Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1911-06-24 / 25. szám

4-ik oldal. KÖZÉRDEK 25-ik azAm. junius 24. Ruhát Fest és vegyileg tisztit Haufel Samué = Nagykároly, = a római kath. templom mellett. Alapittatott 1902. meg a tárgyaláson és a kincstári előadó-12 koronás javaslata ellenében annak leszállí­tását kérte. Kérte azonban a bizottságot arra is, hogy inkább felesége nyelvére vessen ki adót. Általános derültség fogadta a kije­lentést s a bizottság elfogadva a vármegye részéről kinevezett bizottsági tagok indítvá­nyát, az előadott és a rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények figyelembe vételével Kristóf adóját 6 koronában állapította meg, kérel­mével azonban elutasította. Vörös kakas. F. hó 17-ről 18-ra virradó éjjelen hatalmas vészkongatás verte fel vá­rosunk békésen nyugvó polgárait. Eddig még ismeretlen okból kigyuladt Herman Samu cipész-mesternek Rákóezi-utcai lakosnak köz­vetlen a lakóház melletti cipész-műhelye s az ezzel szomszédos mosó konyha stb. teteje s egy perc alatt lángtengerben úszott. A városi készenléti tüzőrség Tury Bálint, Bor­dás István és Nagy Endre tűzoltókkal rög­tön megjelent s munkájuk a már meggyűlt lakóház megmentésére szorítkozott, ami Tury csővezetőnek, valamint Molnár lgnácz önk. tűzoltó kéményseprőnek önfeláldozó munká­jukkal sikerült is. Tűzoltóink további mun­kája ; a tűz lokalizálására s az égő épület szomszédságában levő zsindelyes melléképü­letek megvédésére irányult. Nagy baj volt az, hogy a szomszédos telkek vízhiányában szenvedtek. Nem mulaszthatjuk el azon saj­nálatos körülményt megemlíteni, hogy egyik polgártársunk a tűz közvetlen közelében a kapuját bezárta, miért is a rendőrség a ka­put betörte s csak így lehetett vízhez jutni. Önkéntes tűzoltóink közül Szigeti Sándor, Dipold Ferenc, Csanálosi József és Herman Májer tűntek ki. Az oltási műveletet Szolo- májer János szakaszparancsnok végezte, De- midor Ignác rendőrfőknpitány, főparancsnok személyes fölügyelete mellett. A közrendet dr. Falussy Alajos rendőralkapitány ügyele­tes rendőrtiszt tartotta fen 10 rendőrrel, a kikhez csakhamar Sarvay János honvédhad­nagy is 12 tűzöl tókatonával csatlakozót. Fest és vegyileg tisztit mindennemű ru­hákat kifogástalanul és a legszebben KONCZ JÓZSEF DEBRECEN, Arany János-utca 10. Alapittatott: A :: Teieton :: 1903, évben, 701, szám. ****>■***** II Megfertőzött gyermekek. A mi magyar né­pünk egyik sajnálatos tulajdonsága az, hogy irtózik minden olyan intézkedések betartásá­tól, mely hatóságoktól veszi eredetét. Talán van is oka reá, hisz oly sokszor elbolondi- tották, oly sokszor ültették falhoz, hogy a nép az elöljáróságokban nem lát egyebet, csak a hatalom végrehajtó közegeit, Vezend i községben száj- és körömfájás ütött ki a ha- . sitott körmii állatok között. A községi elől- i járóság szigorú intézkedéseket bocsájtott ki, a járvány tovaterjedése iránt s figyelmeztette a lakosságot, hogy a fertőzött állatok tejét, csak forralt állapotban vegye fogyasztás alá. Azonban a nép mitsem hederitett a figyel­meztetésre, igy történt ezután, hogy több gyermek a fertőzött tejtől megkapta az ál­lati betegséget, a szájfájást. Ä betegség fájdalmas és nehezen gyógyítható. A gyer­mekeket dr. Kovács József járásorvos vette ápolás alá, aki egyúttal intézkedett a további fertőzések meggátlá-a iránt is. Birtokvaltozas. Roth Lipót helybeli vas­kereskedő 80,000 koronáért megvette özv. Po­zsonyi Lászlóné és örökösei tulajdonát ké­pező Deák-téri házas telket. Árverés a zálogházban. Folyó hó 20-án tartották meg az árverést a helybeli „Köz­gazdasági Bank “-ban elzálogosított és visz- szamaradt tárgyak felett. — Ez alkalommal az árverési helyiség teljesen megtelt intelli­gens úriemberek- és kereskedőkkel, a kik­nek sorában fel-fel tünt,egy-egy hírhedt ár­verési hiéna alakja is. Órák, ékszerek, gyű­rűk, hegedűk, könyvek, fegyver, kerékpár, stb. került árverés alá potom, mondhatni fele ár mellett, a melyhez oly sok köny ta- i padhatott s különösen a jegygyűrűkhöz, inig tulajdonosa utolsó menedék gyanánt elzálo­gosította. Az árverés alatt igen sok olyan körülmény merült fel, a mely sérti a jóiz- lést, törvénybe ütközik, de hátrányára van annak a szereneétlen halandónak is, aki két­ségbeesett, helyzetében a zálogházba mene­kült. A megnyilvánult közóhajtás folytán, illetékes helyen ez iránt fel is szólaltunk, a! hol azt a választ nyertük, hogy a hatósági biztos a jegyzőkönyv vezetésével rendkívül el lévén foglalva, a zajban nem hallotta az ármegállapításra vonatkozó ajánlatokat, de meg lett téve az intézkedés arra nézve, hogy kellő segédszemélyzet álljon hasonló eseteu- I nél rendelkezésére és igy az esetleges téve­déseknek eleje vétessék. Uj pón*íigyigazgató helyettes. A kir. pénzügyminiszter Nagy Gergely helybeli pénzügyi tanácsost, városunkból Brassóba helyezte át s egyben a pénzügyigazgatói he­lyettesi leendőkkel is megbízta. Amennyire örvendünk Nagy Gergely előmenetelének, annyira sajnáljuk, hogy városunkból távozik, mert benne egy ideális gondolkozásu férfiút, városunk egy előzékeny hivatalnokot vészit el a távozóban. Kereskedelmi esti tanfolyam. Brichta Miksa a kereskedő társulat elnöke, felterjesztést in­tézett a kereskedelmi és iparkamarához a kereskedő társulat kebelében felnőttek ré­szére esti tanfolyam engedélyezése iránt. Ér­tesülésünk szerint a kérelem kedvező elin­tézése kilátásba lett helyezve, igy a tanfolyam a melyen nők is résztvehetnek, az építke­zések befejeztével kezdetét veszi. Rendőrség figyelmébe ! Az elmúlt héten Magyar György asztalos-segéd az Atilla­utcán kerékpárjával elütötte Steiger Antal gazdálkodó 3 éves gyermekét, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Napirenden van eb­ben az utcában és a Viz-utcában, hogy a kerékpározók az aszfalton száguldnak fel és alá, sőt esténkint lámpát sem gyújtva, ve­szélyeztetik a járókelőkét testi épségét. El­várjuk városunk rendőrkapitányától, hogy ebben az ügyben szigorú vizsgálatot indit s erélyes intézkedéssel, végett vet az aszfal­ton már törvényileg tiltott kerékpározásnak. Angol börbutorok készítése Nagykárolyban. Kecske, juh vagy antik bőrrel és mok- kettel, bárminő mintában a legszebb és legjobb kivitelben olcsón készül Hokzmann István mübutor-keszitő, kárpitos-műhelyében Nagy­károlyban, Jókai-ulca 7. szám alatt, — a készit- lető a rendelt bútorait, azok készítése alatt bármikor megtekintheti. Zenevizsga. Vitek Károly zeneiskolájában az évzáró vizsgálatok f. hó 28-án és 29-én a polgári leányiskola nagytermében tartat­nak meg. Ártatlanul megvádolt uriasszony. Még má­jus hó 4 én történt, hogy az érendrédi csend­őrség jelentést tett a helybeli szolgabirói hi­vatalhoz. a melyben Neufeld Lipótné úrnő irinyi korpsmárosnél azt állította, hogy Ra- mocsa László ottani lakos tyúkját ellopta. Mi a jelentés alapján megirtuk az ügyet. A cikkért Neufeldné — nem ismervén a kö- körülményeket — sajtópert indított felelős szerkesztőnk ellen. Tárgyalás során kiderült az, hogy a bíróság ez ügyben, tévesnek mi­nősítette a csendőri jelentést s ennek alap­ján felmentette vádlottat a vád alól. A sajtó­per folyamán Neufeldné úrnő meggyőződött arról, hogy a hir a téves csendőri je entés alapján került a lapba, miért is a sajtópert felelős szerkesztőnk ellen visszavonta. Köte­lességünknek ismerjük ebből kifolyólag saj­nálkozásunknak adni kifejezést, az ártatla­nul megvádolt úrnő előtt, hogy akaratlanul bár, de megliurcolásához hozzájárultunk. Ritka természeti tüneményben volt részük az elmúlt héten Szabó Antal mátészalkai ügyvéd vendégeinek. Délután nagy zivatar támadt, melyet óriási esőzés követett. Az eső eláltával az udvaron legnagyobb meg­lepetésükre egy teljesen kifejlett teknős bé­kát találtak, mely az esővel együtt esett az udvarra. A tünemény felvilágosítása végett megkerestük a „Természettudományi Köz­löny“ szerkesztős .'gét és a nyerendő választ beérkezte után közölni fogjuk olvasóinkkal. Tanfelügyelöség figyelmébe. Lapunkban több cikkben foglalkoztunk Markutz Gyuláné vezendi tanitónő ügyével, a melyekben a szegény iskolás gyermekek érdekéből kértük Többszörösen kitüntetve! RÓSENBERG SÁMUEL cipő raktára az „Arany csizmádhoz NAGYKÁROLYBAN, = Van szerencsém a t. közönség b. tudomására hozni, hogy raktáramat férfi-, női- és gyermekcipővel dúsan felszereltem, melynek nagyrésze saját műhelyemben készült. — Különösen felhivom az úri férfi- és női közönség figyelmét a legjobbnak elismert „iCGBRA!C<‘-fé8e cipőkre, melyből Nagykárolyban kizárólagos raktárral birok. Angol- és amerikai cipő-küiönlegességek bármikor kaphatók. — Mérték utáni megren­delések 24 óra alatt készíttetnek el. — Vidéki rendeléseket pontosan eszközlők. — Szives pártfogást kérve, vagyok kiváló tisztelettel Jutányos árak! ,. Gyors-és pontos kiszolgálás! Rosenberg Sámuel.

Next

/
Thumbnails
Contents