Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1912-10-12 / 41. szám
4-ik oldal. KÖZÉRDEK október 12. 41-ik szám. A ▲ ▲ ▲ ▼ ▼ ▼ Y Szives tudomásul!!! Tisztelettel értesítjük an. é. " közönséget, hogy cégünk képviseletét és gyüjtödéjét LefKovitS Sándor füszerkereskedőtől Nagykároly és vidéke részére |ÁAÁÁÁAAAAAAAAAAAAÁ| WEISZBERGER JÓZSEF cukorka és déligyümölcs kereskedőnek Nagykároly, Széchényi-utca 32. ülfp » (Némethy Sándor cukrászdájával szemben.) *-í|pjjJj§ adtuk át, ki a legnagyobb pontossággal fogja mint elődje a n. é. közönséget kiszolgálni. Tisztelettel: Kováid Péter és Fia vegyészeti gyára Budapest. A A A A Y Y Y Y I ^ * YYY YY Y A AA YYYYY Külön kelengye- és szőnyeg- osztály. ••• rwWWwWWW Kovács György divatáruháza Nagykárolyban ....... Deák-tér. 1 Aj ánlja az őszi. és téli idényre óriási választékban raktáron levő ís divat- •• újdonságait. Tekintettel a jelenlegi kedvezőtlen üzleti viszonyokra és tulhalmozott raktáramra, az összes meglevő áruimat a rendes árnál jóval olcsóbban bocsájtom vevőim b. rendelkezésére. Mintákat vidékre bérmentve küldök ! Pontos kiszolgálás! Szabott ár! Tisztelettel Kovács György Tanuló felvétetik! ▲ ▼▼▼▼▼ a AAAAA ▼ Polgármester ur ! elő csak azokkal a vízhatlan csizmákkal és hosszuszáru tajtékpipával, gyerünk csak a Kenderes-utcába s nézzük meg az ott folyó gyalázatos állapotokat. De mielőtt elmennénk, tartsunk egy kis értekezést arról, hogy is áll ennek az utcának a dolga ?! Felesleges mondanunk, hogy ennek az utcának lakói csak életveszedelmek árán közlekedhetnek az utat boritó sártengerben és vaksötétségben, amely az utcát esténként borítja. Az utón bűzös miazma-tclepek csobognak s ennek az utcának az a sajátossága, hogy csak eleje van, de vége, az nincsen. Úgy volt, ugy-e kérem, hogy ezek a belvárostól teljesen elzárt polgárok, ezelőtt egy pár évvel, felöltöztek ünneplő ruhájukba és felkeresték — az akkor még Tekintetes — polgármester urat. Arra kérték, hogy pártolja abbeli kérelmüket, hogy a Kenderes-utcát nyissák ki a Ver- bőczy-utcára. Gavallérok voltak a küldöttség tagjai, mert felajánlottak erre a célra a városnak 1000 azaz egyezer koronát. Polgármester ur a küldöttséget rendkívül szívesen fogadta, megkínálta őket portorikó szivarral, kezet szorított velük és megígérte azt, hogy pártolólag fogja a kérelmet a közgyűlés elé terjeszteni. Ez volt 1910-ben. Eltelt egy év és a kérelem — dacára az adott szónak — fel se lett véve a közgyűlési tárgysorozatba és a kenderesutcaiak hasztalan várták az ígéret beváltását. 1912-ben azonban, mivel látták, hogy a sült galamb nem akar repülni, megpróbálták a repülést az eleven galambbal. Schefler és Patai polgártársak megint gálába csapták magukat, elmentek a kir. tanácsos ur adjutánsához, a városi mérnökhöz és hétrét hajolva, arra kérték ötét, hogy telkükből mérjen ki egy utcára való részt és a kimért földet az utca megnyitásra felajánlották dijtalamd a városnak. A mérnök ki is ment, kimért 7 méter széles területet s mi sem állott útjában annak, hogy az utca megnyittassék. Megint felöltöztek a kenderes-utcaiak és felkeresték most már Nagyságos kir. tanácsos urat. Ezúttal már nem kaptak szivart, a kéz- szoritás helyett a mutató ujját nyújtotta a város podesztája s midőn előadták kérelmüket, nem akart emlékezni arra, ami két évvel ezelőtt történt, hanem kijelentette, hogy nem járul hozzá a kérelemhez, mert nem akarja a várost azzal elcsúfítani s a város zugutcáit szaporítani. És a Kenderes utcán még mindig életveszélyes a járás. Este olyan sötét van, hogy ha valakit csupa atyafiságos jóságból valamelyik Rákóczy- mulatóból hazatérő barátilag képen találja simítani, még csak azt sem tudja, kinek köszönheti ezt a csattanós ragaszkodást. És a tekintetes polgármester ur egykoron szives volt megígérni, hogy segít ezeken a mizériákon. A nagyságos kir. tanácsos ur már nem akar emlékezni semmire. Hej kedves, drága polgármester ur, ha Ön a Kenderes-utcán lakna, de minden másképp lenne ebben az utcában!!! * * * Menjünk csak a Kenderes-utcáról a Deák- ierre. Itt már más ténykedésről lesz szó. Azt hisszük, hogy arról a kir. tanácsos, polgármester ur is tud, hogy a város képviselőtestülete elrendelte azt, hogy a Deák-térnek a Wéber-háztól a Varga Imre üzletéig terjedő része — az aszfalt járda mellett — kiköveztessék. A nagy protekcióval biró háztulajdonosok előtti tér ki is lett kövezve; de az a tér, amely a Wagner-féle telektől a Győrffy-féle telekig húzódik, a kövezéstől elmaradt. Kihordották ugyan a követ erre a helyre is, de állítólag közbejött akadályok miatt a kikövezés jobb időkre lett halasztva, s erről a helyről felhangzó béka-koncert még mai napság is gyönyörködteti a lakosságot. A követ pedig a hogy lerakták, újból felszedték és elvitték. Hogy hová ? arra a lakókkal együtt mi is kiváncsiak vagyunk. Hát mi azt mondjuk erre, kedves, drága polgármester ur, hogy ez a város szerencsétlen polgársága, amely boldogtalan abban a tudatban, hogy Ön áll a közügyek élén, most már kezdi elveszteni türelmét s velünk együtt azt kérdi : hová lett a Deák-térről elhordott kő ? Milyen célra lett az felhasználva ? Vagy talán a városnál is lehet különféle célokra szolgáló köveket át- és kiutalni ?! * * * Legközelebb újból sétálunk, addig azonban időt engedünk gondolkozni a polgármester urnák. HÍREK. Eljegyzés. Merts Imre, a szegedi vasúti vendéglő tulajdonosa, városunk fia eljegyezte Juhász Andor zentai szeszgyáros kedves és bájos leányát Gizikét. Gratulálunk. Vármegyei közgyűlés. Csütörtökön összegyűltek a virilisek és választottak a vármegye- házán. Megnyílt a gyűlés. Hebegő elnöki megnyitó után megejtették a választásokat. Felolvastak egy pár leiratot s azután . . . eloszlottak, elfelejtvén megéljenezni a megyefőnököt, békés Csaba Adorjánt, aki félóráig zokogott irodájában az elmaradt ováció miatt. Magyarok vágóhídja. Még csak a háború fenyegető réme hiányzott, hogy a mindent fojtogató gazdasági és pénzügyi válság a katasztrófák örvényébe zuhanjon. Ma már itt van a kétségbeesés, a kapkodás. Még nincs háború, még nem bömbölnek az ágyuk, még nem folyik a vérs máris az egész élet csődje fenyeget itt a Balkán szólin. Még csak mozgósít Európa s ez a hadi állapot már is vagyonok romjain gázol keresztül. Mi lesz itt, ha háború lesz? Európa mai életében egy ilyen mozgósítás felér egy régi hosszú hadjárat vés teségével, csapásaival, minden válogatott nyomorúságával. — Es az a legborzasztóbb. hogy nekünk semmi célunk, semmi érdekünk bele szólani a véres vitába s ha mégis arra fog kerülni a sor, hogy a nagy hatalmak ^zava és fegyvere döntsön, akkor magyar rrel oltják majd a lángban álló Balkánt. Magyar ezredek vonulnak majd le a felrobbant tűzfészekbe sami vérünk pusztul, VALAMIKOR RÉGEN . . . Valamikor régen, mikor gyermek voltam, Játszadoztunk együtt, az utcai porban. Építettünk várat — s ha a tied jobb volt, Parányi kis kezem mindent összerombolt. Kergettük a lepkét, futottunk utánna, Megszoritád kezem, ha senki sem látta, S ha valamit kaptál, megosztottad velem, Hogy ki hová bujt el — elárultad nekem. S ha valaki gúnyolt, ha valaki bántott, Te voltál az mindig, ki pártomra állott. Mit nekem nem adtál, nem volt olyan virág, A polgáristának, a szerelmes diák. Mikor nagyobb lettél, verset írtál rólam, Parányi kis kezem megfiirösztéd csókban Valamikor régen ! Emlékszel-e rája ? Arra a kék szemű kurta szoknyás lányra. Dániel Kató,
