Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-04-05 / 14. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK Megérkeztek a tavaszi különleges sörök: bajor, maláta, márcziusi, salon, király stb., úgy hordókban, mint palackozva ládánként megkezdem árusitasát. A nagyérdemű fogyasztó közönségnek felhivom figyelmét (különösen a gyengélkedőknek) maláta sörömre, mely kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánltatik. o-o Tisztán kezelt áruk! o-o „haggenmacher“ kőbányai söreinek főraktára ifj. Matolcsy Sándor Telefon 122 sörraktára Telefon 122 1913. április 5. 14-ik szám. Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér (nagypiac) A Szolyvai és Polenai vizek fő elárusitását Nagykároly részére átvettem s abból állandó nagyraktárt tartok. — Természetes és nem szénsavval telitett. — Óvakodjunk utánzatoktól mely az egészségre ártalmas. Eredeti csak a Schönborn-féle uradalmi viz. Kapható minden jobb o-o füszerkereskedésben. o-o Sör-udvar. Gyors kiszolgálás kijátszása és a pénzintézetek vasárnap délelőtt nyitva tartják üzlethelyiségeiket, ahol hétköznapi hangya buzgalommal dolgoznak a tisztviselők és bonyolítják le az üzleteket. Ez az eljárás határozottan beleütközik a királyi szentesítéssel ellátott 1891. évi XIII-ik törvénycikkbe, a melyet betartani, minden polgárnak kötelessége, sőt még azoknak a pénzintézeteknek is, ahol a vármegye főispánja, a város polgármestere, rendőrkapitánya és több tisztviselői, igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagsági állást viselnek. Minthogy pedig az eddig megjelent kereskedelemügyi és belügyminiszteri rendeletek között olyat, — a mely a nagykárolyi pénzintézetek, magántársulatok és vállalatokat a vasárnapi munkaszünet alól felmentette volna — nem találunk; azon nyilt kérdést intézzük rendőrkapitány úrhoz, mint a vasárnapi munkaszünet végrehajtása ellenőrzésével teljes felelősséggel megbízott városi tisztviselőhöz: Hajlandó-e intézkedni az iránt, hogy az összes helybeli pénzintézetek, maga n- társulatok és vállalatok, a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt szigorúan betartsák és az intéseteknél alkalmazott tisztviselők, a hivatalos teendők végzése alól felmentessenek, illetve attól eltiltassanak ? ? Mi csakis az érvényben levő törvény betartását kérjük s ha kérelmünk sikerre nem vezetne, megfogjuk találni a módot arra nézve, hogy Magyarország szentesített törvényei betartására, a város minden polgárát — még a felsőbb fórumok igénybevételével is — reá kényszeritsük. Kiváló tisztelettel a „Közérdek—Érmellék“ szerkesztősége. Nagykároly - kertváros. (II. közlemény.) (Ss.) A múltkori számban megkísértettem híveket toborozni a kertváros eszméjének. Igyekeztem kimutatni egészségügyi, városszépitési, erkölcsi jó hatásait annak, ha az utcákat, tereket Tásitjuk, parkosítjuk és pedig minél dussbban, pazarlóbban, hogy végül valóságos erdőben lakjunk. Örömmel szemléltem a héten, hogy a Melinda-utcán, (hol tényleg igen kietlenül vörösük a jellegzetes nagykárolyi kőkerítés) ültetik a fákat, melyek eleven, zöld lombjukkal elfödik majd ezt a pusztaságot. Ugyancsak jóravaló gondolat volt a Melinda és Weselényi-utca találkozásánál terpeszkedő árokpartot is hefásitani. Eszembeötlött, hogy vajon találkozik e olyan akadékoskodó, régire szabott pógár, aki ezeket látva helyeslő fejbiccentés helyett effélét mormog, hogy: „Mit rakják ide ezeket a fákat, az útba!“ Mert ott már nem lehet a rendes útról le- döcceni a szekérrel, túl az árkon, hogy a gyepen keresztül csatangoljuk. Ezért van titban a fa. Vajon akad-e, aki az utcán növekedő minden egyes uj fát nem egy megváltó versenytársának tekint, aki (vagyis: ami) eljött, hogy a szálló port előlünk elszívja, hogy az utca porát, mielőtt kalapunkra, ruhánkra rászállna, dús lombjával önfeláldo- zóan felfogja. Vajon akadna e valaki, aki ne fogadná igazi belső örömmel az első utcán nyíló virágot. (Nagykároly utcáin és téréin még nincs egy szál virág sem.) Bizonyára nagy lelki örömére szolgálna bárkinek, ha más, kicsinositott várorokból hazajőve, örökös porban úszó városunk puszta kietlensége helyett hiis fasorok, virágos parkok fogadnák. Nagyon jól esnék, ha a járdán hűvösön, levett kalappal sétálnánk hivatalba, vagy I Korai főzelékek; Retek I Saláta I Borsó Zöld hagyma SAJTOK: Ementháli Trapista Rocfort Imperial és különféle csemege sajtok gróf Andrássy és tescüéni teavaj. SCHNELL IMRE FŰSZER ÉS CSEMEGE ÜZLETÉBEN NAGYKÁROLY. Főzelékek: Friss Carfiol, különféle Conservek u. m.: borsó, bab, kukorica, Spárga *"•* gcmba stb. Kugler, bonbon és sütemény zm nagy raktára, -----Meg dörgölte a szemét. Nem tévedett. A tisztás szóién fehér kastély világolt. Minden ablakában gyertya fónylett. — Talán adnak itt födelet, — mormogta a bábsütő s arra vette az útját. Kibújt a hold a kísérteties felhőrojtok mögül. A bábsütő a kastélyhoz ért. A láthatatlan harangok szava még egyre a fülében csengett. A lába gyökeret vert a rémülettől. A keritésszélén hét karó meredt az égnek. Hét lator volt a karókra huzva. Fölöttük fekete madarak szállottak kisértő károgással. — Minden jótét lélek dicséri az urat, — kiáltott fel a mézesbábos ijedten. — Kik ezek itt heten a karókon? Mily elátkozott helyre kerültem? Semmi válasz. Csak a szél zokogott kísértetiesen s csak a madarak károgtak. A hold bevilágította a kínszenvedésre kárhoz- tatottak arcát. Egyik-másikban még volt némi élet. A vonásaik eltorzultak a végső viaskodásban. A lepénysütő tovább akart rohanni. De nem volt ereje. A lába gyökeret vert a rémülettől. S ebben a pillanatban egy szívélyes hang csendült fel! — Kerüljön beljebb jó ember. Szívesen látjuk éjszakára. A mézesbábos felriadt. Egy kulcsárfor- máju asszonyt pillantott meg. — Ne kéresse magát, — biztatta a kulcsárasszony. — Jöjjön. A kastély úrnője szívesen látja vacsorára. A bábsütő támolyogva engedelmeskedett. — Ki eme kastély úrnője ? —- kérdezte fogvaeogva. A kulcsárnő nevetett. — Báró Vaszakai Kardos Ilona. No jöjjön. Szívesen látjuk itt nálunk. A kapu becsapódott a mézesbábos mögött. Kábultan követte a kulcsárnőt. Fegyveres hajdúk világították be előtte az utat a fehérre neszlet lépcsőkön. A bábsütő megdörgölte a szemét. — Hol vagyok? — suttogta ijedten. Betuszkolták egy terembe. Kábultan nézett szét. Fehérre terített asztal fogadta, gazdagon megtérítve fácánnal, madársülttel, ropogósra sült piros malaccal, velencei üvegekben csillogó aranysárga borral. A térítőn vérpiros rózsák illatoztak. A szoba tündért fényben úszott. A csillárban huszonegy száll gyertya világított. — Ez álom, — mormogta a bábsütő szó- delegve, s belevetette magát egyik karosszékbe. Magára maradt egy pillanatra. De az ajtó felpattant hirtelen. Gyönyörű magasnövésü asszony jött a terembe, tengerzöldszinü selyem pongyolába. A bárónő volt. A bábsütő azt hitte, hogy valami tengerkirálynővel került össze. Ily szép asszonyt még soha életében nem látott. Csak a mesékben hallott róla. A bárónő megtöltött egy csillogó poharat szikrázva lángoló borral. — No vacsorázzunk ! — Kiáltott föl megédesítve rózsásba játszó ajakát az aranypiros nedűvel. — Özvegy vagyok s oly unalmas magamban ülni az estebéden. Megrázta a csengetyüt. Selyemruhás ap- ródok jöttek be. Ezüst edényben párolgó, illatos tyuklevest hoztak be. — Ne igyon, egyék! — Biztatta a jövevényt a bárónő. — Ne kéresse magát, akár csak otthon lenne. — Milyen magas és mégis szép 1 — Suttogta a mózesbábos maga elé. Kedvemre való szeretőm lenne A bor megoldotta a nyelvét. Beszédes lett. Elmondotta élettörténetét, vándorutját, hogy Czoborszentmihályra tartott, hogy ott munkába álljon, A szép asszony érdeklődve hallgatta. — Ne menjen el! — Suttogta szemlesütve. — Hisz olyan szép szeme van magának, melyet én még soha az életben nem láttam. Maradjon. Jó dolga lesz nálunk. A szól busán sikoltozott a kastély udvarán, megtépázva a csupasz jegenyefákat. A bábsütő összerázkódott hirtelen.
