Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-21 / 38. szám
szept. 21. 38-ik szám. KÖZÉRDEK 3-ik oldal. misal 2 SH el ei EH E3 EH Ej j TJMPOSÜ i» MÁSNAP wmmm mnmmnm „LUNA“ VIZET IGYATOK. ^9^ A „LUNA“ kénes ásványvíz nagykárolyi főlerakata SCHNELL IMRE czégnél van. ywwwv A ▼▼▼▼▼ vtvv aa wwww TfT AAA VTW VT AAAA TV V AAAAA V Külön kelengye- és szőnyegbe« osztály. Kovács György divatáruháza Nagykárolyban ~r 1 ■■ Deák-tér. -------Tisz telettel Kovács György Tanuló felvételik! vvv VT V Ajánlja az őszi és téli idényre óriási választékban raktáron levő :: divat- :: újdonságait. Tekintettel a jelenlegi kedvezőtlen üzleti viszonyokra és tulhalmozott raktáramra, az összes meglevő áruimat a rendes árnál jóval olcsóbban bocsájtom vevőim b. rendelkezésére. Mintákat vidékre bérmentve küldök ! Pontos kiszolgálás! Szabott ár! A főispán ur bugyelárisa. Miből él a vén „Szamos“. Négyezer koronás szájkosár (Zs.) Értékes dolgokkal van Csaba Adorján szive tájéka kibélelve. Ott hord egy nagy fekete bugyellárist. Abban a fekete bugye- iárisban tartja az állam Judáspénzét. Azt a Judáspénzt, amivel megfizetik a kormány kedvében járó, a kormány szenyesét takargató cikkeket. Jól tudjuk, hogy az öreg „Szamos“ amelyet Litteczky papa Szatmáron azért inditott meg, hogy a függetlenségi eszméknek szó- i szólója a magyar zászlónak fennen lobogta- tója legyen — hát ez a vén „Szamos“ úgy beledőlt a kormány karjaiba, amit egy de- liriumos alkoholista bedől a csapszékbe. De nem ingyen tette. Nagyon drágán fizette meg a kormány azt a bicskát, amelyikkel lefaragták a lap ciméről azt a szót, hogy „független“. Ma már a vén „Szamos“ alázatos, gerinctelen „szelidujsag“. Szájkosarat tettek rá. A mungók szájkosarát. Drága kis szerszám. Kerek 4000 koronájába kerül egy óv alatt az államnak a „Szamos.“ Minden negyedévben a főispán saját kezűleg fizeti ki a pénzt. Egy darab ropogó ezeresbankot kap a vén „Szamos,“ — A pénzt a Duna admirális Shik Elemérke és doktorka szokta a főispán bugyelárisából a „Szamos“ pénztárába átnyálazni. A pénzellenében a főispán nyugtát kap és azzal számol be a sajtószabadság fő-fő kerékkötőjének Lukács László miniszter elnöknek. Aki tehát a „Szamos“t a kezébe veszi, úgy nézzen rá, hogy egy drága újságot olvas. Az adófizető polgárok keserves négyezer koronáját eszi évente ez a szükmellü, asztmás újság. Jó az ilyesmire visszaemlékezni most, amikor nehány korona adótartozásért szekérre rakják a polgárság bútorát. Amikor a pénzügyi kormány képviselője arra utasitja a végrehajtókat, hogy meg kell ölni, agyon kell tiporni aki nem tud fizetni. Mert tetszik tudni, kell a pénz az államnak, hogy szájkosarakat vásárolhasson az eladó, a megvásárolható lapoknak. Négyezer koronás szájkosarat. HÍREK. Pólyák István Közönséges, bádogszámtáblás rendőr volt Pólyák István Budapesten. Ma már nem az, — ma már egy fogoly, akinek a kardját elvették, a számtábláját letépték és börtömbe zárták. Óriási vétket követhetett el ez az ember, hogy igy bántak vele!! Azt hisszik, hogy rabolt, vagy talán gyilkolt is ?! ?! A világért sem ! Azt tette amit a szive sugalt, amit a meggyőződése parancsolt. A képviselőházi an kedden történt. El lett rendelve a képviselők kivezetése. A képviselők a Ház közepén összefogózva attak és Pavlik rendőrei, mint az éhes ordasok vették körül hogy egyet-egyet kitépjenek közülök. De a nyáj rettenhetetlen volt. Ha két rendőr megragadott egy képviselőt, akkor három tucat ellenzéki mágnás viszont visszaráncigálta a kiszemelt áldozatot a nyájba, karámba. Pavlik, aki a nyáron már bizonyos tökéletességre vitte a képviselők kivezetését, sáppadtan megdöbbenve nézte az összefogózkodott nyájat.’ A homlokát törülgette, nem tudta, mit csináljon. De hirtelen eszébe jutott, hogy ö „katona“. Kihúzta a derekát feszesre, szigorú parancsoló dühbe torzult az arca, rámutatott Zboray képviselőre és igy kiáltott a mellette álló rendőrre: — Fogja meg a képviselő urat!! És a rendőr nyugodtan, hidegen igy felelt: — Nem fogom meg. Megtagadta az engedelmességet Pólyák István a 2205-ös közrendör. A másik percben már le volt fegyverezve, jelvényeitől és állásától megfosztva és fogolyként cipelték ki a társai. De a neve szájról-szájra ment, feljutott az újságírói karzatra, onnan ki az utcára és már a Kárpátoktól Adriáig visszhangzik. A Potyák István esetét különössé, megkapóvá az teszi, hogy előtte már százan meg százan voltak hasonló helyzetben, de egyiknek sem jutott eszébe, hogy hozzá hasonlóan cselekedjék. Ott volt az egész nyár eleje. Napról-napra kivezették a képviselőket. A rendőrök engedelmeskedtek, mint a gép. A sók éhenkórász ember, aki nyomorúságos fizetéséből tengődik, megelégedett azzal, hogy csak egy gép legyen, egy szám, egy engedelmes eszköz. Ez volt a legkényelmesebb. Alert ki az ördög tudta, hogy mi a száma, vagy mi a neve annak a rendőrnek, aki valamelyik képviselőre teszi a kezét. Felelősség nélkül rakhatták olcsó fehér szarvaskor Iceztyübe bujtatott kezüket akár gróf Károlyi Mihály vállára. Némelyik értelmesebb legény talán át is érezte a különös helyzetet, hogy ő a nyolcvan korona fizetésű proletár, kérges tenyerét egyszerűen reáemelheti a hitbizományos nagy urra, vagy a nemzet más kitűnőségére. Két korona külön napidijért vállalták a nem túlságosan kellemes, de legalább névtelen szereplést. Minden nap más rendőr, más arc, más szám. De egyetlenegy sem akadt a sok közül, aki két korona fejében többre vállalkozott volna, mint hogy elvégezze a parancsot, amit kapott, hogy aztán, mint az eljátszott sakkfigura vissza- bujék a semmibe. Ez épp ezeknek a szám-embereknek, ezeknek a tömeg-embereknek a különös lélektana, hogy olyan jelentéktelenek, olyan semmik tudnak lenni, mint a gép. Egy gép néha makrancosabb, mint az ilyen ember, akinek az egész élete a hatalmasok előtt abból áll, hogy befogja a száját. Ez a Potyák István mégis különös ember lehet. Gyávának nem lehet mondani, mert különben úgy tett volna, mint a többi sakkfigura. Elvégezte volna a dolgát és ment volna a balfenékbe a két koronájával. Azt se lehet róla mondani, hogy Zboray nagyságos ur kabátja valami túlságosan imponált neki. Hiszen ezúttal hatalmon lévő nagyobb urak szolgájaként szerepelt és ezeknek a még imponálóbb kabátoknak tagadta meg az engedelmességet. Akárhogy is forgatjuk, Pólyák István bátor ember, — sőt őszintén szólva, sajnáljuk is, amiért a fegyelmet, amely végeredményben mégis kötelezi öt, megszegte, mégis megállapítjuk azt is, hogy Pólyák Istvánnak volt bátorsága, hogy kilépjen a számok névtelen sorából és 2205-ös közrendörböl a nemzeti lelkiismeret egy élő ele- i mévé lépjen elő. A bátorság, a veszedelmes helyzetekben való gyors és okos cselekvés nagyon előkelő és ritka erények. Pólyák István esete ismételten mutatja, hogy ezek az előkelő erények nem mindig szalonkabát alatt rejtőznek, hanem néha lakásokul egy közrendör kék, komisz-posztóju atilláját- választják ki-
