Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1911-04-15 / 15. szám
ben észre sem vette, hogy — válasz helyett — a személyeskedés csúnya posványába tévedt és amelyben érvei nyomatékosságának kedvéért. „189 kor.-át,“ kutyakorbácsot,'' „egyéni és családi életét,“ „a nevelés és oktatás terén végzett 16 évi munkáját" hozza fel. Nem bocsátkoztam volna a cikkezővei polémiába, — mert nagy merészség tőlem oly egyénnel fölvenni a toll harcot , aki a pegazuson oly kimért biztonsággal nyargal — ha levelében (pardon! válaszában) személyemre nem tett volna célzásokat. De ameny- nyiben ezt tette, továbbá a „Közérdek“ 6. számában megjelent közleményemet — 5—6 heti gondolkozás után — mégis csak válaszra érdemesítette, kötelességem cikkére felelni és ezzel kapcsolatban személyem ellen intézett kirucanását visszautasítani. Igaz, hogy kemény fába vágom fejszémet, mégis megpróbálom! szárnypróbálgatására, akarom mondani a gyiilölségtől hemzsegő és válasz színezetével sem bíró cikkére meglelni, hogy e lap olvasóközönsége most már jó megvilágitásba lássa a mi ügyünket. Hátha hálásabb therna lesz, mint az agyoncikkezett Leichli—-Tempfli-féle ügy, mely oly kicsinyes dologba mélyíti gyökereit, hogy vele csak igen keveset érdemes már foglalkozni. Hogy azonban szerte ne kószáljon gondolatunk, szedjük sorra a cikkezőnek e lap 12. számában közétett mondókáját. Kezdi ezzel: „Azt, hogy a plébános ur az oltárról hívta fel a bűnügyi költségekre való adakozásra,“ nemcsak meg nem cáfolom, de tapintatosan levelemben nem is említem. Fölöslegesnek tartottam a szószapori- tást! Elég, hogy ön már másodszor publikálja e dolgot. Cáfolni meg szükségtelennek tartom, levelemnek más irányú célja lévén. Ismételten hangsúlyozom azonban, hogy a község derék plébánosa nem szorult védelemre, sem eljárásának megcáfolására, mert oly fölötte áll a „levelező“ ur fölött, hogy hírlapi kirohanása őt nem is érintheti. Majd azt írja, hogy „sötét színekkel" festem az ifjúságnak a templomban való viselkedését. Sajnos, hogy úgy fog ecsetem, de ezzel jobb lett volna hallgatnia, mert pofon csapja a nevelés terén szerzett 16 évi érdemeit, amennyiben — úgy hiszem — ön volt, a templomban magáról megfeledkezettnek tanítója, nevelője. Különben megint hangoztatván, hogy a járásbíróságnál heverő akták állításom mellett szólnak és bizonyára On sem nyilatkoznék máskép, hanem sógorának fiáról volna szó, akivel személyesen ment el orvosi látleletet fölvenni és akinek nógatására mérgesedett el ennyire ez ügy. Nem is négy havi ittlétem alatt szerzett tapasztalatok adták számra „az ifjúságról irt mesébe illő dolgokat," hanem oly egyén szájából hallottam, kinek szavaiban föltétien megbízom, aki többször és többet járván Isten házába, mint Ön, többször volt alkalma a festett állapotokról tudomást szerezni. Máskülönben meg régebbről vallom magam kál- mándinak, mint cikkíró ur s elégszer volt módomban — habár utóbbi időben madártávlatból is — látni az ifjúság vázolt viselkedését. Levelének további okoskodása — mely öreg ágyú akar lenni érvei mellett — «em állhat meg, mert ha a plébános ur, ki 35 éve lelkipásztora a községnek, nyilatkozott is oly értelemben, hogy a károlyi kerületben a legszelídebb és legvallásosabb hivek a kál- mándiak és vállajiak, mondta ezt a felnőttekre, nem pedig az ifjúságra! Már pedig én az utóbbiak viselkedéséről Írtam. Igaz-e ? Persze szofista okoskodással mindent rózsaszínben szeretne föltüntetni! Ez után kérdést intéz a hitközség tagjaihoz, hogy „a bűnügyi költségek ilyetén módon és helyen való gyűjtése megjavitotta-e az ifjúságát?“ Erre a kérdezettek helyett én is kérdéssel felelek. Vájjon a gyűjtésnek az volt-e célja, hogy a befolyó összeggel a fiatalság említett viselkedését javítsuk? Nemde azért eszközöltetett gyűjtés, hogy szegény életjáradékos kurátor helyett — ki a templomban a rendet akarta fenntartani — a felmerült költségek kifizethetők legyenek ? Különben kár oly hirtelen pálcát törnie a kurátor akaratlanul elkövetett tette, fölött akkor, amikor Önnek is voltak az Övéhez hasonló kellemetlenségei; hisz levelező ur, ' aki 16 éve működik a tanítói pályán, igen jól tudhatja, hogy könnyű bírálgatni azt, mikor kell büntetni és hol a büntetés ha- I tára, de nehéz a felügyelettel megbízott I egyénnek ezt megtartani. Bizonyára nem felejtette még szegény öcsém esetét, akit marókra szorított kulccsal úgy talált fejbeütni, hogy szobájába kellett vinnie, lemosni betört, véres fejét. Vagy nem emlékszik-e arra, mikor Kinczel János gyermekével is hasonló esete volt és mikor „goromba bánásmódját“ nevezett személyesen akarta me- torolni, tőle előre bocsánatot kért? Majd írása folytatásában „levélíró barátomnak“ szólít. Úgy látszik Önnek a levélírás terén is vannak már gyöngyei, sajnos ón még ilyenekkel e téren nem dieseked- hetem. Nem fogadhatom el tehát a levélírói titulust, de barátságát sem, mert ez utóbbihoz nekem is van szavam. Egyben szavának igazsága mellett felhozza, hogy egy idő óta személyes hive Baumli Antal felügyelete alatt „legkisebb panasz sem volt hallható és a legpéldásabb rend uralkodott.“ Kérdem: Nem-e Baumli Antal idejében történt az egész felfújt história? A mondottak után engedje meg cikkíró ur, hogy személyem és azok ellen intézett kirohanására, — „akiket a megtestesült szerénység is jellemez" — szintén válaszoljak. Személyem ellen irányított első vágást a következő kérdő mondatba burkolja: „Csak nem. amiatt a 189 kor. miatt — melyet Mátyás evés, ivásra költött el, midőn a kántort ennek rokonaival, néhány jó embereivel titokban (?) fogadta — rontok mindazoknak, akik velem e dologban (t. i. a Tempfli-féle ügyhen) együtt nem éreznek.“ Nagyon téved uram, ha ily értelemben gondolkozik. Tudhatja, hogy a fogadtatást nem én rendeztem, tehát nem is tartoztam a 189 korona kifizetésével sem. Ha pedig kifizettem, tettem ezt tisztességtudásból — ameny- nyibeu személyemet érte e megtiszieltetés — és főkép azért, hogy egyszer s mindenkorra végett vessek a sok üres, hiábavaló beszédnek, mellyel a „levelező“ ur is ut,on-utfólen hánykolódzott Ezenkívül egy kis toll hiba is csúszott fönti mondatába, mert a fogadtatást véletlenül nem „Mátyás bácsi," hanem a község elöljárója, a biró rendezte, szem- előtt tartva azt a költséget, amit Ön a volt kántortanitó távozásakor csinált a község terhére. A fogadtatáson meg nem csupán „a kántor" rokonai és néhány jó embere vett részt, hanem az iskolaszék és elöljáróság tagjai, továbbá a község szine-java, sőt maga a cikkező ur is ott volt. Önt azonban alkalmasint jobban bántja az, hogy a fogadtatásra nem volt hivatalos és hogy megérkezésekor csak „pókhálós szoba“ fogadta!? Vagy a kántorságtól való elesés fáj ? ! Érvényesülés dolgában pedig nevetségesen érdekes, hogy a megyebizottsági tagságot a névleg nem nevezett el nem fogadta, holott egyhangú lelkesedéssel jelölték és megválasztása is biztos lett volna, mikor községi választások alkalmával eget-földet megmozgatnak, sőt százakat reszkíroznak az esetleges sikerért. Hanem ha oly biztos a győzelem pálmaága, ajánlok valamit: 3 év múlva ismét lesz választás, tessék megpróbálni. Folytatólag a nevelés és oktatá» terén szerzett babéraival dicsekszik. Egy nagykárolyi polgár nevetve jegyzi meg, hogy az i 5-ik oldal. „ABC“ megtanítása nem oly nagy érdem, mert mindén tanító1 kötelessége ! A._ egészben pedig az a legcsodálatosabb, hogy ily nagy talentumnak — bokros érdemei mellett — Kálmándon kell a népnevelés rögös utjain járnia és hogy a vallás- és közokt. minisztérium valahová még nem nevezte ki tanfelügyelőnek, hol a népoktatatásügy terén szerzett babér koszorút újabb levelekkel szaporíthatná. Ugyanitt jegyzem meg, hogy fényes működési bizonyítványai „a hitközség zsenge tagjának" is vannak, dacára fiatal korának és még nem tanitóskodik 16 év óta Nem tudom mióta, de egy időtől fogva valami buzgó vallásos lélek lakozhatik a cikkezőben, hogy minden kicsinyességen lépten-nyomon megbotránkozik és a zsebben szépen meglapuló sőt észre sem vehető korbács is sérti vallásos érzületét. Megengedem, bár nem tudom, hogy valamikor kutyakorbács lett volna nálam a templomban, de arra határozottan emlékszem, hogy vonatról jövék és rövid időm miatt sétabottal tertem be; de nem azért, hogy a botnak Isten házában érvényt szerezzek, legkevésbbé azért, hogy Önt megbotránkoztassam ! Kalapot, vagy szivart is visznek templomba, világos, hogy nem azért, hogy ott a kalapot föltegyék, vagy a szivarra rágyújtsanak. Azt hiszem az sem égbekiáltó vétek, ha egy-két ütemben világi dalhoz hasonló prelúdiumot játszom mise alatt, hiszen egyházi énekeink közt is akad elég, melyek nincsenek egészen egyházi szellemben szerkesztve. Hát a fúvós hangszerek neui bántják vallásos kedélyét? A bűnügyi költségek befolyására vonatkozó kérdésre 3 kérdéssel válaszolok: a) Talán ott volt a persely kinyitásánál, hogy oly biztosan állítja, hogy kétszeri kiszedésre 25 kor. gyűlt össze ? b) Tudja-e, hogy az iskolaszék tagjai szintén 20 kor.-val járultak a perköltségek fedezéséhez ? c) Hallotta-e, hogy az iskolaszék tagjai között volt oly nemes szivü egyén, aki magára vállalta a perköltségek kifizetését, de a plébános ur megköszönve nagylelkűségét, nem fogadta el, mert azt akarta, hogy mindazok, kik Isten házát szeretik és benne fenn kívánják tartani a rendet, járuljanak hozzá a költségek kifizetéséhez ? Levelező ur! írásom végére érve, alábbi 2 kéréssel zárom soraimat. Ne keresse örökösen más szemében a szálkát, mert szerintem annak szemében találhatjuk a gerendát, aki nem tud együttműködni papjával; aki nem tudott összeférni volt kollegájával; aki lépten-nyomon belebotlik felettes hatóságába; akinek baja volt már a község elöljárójával és akinek I több peres ügye is volt már a községbeli lakosokkal. Ne pártoskodjék, vagy legalább ne szítsa a pártoskodást! Ez útját szegi a boldogulásnak, a további előrehaladásnak. Nem tanitás- képen mondom, de tudhatja, hogy az igazi népnevelőnek nem ez a feladata. Nevelje a rábízott gyermekeket vallásos és hazafias szellemben és oktassa ki őket az életre szükséges ismeretekkel; az iskola falán kívül pedig egyetértésben, helyes tanácsokkal ve- ! zesse a felnőtteket a boldogulás ösvényein. Végül soh’se feledje, hogy az irás éles fegyver, mely könnyen megsebzi a vele ibánni nem tudót! L. Kobrák -.JÁKobrák * . S«t = J^Obl*9/k a legelegánsabbbak. Kobrák — alegtartósabbak. — ÍC OImik a legkényelmesebbek Kobrák «häÄ = Kobrák Hermann Jenőnél 42ac,‘“ima ÓRIÁSI VÁLASZTÉK VERSENYKÉPES ELŐZÉKENY, PON- OKÍASÍ YALAbZIbK. SZABOTT ARAK. TOS KISZOLGÁLÁS.