Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
Érmellék, 1911-11-25 / 31. szám
I. évfolyam. Melléklet a „Közérdek éhez. 31. szám. Ermihályfalva—Székelyhid, 1911. november 25. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Főmunkatársak : Értarcsa: SZOBOSZLAY SÁNDOR. Székelyhid: LACKOVICH LÁSZLÓ. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. Emellek TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhidon minden szombaton délután, a „Közérdek“ melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi Győrgy-tér 36. szám Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér sora 50 fillér. Érmihályfaiva. A nemzet napszámosai. Kika „nemzet“ napszámosai? A tanítók. Kiknek a társaságából áll a „nemzet“ ? Hercegek, grófok, bárók földbirtokosok, tőkepénzesek, nagygyárosok és a papok társasága Magyarországon az úgynevezett „nemzet“. Ezeknek a napszámosai a néptanítók, ezeknek az érdekeit kell szolgálni az állami, a községi és a felekezeti tanítóságnak. A néptanító nem taníthat a saját meggyőződése, a saját belátása szerint, a néptanító nem nevelhet a gondjaira bízott gyerekekből öntudatos, önérzetes embereket, hanem csak bárgyú, alázatos rabszolgákat, kézcsókoló lakájokat. A néptanító nem világosíthatja fel a gyermeket, hogy az isten nem teremtett urat és szolgát, dúsgazdagot és koldust, hanem csak embert és igy mindenik embernek egyenlő joga van élvezni az élet minden örömét, minden gyönyörűségét. A néptanítónak gyáva, alázatos rabszolgákat kell nevelni, mert így parancsolják ezt kenyéradó gazdái, akiknek olcsó munkaerő, baromi oktalanságban sínylődő, igénytelen páriák, templomi perselyeket tömködö, vakbuzgó hívők kellenek. _ És ezért a kitűnő szolgálatért talán busásan fizetik a tanítókat! Ó, dehogy ! Ük in- teligens ember létükre még nyomorúságosabb helyzetben tengődnek, mint az általuk nevelt proletársereg. Az állami tanítók, ahogy úgy, még csak megélhetnek, hanem a községi és felekezeti tanítók ! Ezekre nincs gondja se istennek, se embernek ! De talán azok a tanítók vannak legsiralmasabb helyzetben, akiket végzetük a kleri- kálizmus telhetetlen szörnyének karmai közé dobott, akik a „keresztényi eszme“ hirdetői, akik a saját zsírjuktól fuldokló plébánosok mellett éhségtől gyötörve nézik, hogy a butaság vámszedői miként fodzódnak a földi javakban a plébániák falai között. Ezeket az állításokat mi nem a levegőből kapkodjuk, a nyomorgó tanítók kétségbeesett jaj kiáltása a legerősebb bizonyiték mellette. Körülbelül négy esztendővel ezelőtt „rendezték“ az ország urai napszámosaik, a néptanítók fizetésének ügyét. Nagyobb arculütés, durvább megszégyenítés nem is érhette volna az ország tanítóságának zömét, a felekezeti és községi tanítókat,mint az 1907. évi XXXVII. t.-c. azon paragrafusa, mely munkájuk értékét 400 koronával kevesebbre becsüli, mint az állami tanítókét. A tanítók akkor szötlanál tűrték az arcul- csapást, mert remélték, hogy „isten kegyelme“ jobbra forditja sorsukat. No meg aztán olyan hangzatos frázisokkal traktálták őket kenyéradó gazdáik, hogy büszkeségtől dobogott szivük, amely elnyomta a vérszegény nyomor lázongó korgását. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki évente sok-sok ezer koronát vág zsebre fizetés gyanánt, leeresz- kedőleg mondja mindig a tanítóknak: „Én önöket munkatársaimnak tekintem". A tanítók ezt és az ebhez hasonló frázisokat mély tisztelettel, kalaplevéve, köszönettel fogadják és — koplaltak tovább. Soha egy tanítónak sem jutott eszébe, hogy szembeköpje a kegyelmes urat és odakiáltsa neki: „Hazudsz gazember, te csak a mi munkánkból élösködsz, te a mi szánkból lopod ki a falatot!“ De hisz’ ez nem csoda. A néptanítókat is csak arra oktatták az iskolákban, amire nekik kell oktatni a növendékeket: alázatosságra, szerénységre, lemondásra, szolgalelkü- ségre. A nyomorgó néptanítók eddig csak kunyo- rálni, koldusmódra alamizsnáért könyörögni, imádkozni, siránkozni tudtak, de követelni nem mertek. Azonban a folyton fokozódó drágaság las- san-lassan megtanítja őket arra, hogy szervezkedve legyőzhetetlen erőt gyűjtenek egybe és ma már imitt-amott hallani is lehet követelő, tiltakozó szavukat. Legutóbb a siklósi esperesi kör tanítói mozdultak meg. Minthogy illetékes helyeken könyörgésük süket fülekre talált, most a nyilvánosság elé lépnek és feltárják nyomorúságos helyzetüket a maga szégyenletes meztelenségében. A nem állami — tehát felekezeti vagy községi — tanítók tőrzsfizetése 1000 kor., melyből adó cimen levonnak évente 36 koronát, a fizetésfelvételnél szükséges okmánybélyegekre kiadnak évente 5 kor. 52 fillért; ezen levonásuk után marad tiszta „fizetés“ évi 958 kor. 48 fillér, melyből egy hónapra esik 79 kor. 87 fillér. Ebből „él“ a tanitó családjával. Lássuk: csak, hogy lehet ebből megélni ? Fűtésre, világításra kell évente 162 K; ruha szükségletre (apa, anya és átlag 2 gyermek részére) 246 K 40 fill.; különféle kiadásokra (egyleti tagsági dij, levelezés, hajvágás és borotválkozás) 17; ezen összegeket levonva a tiszta fizetésből, marad élelmezésre 533 K 08 fill. Ebből esik egy hónapra 44 kor. 42 fillér. A legszerényebb étkezés mellett azonban a négy tagú család élelmezése 49 kor. 05 fillérbe kerül havonta. Mutatkozik tehát minden hónapban 4 kor. 63 fill., egy évben 55 kor. 56 fillér hiány. Tessék e számok fölött elmélkedni tisztelt „nemzet“ és befogják önök látni, hogy az önök napszámosai, akik kizárólag az önök érdekeit szolgálják, silányabbul vannak díjazva, mint a fizikai munkát végző napszámosok. Ezek után senki se csodálkozzék azon, hogy a „Siklósi esperesi kör“ tanitóiból a f. évi október hó 18-án tartott rendes évi közgyűlésen kitört az elkeseredés sok éven át elfojtott hangja és a gyűlés után ilyen szellemben imák a polgári lapokba: „Ily mostoha viszonyok között a néptanítók megfelelhetnek-e kötelességüknek? — Nem! Elsősorban mi is emberek vagyunk, kiknek leikére a gond nehezedik. Munkánk fáradalmai között a bu, a gond, az élet keservei marcangolják szivünket, eszünkbe jut nyomorúságos életünk, szükséget szenvedő i családunk és saját gyermekeink bizonytalan jövője s mellette gyűlöljük a kormányt, az I iskolafentartót és a társadalmat, mely min- ■ két ily szerencsétlen, gondterhelt életre kár- í hoztat, tétlen szemléli tűrhetetlen helyzetünket és egykedvűen nézi anyagi bukásunkat. Ez igy tovább nem tarthat! Eddig abban a reményben ringattuk magunkat, hogy az isko- lafentartó és a társadalom végre tisztességes megélhetésünk érdekében a kormánnyal szemben felemeli szavát, de csalatkoztunk. Elha- gyatva, támasz nélkül állunk a kormány nemtörődömségével szemben. Belátjuk azt, : hogy tisztességes megélhetésünket csak el- j szánt harccal leszünk képesek kivívni. Tudja meg a kormány, hogy holmi üres frázisoknak, ígéreteknek többé föl nem ülünk, nem fogunk többé siránkozni sem jajveszékelni, sem könyörögni, hanem egy óriási táborban egyesülve, becsületes munkánkért való tisztességes jutalmat erélyesen követelni fogjuk, mert az irás szavai szerint: „Méltó a munkás az ő bérére.“ így a tanítók. És igen helyesen cselekszenek, amidőn keményebb húrokat kezdenek pengetni. Kéréssel, könyörgéssel sohasem fognak helyzetükön javítani. A nem állami tanítóknak arra kell törekedni, hogy a jelenlegi imádságos, olvasómorzsoló tanítótestületekből igazi harci szervezeteket csináljanak. Elfogott hamis kártyások. „Hol a veres? Itt a veres!“ Jó fogást csinált péntek délután az ér- mihályfalvai csendőrség. Letartóztatott egy utazó csalóbandát, amely a hiszékeny embeKANDEL VIKTOR ipari és kereskedelmi =— irodája ----- Nagykároly, Deák-tér. Foglalkozik a kereskedelem, mezőgazdaság és ipari vállalatok részére szükséges pénzműveletekkel. Berendez ipari és gazdasági üzemeket és azok termékeit bizományi utón értékesíti. Géposztálya elad és vesz mindennemű gazdasági és ipari gépeket. Jelenleg raktáron vannak az alábbi teljesen kijavított gépek: egy 20 H. gőzeke készlet, 16, 14, 12 H. ipari locomobil, 1, 2, 3 kőjárat 21 és 3/8-os hengerszékek, felvonók, siksziták, cylinder sziták, gabonakoptatók, vas-esztergapadok, fúrógépek. Villany és acetyllén berendezések.
