani a mozgalmat a gazdasszonyok között, amelyben jelentsék ki kötelezőleg: 1. Úgynevezett szedőktől, kofáktól semmit sem vásárolnak. 2. Tojásért darabonként még a téli időszakban is 6* fillérnél többet nem adnak. 3. A tehéntej árát nyáron 20, télen 24 fillérről emelni nem engedik. 4. Egy liter tejfelért 70 krajcárnál többet nem adnak. A magunk részéről ígérjük, hogy a legerősebb támogatásban részesítjük a mozgalmat. Készséggel felajánljuk az ösz- szes írásbeli teendők díjtalan teljesítését. Érintkezésbe lépünk a termelőkkel, gondoskodni fogunk összeköttetést létesíteni a vezetőség és a termelők között, egyszóval az összes adminisztratív teendőket hirdetéseket szives készséggel teljesen díjtalan végezzük. A mozgalom sikere kizárólag asszonyaink összetartásától függ, s a mozgalmat ki kell terjeszteni minél szélesebb körökre és minden irányba. Aláírási iveket kell körözni, s mi biTTiaradék szövetek igen jutányos áron kaphatók 'I Női kosztüm- keimék o-o aiafoni Jenő po§ztóáruházában :: Nagykároly, Deák tér ♦ ÚRI- 0-0 SZABÓSÁG romát fogta és különös ringó léptekkel ment .-oldalam mellett és én haladtam vele egyenesen a templom ajtaja felé. Az ajtó annélkül, hogy valaki megérintette volna, megnyílt. Beléptünk. Az egyház hatalmas hajója üres volt. A padokban senki. Vakitó fehér világosság sugárzott mindenfelől. Az oltárok arany cirádái csillogtak, a szűz Mária képe, mintha elevenen mosolyogna, a gloria szikrát hányt és az orgonából csodálatossal! mély, búgó, megkapó hang özönlött felénk. Tömjénszag párolgóit vékonyan, könnyedén a levegőben. És ragyogott minden, a menyezet, a falak, sőt az oszlopok csúcsíves bajlásai is. Megálltunk egy oszlop mellett. A leány puha, hideg kezével vógigsimitotta homlokomat. A szemem hirtelen kidagadt és csodálatosan megélesedett a látásom. A világosság egyszerre sok-sok ezernyi vékony, reszkető fehér sugárrá foszlott, amelyek mind egyenesen fölfelé törekedtek, ezután egybefolytak, egybe olvadtak és ragyogó párává váltak odafönn, a ködben. A leány egészen közelembe hajolt és szilárd, érthető hangon megszólalt: — Látsz ? — Látok. — feleltem súgva, mialatt fogaim összekocoktak. — Mit látsz? — Sugarakat. Sok sok ezernyi sugarat. A leány hangja egyszeriben melegebbé vállott, mintha egy kissé remeget volna is. — Nem sugarak ezek, hanem imák, amelyeket ma itt elmondottak és amelyek arra várnak, hogy az Ur meghallgassa őket. Nézd a magasba tör mindenik, ahol a teremtő lelke lakik. Mindenféle imák, kegyes csalók, jámbor hazugok és kétszínű ájtatoskodó könyörgései. Szenvedelem, vagy bűn ragad valameny- nyihez. Majd meglátod mindjárt. Mert a hazug könyörgések már nem jutnak az ő színe elé, elnémulnak félúton. Köddé és párává lesznek, az Ur zsámolya elé csak a tiszta lelkek könyörgése kerül. Nézd 1 És a templom egyszerre homályosodni kezdett. A sugarak halványodtak, foszladoz-! tak, előbb ritkábban, azután egyre sűrűbben. A vakitó világosság egyre szürkült. A falak nem csillogtak többé. A templomhajó mintha szélesednék, az oszlopok csúcsba menő ivei közzé bevette magát a homály. Az orgona egyre tompábban, elhalóbban és szomorúbban, búgott. Majd vak sötétség borult reánk egészen. Csak egy, egyetlen sugár ragyogott a maga szűz fehérségében, csillogva metszvén át a fojtó feketeséget. Egy vékony, tiszta sugár, mely merész egyenességben tört a magasság felé. A szemem belékáprádzott a nézésbe. Hirtelen, hevesen, a kíváncsiságtól remegve ragadtam meg kísérőm karját és a sugár felé mutatva, kérdeztem: —j Hát ez ki ? Hát ez kinek az imája . . . __ Egy pillanatig habozott. Azután megszól- lalt. — Egy leányé, egy szegény, szerencsétlen leányé. Egy leányé, aki szeretett és akit megcsaltak. —* Bünbocsánatért imádkozott? — Oh nem. Az ő imája tisztább* és ma- gasztosabb. Csalni bűn csak, megcsalatni nem. A csalódás csak szerencsétlenség, mely nem szorul bocsánatkérésre. Aki ilyenért imádkozik, fölösleges munkát végez, mert őt nem sújtja a jövő élet veszedelme. Ellene nincs harag az égben . . . Izgatottan sürgettem: — Dehát miért imádkozik? — Hallgass meg nyugodtan és elmondom. A leány fiatal volt, szép, szerelmes és hivő. A férfi okos, hideg, szépszavu és üres szivü. Eléje került a leány és ő körösztül gázolt rajta. És ahogy meggyalázta, hát otthagyta. A tönkre tett leány sírva várta sokáig a csábitót, mig arcáról lemosták ifjúsága rózsáit a könnyek. A férfi járt uj kaland, uj szerelem után. Azután megházasodott szerelem nélkül, érdekből. A leány, akit elvett gazdag volt és szép, nagyon szép. De hiába volt a pap imája, áldás nem volt a frigyen. Mintha láthatatlan árny ült volna közéjük, a lelkűk kereste bár, de nem talált egymásra. Fáztak egymás mellett mind a ketten, hideg volt a fény, mely körülvette őket. Lassankint azután az
