Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-21 / 3. szám

3. szám. január 21. Lipót és Feifer Ede és e bizottságba pót­tagé Dr. Melinda László lett megválasztva. Dr. Jékel László a „Központi Takarékpénz­tár“ igazgatója a részvényesek nevében az intézet vezetőségének és tisztikarának a múlt évben kifejtett eredményes tevékenységükért köszönetét fejezte ki. Megalakul a jéggyár. A nagykárolyi mészárosok és vendéglősök kezdeményezé­sére szombat este az Ipartestület helyiségében népes értekezlet volt, amelynek eredménye- képen a megjelentek kimondották, hogy Nagykárolyban részvénytársasági alapon jéggyárat létesítenek. Az értekezlet az elő­munkálatokkal Dr. Hegedűs István ügyvédet bizta meg, aki kedden már el is utazott Debrecenbe az ottani jéggyár tanulmányo­zására. A részvényaláirási felhívás a jövő hét elején lesz kibocsájtva. Dalegyesületi hangverseny. A Nagy­károlyi Dalegyesület február 5-én fél 8 órai kezdettel a városi színházban nagysza­bású vegyes karú hangversenyt rendez. A vegyes kar, amelyet Vitek tanár tanít, két első rangú opera részletet fog előadni. Ezt követi egy két fölvonásos a „Két igazgató“ c. bohózat, melyhez a próbák a legjobb műkedvelők közreműködése mellett serényen folynak. Ezen kivül még igen érdekes számok lesznek. A részletes műsort közelebb adjuk. Jegyek előre válthatók Lucay János fodrász üzletében. Estély. A helybeli „Protestáns Társas­kör“ f. hó 22-én esteli 6 órai kezdettel estélyt rendez, melynek műsora a következő: 1. Városi dalárda önként jelentkező tagok ének. 2. Szavalat Szikszai Ilonkától. 3 Fel­olvas Suták István. 4. Zene Rákóczi keser­gője. 5. Dialog Makranczy Etus és Járay József Vili. o. tan. 6. Szavalat Munkácsi Lászlótól. 7. Zene részlet az obsitosból. 8. Monolog Karcsi Károiinka. 9. Értekezés id. Járay József. 10. Zene „Hulló falevél.“ 11. Ének a dalárda néhány tagja. — A zene­részeket előadják : Mangu Gyula, Taub Mi­hály Preisz Miklós. Legényegyleti táncestély. A Nagy­károlyi Katholikus Legényegylet ez iedi nagyobbszabásu farsangi táncestélyét a Pol­gári Olvasókör termeiben f. hó 29 én fogja megtartani. Ahova nem vágyik orvos.Az érend- rédi körorvosi állásra f. hó 10-iki lejárattal hirdetett pályázat meddő maradt. Az állásra Madarassy István főszolgabíró uj pályázatot hirdet. Kérvényeket f. évi március 25-ig lehet beadni. A szökés párosán ... R. M. Gózsony utca egyik legszebb leánya és P. F. ugyan­csak ott lakó deli legénye már régen sze­retik egymást. Szerelmükből nem csináltak titkot és számításuk az volt, hogy mire ki­nyílik az első tavaszi ibolya, ők egymásé lesznek. Szerelmüknek azonban nagy aka­dálya volt, a leány édes anyja személyében, aki ellenezte a fiatalok szerelmét és meg­tagadva a fiatal embertől a leánya kezét, kitiltotta a házból. A szerelmesek búsultak, bánkódtak, kértek, könyörögtek, de a ke­gyetlen szivü anyának nem esett meg a szive könyörgésükön. Nagyon szerették egymást Egy holdvilágos téli este elhatározták, hogy ők szülői ellenkezés dacára, mégis egymáséi lesznek. A leány is a legény is. Péntek este 8 órakor találkoztak a vasút állomás­nál jegyet váltottak és a gyorsvonat este 9 órakor elrepítette a szerelmeseket Szat- márra. Három napig éltek galambmódra tur- békolva egyik szállodában, a mikor újra vonatra ültek s a fiatal derék becsületes ember hazavitte a leányt és újból megkérte szüleitől a kezét. Most már nem ellenkezett az anya sem s a fiatalok boldogok lesznek, csak a jövendőbeli anyós dudolgatja tört reménye felette elkeseredésében ezt a nótát: „Minek is van szerelem a világon?“ Táncestély. A „Nagykárolyi Kereskedő Ifjak Köre“ 1911. év február hó 4-én szom­baton a Polgári Olvasókör összes termeiben zártkörű táncestélyt rendez. Kezdete este 9 órakor. Jegyek előre válthatók Gózner Kálmán Steib Márton, Pucser Károly üzletében és este a pénztárnál. Belépő dijak: Személy­jegy 2 kor. Család-jegy 5 kor. Felülfizetések a kör javára köszönettel vétetnék és hirla­KÖZÉRDEK pilag fognak nyugtáztatni. A rendező bizott­ság 100 tagból áll. A mulatság iránt felhív­juk olvasóink figyelmét. Zsidótemetés harangszó mellett. Kistálya községben meghalt a napokban egy 78 éves zsidó polgár, Ehrlich Dávid ki, a község szegényeinek igazi jótevő atyja volt. A nagyrészt róm. kath. hivők elhatá­rozták, hogy a temetésen tömegesen meg­jelennek, a koporsót ők viszik a vállukon a temetőbe, s meghuzatják a róm. kath. templom összes harangjait és ingyen sírhelyt adnak a kath. temető szomszédságában. A temetés nagy részvét mellett történt meg s az öreg Ehrlich jótékony lelkeért sírtak a kath. harangok. A főgimnáziumban levő tánc és testnevelő kurzus kezdetét vette és a közön­ség felismerte benne azt az érdeket amit tulajdonkép képvisel. Tömegesen jelentkeztek a leányok és a fiuk és folyik a tanulás és a gyermekek nagy örömére. A kurzusra még a hét folyamán vétetnek fel növendékek. Beiratkozni lehet a főgimnáziumban torna­termében a táncórák alatt d. u. 5 órakor. Az uj rendőrkapitány. Nagykároly város képviselőtestülete f. hó 15-én, vasár­nap a második rendőralkapitányi állás be­töltése céljából Ilosvay Aladár elnöklete alatt közgyűlést tartott. Az állásra dr. Fa- lussy Alajos, Leitli János és Sikolya István pályáztak, kik mind a hárman jelölve lettek. A választáson Sikolya 17, Leitli 43 és Falussy 67 szavazatot kapott és igy dr. Falussy Alajos lett megválasztva, Az uj rendőralkapitány az összes kihágási ügye­ket fogja intézni. Előléptetés. A pénzügyminiszter Pin­tér Mihály nagykárolyi pénzügyőri főbiztost főfelügyelővé léptette elő és ilyen minőség­ben Budapestre helyezte át. Egy polgármester ünneplése. Dr. Makray Mihály nagybányai polgármester tiszteletére abból az alkalomból, hogy a városban létesített vízvezeték átadatott a közhasználatnak, továbbá, hogy több neve­zetes alkotása elkészült, a város közönsége f. hó 21-én az „István Király“ szállóban díszvacsorát rendezett. Tisztujitás Mátészalkán. Szerdán ej­tette meg Mátészalka város a tisztujitást. A főszolgabíró Jeszenszky Sándor a volt bírót nem kandidálta, noha tekintélyes pártja volt. Dobi Antal tekintélyes iparossal szemben Csiz­madia Kálmán földbirtokos állott, de Dobi a választás előtt visszalépett és igy Csizmadia lettabiró. Veress Lajos eddigi albirót és Szabó Samu volt pénztárost újból megválasztották. Leleplezett vasúti tolvaj. F. ho 16-án egyik tehervonat fékezöie Királyházai lakos a nagykárolyi vasúti állomáson felkereste a vonat vezetőjét és kitűnő tokaji aszú borral kínálta meg. A vonatvezető előtt gyanús volt a dolog annál is inkább, mert a fékező teljesen be volt rúgva. Megvizsgálták a vonatra feladott árukat és - kitűnt, hogy egy 24 üveg tokaji aszú bort tartalmazó Doma- hidy István nevére feladott láda hiányzik. Azonnal megindult a vizsgálat a mely kide­rítette, hogy a fékező bundája ujjai is tar­talmaznak 3—3 drb. tele üveg bort, de a láda az sehol sem volt feltalálható. A fékezőt Aczél állomás főnök vallatóra fogta, de az annyira be volt rúgva, hogy beszélni sem tudott s igy ki sem lehetet halgatni. A. M. Á. V. üzletvezetősége másnap szigorú vizs­gálatod indított mert az a gyanú, hogy itt egy bűnszövetkezetről van szó, a kik állan­dóan dézsmálták az árukat és csak a vonat- vezető becsületességén mullott, hogy végre kézre kerültek. Az eddigi vizsgálat eredmé­nyét titokban tartják, de szenzációs leleple­zésekre van kilátás. Megérkezett!: Mi ? Hová ? F.gy gyö­nyörű óriási gramofon Kohn Antal órás és ékszerész grf. Károlyi György-téri üzletébe. Minden este a sétáló közönségnek ingyen előadás. Pannonia szálloda Tásnádon, a vá­ros legforgalmasabb helyén 10 szoba. Fürdő szoba. Minden vonat érkezésnél társaskocsi. Külön étterem. Színház és tánctermek. Ká­véház. Kitűnő ételek és italok. Minden este Koszta Dezső kiváló cigányprímás hang­versenyez. Tulajdonos Grósz Sándor. 5-ik oldal. Megtámadott házaspár. A lakásukra igyekeztek vasárnap éjszaka Varga János ci- pészlegény és a felesége. A Széchenyi-utcán szembe jött velük három legény, kik a gyanút­lanul haladó házaspárt megtámadták és véresre verték. A garázda legények a Vargáék segélykiáltásaira előjött rendőröket is meg­támadták és elakarták venni fegyverüket. Nagy erőfeszítéssel sikerült őket a rendőr­séghez bekísérni, ahonnan igazolásuk után elbocsájtattak. Reszler János, Blum József és Altfatter István ellen — igy hívják a le­gényeket — magánosok elleni erőszak és hatóság elleni erőszak miatt folyik a vizs­gálat. „Kollarit“ (bőrlemez) A jelenkor legjobb tetőfedő- és el­szigetelő-lemeze. Egyedelárusitó Herskovits Hermann fakereskedö Naqykároly. ERIHELLER. Érmihályfalva. Biharmegyei állapotok. 87.689 ember orvos nélkül. Az „Országos Néplap“ legutóbbi szá­mából idézzük a cikket, melyre felhívjuk az illetékes körök figyelmét: „A Tisza István vármegyéje nem tartozik a minta-vármegyék közé. Valami rendsze­res rendszertelenség dúl itt folytonosan, ami elposványositja a kultúrát, megakasztja a közigazgatás döcögő szekerét, a népokta­tásügyet ázsiai színvonalra sülyeszti és a közegészségügynek a nyakára hág. Ebben a szerencsétlen, grófokkal, dzsentrikkel és éhinséges nyomorúsággal megvert várme­gyében a megyei pénztár annyira kiürült, hogy a 20—30 koronás számlák is kifize­tetlenül hevernek a pénztárban. A megyei urak ugyanis elgazdálkodták a pénzt. Még a szeptemberi közgyűlés kérte, hogy pót­hitelt szavazzanak meg, de a belügyminisz­ter máig sem hagyta jóvá a közgyűlési ha­tározatot. A megyei pénztár teljesen kol­dusbotra jutott. A miniszter tizszeri sürge­tésre is csak azt válaszolta, hogy ráérünk arra még és a megyei póthitel aktáit vala­mely asztalfiókban rejtegetik. A megyei urak pedig szaladgálnak, kapkodnak fühöz-fához, hogy pénzt teremtsenek a könnyelmű vár­megye koldustarisznyájába. Éppen ez a komisz gazdálkodás, ez a fejetlenség az oka, hogy ebben a járvány­látogatta vármegyében a közegészségügy Csáky-szalmája, a kutya se törődik vele. A legtöbb körorvosi és községi orvosi állás betöltetlen. Az ökrösi, széplaki, szent- jobbi, szalárdi, ugrai, árpádi berekböször­ményi, geszti, gáborjáni, hajdubagosi kör­orvosi állásokra nem akad pályázó, mert a fizetés oly csekély, hogy az orvos nem tud belőle megélni: oda se megy, vagy ha ott van, megszökik. Van olyan körorvosi állás, amelynek az orvosát fölfüggesztették és olyan is van, ahol szigorló orvostanhall­gató működik. Az álmosdi és hagaméri köz-, zégi orvosi állások is betöltetlenek. 87.689 ember van orvos nélkül ezekben a körze­tekben és községekben. Rémitö, szégyenletes dolog ez, de épületes bizonysága annak a lejtőnek, amelyre Biharország jutott. A bel­ügyminiszter most küldött rendeletet a vár­megyének, hogy intézkedjék az orvosi állások betöltéséről. A vármegye már el is készí­tette a tervet, amely szerint uj körorvosi állásokat szervez itt is ott is. Persze, ez egyelőre papiroson lesz meg és nagyon sok viz lefolyik a Dunán, még több ember pusztul el Biharban orvosi segítség nélkül, amire ebből a tervből lesz valami, hiszen a meglevő állásokra se tudnak orvost kapni. 87.689 lélek van orvos nélkül a grófok járványfészkében, ahol egyre-másra temet a pap, kong a harang, mint a vármegye üres kaszája.“

Next

/
Thumbnails
Contents